Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)
1936-10-18 / 239. (4088.) szám
1936 október 18, vasárnap. . SPORT : Magyarország—Csehszlovákia Európa Serleg-mérkőzés, Prága-Budapest város közti találkozás, érdekes forduló a nyugati divízióban - a vasárnap futballprogramján Prága, október 17. A vasárnap legérdekesebb eseménye PRÁGÁBAN a SPARTA-pályán folyik le, ahol Magyarország és Csehszlovákia válogatott csapatai találkoznak az Európa Serleg mérkőzések során. A nagy jelentőségű mérkőzést az angol Lewington bíró vezeti. BUDAPESTEN a városi válogatott Prága város csapatát fogadja a bécsi Frankenstein bíró vezetése mellett. A két város Xl.-e ezúttal hetedszer méri össze erejét, eddig azonban a magyar csapatnak csak egyizben sikerült győzelmet kharcolni. A két válogatott mérkőzésen kívül A VASÁRNAP SPORTJA Csehszlovákiában érdekes bajnoki mérkőzéseket hoz. Játéktilalom csupán Cseh- és Morvaországban van a cseh szövetséghez tartozó csapatok számára. A nyugatszlovenszkói divízióban KOMÁROMBAN a KFC a Rapiddal, ZSOLNÁN a SK a Losonci AFK-bal, TRENCSÉNBEN a TTS a Pöstyéni KF-bal és ZSOLNÁN a ZTE az FC Ruttkával mérkőzik. Az Érsekújvári SE BUDAFOKRA utazott, ahol az ottani profi klubbal mérkőzik. POZSONYBAN az SK Bratislava a magyar Kispestet látja vendégül, míg a magyar bajnokságban a Donaustadt a Ligetivel, a Testvériség az Admirával, a PTE a Diószegi SE-tel mérkőzik. A SZENCEN a SK a Főnévi TC-bal játszik, bajnoki mérkőzést. A keleti divízióban KASSÁN a Sport Club a CsSK ellen áll ki, míg BEREGSZÁSZON a BFTC a Királyhelmeci SC-bal játszik. A CSAF-MLSZ Középkerületében RIMASZOMBATBAN a Törekvés az Apátfalusi SC-bal, TORNALJÁN a TSC a Ragyolci TK-bal, PELSŐCÖN a PSC a Tamásfalui MSC-bal és FÜLEKEN az FTC XI. a losonci Vasassal mérkőzik. — A II. osztályban a Törekvés XI. az SC XI.-el és a Feledi TC a Füleki Vasassal játszik. — A déli kerületben az I. osztályban vasárnap nem lesz mérkőzés, míg a II. osztályban a vezető Komáromi FC XI. a második helyen álló Köbölkúti AC-bal játszik odahaza. — Az északi kerületben EPERJESEN a Rozsnyói SK játszik a PTVE ellen. A csehnémet divízió teljes fordulót bonyolít le, melynek során TEPLITZBEN a TFK a DSV Saazt és PRÁGÁBAN a DFC a Warnsdorfer FK-ot látja vendégül. MAGYARORSZÁGON a Profi Liga a vidéken néhány mérkőzést bonyolít le. BÉCSBEN az Austria a Floridsdorfer AC-bal, a Rapid a Viennával, a Favoritener AC a Hakoah-val, az FC Wien az Admirával, a Wacker a Sportclubbal és a Libertas a Postsporttal játszik ■ bajnoki mérkőzést, NYUGATON a rendes bajnoki forduló. AZ EGYÉB SPORTOKBAN a lembergi atlétikai verseny emelkedik ki. A Prágában jól szereplő magyar játékosok jutnak az angolok elleni válogatott keretbe Elindult a magyar XL ■ Cseh Matyi bízik a győzelemben és az „amnesztiában" Budapest, október 17. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Prágában játszó magyar válogatott csapat tagjai szombaton reggel hét órakor utaztak el Budapestről. A kora reggeli órák ellenére nagyszámú sportközönség jelent meg a pályaudvaron s lelkesen biztatta a csapat tagjait a prágai győzelemre. Az elutazás előtt nagy izgalmat keltett az a hír, hogy Pálinkás az éjszaka nem érkezett meg Szegedről Budapestre. Nagy hajsza indult meg utána s végül is kiderült, hogy Pálinkás megérkezett ugyan, de nem abban a szállodában szállt meg, ahol keresték. Reggel azonban már ő is ott volt a csapatban. Dr. Dietz szövetségi kapitány a pályaudvaron kijelentette, hogy győzni kell a fiuknak, mert jó a csapat és a játékosok tudják, hogy mi a kötelességük. — El kell ugyan készülnünk arra is — mondotta —, hogy nem a legkedvezőbb hangulat vár ránk Prágában. A cseh sajtó arra biztatja saját csapatát, hogy már csak azért is meg kell verni a magyar csapatot, hogy vereséggel küldhessenek bennünket Londonba. Toldi itt közbeszól: No, de mi is ott leszünk. Igaz, hogy szerencse is kell a győzelemhez, mi azonban ki fogjuk harcolni a szerencsét. Usetty képviselő, a magyar labdarugó szövetség elnöke, két gólarányú győzelemre tippel Prágában* A Prágába utazó csapatot a társas szövetségek nevében Sfcampfer, az Úszószövetség háznagya búcsúztatta. *— Nincs semmi okotok az elbizakodásra, — szólt hozzájuk. — Ha sokat fogtok „állni" a meccsen, könnyen kikaphattok. Majd Cseh Matyihoz fordulva tréfásan így szól hozzá: # No, Matyi, Prágáiban mutasd meg, hogy mit tudsz, mert ha rosszul játszol, nagy büntetést kapsz a szerdai slumpolásért. Cseh Matyi önérzetesen vágta vissza: Nem lesz baj, mert győzünk és én amnesztiát kapok. Úgy értesülünk, hogy azok a játékosok, akik Prágában és Budapesten vasárnap játékukkal ki fognak tűnni, be erülnek a londoni magyar válogatottba. Ez minden bizonnyal serkenteni fogja a játékosokat, mert az angol ellen Londonban játszani, a legnagyobb kitüntetés nemcsak a magyar labdarugók, hanem a kontinens minden futballistája számára. SPORTHÍREK )( A budapesti rádió a csehszlovák—magyar mérkőzés közvetítését 15 óra 50 percről 18 óra 45 percre halasztotta el, amikor viaszlemezről sugározta ki Pluhár István eredeti prágai leadását. )( 550.000 koronával szerepel az állami költségvetésben a testnevelésre szánt összegek tétele. Dacára annak, hogy ez a tétel az elmúlt évhez viszonyítva 150.000 koronás emelkedést mutat, a cseh lapok az előirányzott összeget igen kevésnek tartják. A Poledni List kimutatja,hogy az elmúlt esztendőben maga a Sparta 004.205 korona adót fizetett be, ami tehát csaknem 55.000 koronával múlja felül a jövő évre — az egész ország testnevelési céljaira — előirányzott költségvetési tételt. )( Avery Brudage, az amerikai olimpiai bizottság elnöke lemondott tisztségéről. Brudage kijelentette, hogy az amerikaiak berlini szereplésére egymaga 15.000 dollárt áldozott. A prágai autószalon tegnap nyílt meg a mintavásár helyiségeiben. A kiállításon úgy a csehszlovák, mint a külföldi autócégek a legújabb gyártmányaikkal szerepelnek. A megnyitáson jelen volt és nagyobb beszédet mondott dr. Dostálek miniszter is. A kiállítás 8 napig tart. )( Pöstyéni sporthírek. Tudósitónk jelenti: A Pöstyéni Futball Klub berkeiben nagy az elkeseredés, hogy a divízió fegyelmi bizottsága Babaeset a ZTE elleni divíziós mérkőzésen tanúsított viselkedése miatt három hónapra felfüggesztette, holott más játékosok, akik már több ízben voltak büntetve, csak feltétlen büntetésben részesültek. A PFK amúgy is nagy nehézségekkel küzd és a túl szigoru ítélet a csapatot még jobban gyöngítette. Vasárnap egyébként a PíFÍK a Trencséni TS ellen a következő gyengített felállításban fog küzdeni: Gogol, Hallai, Vrzalovszky, Kutina, Lehota, Svec, Rieger, Martinka, Bubák (Summer III.), Pollák, Draskovszky. — Meliska (Vágsellye) átigazolása tengeri kígyóvá növi ki magát, minthogy a hónapok óta húzódó ügyiben jelenleg az a helyzet, hogy az aktákat Prágából újból a MLSz déli kerületéhez tették át kiegészítés végett. — Ilyenformán Meliska már az őszi divíziós mérkőzéseknél nem jöhet számításban. — Davis, aki néhány héttel ezelőtt autószerencsétlenség folytán harcképtelenné vált, egyelőre pihenésre szorul. Végleges gyógyulása még néhány hetet vehet igénybe. )( Bíróküldés a keleti divízióban. Az október 25- én esedékes kassai CsSK—Kassai AC mérkőzésre a Bízik, dr. Brüll Gyula és Mahler trióból választanak játékvezetőt. A BFTC—Iglói AC mérkőzést Csernohorak^ (Svezda), a Munkácsi SE — Királyhelmeci SC meccset dr. Marko (Gonilovics) vezeti. Október 28-án a CsSK Ungvár—Kassai SC mérkőzés bírája Varga (dr. Komarinsky) lesz.( Nagyszabású téli sportteleppé alakítják át Ruzsbach-fürdőt. Lőcsei tudósítónk jelenti: Értesülésünk szerint gróf Zamoyski Ruzsbacih-fürdőt Stn* nern dán építészmérnök tervei szerint nagyszabású téli sportteleppé alakíttatja át. Többek között hatalmas korcsolyázó helyet létesítenek, s ott korcsolyás pincérek, fogják a vendégeket kiszolgálni. A kassai XIII. maratoni verseny kiírása A Kassai Atlétikai Club 1986 október 28-án déli 12 órai rajttal rendezi meg XIII. szlovenszkói nemzetközi maraton-versenyét a Csehszlov Magyar Atlétikai Szövetség bajnokságáért. 1. A verseny a CsAAA fennhatósága alatt áll és annak szabályai szerint rendezik. 2. Startjogosultak: a) A versenyzők csoportjában minden a CsAAU-nál igazolt atléta, valamint mindazok a külföldi versenyzők, akiknek szövetségei a FIA tagjai. b) Katonai kategóriában a csehszlovák hadseregnek aktíve szolgáló tagjai. 8. A verseny a szlovenszkói magyar atléták részére a CsMASz 1936. évi egyéni bajnoksága. 4. Start: déli 12 órakor a Pályaszövetkezet sporttelepén (Bárczai-út). 5. Nevezések hivatalos blankettákon 10 benevezési díj mellékletével, október 22-ig bezárólag Sikora Emil, sz. o. elnök címére, Kassa-KoSice, Harang-ucca 4, I. küldendők. — Katonák nevezési díjat nem fizetnek. 6. A verseny távja 42.200 m. A versenyzők a a rajt után a pályán 2 (kettő) kört futnak, azután Pesti-utón—Rákóczi-körutom—Stefanik-uccán— Pesti-utón át Enyieke utáni fordulóig és onnan vissza a pályára, ahol még 2000 métert futnak. 7. Díjazás: A verseny első 3 (három) helyezettje, valamint a katonai csoport győztese tiszteletdíjat kap. A helyezettek éremdíjazásban részesülnek. 8. A versenyzők, kötelesek a rendezőség előírásait szigorúan betartani. Kötelező orvosi vizsgálat a pályán délelőt 11 órakor. 9. Óvás a verseny befejezése után 15 perccel a versenybíróságnál adható be 10 Kő egyidejű lefizetésével, mely összeg az óvás elutasítása esetén a CsAAU-t illeti. 10. A távon összesen 8 (nyolc) üdítő és 15 (tizenöt) ellenőrző állomás van. A terep emelkedésnélküli, az országút kitűnő állapotban van. Magyarország dekatlon-bajnokságát Csányi Zoltán (MAC) nyerte 5721 pontos eredménnyel. Második Csányi Sándor lett. A vidéki bajnokságot Béka Ferenc (Debrecen) nyerte meg, aki egyben országos főiskolai bajnok is lett Balla Zoltán klubtársa előtt. )( Az amerikai atlétikai szövetség a magyar Szabó Miklóst, a finn Höckertet, a lengyel Kuoharskit, a svéd Nyt és a német Schaumburgot a newyorki téli fedettpálya-versenyekre meghívta. LABDARÚGÁS )( Kalocsay II. a Spartánál. Prágai lapjelentések szerint Kalocsay II., a Beregszászi FTC kiváló játékosa Prágában folytatja tanulmányait és itt bátyjával együtt a Sparta csapatában fog játszani. )( Véresre verték Bukarestben a román válogatott labdarugócsapat kapusát. Bukarestből jelentik: Ismeretes, hogy a közelmúltban lezajlott magyar—román labdarugómérkőzésrel Pavlovicsot, a második félidőben elveszett és ébe állított kapust okolták. Szerdán Pavlovics csapata a Ripensia, bajnoki mérkőzést vívott Bukarestben. Pavlovics rendkívül jó napot fogott ki és a leglehetetlenebb labdákat biztosan védte. A tömeg, melynek hangulata a magyar—román mérkőzés óta erősen Pavlovics ellen fordult, ebből a körülményből arra a meggyőződésre jutott, hogy a kapus, aki pedig csak egy rossz napot fogott ki, éppen a magyar—román mérkőzésen készakarva engedte be a magyar gólokat. A közönség a mérkőzés végén megrohanta Pavlovicsot és úgy megverték, hogy kórházba kellett szállítani. TENISZ ) Az angol fedettpálya - teniszbajnokságok férfiegyes elődöntőjében a francia Boraia az angol Haret 6:2, 6:2, 6:1, a svájci Ellmer a feltörő angol iShayest 6:3, 6:2, 3:6, 6:3, a svéd Schröder az angol Wilder 6:3, 2:6, 2:6, 6:1, 6:3 és az angol Austin a francia Destremeau-t 6:3, 6:3, 1:6, 7:5 arányban verte meg. A döntőbe így egy angol és három külföldi játékos került. ( A női egyesben Hardwick Serivént, James Kinget, Sarvey Scottot és a chilei Lizana Dickint győzte le. A döntőbe itt viszont három angol és a chilei játékosnő került. )( Írország lemondta a svéd királyi serlegmérkőzésekben való részvételt és igy a Norvégia— Dánia mérkőzés győztese a Németország—Belgium meccs nyertesével került a III. fordulóban össze. NUVOLARI AMERIKÁBAN IS GYŐZÖTT. Nuvolari, a kiváló olasz autóversenyző Alfa Romeo gépén megnyerte a longislandi 300 mérföldes amerikai nagydíjat. Nuvolari győzelme Európa nagy diadalát jelenti* , 13 A CsAF-MLSz (■ csehszlovákiai Magyar Labdarugók Szövetsége) HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI: A Ligeti SC szept. 27-iki hiv. lapunkban közölt felfüggesztését a KFC követelésének rendezése által automatice hatályon kívül helyeztük. (A. 519—936.) Katonai vendégszereplés: A CaAF hatálytalanította alábbi vendégjátékengedélyeket: Juránek György Rozsnyói SC—SK Olomouc, Kozselszky Ferenc Kassai Törekvés— —SK Jaromer, Leiner János Beregszászi MSE— SK Jezbiny. (É. 263, 799. 880—935.) Megadta a következő kat. vendégszereplési engedélyeket: Opiel János SK Spisská Nová Vés— Tornaljai SC, Leffner János Beregsz. MSE—SK Jaromer. Utóbbinál a CsAF figyelmezteti a játékost, hogy igazolványát a SK Jezbinytől, volt egyesületétől szerezze be. (Kp. 674, Kt. 594—936.) Kiadatás: A CsAF kiadta Havlik Rezső (Miskolci Attila) fizetett játékost az Érsekujv. SE részére. Fölhívjuk az egyesületet, hogy a neki közvetlenül elküldött igazolvány CsAF- és kerületi igazolási számát haladéktalanul közölje velünk. 500 Kö-t pedig szept. 13-iki hiv. közleményünk értelmében utaljon át. (D. 501—936.) A CsAF okt. 1-től játékengedélyt adott: Baborec Béla (Érsekujvári SE) és Krajcsic István, mindkettő SK Batov Otrokovice részére. (D. 623, 625—936.) A Losonci AFC öt napon belül jelentse, hogy aug. 30-iki hiv. lapunkban megjelent fölhívásnak miért nem tett eleget? A CsAF Matuska Dezső játékost kétszeres igazolás kísérlete (SK Cinobana Katarinská Hűt) miatt és hamis adatokért 6 hónapra felfüggeszti, amely 1937 márc. 31-én jár le. A Losonci AFC tartozik igazolványát fenti határidőn belül hiv. utón beküldeni. A CsAF a SK Cinobana részéről beterjesztett, új igazolást megsemmisítette, az egyesületet pedig az igazoló előírások be nem tartása miatt 100 Ke rendbírsággal sújtotta. (Kp. 573—936.) Az I. B. kiadta Kovács Jenő Gyulát Rimaszombati Törekvés SE—iSK Slovan Rím. Sobota 6 hónapra 900 Ke ellenében. (Kp. 676—936.) Honty Zoltánt: Diószegi SE—SK Petrzalka az Alig. szab. 8. §-a alapján nem adta ki." (Nv. 675—936.) Schwarcz József Apátfalusi SC it igazol, keretét a CsAF kétszeres igazolás gyanúja miatt visszatartotta. Kerületeink figyelmébe! A CsAF Felügyelő Bizottsága újból figyelmezteti az érdekelteket, hogy játékosok fizetésének engedélyezése iránti kérvényeket (licenc) csak az előirt időben (az illető hónap végéig) lehet beadni Ama központ, amely nem fogja betartani fenti előírást, büntetésben részesül. Továbbá felkéri a központokat, hogy játékosoknak a professzionalizmushoz való bejelentéseit a következő pontokkal egészítse ki: 1. Várjon az illetékes szövetség Felügyelő Bizottsága a kérvényt nevelési díj iránti igény nélkül, vagy azzal javasolja. Utóbbi esetben sorolja föl az indokokat, amelyek alapján az anyaegyesületnek joga volna nevelési díjra. 2. Várjon a játékos 21 évnél fiatalabb-e. (Rekord 47.) Haulik László (volt HAC Rapid) játékosnak az egyesület határozata alapján az I. B. nem adja meg a SK Baía Zlin-nél szerződése aláírásához az engedélyt. (Ny. 220—936.) A Nyugati-ker. KIB 24—1936. sz. átiratát az I. B. átteszi a Szöv. Ifj. Biz. legközelebbi ülésére. (Ny. 637—936.) Szalay Lajos Lévai TE—Szenei SK panasza alapján az I. B. fölhívja a LTE-t, hogy 1200 Ké kiadatási követeléséről szóló összes mellékletet, kötelezvényt, stb. 8 napon belül szolgáltassa be. Tóth István: Ragyolci TC—Füleki TC átigazolási ügyében az I. B. a Képes Sportlap 1934. évi 12. sz.-ban megjelent határozat alapján az átigazolási keretet érvényteleníti, illetve a BTC vétójának helytad. Egyben elhatározza, hogy a vonatkozó határozat (játékoscsábítás) visszavonása érdekében a CsAF-hoz fordul és megbízza a Titkárságot az I. B. határozatának módosítására, vagy elejtésére. Jövő hónap elején a titkárság szét fogja küldeni az egyesületi játékos-névsorokat az 1936 nov. 1-iki állomány alapján. Minden egyesület a névsorhoz illesztett elismervényt kap, amelyet, köteles 1936 dec. 31-ig kerületének, továbbítás végett (kellően aláírva) beterjeszteni. Mulasztást az' Általános rendszabály 20. §-a alapján, 10 Ké rendbírsággal fogunk büntetni. — Fölhívjuk a Kerületeket, hogy a vonatkozó rendelkezést (Ált., rendszab. 20. §) is szó szerint közöljék hivatalos közleményeikben. A CsAF—MLSz titkársága. A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye ------------------------A 89 számú rejtvényeket megfejtette (olvasható név és pontos címü