Premier, 2002 (17-25. szám)
2002-10-01 / 23. szám
SZÍNHÁZ fi z 1949-50-es évadban megnyílt az Úttörő Színház a Paulay Ede utcában. „Az Úttörő Színház megnyitása legszebb példája annak, hogy valóban új korszak kezdődött a magyar színjátszásban... " (Zelk Zoltán) LEJ-HAJ, SZÁLL AZ ÉNEK Az Úttörő Színház akkoriban a legjobb színház hírében állott, ugyanis a fiatalokon kívül azokat a színészeket, akik politikailag „pöttyösek” voltak, az Úttörő Színházba száműzték. Nagyszerű társulat jött össze. Az igazgató Fábri Zoltán, a főrendező Hónai István volt. „KEDVES NEMECSEK ERNŐ NÉNI!” Engem már harmadéves színiakadémiás koromban az Úttörő Színházba szerződtettek, így nem játszhattam a főiskolai vizsgadarabokban, az itt játszott darabok fiúszerepeit számítják majd tanáraim vizsgának. Eszerint fogják eldönteni, hogy Shakespeare, Bernard Shaw, Csehov darabjaiban melyik női szerepet osztják rám diploma után? Kíméletlen helyzetbe kerültem. Minél hitelesebben oldottam meg a fiúszerepeket, annál kevésbé vették tudomásul, hogy színésznő vagyok. Lefényképeztettem magam Wellesz Ellával egy ledér Seherezádé-ruhában, de hiába mutogattam a fényképeket, reménytelenül próbáltam a látszatot az igazsággal cáfolni. Kimondani pedig abban az időben, hogy nő létemre nő vagyok, elképzelhetetlen volt, ha ők egyszer fiúnak könyveltek el. Törtük ám az utat. Jelszavunk „Előre ", Aki ide került. Nem jutott előre. A szereposztás a következő volt: egy szoknya, egy nadrág, egy szoknya, egy nadrág. Én sportos, filigrán alkatomnál fogva nadrágot kaptam. Csak a méhecskéimmel volt egy kis baj, de sebaj, lekötözték. A hajunkat a fodrász rövidre nyírta, hátul nullásgéppel még fel is stuccolta, majd szoros fáslival lekötötte, hogy a fiúparóka alól egyetlen női hajszál se látszódjék ki. A gyerekek sokszor csodálkozva kérdezték tőlem, amikor előadás után az öltözőmben autogramot kértek, és én önfeledten vettem le a parókámat: Hát a pajtás néni? Két kedves levelet még ma is őrzök. Az egyik így kezdődik. ..Kedves Nemecsek Ernő néni! ” ....Zenekari ülés első sorában ültem, középen. Pontosan szemben Veled. Minden édes szavad, könnyű mozdulatod átitatta forró lelkemet. Előadás után várlak! Aranka” „Sej-haj, száll az ének. Zeng az ének, szép az élet. Sej-haj, úttörőnek kedve mindig jó " Hogyne lett volna jó, amikor én voltam Szása. Szerjózsa. Kolja. Elemér. Tihamér és Nyilas Misi. Nemecsek Ernőként mentem férjhez. „ROHADJ MEG, TE VÉN DÖG!” Csuda világ volt ott, kérem! A gyerekek csúzliztak, kiabáltak, kritizáltak. Egy-egy előadás után jelmezben, maszkban a színpadon kellett maradnunk, hogy végighallgassuk a gyerekek kritikáját. Ettől is függött, hogy ki kap jutalmat, fizetésemelést vagy kitüntetést, esetleg további szerződést. Egyszer egy hatéves kislány így szólalt fel: Pajtászok! Én csak azt akartam mondani, hogy mikor én előadás közben felkiabáltam a színpadra és azt mondtam Halászi pajtásznak (Halasi pajtás akkor hatvanéves volt), hogy »Rohadj meg, te vén dög!«, akkor az nem Halászi pajtásznak szólt, hanem a szerepének. Szabadság!” Egy másik pajtás, mint egy kis szőke Napóleon, így kiáltott: - Elvtársak! Szerintem a zenekarban a fagottos nem fújt! Nem fújt! - Mire egy harmadik: - Nekem az nem tetszett, hogy ott a színpadon ettek, és ha szocializmus van, akkor miért nem adtak nekünk is? A BÉKÉS ITALA: „Úttörő” éveim