1917, Távirda és Posta (Magyar Királyi Posta és Távirda Rendeletek Tára, 1917. 1-161. szám)
1917-01-07 / 3. szám
3. szám, számos hely- és kerti betűzővel vannak lebetűzve, minden további eljárás nélkül tekintsék azokat az utalványokat hamisaknak és ennek megfelelőleg eljárva, tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy az utalványért jelentkező, vagy a pénzt felvenni szándékozó egyén letartóztattassék. Nincsen kizárva azonban az sem, hogy a tettes nemcsak adai, hanem más hamis bélyegzővel lebetűzött postautalványnyal is fog kísérletezni, minélfogva a hivatalok a postautalványok bélyegzőlenyomatait általában is a legnagyobb gonddal vizsgálják meg és járjanak el az erre vonatkozó, alább idézett rendeleteknek megfelelően. A hely- és kertibélyegzők használatát illetően egyébként utalok a Szabályrendeletek Gyűjteményének VI. rész (2-ik kiadás) 68. folyószáma alatt foglalt 27519/1890. számú rendeletre, mely szerint az összes kincstári és a nagyobb nem kincstári (I. és II. oszt.) hivataloknál fokozatosan a kerékrendszerű hely- és kerti bélyegzők vétettek használatba és így fel lehet tenni, hogy ezeknél a hivataloknál, — legalább is a felvételi szolgálatban — ilyen bélyegzők használtatnak. Ebből az esetből kifolyólag a legnyomatékosabban s utalással a legsúlyosabb következményekre, felhívom a személyzet figyelmét azokra az idevágó rendelkezésekre, melyek a hamis postautalványok becsempészésének, valamint a netán mégis becsempészettek kifizetésének megakadályozását czélozzák. Ezek a következők: 1. A „Posta és Távirda Rendeletek Tára“ 1902. évi folyamának 32. számában megjelent 60.699 számú rendelet, különösen pedig annak idevonatkozó 3., 4., 5., 6. és 7. pontjai. A 4., 5. és 6. pontok szerint: A postautalványokat kivétel nélkül mindig a rovatolónak (indítónak) kell a rovatolt anyag beosztására szolgáló fiókba beosztani; a rovatoló köti össze az utalványokat és köti hozzá azokat kívül, a vörös papírba burkolt rovatolt anyaghoz; ugyancsak a rovatoló, sajátkezűleg helyezi el, a szabályszerűen beburkolt rovatolt anyagot, a hozzákötött utalványokkal együtt a pénzeszacskóba és zárja le azonnal a zacskót. Kiemeli a rendelet, hogy a közönséges anyag közé utalványokat nem szabad beosztani, sőt a 7. pont egyenesen elrendeli, hogy a közönséges anyag között beérkezett utalványokat, mint gyanúsakat kell kezelni. Ha az itt röviden összefoglalt rendelkezések betartatnak és azonkívül továbbítás előtt, az utalványok kötelező összehasonlítása is megtörténik (1. 3. pont), úgy a kezelésre hivatottak körén kívül állók részéről minden becsempészés lehetetlenné van téve. 2. A hamis postautalványok kifizetésének meggátlását célzó rendelkezéseket a Postai Tarifák és Postaüzleti Szabályzat I. rész II. szakasz 6. §-ának 3. és 4. pontjai tartalmazzák. A 3. pont szerint, a postahivatal székhelyén nem állandóan lakó ismeretlen egyéneknek szóló és belföldről eredő postautalványoknál, ha azok összege egyenként vagy együttesen a 200 koronát meghaladja, a leadó postahivatal a felvevő postahivatalhoz köteles rögtön a beérkezéskor, az utalványok valódisága iránt táviratilag, ha távirda nem áll rendelkezésre, ajánlott levélben — kérdést intézni. A válasz megérkezése előtt az utalvány csak a postahivatal előtt ismert helybeli, feltétlenül megbízható és kellő anyagi helyzetben levő, két készfizető kezes jótállására fizethető ki. A 4. pont a gyanús postautalványokról szól, tehát a 60.699/902. számú rendelet 7. pontja szerint azokról is, melyek a közönséges anyag közt érkeztek és úgy rendelkezik, hogy azokat, bármely kis összegről szóljanak is, a 3. pontban előírt módon vissza kell jelenteni és az ilyen utalványokat, még készfizető kezes jótállására sem, hanem csak a befizetés megtörténtét tudató válasz megérkezte után szabad kifizetni. Úgy az ismeretlen egyénnek szóló, mint a gyanús postautalványt, a visszajelentésre beérkezett s a befizetést igazoló válasz után is csak akkor lehet kifizetni, ha a személyazonosságnak szabályszerű igazolása megtörtént. A rendeletekben foglalt azt a kitételt: „ismeretlen egyén“, a hivatalok úgy értelmezzék, hogy a postakezelés, illetően kézbesítés szempontjából mindenki ismeretlen, aki a kézbesítési kerületben nincsen megtelepedve, ott hosszabb idő óta nem állandó lakos, vagy akinek állandó tartózkodását, rendes foglalkozását a kezelő vagy kézbesítő személyesen nem ismeri. Pár napi vagy heti tartózkodás a községben és az ezidő alatt előfordult hivatali, esetleg társadalmi érintkezés senkit nem tesz, a postakezelés és kézbesítés szempontjából, a személyazonosság igazolására, azár nem szoruló ismert egyénné. A hivatalvezetők (postamesterek) személyes felelősség terhe alatt gondoskodjanak arról, hogy a személyzet minden tagja a jelen rendeletet megismerj, s alaposan tanulmányozza át az itt idézett rendelkezéseket is és a kezelés folyamán azokhoz minden részletben szigorúan alkalmazkodjék. A kerületi biztosok és alkalmi kiküldöttek mindenkor, mikor egy hivatalnál megfordulnak, győződjenek meg arról, hogy kincstári hivataloknál az érdekelt személyzet, nem kincstári hivataloknál pedig a kezelőszemélyzet minden tagja ismeri-e ezeket a rendelkezéseket és kezelés közben alkalmazkodik-e hozzájuk. Ha azután akár ismerethiányt, akár figyelmen kívül