Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-22 / 47. szám

PROTESTÁNS GYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP 47. szám. Ötödik évi folyamat. Nov. 22. 1846. Nec vero se per imperitiam excusabit, quasi proplerea docere non valeat, quod ei sufficiens et lucolentus sermo nou suppetat: quando nulla alia sacerdotis doctritia íjebet essequam vita; sati?que auditorespossint pro­ficere, si a doctoribus suis quod vident spiritualiter fieri, hoc sibi etiam simpliciter audiant praedieari, dicente Apostolo: Etsi imperitus sermone, sed non s c i e n t i a (2 Cor. 11,6). J u 1 i a n. P o m e r i a s. TARTALOM: A­ szónoklatról átalában, az egyháziról külö­nösen. Kup B­e­rt­a­l­a­n. — Észrevétel a­ falusi isko­lákat illető némelly ujabb tervezetekre — a"1 jobbat is, hol szükséges megmondva. Csik P. — Észrevétel a" pestvidéki ref. tanító-egyletre nézve. Kiss K.— Kül-és belföldi tudósítások. — Szent-lant. A'szón­oklatra á átalában, az egyh­á­zirél kü­lönösn­en­. A' szónoki előadás. A' szónoki előadás vagy a' kigondoltaknak szabályszeres közlése, nem egyéb, mint a' hangnak a'test minden részeinek, az előjövő tárgyak, sza­vak, mondatok 's azokban föltűnő lélek mozdula­ti házi alkalmaztatása. Cicero szerint „sermo cor­poris és eloquentia corporis." Ez a* fölebb érin­tett szoros értelembeni szónoklat, hol a' szónok­nak ismét egy új­ 's a' széles értelemben vett szónoklattal egybefüggő kis világ ugyan, de at­tól mégis különböző nyilik meg. Itt a' szónoknak teljesen önerejével kell munkálni, — mig amott kútfőkhöz folyamodhatik. Mikép a' zene bájolan hat a' kedélyekre, 's édes elragadtatásba hozza a' hallgatókat: a' szónok szép előadása olly szép varáz­zsal bir, 's nincs érzéketlen kedély, mellyben változást nem tesz. Meghatja az érzékeket és az akaratot, — mig a' fül édesen gyönyörködik a' természetszerű hajlékony hangokon, a' szem édes éldeletet talál magának a' test idomzott mozdulatin, 's a' ket­tőnek módos öszhangzata elött megilletlenül az akarat sem marad. Az indító előadásra három nélkülözhetlen tu­lajdon szükséges: emlékező tehetség (memória), ékes hang (vox)és módos testillesztés (gestus,­ gesticulatio). I. Emlékező tehetség. Az emlékező tehetség, Cicero meghatározása szerint: ,,est firma rerum ac verborum recorda­tio," más határozatot neki adni nem is lehet. Ezen tehetséget az ujabb szónokok használni nem akarják, — egyiránt épületesnek tartják a* be­szédet laprul, vagy a' nélkül. Én ezeknek értel­mét 's módját nem követem, — én a­ szabály­szerés és indító előadásnak rugójául t a' memóriát veszem, 's ugy nézem azt, — ha szabad egy géphez hasonlítani, mint olly rugót, mellytől függ minden géprészeknek szabad 's folytonos moz­gása, — megáll, vagy hibázik ezen rugó, meg­állnak, vagy zavarba jönek minden részek. Így az előadásban, ha az emlékező tehetség gyönge, vagy nincs kiképezve, nincs helyes előadás, — ekkor az lesz csak olvasás, mert az emlékező tehetség hiánya a' testillesztést megköti, az ab­ban szükséges tagmozdulatoknak szabad irányt nem ad, holott ép ezen tagmozdulatok azok, mel­­lyek a' lélek minden mozdulatit tükrözik, azokat maguk előtt hordják, 's egyetemes hatással van­nak a' műveletlenekre is, kik a' beszédet átalá­nosan nem értenék, (mert minden lélekben ugyan­azon benyomások olly nemű indulatokat idéznek elő, ha szinte különböző mértékben is), mig a' be­széd csak azokat indítja meg, kik azon nyelvnek mélyebben avatottjai levén, értik 's felfogni ké­pesek a' szónok minden mondatit. Szónoknak a'memoriával nem gondolni annyi, mint beszédének fűszerét, beszédének megható nyilát, örjét, és tárházát minden tanulmányinak félretenni, *s az­zal nem élni. Cicero is „thesaurusának nevezi a* memóriát, azaz: olly helynek, hová az észvilág körében feltűnő minden dolgok biztosan helyhez­tetnek, és azt mondja róla: „Nisi memoria custos inventis, cogitatisque rebus et verbis adhibeatur, intelligimus, omnia etiam si paecrlarissimai fuerint, in oratore peritura." Hol van a'hang indulatokhoz!* alkalmazásának, szabad változatosságainak mező engedve, ha azon figyelmet, mellyet a' hangváltoztatásra kellene fordítanunk, a' belük és holt sorok tömegébe te­metjük? 's ki áll jót, hogy a' szünteleni olvasás által az unalmas és hallgatókat terhelő egyhan­gúság (monotonia) a' szónok természetévé, nem válik? Hát a' szemnek eleven tüzét,­­mellyet láthatatlan belsőnk minden mozdulatinak tüköréül rendelt az anyatermészet, a' néma lapokban ham­vasszuk-e ki ? ezen mindenek előtt föltárt köny­vet, mellynek betűit a' szív 's lélek alkotja, köz­látomásul kell venni a' hallgatóknak, hogy annak olvassák, a' szónok ajkából pedig hallják az er­kölcs tiszta szavait. — De hallom, mikép némely- 47

Next