Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1846-05-26 / 21. szám
PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 21. szám. Ötödik évi folyamat Május 26. 1846. Melius est cibarium cleris, ubi est dilectio, quam bovis saginati, ubi est adium. Proverb. 15, 17. TARTALOM: Egyveleg. Figyelmező. — Czím egyházi szónoklatoknál. Urházy L. — Dunántúl ev. kerületi gyűlés. — Szabados P. — Kül- és belföldi tudósítások. Egyveleg. j Bevezetés. Egyházi lapunkat annyira kedvelem, hogy ha Pesten laknám, minden héten készítnék számára táplálékot, mivel azonban a nemzeti fővárostól igen távol estem, csak minden hónapban egyszer ha tehetem szívességem kimutatását. Most is, mit számára készítettem, felöle meg kell vallanom, hogy nem a' legjobb izü eledel, mivel falun lakván, a'szükséges belevaló fűszerek neki meg nem adathattak. Aztán, mi a' fődolog, én nem is vagyok az illy foglalatossághoz legjobb értő, azért kétkedem is mindig, vajjon készítményem ínyére lesz-e lapunknak. Méltán aggódhatom pedig ez iránt, mert ez a mi kosztosunk válogató, nem kell neki mindaz, amit hozzá küldünk, csak a jó táplálékhoz van szoktatva, pedig remekül élni mindig nem lehet, kivált most, midőn piaczokon és postákon nagy a' drágaság. Mind a' mellett, gondom valt eddig 's leszen ezután is, hogy alkalmasan készült étkekkel vidáman élhessen, és soha meg ne fogyatkozzék. Most szegénységemből egy kevés rántottat, 's mellette gyenge tormást rakosgaték össze; a' durungfánk és holipni, mint megannyi édességek, még utóbb következnek, ha a hozzávalókat beszerezhettem. Igen tehát mint mondám, csekélység az, mit most nyújthatok, iránta azonban mondhatatlan szeretettel viseltetem annyira, hogy néhány eddigi küldeményem között ezt legjobban féltem. A postának tehát meg is hagytam erősen, elsiessen az eledellel, futtában oldalához ne ütögesse, hogy benne kár ne essék 's haszontalan el ne folyjon. Megmondtam neki, hogy két statiót vegyen egybe, és valami régi várra, magas kősziklára, millyen a veszprémi és palotai, ne bámészkodjék, a velenczei Mhn Me ne essék, hanem csütörtökre a fővárosban legyen, hogy egyházi lapunk asztalán, többi eledelei között, habár az utolsó helyen is, felmutattathassék. Lássunk tehát hozzá, egyházi lapunknak eledelt küldeni minél többet, mert, bár minden héten csak egyszer vesz is magába táplálékot, mégis sokat felemészt, de ép azért közerővel eltartani könnyű ezt. Ha valaki lemond a reá való gondoskodásról, támadjon helyette más jószívű, ki ezt fentartani igyekezzék hév kebellel. Nem szeretem és nem örülök neki, ha csak egy ideig buzogna valaki az egyház ügye, javítása és virágoztatása mellett, azután pedig elnémulna, hanem illő és kötelesség halálunkig fáradhatlan honfiaknak és egyház tagjainak lennünk. Az anyaszentegyház ügyeibe, valamint a' hazáéiba is bele unni nem szabad, bármelly akadályok álljanak is elénkbe. Jelenkorunk az a' dicséretes időszakasz, melly a` jó szavakra hallgat, és azoknak helyt ad és akarja az üdvös tanácsot létrehozni, csak a' mit mondani akarunk , ingerültség és megsértések nélkül tegyük azt. — Egyvelegi közlésemnek első czikke legyen immár: I. A róm. katholikusok ünnepeinek megtartása az evangélikusoknál. Értekezésemben igazságot szólok és senkit készakarva meg nem bántok. Tudjuk, hogy a' r. katholikusoknak több ünnepeik vannak, mint a protestánsoknak, és hajdanában még több is volt, mint jelenleg, de náluk is azokat jól megkevesítették, mivel a' sok ünneplés a dologtól visszatartóztat, a' kenyeret pedig mindegyre csak fogyasztja. Volt az ideje, hogy az evangyélmiaknak is, mint a' róm. katholikusoktól elváltaknak, kötelességükké tétetett minden nem protestans ünnepeket megülni, habár még annyian voltak is azon napok. Birtokomban egy kézirat van, melly 1751 és 1752-ben nemeskéri ev. pap által íratott, benne az látható, hogy Mátyás, sz. György,, Fülöp és Jakab, Bertalan, Mária Magdolna, Lőrincz, sz. Mihály, Simon Júdás, Katalin és János evangelista napján ünnepeltek az ágostai protestánsok, mert prédikációkat irtak a papok az offi napokra. Mely említést nem azért hozom fel, mintha ez ismeretlen dolog volna előttünk, hanem csak azért, mivel épen felvett tárgyamhoz illő fő tartozó.