Postaügyi Értesítő, 1972 (1-51. szám)

1972-07-18 / 28. szám

178 POSTAÜGYI ÉRTESÍTŐ 28. szám Az új kézbesítési rendszer lényege, hogy a gép­kocsival vagy egyéb járművel járható főbb útvo­nalak mentén — esetleg központibb helyeken — telepített levélszekrények útján kézbesíti a külte­rületi kezelő a közönséges levélpostai küldeményt, a belföldön feladott nem utánvételes vagy nem tértivevényes ajánlott küldeményt, a hivatal által kezelt (külön kezelt) hírlapok címzetlen előfizetői példányait, folyóiratot, és értesítőt a levélszek­rénybe el nem helyezhető egyéb küldeményekről. A területi postaigazgatóságok feladatává teszem, hogy az új rendszerű kézbesítőszolgálatot a helyi körülmények mérlegelése mellett az alábbi irány­elvek alapján szervezzék meg. A külterületi kéz­besítőszolgálat jelenlegi rendjének a postaszabály­zati rendelkezésnek megfelelő teljes átszervezését több éves program keretében kell végrehajtani. Előzetes vizsgálatok alapján a Budapest vidéki, a Debreceni és a Szegedi Postaigazgatóság részére engedélyeztem, hogy egyes kijelölt külterületeken a külterületi kézbesítés új rendszerét kísérleti jel­leggel bevezessék. Az igazgatóságok által eddig megtett intézkedéseket, illetve a kialakított kéz­besítési rendet jelen rendelkezésemmel végleges­nek tekintem. 1. Külterületek felmérése A területi postaigazgatóságok mérjék fel és ha­tározzák meg időrendi sorrendben, mely postahi­vatalokhoz tartozó külterületeken fogják az új kézbesítési rendszert bevezetni. Az ide vonatkozó tervet éves ütemezéssel — hivatalok megnevezé­sével — készítsék el és 1. évi szeptember 30-ig terjesszék fel. 2. A külterületi járások kialakításáról általában Az új rendszerű kézbesítésre kijelölt helységek külterületein a kézbesítőjárások kialakítása érde­kében az alábbiakat kell elvégezni: a) Ki kell alakítani a külterületi kezelő útvo­nalát. Az úthálózat alapján olyan utakat vegyenek figyelembe, ahol az utak a gépjárművel való köz­lekedést az év minden időszakában lehetővé te­szik. b) A lakosság számának és az egyes külterületi lakott helyek fekvésének figyelembevételével — a lakosság bevonásával — határozzák meg a levél­­szekrények elhelyezését (telepítését). Valamennyi család részére külön fiókot kell biztosítani. 3. Kézbesítőjárás szervezése Az új kézbesítési rendszer megszervezhető: — gépkocsival, — oldalkocsis motorkerékpárral, — motorkerékpárral, — kerékpárral vagy kismotorral. A kézbesítőjárás nagyságát a rendelkezésre álló, illetve jövőben beszerzendő közlekedési esz­köz figyelembevételével kell megállapítani. Az ed­digi tapasztalatok szerint a gépkocsival közlekedő külterületi kezelő a kézbesítés új rendjében 4—5 járás területén tudja ellátni a szolgálatot. Az egyéb közlekedési eszközök alkalmazása ese­tén a járások nagyságát tényleges felméréssel kell megállapítani. A jövőben megszervezésre kerülő járásokat az ott alkalmazandó közlekedési eszköz­zel be kell járni és a szükséges szállítási keret nagyságát (fo­ km) ennek alapján kell megállapí­tani. Az adatok alapján a járat jelzőt el kell készí­teni. Figyelembe lehet venni, hogy a gépkocsival köz­lekedő külterületi kezelő a kézbesítés mellett egyéb szolgálatot is elvégezhet (pl. helyi vagy tá­volsági zárlatszállítás). Ilyen esetben is a járás nagyságát úgy kell megállapítani, hogy a dolgozó elfoglaltsága napi 8 óránál ne legyen több. A külterületi kezelő közlekedését munkanapokra kell előírni. Az így megállapított szállítási keret­től — ami napi átlagnak tekinthető — a távirat­kézbesítést kivéve, eltérni nem lehet. A járások kialakításánál törekedni kell arra, hogy az ún. holt út a lehető legkisebb legyen. 4. Kézbesítő-levélszekrények helyének kijelölése A kijelölt támpontokon a levélszekrényeket úgy kell elhelyezni, hogy azok megközelítése mind a lakosság, mind pedig a külterületi kezelő részére egyaránt megfelelő legyen. A kézbesítő-levélszekrények számától függően kell meghatározni, hogy a külterületi kezelő az egyes telepítési helyeken — esetleg más kijelölt helyen — mennyi ideig tartózkodhat. A külterü­leti kezelő tartózkodási időtartamának meghatá­rozására nagy gondot kell fordítani, mert a külte­rületi kezelő a külterületen élő lakossággal ezen a helyen tartja fenn továbbra is a személyi kapcso­latot, amely mind az utalványok kifizetésénél, mind pedig az esedékes díjak beszedésénél, illetve a levélszekrényben valamilyen oknál fogva el nem helyezhető küldemények kézbesítése miatt fontos. A tartózkodási helyen alkalmas módon függes­­­szenek ki: — tájékoztató feliratot a külterületi kezelő tar­tózkodásának időpontjáról, — levélgyűjtő-szekrényt, vagy bedobónyílás­sal is ellátott kézbesítő-levélszekrényt, ha a levél­­szekrények száma háromnál több.

Next