Pro Minoritate, 1994 (1-3. szám)
1994 / 1. szám
A változások éve '94 - nem csupán a visszatérő szilveszteri fogadkozások miatt - a változások éve lesz. Minimum lesz például kormányváltozás. Hogy ez kinek-kinek mennyire tetszik, ízlés és demokráciérzékenység kérdése. Májusban mindez eldől. Egy időre. A Pro Minoritateban magunk már a tavasz ki-valamint betörése előtt változni, s változtatni szeretnénk. Nem politikai felfogásban természetesen, hiszen a közöttünk, s alkalmasint környezetünkben is dúló fizikai, szellemi és politikai erőszakoskodások ellenére változatlanul úgy gondoljuk, hogy az etnikai-kisebbségi kérdés kezelése csak józan belátással és kölcsönös türelemmel lehet reményteljes. (Ezen emelkedett eszme persze nem a mi találmányunk, csupán szerény része annak a közel kétszáz esztendős küzdelemnek, amelyet az emberiség, de különösen földrészünk jobbik fele folytat a lehangoló, s egyre véresebb valóság ellen.) A változást a lap arculatában, hangulatában szeretnénk megmutatni, mert úgy véljük: a kellő viszafogottsággal adagolt grafikai mozgalmasság, a mondanivalójában és színvonalában javuló fotóanyag hangsúlyosabbá tehetik megszokott rovatainkat, s így közvetve a PM mondandóját is. Ebbeni törekvésünkben - bár nem szeretnénk! - bizonyára sutaságok is előadják magukat. Ezért előre is kérjük Olvasóink megértését. ANDRÁS SÁNDOR Az ASAK beadványa az ENSZ-hez Én, András Sándor Autonóm Köztársaság kérem, hogy vegyenek fel a hatalmak körébe, mert megcsalt mind,ki eddig képviselt, s én magamat akarom képviselni végre. Faképnél hagytam minden hatalmi tömböt, mely harsogta, hogy érte életem boldogan adom, és most jelentkezem: tömegbázis és ember, vagyis a nagyok közt is a legnagyobb hatalom. A föld üres sakktábla, s nélkülem nincsen játék, mert én vagyok mind a két támadó csapat: e kuncogó világban önmagam ellensége, aki elvetemülten a torkomon ragad. Nekem nincs repülőm, se bombám, se rakétám, se atomhajtott flottám, se távfegyverem, csak hagyományos vágyakat tárol köztársaságom, s tudom, ki nincs velem, nincs azért ellenem. Elég volt, dühig untam, ne magyarázza senki szurony-komolyan, hogy én mit akarok, ezt vagy azt megvallom, többnyire mind a kettőt, az én lelkem nem mosták tisztára angyalok. Keresem magamat, így él köztársaságom, tévedni bátor és talágatni szabad. Kérem, hogy vegyenek fel a hatalmak körébe, s ha nem, rám a jövőben ne számítsanak.