Politikai Ujdonságok, 1885 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-27 / 21. szám

286 kórház előtt fenyegetések közt követelték az anar­­khisták az elesett Joachim munkás holttestének kia­dását. Megsebesült 15 rendőr és 15 katona, köztük kettő életveszélyesen, továbbá 55 anarkhista, részben halálosan. A rendőrség huszonnégy embert tartóz­tatott le, kik jobbára munkások. Olaszország gy­armatosítási politikáj­a. Olaszország tudvalevőleg szintén részt kivont magá­nak Afrikából. A Vörös-tenger partjára megszálló csapatok mentek s több ponton végre is hajtották a megszállást. Az egyik megszállott rész miatt Abisszi­­nia fenyegetőzik, a másik megszállott részen a máhdi embereivel gyűlt meg már többször a baj. Egy olasz kapitányt el is fogtak, és csak váltságdíj lefizetése után bocsátották szabadon. Mióta az an­golok elhatározták, hogy ott hagyják Szudánt, Olaszországban meghökkentek a következmények­től, mert az arabok kétségkívül nem fogják tétlenül nézni az olasz megszállást. Mindenesetre meggon­dolni való, hogy Olaszország nem bonyolódik-e nagyon költséges és véres kalandokba. Mancini külügyminiszter és Ricotti hadügymi­niszter azt óhajtják, hogy Olaszország a Vörösten­ger mellett erélyes akc­ióba lépjen, Depretis mi­niszterelnök ellenben, miután Anglia Szudánból visszavonul, az elszigetelt eljárásban Olaszország legnagyobb politikai tévedését látja. A kabinet keb­lében fölmerült eme véleménykülönbség, tekintettel arra, hogy a kül- és belpolitikát tényleg Depretis vezeti, csakis ez utóbbi győzelmével végződhetik. Már is beszélik, hogy Mancini és Ricotti visszalép­­nek, de reményük, hogy Depretisnek sikerülni fog Ricottit visszatartani, ha csak egy időre is, állásán, hivatkozva arra, hogy a katonai ügyek jelenlegi állása kívánatossá teszi maradását. Mancini külügyminiszter visszalépésének valódi oka a múlt hetekben lefolyt külügyi vitákból szár­mazik, mikor a képviselőház heves támadásokat in­tézett Mancini ellen, s a külügyminiszter nem épen szerencsésen védelmezte magát. A sajtó már akkor hangoztatta, hogy a bizalmi szavazat a kabinetet, de nem Mancinit illeti. A braunschweigi trónöröklés és Né­metország. A régóta függőben levő braunschweigi trónutódlás kérdésében fontos mozzanat állt be. A­mi kezdettől fogva kétségtelennek és politikai szempontból természetesnek látszott, az immár meg­történt. Poroszország a német szövetségtanácsban megtette az indítványt a hannover­i ház, illetve a Cumberlandi herczeg örökjogainak megsemmisítése iránt. Ez indítvány kétségtelenül elfogadtatik s ak­kor azután Braunschweig jövendőbeli közjogi terve­zetét illetőleg megtörténik a végleges intézkedés. A braunschweigi trónöröklés egyike azon kérdések­nek, melyek az angol-német viszonyba is elhidegü­­lést hoztak, hisz az angol királyné oly közel rokon a hannoverai házhoz és a hannover­i tróntól, most pedig a braunschweigi tróntól megfosztott cumber­landi herczeghez, ki angol királyi herczegi czímet visel. A német szövetségtanács elé terjesztett porosz ja­vaslat utal azokra a mélyreható egyenetlenségekre, me­lyek Poroszország és Braunschweig közt keletkezné­nek, ha a trónt a cumberlandi herczeg foglalná el, és a­melyek a birodalom belbékéjét veszélyeztetnék, mert ha Cumberland személyesen lemondana k­is Hannoveréről, még­sem zárkózhatnék el ama be­folyás elől, melyet a Hannovera és Poroszország közt szakadást előidézni törekvő welfpárt reá gya­korolna. Cumberland 1878. és 1884-iki jegyzékei­ben sem vonta vissza apjának György királynak ama tiltakozását, melyet Hannoverának annektálása el­len emelt. Cumberland már­is eszmei háborút foly­tat Poroszország ellen, melyre a trónralépés után a jogi háború következnék. A weltpártnak am az állí­tása, hogy czélját törvényes úton akarja elérni, mit sem ér, mert ez természetszerűen ki van zárva. A ja­vaslat az alkotmány 76-ik szakaszán alapszik, mely szerint a szövetség tagjai közt felmerült viszályok elintézése a szövetségtanácsra tartozik. A szövetség­tanács hivatva van arra is, hogy ha indítvány léte­zik, közbelépése segélyével az ilyen vitás kérdések fölmerülhetőségének elejét vegye. Poroszország te­hát azt az indítványt terjeszti elő, mondja ki a szö­vetségtanács, hogy a cumberlandi herczegnek Braun­­schweigban uralkodása a birodalom belbékéjével meg nem egyezik, e határozatról pedig a braunschweigi herczegség kormánya értesíttessék. A braunschweigi országgyűlés e hó 21-iki ülésén Görtz­ Winsberg miniszter közölte a német szövet­ségtanács elé terjesztett javaslatot. Ezt — mint a hivatalos jelentés mondja — tetszéssel fogadták. A miniszter kijelente, hogy jelenleg még nem tartja czélszerűnek e tárgyban nyilatkozatot tenni. Erre az ügy a közjogi bizottsághoz utasíttatott és az or­szággyűlés további intézkedésig bezáratott. A belga király látogatása Berlinben. A belga király a hohenzollerni herczeg súlyos be­tegsége miatt Berlinbe való utazását néhány nappal elhalasztotta. Brüszszelből azt írják, hogy a belga király utazásának se politikai, se pénzügyi czélja nincs. A király csak utólagosan akarja megtenni azt a látogatást, melyben őt a trónörökös-pár ezüst­­menyegzője alkalmával betegsége akadályozta. A Kongó-állam egy hivatalnoka sem fogja kísérni, kü­lönben is csak mint belga király lép fel, mivel a kongói souverainitás elfogadását még nem tudatta a hatalmakkal. Azt a hírt is megc­áfolják, hogy Li­­pót király a Kongó-állam számára harmincz millió márka kölcsönt akarna fölvenni. A nihilisták új tevékenysége, Odesszá­ból írják e hó 18-áról: A nihilisták az angol-orosz háború közeli kitörése iránt vérmes reményeket tápláltak, s ennek következtében politikai tevékeny­ségüket egyelőre megszüntették. Minthogy azonban a a háborús felhők eloszlottak, a nihilisták újra dol­gozni kezdenek és az új tevékenységnek első felét Karkovban adták meg. A karkovi eseményekről a következő részleteket közük. A karkovi rendőrség arról értesült, hogy a suba­­novi­ utcza 8-ik számú házában titkos nyomda van berendezve, a­melyben új proklamácziókat készíte­nek s hogy a házban veszedelmes nihilisták összejö­veteleket tartanak. A nihilisták elfogatása czéljából e hó 14-én reggeli kilenc­ órakor az illető városrész valamennyi házát vizsgálat alé vették, s a 8-ik számú ház felügyelőnőjét vallatóra fogták. Minthogy ama két fiatal ember közül, a­kik nála egy kis szobában laktak, egyik nem volt otthon. Sisov rendőrbiztos kihivatta a másik fiatal embert, hogy őt távollevő lakótársa felől kikérdezze. A jelen volt fiatal­ember, egy Lebedinszki Plátó nevű rosztovi illetőségű ta­nuló, kezdetben vonako­­­tt engedelmeskedni a rendőrnek, de végre mégis megjelent szállásadóné­­jának szobájában, hol a rendőr várta őt. A rendőr­biztos ekkor egy rendőr-altiszt és két tanú kíséreté­ben a szobába lépett. Lebedinszki ez alatt az ablak­hoz ment, és mikor egy másik rendőrbiztos, Jes­­senko a szobába lépett s egy székre ült, hogy Lebe­­dinszkit kihallgassa, ez észrevétlenül az ablak ván­kosa alól egy revolvert vett elő és abból Jessenkora lőtt. A rendőrbiztos azonnal holtan rogyott össze. A másik rendőr erre gyorsan elmenekült, míg Le­bedinszki kétszer rálőtt a rendőr-altisztre, s ezt élet­­veszélyesen megsebesítette. Ez utóbbinak azonban még volt annyi ereje, hogy Lebedinszkire vesse ma­gát, s ezt addig erősen tartsa, mig Sisov néhány más rendőrrel segítségére jött. A kétségbeesésig ellentálló Lebedinszkit végre megkötözték s a szobát alaposan megvizsgálták. Egy titkos rekeszben telje­sen felszerelt nyomdát, nagymennyiségű robbantó anyagot, revolvert, tőrt, álarczot, parókát s több effélét találtak. Lebedinszkit természetesen fogságba vitték s társainak kinyomozására erélyes vizsgálatot indítottak meg. Szerbia és Oroszország. Milán szerb király május 17-diki ukázával Risztics János volt minisz­terelnököt, a­ki eddig rendelkezési állapotban volt, végleg nyugalomba helyezte. E rendszabály volt a felelet Riszticsnek oroszországi szereplésére, melyet Szerbia rovására elkövetett. Riszticset ugyanis Oroszországban nagyon szívesen fogadták s ő az ot­tani pánszláv körökben oly nyilatkozatokra ragad­tatta magát, melyek Szerbia mai politikai helyzetével egyáltalán meg nem egyeznek s melyek a szerb ki­rályt is közelről érintették. Az örökéletből, mely számára jutott, 83 évet töl­tött e földön. Az összes művelt nemzetek maguké­nak vallották, s a XIX. század legszebb dicsősége jutott neki, mikor e nagy század költőjévé lehetett. E századnak, mely oly anyagi, ő a nemes eszményt, az ideált hirdette. Ő minden kornak legfényesebb gondolkozói közé tartozik, s e mellett még a költé­szet varázsának csodálatos mértékével birt. Költészete bölcseség, hite az emberiség. Csak egy trónt ismert, az érdemét. Minden más trón ellen küzdött. Nála minden ember egyenlő, egyet kivéve, a­ki a legelső, s ez a néptanító. Azt lehet róla mondani, hogy mindenről írt, a­miről csak lehetett, és csak ezután jött érte a halál, hogy halhatatlanná tegye. Költeményei, drámái, re­gényei, mind a legnagyobb szellemi alkotások, és minden van azokban, a­mi szívre, elmére hathat. A század nagy kérdései is bennök lüktetnek, onnan izgatnak, s ott szemlélhetjük az ideális megoldásban. A politikával is foglalkozott, mert ily lángoló szív a szabadság iránt hogyan maradhatott volna érzé­ketlen. Ifjú korában a regényesség a királyság felé vonzotta, de szabadságszeretete nem soká tűrte e vonzalmat. III. Napóleon rút államcsinje után Francziaország nagy költője száműzött lett. A fran­czia partoktól nem messze, egy kis szigeten élt. Itt, Guerneseyben, a franczia császárság hatalma nem érte el, mert angol föld volt, de Hugó Viktor elérte innen III. Napóleon és a Tuileriák urait. Ke­gyetlen nyilakat szórt ellenök. Csak Napóleon csú­fos bukása után tért vissza hazájába. Guernesey szigete sok magyar száműzöttnek is ott­hona lett. A sziget és Hugó Viktor háza a magyar menekültek történetében jelentékeny helyet játszik. A képzelem roppant birodalmának fejedelme a politikai szószéken is meg-megjelent, a franczia gyű­léseken és a törvényhozásban. Temetéséről az állam gondoskodik, mert ő Fran­cziaország halottja Temetési költségekre az állam 20,000 franknyi hitelt kért. * Hugo Viktor 1802-ben, febr. 26-án született Be­­sanconban. Apja I. Napóleon tábornoka volt, anyja pedig royalista család leánya. A szülők meghason­­lottak különböző érzületük miatt s a fiút bírák ítél­ték atyjához. A fiú azonban inkább anyja érzületé­hez szított s először is egy royalista szomorujátékot irt. Első szerelme regényíróvá tette: «Han d’Is­­land»-ot irta meg, de nem tudta csak évekkel később kiadni. Irt aztán kritikát, ódákat s a királyság hívei­vel összeköttetésbe jővén, XVIII. Lajos király két­ezer frank évdijat adott neki s ekkor, 1822 ben, nőül vette, a kit szeretett. X. Károly király hatezer frankra akarta emelni évdiját, mit 1848-ban sze­mére is hánytak politikai ellenfelei, noha az érdíj fölemelését nem fogadta el. A huszas évek első felében nem igen tudott nép­szerűségre vergődni, de a «Vendomi oszlophoz» irt­ódása nemcsak híressé tette, hanem atyja is kibé­kült vele. A napóleonista szellem egyesíti őket. Ez időben a fiatal költő már a színpadon jelentékeny győzelmeket aratott drámáival, s nemsokára az egész színpadot ő uralta, nemcsak Francziaor­­szágban. Ki ne emlékeznék nálunk is a «Notre­­damei toronyőr»-re, hogy többet ne említsünk. A kitüntetések egymást érték. A franczia akadémia 1841-ben választota tagjául. Lajos Fülöp király ki­nevezte a pair-kamara tagjává 1845-ben, hol több ízben tartott politikai szónoklatokat, egyszer a Na­póleonok száműzésének megszüntetése mellett s ezért az orleanisták megnehezteltek rá. Az 1848-diki nemzetgyűlés kezdetén a bonapartistákhoz számíták, de ő a köztársasági baloldal szónoka lett. Szellemének legragyogóbb fénysugarát abból az időből bírjuk, mikor száműzetésben élt. Ott szü­lettek világhírű regényei: «A nyomorultak», «A ten­ger munkásai»,«A nevető ember»,valamennyiben a társadalom nagy kérdéseiről írván v­olt a «1893», e gyönyörű regény a nagy forradalomról, a köztár­­­­saság eszményesítésével. Ott irta a «Századok legendája» nagyszerű darabját. Ott fonta ostorait Napoleon ellen. Költői művei közt többnek poli­tikai czélja van, így az «Elitélt utolsó napjai» a­­ halálbüntetés ellen szól, a «Rajna» czimü külpoli­­i fikával foglalkozik. Az 1870-iki háborút «Szörnyű év» czim alatt irta meg; III. Napoleon államcsinyjét pedig «Egy bűn története» czimen. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 21. Lirana, 1385. XXXI. év­folyt Hugo Viktor meghalt, «Hugo Viktor, kit hatvan év óta csodált Fran­­cziaország és a világ, elérte a halhatatlanságot.» E szavakkal jelentette a franczia szenátus elnöke e hó 22-én, hogy a világ költője, a századok dal­noka, a szabadság és emberiesség eszméinek zászló­vivője lehunyta szemét, szive megszűnt dobogni.

Next