1911, Távirda és Posta (Magyar Királyi Posta és Távirda Rendeletek Tára, 1911. 1-61. szám)

1911-04-07 / 19. szám

155 19. szám. viszonyokra, az előttes posta- és távirdaigazgatóság határozza meg. A szolgálati idő rendszerint két, legfeljebb há­rom órában állapítandó meg, úgy azonban, hogy a hivatalos órák egy része postaindítás előtt, másik része érkezése után tartassák. A hivatalos órákat feltüntető szolgálati átnézetet (az 1374. 87. nyomtatványon) a postai ügynökség kezelőhelyiségében a közönség által könnyen hozzá­férhető helyen ki kell függeszteni és a hivatalos órákat a forgalmi körhöz tartozó községeknek is tudomá­sára kell adni. Ez iránt az igazgatóság intézkedik, mely figyelmezteti is egyúttal a községeket, hogy küldeményeik átvételére kü­ldönczeiket oly időben indítsák útnak, hogy azok az ügynökségnél a hiva­talos órák tartamán belül jelentkezzenek. A postai ügynökség rendszerint csak a leszá­molóhivatallal levelez, különös esetekben azonban közvetlen az előttes posta- és távirdaigazgatósághoz tesz jelentést. A leszámolóhivatal és a postai ügynökség közti levelezés váltására a „Levelező-könyvecske a m. kir. postai ügynökség részére“ czímen kiadott könyvecs­két (688. sz. nyomtatványt) kell használni, mely a zárlatban minden alkalommal közvetítendő. E köny­vecskébe kell beírni az egymáshoz intézett értesíté­seket, kérdéseket, válaszokat, felvilágosításokat, vissz­­jelentéseket stb. A) Posta,felvételi szolgálat. 5. §. A postai ügynökségnél feladható küldemények. A postai ügynökségnél feladhatók, illetve be­­fizethetők: d) közönséges levélpostai küldemények és pe­dig: levél, levelező­lap, nyomtatvány, áruminta és zárt távirat; b) ajánlott levelezés, mely lehet utánvételes is, úgyszintén tartalmazhat postai megbízást; c) postautalvány; d) csekk- és postatakarékbetét; c) pénzeslevél; f) csomag (utánvételes is). A feladható levélpostai küldemények és posta­­utalványok úgy a bel-, mint a külföldre szólhatnak, míg a pénzeslevelek és csomagküldemények közül csak a belföldre, Ausztriába, Bosznia-Herczegovinába és Németországba szólók vétetnek fel. Más külföldi országba pénzesleveleket és csomagokat az ügynök­ség nem vehet fel, de azokat a feladó veszélyére elfogadhatja és beküldheti a leszámolóhivatalhoz. A külföldre czímzett postautalványokat nem koronaértékben, hanem a rendeltetési ország pénz­nemeiben kell kiállítani. Erre nézve az átszámítási táblázatok és a 111. sz. függelék nyújtanak útbaiga­zítást. A feladható csomag súlyhatára ahhoz képest alakul, a­mint a postai ügynökség a leszámolóhiva­tallal gyalog- vagy kocsijárattal van összekötve. E tekintetben a II. sz. függelék nyújt útbaigazítást. A felsorolt küldemények­ és pénzekért a posta a „Postai Tarifák és Postaüzleti Szabályzatiban meghatározott mérvben a postai ügynökségnél történt feladásuktól kezdve szavatol. A posta- és távirdaigazgatóság, ha a közbizton­sági viszonyok megokolják, egyes küldeményeknek az ügynökségnél való feladását korlátozhatja; neve­zetesen intézkedhetik, hogy az ügynökségnél csekk- és takarékbetétek, valamint pénzeslevelek és csoma­gok csak 1000 K összeg (érték) erejéig legyenek befizethetők, illetve felvehetők. 6. §• A feladott küldemények czímzése, felszerelése, bérmentesítése, lebélyegzése. A küldemények felvételénél a postai ügynöknek arra kell ügyelnie, vajjon azok jól vannak-e czímezve, felszerelve, csomagolva, lezárva, illetve lepecsételve. E tekintetben a fennálló szabályok irányadók. Különösen jól meg kell vizsgálnia a pénzes­­levelet, vájjon az jó pecsétviasszal, egy és ugyan­azon betűvel vagy czímerrel vésett pecsétnyomóval van-e ellátva; továbbá az utalványpénzhez tartozó utalványlapot, a csekkbetétről szóló befizetési lapot és a csomagot, meg a hozzátartozó szállítólevelet, váljon azok kiállítása, illetve a 400 korona értéket meghaladó (kézi), avagy kisebb értékű ugyan, de ékszert, drágaságot, pénzt értékpapírt s effélét tar­talmazó csomag göngyölete a követelményeknek meg­felel és a szállítólevélen foglalt adatok a csomagon foglaltakkal egyeznek-e ? Zárva feladandó pénzeslevelekhez öt és két pe­cséttel lezárható borítékok használhatók, utóbbiak azonban csak akkor, ha azokat a kincstár állította elő. A magánipar által esetleg forgalomba hozott két­­pecsétes borítékban pénzküldeményt postai szállításra elfogadni nem szabad. Nyitva (olvasva) feladott pénzeslevelekhez ki­zárólag ötpecsétes vászonbélés­i pénzes borítékokat kell használni. A közönséges és ajánlott levelet, nyomtatványt és árumintát az ügynök csak akkor méri meg, ha a

Next