1888, Távirda és Posta (A Magyar Királyi Posta és Távirda Rendeletek Tára, 1888. 1-68. szám)
1888-02-29 / 8. szám
helyett az egyesített posta- és távirdahivatal kezelésére nézve új szerződés fog köttetni. 10. §. Az elvállalt összes kötelezettségek biztosítására a postamester hivatalának elfoglalása előtt tiszti biztosítékul azaz o. é. forintot tesz le és azon felül a kincstárnak azaz forint erejéig leköti, feljogosítva az igazgatóságot egyfelől, hogy azokból a kizárólag közszolgálati viszonyok folytán származó bárminemű követeléseket — ideértve az állami pénzelőlegeket is — közigazgatási úton fedezze és másfelől, hogy ezen utóbb számjelzett írt biztosítékot a jelen szerződést kötő postamester községben t1. szám alatt fekvő és hr. számokkal jelölt ingatlanára a postamester költségén és annak minden további meghallgatása nélkül bekebeleztesse. E tekintetben egyébiránt külön nyilatkozat is kívánható. A készpénzbeli biztosíték után annak elhelyezése napjától kezdve, a postamester négy százalékos kamatot élvez. A szerződési viszony megszűntekor az óvadék fölmondatik, illetőleg a zár alól féloldalik, s a számadások felülvizsgálása és a kincstári követelések kiegyenlítése után megmaradó összeg visszaadatik. A telekkönyvi bekebelezés törlése a postamester által saját költségén viendő keresztül. 11. §. Ha a postamester illetékes felsőbbsége által rendbüntetéssel sujtatnék és ezt a kiszabó határozatban megállapított záros idő alatt le nem fizetné, a rendbüntetés épen úgy, mint minden meghiányolás a postamester járandóságából vagy biztosítékából vonandó le. Ez utóbbi esetben a biztosíték a tartozás napjától számítandó 60 nap alatt kiegészítendő, ellenesetben a jelen szerződés fölmondottnak tekintetvén, a postamester hivatalától azonnal eltávolítható. 12. §. Ezen szerződés minden indokolás nélkül mindkét fél részéről félévi fölmondás útján fölbontható. Másfelől azonban és ettől eltekintve a postamester aláveti magát a közmunka- és közlekedésügyi minister úr által kibocsátott vagy kibocsátandó szolgálati szabályoknak és fegyelmi eljárásnak (4. §.) úgy, hogy a szerződő postamester is ugyanazon fegyelmi büntetés alá vonható, mint bármely más posta- és távirdai alkalmazott és anélkül, hogy a fegyelmi büntetések bármelyikének, tehát a hivatalából való azonnali elbocsátás fegyelmi büntetésnek alkalmazása és végrehajtása következtében bárminemű kártérítési vagy más igényt támaszthatna. A közmunka- és közlekedésügyi miniszer úr elrendelheti, hogy az a postamester, akinek a szerződés felmondatott, már a felmondás napján, vagy a felmondási időtartam alatt bármikor hivatalától minden kárpótlási igényének kizárásával el is távolíttassék, illetve azonnal fölmentessék, csakhogy ez esetben a postamesternek a felmondási félévre, illetve ha az elmozdítás a felmondási időtartam alatt történnék, a hátralevő felmondási időtartamra esedékes azon járandósága, mely fix összegben van megállapítva (kivéve a szállításért járó összegeket) a leszámolás eredményéhez képest azonnal kifizetendő. A fegyelmi eljárás elrendelésével a postamester ebbeli állásától felfüggeszthető. Ez esetben a felettes igazgatóság helyettest nevez ki, ki a szolgálatot saját felelősségére, de a postamester terhére addig teljesíti, míg a postamester vagy hivatalának visszafoglalására képesíttetik, vagy a szolgálatból végleg elbocsáttatik. A postamester helyettesítésének költségeit, amennyiben azok a megszabott járandóságokból ki nem telnének, a felmondásra szabott, az elbocsátás napjától számítandó fél évig viseli, ha csak utódja a hivatalt ezen határidő lejárta előtt el nem foglalná, mely esetben a postamester ebbeli kötelezettsége utódának hivatalba lépése napjával megszűnik. 13. §. A postamesternek ebbeli szolgálata után semmiféle állami nyugellátásra vagy másnemű állami kedvezményre igénye nincs. Ugyanez áll házastársára, gyermekeire stb. nézve is. 14. §. A postamester elhalálozása az előttes igazgatóságnak azonnal bejelentendő. Ily esetben a posta-, esetleg a posta-takarékpénztári szolgálatot az igazgatóság által az alább megjelölt rokonok köréből elfogadott vagy esetleg kirendelt helyettes az elhalálozás napjától számítandó hat (6) hónapig a postamester hagyatékának felelősségére és terhére, illetve javára végzi. Az ilyen helyettesítésnél az elhalálozott postamesternek özvegyen maradt törvényes házastársára, vagy a szabályszerű korral bíró gyermekekre annyiban, amennyiben ezt a szolgálat érdeke és az ezen hátramaradottak megbízhatósága megengedi, különös figyelem fordítható. Amíg a hivatal a hagyaték rovására kezeltetik, addig a járandóságok is a hagyaték javára esnek. 15. §: A jelen szerződésből eredő mindazon törvényes lépések, melyek megtételére a kincstár mint felperes jogosítva lenne, az egyedül általa szabadon választandó, s az 1868. évi LIV. t.-cz. s illetőleg az 1881. évi LIX. t.-cz. értelmében a sommás eljárásra illetékes bíróságnál, a per tárgyának értékére való tekintet nélkül, sommás eljárás utján tehetők folyamatba, míg ellenben azon vitás kérdések, melyeknél a kincstár mint alperes jelentkezik, csakis a m. kir. kincstári jogügyek igazgatóságának székhelyére nézve illetékes