Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-01-14 / 2. szám

borkodás' kiegyenlítéséhez, me­ly folytonosan dü­höngve széttépi méltatlanul az álladalom' kötelé­keit, magát a' szeretet' vallását meggyalázza, és sokféle polgári surlódásokra nyit ajtót, mellyek hatalmasan gátolják a' közboldogságot. Eddigi nézetek szerint úgy hitték a' keresz­tyén népek, hogy bár az egyházújítás'rejtett okait nem tudhatni, mint láttuk, de már ennek kelet­kezésire alkalmat nyújtó körülmény szerintök eléggé tudva van értők' szemei előtt, melly nem más, mint a' hitelvek feletti iskolai vita, és a' vallásnak különböző tanai. Az ősanyaegyház' hívei tehát úgy vélekedtek, hogy a' protestánsok az igaz és egyedül üdvös vallásról áttértek az eretnekségre , és tévtanokra, a' hittől elszakadtak, és hű ke­resztyénekből lettek hitetlenekké, és krisztusta­gadókká. Viszont a' megújított egyház' hívei örül­tek , hogy ők az egyiptusi szolgaság' házából ki­jöttek, a' bálványozástól és a' szertartások' elvi­selhetlen lármától megszabadultak, a' keresztyén­séget 's az isteni tiszteletet ennek eredeti tiszta­ságára vissza hozták, a' hit- és lelkismeretbeli szabadságot megnyerhették, szóval a' vallást ezer éves mocskaitól megtisztíthatták. Tanúsítni ezen nézeteiket a' kétféle keresztyéneknek saját vallás­tételeikből szükségtelen , mivel ezek napnál is fé­nyesb világban derengnek. Az emberbarát' kimondhatlan örömére ezen nézetek alanyiak, egyoldalúak és csak részleg igazak; 's nem hibázunk, ha azt mondjuk, hogy az igaz vallás' kútfeje az emberi szívben és ész­ben fakadván, és a' hit örök elveken épülvén, soha és semmi időben egészen meg nem romol­hat, kivált a'keresztyén vallás; ha hisszük, hogy Krisztus velünk van világ' végéig, és a' szentlé­lek távol nincs semmi időben, hanem a' külső is­teni tisztelet a' kor' kivánataihoz, és a'nemzedé­kek' műveltségihez képest válthat különböző ala­kokat: de ez is még nem olly lényeges dolog, mint a' felekezetek vélik anyatejjel beszítt elő­ítéleteiknél fogva. Mert például, minő ruhákba öl­tözzenek a­ ker. papok, feketébe-e, vagy fejérbe? minők legyenek a' templom' falai, festettek-e, vagy fejérek ? sok szertartás legyen-e, vagy ke­vés? hangszeresek segítsék-e emelni a­ buzgal­mat , vagy csak éneklés ? gyertyák élénkítsék-e a­ figyelmet, vagy csak természeti napvilág ? minő legyen a' liturgia, egyszerű-e, vagy intonatiókkal, és antiphonákkal változatos ? ezek az isteni tisz­telet'' észszerességire ugyan valljuk, nem közö­nyös, de a' vallásra, melly ettől különbözik, és a' szívben 's értelemben lakik, koránsem lénye­ges dolgok. Illynemű dolgokért, illy nagy véle­ményharczot, szakadást idézni elő, egy okos em­bernek sem juthata eszébe, mert ezek, mint idő­ben lettek, az időkkel együtt el is múlhatnak, és ha nem ész-­­s czélszeresek, jobbaknak helyet adnak. Sőt mit mondunk? még most sem a' vallás' sarktanai teszik köztünk a'válaszfalat; mert hiszen alaphittanainkban, a' szentháromság' tudományá­ban, mindnyájan megegyezünk, és első nagy ki­rályunk' kivánata szerint (Iső törvénykü­lső czikk) katholikus és protestáns egy lélekkel vallja Atha­násius" hitvallását, mellyet mind a' helvét, mind az ágostai hitvallás alapzatul használ, jólelkű magyar keresztyén hisz és vall; és minden mit sem nyomván itt némelly gyanúsítgató r. kath. papok­nak abbeli kifogása, hogy köztünk a' rationali­smus elterjedett; mert ez csak illynemű okosko­dás­ ,protestánsok közt van néhány Krisztustagadó, és igy minden protestáns az; vagy illyen­ ,a' r. katholikusok közt némellyekben vak, és szénége­tői hit van, és így ezek mind vakhitüek. Elismer­jük továbbá mindnyájan, pápisták és protestán­sok , a' szentírást Istentől ihletettnek , és hitsza­bálynak lenni; erkölcsi elveinket egyedül az isteni nyilatkozatból merítjük; isteni tiszteletünkben a'ta­nulást, imádkozást, éneklést lényegesnek lenni valljuk, és mondhatni csak a' mellékesekben , kö­zönyösekben különbözünk egymástól. Mi tehát sajátlag az Eris' almája közöttünk? kérdik itt nyájas olvasóim. Az, mi a' vallásbeli forradalmakat szülte eleitől fogva, és amaz isteni forrásból keletkező folyamot olly sokszor felzavarta. Van egy életkérdés, melly míg Istennek a' vallást nem angyalok , hanem testi szükségek alá rekesz­tett, és emberi szenvedélyekkel küzdő emberek által hirdettetni, és tanítatni tetszend, fájdalom! mindig fontos maradand, melly is­mer: „minő vi­szonyban áll a' vallástanító, a' lelkész a' néphöz? hegyibe van ő ennek helyezve, mint belátással, tudománynyal, ennek elővilágító és ezt tanító ? vagy alárendelve, mint ennek érdekeiben munkál­kodó, és ennek adományiból élő? a' nép van-e őérte, vagy­ a' népért V. Ezen kérdésekre adott különféle feleletekre, különféle fogalmai és néze­tei épülnek a' papságnak, és ezek o­ly lényeges különbséget idézendnek elő az egyházban , sőt minden vallási társaságban, hogy a­ vallás, melly egy és megoszthatatlan, különböző felekezetekre osztand, és az őt alapjában megrendítő forradal­maknak , súrlódásoknak martalékul adatik. Tekintsük meg kissé az ó-szövetségbeli egy­házat. Ebben Mózes kétségkül túlsúlyt ada a' pap­ságnak , és a' zsidó népet ezek' adózóivá, birái­vá tevé; kiknek feje a' főpap egyedül mehete be a' szenteki szentibe, itt Istentől, mint uralkodó­tul , ő mint ennek titkos tanácsosa, a' legfensőbb határzatot, az Úrim és tummim által megértendő, és a' népnek tudtára adandó. A' népnek nem sza­bad vala belépni a' kárpiton belől a' szenthelyre, hol a' papok végzették szertartásaikat; neki csak távolról lehete nézni az előjogosított kasztbeliek' szent homályba öltöztetett ünnepélyes cselekvé­nyeit, kik kizáró birtokában levén a' tudomány­nak és Írástudásnak, alig gondoltak arra, hogy a' nép fölvilágult és erkölcsi legyen , sőt sok

Next