Politikai Ujdonságok, 1885 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1885-05-27 / 21. szám
286 kórház előtt fenyegetések közt követelték az anarkhisták az elesett Joachim munkás holttestének kiadását. Megsebesült 15 rendőr és 15 katona, köztük kettő életveszélyesen, továbbá 55 anarkhista, részben halálosan. A rendőrség huszonnégy embert tartóztatott le, kik jobbára munkások. Olaszország gyarmatosítási politikája. Olaszország tudvalevőleg szintén részt kivont magának Afrikából. A Vörös-tenger partjára megszálló csapatok mentek s több ponton végre is hajtották a megszállást. Az egyik megszállott rész miatt Abisszinia fenyegetőzik, a másik megszállott részen a máhdi embereivel gyűlt meg már többször a baj. Egy olasz kapitányt el is fogtak, és csak váltságdíj lefizetése után bocsátották szabadon. Mióta az angolok elhatározták, hogy ott hagyják Szudánt, Olaszországban meghökkentek a következményektől, mert az arabok kétségkívül nem fogják tétlenül nézni az olasz megszállást. Mindenesetre meggondolni való, hogy Olaszország nem bonyolódik-e nagyon költséges és véres kalandokba. Mancini külügyminiszter és Ricotti hadügyminiszter azt óhajtják, hogy Olaszország a Vöröstenger mellett erélyes akcióba lépjen, Depretis miniszterelnök ellenben, miután Anglia Szudánból visszavonul, az elszigetelt eljárásban Olaszország legnagyobb politikai tévedését látja. A kabinet keblében fölmerült eme véleménykülönbség, tekintettel arra, hogy a kül- és belpolitikát tényleg Depretis vezeti, csakis ez utóbbi győzelmével végződhetik. Már is beszélik, hogy Mancini és Ricotti visszalépnek, de reményük, hogy Depretisnek sikerülni fog Ricottit visszatartani, ha csak egy időre is, állásán, hivatkozva arra, hogy a katonai ügyek jelenlegi állása kívánatossá teszi maradását. Mancini külügyminiszter visszalépésének valódi oka a múlt hetekben lefolyt külügyi vitákból származik, mikor a képviselőház heves támadásokat intézett Mancini ellen, s a külügyminiszter nem épen szerencsésen védelmezte magát. A sajtó már akkor hangoztatta, hogy a bizalmi szavazat a kabinetet, de nem Mancinit illeti. A braunschweigi trónöröklés és Németország. A régóta függőben levő braunschweigi trónutódlás kérdésében fontos mozzanat állt be. Ami kezdettől fogva kétségtelennek és politikai szempontból természetesnek látszott, az immár megtörtént. Poroszország a német szövetségtanácsban megtette az indítványt a hannoveri ház, illetve a Cumberlandi herczeg örökjogainak megsemmisítése iránt. Ez indítvány kétségtelenül elfogadtatik s akkor azután Braunschweig jövendőbeli közjogi tervezetét illetőleg megtörténik a végleges intézkedés. A braunschweigi trónöröklés egyike azon kérdéseknek, melyek az angol-német viszonyba is elhidegülést hoztak, hisz az angol királyné oly közel rokon a hannoverai házhoz és a hannoveri tróntól, most pedig a braunschweigi tróntól megfosztott cumberlandi herczeghez, ki angol királyi herczegi czímet visel. A német szövetségtanács elé terjesztett porosz javaslat utal azokra a mélyreható egyenetlenségekre, melyek Poroszország és Braunschweig közt keletkeznének, ha a trónt a cumberlandi herczeg foglalná el, és amelyek a birodalom belbékéjét veszélyeztetnék, mert ha Cumberland személyesen lemondana kis Hannoveréről, mégsem zárkózhatnék el ama befolyás elől, melyet a Hannovera és Poroszország közt szakadást előidézni törekvő welfpárt reá gyakorolna. Cumberland 1878. és 1884-iki jegyzékeiben sem vonta vissza apjának György királynak ama tiltakozását, melyet Hannoverának annektálása ellen emelt. Cumberland máris eszmei háborút folytat Poroszország ellen, melyre a trónralépés után a jogi háború következnék. A weltpártnak am az állítása, hogy czélját törvényes úton akarja elérni, mit sem ér, mert ez természetszerűen ki van zárva. A javaslat az alkotmány 76-ik szakaszán alapszik, mely szerint a szövetség tagjai közt felmerült viszályok elintézése a szövetségtanácsra tartozik. A szövetségtanács hivatva van arra is, hogy ha indítvány létezik, közbelépése segélyével az ilyen vitás kérdések fölmerülhetőségének elejét vegye. Poroszország tehát azt az indítványt terjeszti elő, mondja ki a szövetségtanács, hogy a cumberlandi herczegnek Braunschweigban uralkodása a birodalom belbékéjével meg nem egyezik, e határozatról pedig a braunschweigi herczegség kormánya értesíttessék. A braunschweigi országgyűlés e hó 21-iki ülésén Görtz Winsberg miniszter közölte a német szövetségtanács elé terjesztett javaslatot. Ezt — mint a hivatalos jelentés mondja — tetszéssel fogadták. A miniszter kijelente, hogy jelenleg még nem tartja czélszerűnek e tárgyban nyilatkozatot tenni. Erre az ügy a közjogi bizottsághoz utasíttatott és az országgyűlés további intézkedésig bezáratott. A belga király látogatása Berlinben. A belga király a hohenzollerni herczeg súlyos betegsége miatt Berlinbe való utazását néhány nappal elhalasztotta. Brüszszelből azt írják, hogy a belga király utazásának se politikai, se pénzügyi czélja nincs. A király csak utólagosan akarja megtenni azt a látogatást, melyben őt a trónörökös-pár ezüstmenyegzője alkalmával betegsége akadályozta. A Kongó-állam egy hivatalnoka sem fogja kísérni, különben is csak mint belga király lép fel, mivel a kongói souverainitás elfogadását még nem tudatta a hatalmakkal. Azt a hírt is megcáfolják, hogy Lipót király a Kongó-állam számára harmincz millió márka kölcsönt akarna fölvenni. A nihilisták új tevékenysége, Odesszából írják e hó 18-áról: A nihilisták az angol-orosz háború közeli kitörése iránt vérmes reményeket tápláltak, s ennek következtében politikai tevékenységüket egyelőre megszüntették. Minthogy azonban a a háborús felhők eloszlottak, a nihilisták újra dolgozni kezdenek és az új tevékenységnek első felét Karkovban adták meg. A karkovi eseményekről a következő részleteket közük. A karkovi rendőrség arról értesült, hogy a subanovi utcza 8-ik számú házában titkos nyomda van berendezve, amelyben új proklamácziókat készítenek s hogy a házban veszedelmes nihilisták összejöveteleket tartanak. A nihilisták elfogatása czéljából e hó 14-én reggeli kilenc órakor az illető városrész valamennyi házát vizsgálat alé vették, s a 8-ik számú ház felügyelőnőjét vallatóra fogták. Minthogy ama két fiatal ember közül, akik nála egy kis szobában laktak, egyik nem volt otthon. Sisov rendőrbiztos kihivatta a másik fiatal embert, hogy őt távollevő lakótársa felől kikérdezze. A jelen volt fiatalember, egy Lebedinszki Plátó nevű rosztovi illetőségű tanuló, kezdetben vonakott engedelmeskedni a rendőrnek, de végre mégis megjelent szállásadónéjának szobájában, hol a rendőr várta őt. A rendőrbiztos ekkor egy rendőr-altiszt és két tanú kíséretében a szobába lépett. Lebedinszki ez alatt az ablakhoz ment, és mikor egy másik rendőrbiztos, Jessenko a szobába lépett s egy székre ült, hogy Lebedinszkit kihallgassa, ez észrevétlenül az ablak vánkosa alól egy revolvert vett elő és abból Jessenkora lőtt. A rendőrbiztos azonnal holtan rogyott össze. A másik rendőr erre gyorsan elmenekült, míg Lebedinszki kétszer rálőtt a rendőr-altisztre, s ezt életveszélyesen megsebesítette. Ez utóbbinak azonban még volt annyi ereje, hogy Lebedinszkire vesse magát, s ezt addig erősen tartsa, mig Sisov néhány más rendőrrel segítségére jött. A kétségbeesésig ellentálló Lebedinszkit végre megkötözték s a szobát alaposan megvizsgálták. Egy titkos rekeszben teljesen felszerelt nyomdát, nagymennyiségű robbantó anyagot, revolvert, tőrt, álarczot, parókát s több effélét találtak. Lebedinszkit természetesen fogságba vitték s társainak kinyomozására erélyes vizsgálatot indítottak meg. Szerbia és Oroszország. Milán szerb király május 17-diki ukázával Risztics János volt miniszterelnököt, aki eddig rendelkezési állapotban volt, végleg nyugalomba helyezte. E rendszabály volt a felelet Riszticsnek oroszországi szereplésére, melyet Szerbia rovására elkövetett. Riszticset ugyanis Oroszországban nagyon szívesen fogadták s ő az ottani pánszláv körökben oly nyilatkozatokra ragadtatta magát, melyek Szerbia mai politikai helyzetével egyáltalán meg nem egyeznek s melyek a szerb királyt is közelről érintették. Az örökéletből, mely számára jutott, 83 évet töltött e földön. Az összes művelt nemzetek magukénak vallották, s a XIX. század legszebb dicsősége jutott neki, mikor e nagy század költőjévé lehetett. E századnak, mely oly anyagi, ő a nemes eszményt, az ideált hirdette. Ő minden kornak legfényesebb gondolkozói közé tartozik, s e mellett még a költészet varázsának csodálatos mértékével birt. Költészete bölcseség, hite az emberiség. Csak egy trónt ismert, az érdemét. Minden más trón ellen küzdött. Nála minden ember egyenlő, egyet kivéve, aki a legelső, s ez a néptanító. Azt lehet róla mondani, hogy mindenről írt, amiről csak lehetett, és csak ezután jött érte a halál, hogy halhatatlanná tegye. Költeményei, drámái, regényei, mind a legnagyobb szellemi alkotások, és minden van azokban, ami szívre, elmére hathat. A század nagy kérdései is bennök lüktetnek, onnan izgatnak, s ott szemlélhetjük az ideális megoldásban. A politikával is foglalkozott, mert ily lángoló szív a szabadság iránt hogyan maradhatott volna érzéketlen. Ifjú korában a regényesség a királyság felé vonzotta, de szabadságszeretete nem soká tűrte e vonzalmat. III. Napóleon rút államcsinje után Francziaország nagy költője száműzött lett. A franczia partoktól nem messze, egy kis szigeten élt. Itt, Guerneseyben, a franczia császárság hatalma nem érte el, mert angol föld volt, de Hugó Viktor elérte innen III. Napóleon és a Tuileriák urait. Kegyetlen nyilakat szórt ellenök. Csak Napóleon csúfos bukása után tért vissza hazájába. Guernesey szigete sok magyar száműzöttnek is otthona lett. A sziget és Hugó Viktor háza a magyar menekültek történetében jelentékeny helyet játszik. A képzelem roppant birodalmának fejedelme a politikai szószéken is meg-megjelent, a franczia gyűléseken és a törvényhozásban. Temetéséről az állam gondoskodik, mert ő Francziaország halottja Temetési költségekre az állam 20,000 franknyi hitelt kért. * Hugo Viktor 1802-ben, febr. 26-án született Besanconban. Apja I. Napóleon tábornoka volt, anyja pedig royalista család leánya. A szülők meghasonlottak különböző érzületük miatt s a fiút bírák ítélték atyjához. A fiú azonban inkább anyja érzületéhez szított s először is egy royalista szomorujátékot irt. Első szerelme regényíróvá tette: «Han d’Island»-ot irta meg, de nem tudta csak évekkel később kiadni. Irt aztán kritikát, ódákat s a királyság híveivel összeköttetésbe jővén, XVIII. Lajos király kétezer frank évdijat adott neki s ekkor, 1822 ben, nőül vette, a kit szeretett. X. Károly király hatezer frankra akarta emelni évdiját, mit 1848-ban szemére is hánytak politikai ellenfelei, noha az érdíj fölemelését nem fogadta el. A huszas évek első felében nem igen tudott népszerűségre vergődni, de a «Vendomi oszlophoz» irtódása nemcsak híressé tette, hanem atyja is kibékült vele. A napóleonista szellem egyesíti őket. Ez időben a fiatal költő már a színpadon jelentékeny győzelmeket aratott drámáival, s nemsokára az egész színpadot ő uralta, nemcsak Francziaországban. Ki ne emlékeznék nálunk is a «Notredamei toronyőr»-re, hogy többet ne említsünk. A kitüntetések egymást érték. A franczia akadémia 1841-ben választota tagjául. Lajos Fülöp király kinevezte a pair-kamara tagjává 1845-ben, hol több ízben tartott politikai szónoklatokat, egyszer a Napóleonok száműzésének megszüntetése mellett s ezért az orleanisták megnehezteltek rá. Az 1848-diki nemzetgyűlés kezdetén a bonapartistákhoz számíták, de ő a köztársasági baloldal szónoka lett. Szellemének legragyogóbb fénysugarát abból az időből bírjuk, mikor száműzetésben élt. Ott születtek világhírű regényei: «A nyomorultak», «A tenger munkásai»,«A nevető ember»,valamennyiben a társadalom nagy kérdéseiről írván volt a «1893», e gyönyörű regény a nagy forradalomról, a köztársaság eszményesítésével. Ott irta a «Századok legendája» nagyszerű darabját. Ott fonta ostorait Napoleon ellen. Költői művei közt többnek politikai czélja van, így az «Elitélt utolsó napjai» a halálbüntetés ellen szól, a «Rajna» czimü külpolii fikával foglalkozik. Az 1870-iki háborút «Szörnyű év» czim alatt irta meg; III. Napoleon államcsinyjét pedig «Egy bűn története» czimen. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 21. Lirana, 1385. XXXI. évfolyt Hugo Viktor meghalt, «Hugo Viktor, kit hatvan év óta csodált Francziaország és a világ, elérte a halhatatlanságot.» E szavakkal jelentette a franczia szenátus elnöke e hó 22-én, hogy a világ költője, a századok dalnoka, a szabadság és emberiesség eszméinek zászlóvivője lehunyta szemét, szive megszűnt dobogni.