Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-05-23 / 21. szám

lett is, mindaddig tartott, míg az elkülönözött hit­tanok, symbolikus könyvek meg nem írattak, az ezekben megirt *s megpecsételt hitágazatokra a' tanítók *s követőik és ezeknek utódaik es­küvel nem köteleztettek, mi a' concordiae for­mula behozásával 1580, a' reformatio kezdete után 63, Luther halála után 34 évvel vette kez­detét. Melly történeti adatból kitűnő, hogy a' symbolikus könyvek 's ezekre tetetett eskü az el­szakadásnak, felekezetre-oszlásnak okozói vol­tak. Méltán fosztották meg tehát a' tudós érteke­ző­k a' symbolikus könyveket elidősült és soha meg nem érdemlett tekintélyűktől, — kiknek ala­pos czáfjokat ismételni felesleges, — a' mondot­takhoz csak ezt teszem, mit mondhatnak a' sym­bolikus könyvekhez ragaszkodóknak azok, kik­nek állítmányát ez okon korholjuk, mivel a'szent­irással egyenlő tekintélyűvé teszik a­ hagyo­mányokat? Mielőtt az egyesülésnek lényegi 's anyagi el­veit megérinteném, előbocsátom az észrevétele­met. Bármi egyenes és buzgó lélekkel töreked­jünk az egyesülésre, bár szerencsés intézkedés­sel czélt értünk is ebben , nem remélhető, hogy valaha a­ theologia mezejéről minden véleményi különbségek elenyés­szenek. Sem zsidóknál, sem keresztyéneknél, sem mahamedanusoknál, egyező értelem a­ theologiában nem volt. A­ reformáto­rok az alapigazságokban megegyeztek, mégis egy vagy másba ütközött vélemények miatt elszakad­tak egymástól, leginkább a­ metaphysikumokban. Ezzel nem azt állítom, mintha a' theologusok vé­leményi különbségük által az egyesülés gátoltat­nék ; mert valamint a* mosaismus, a* farizeusok, sadduezeusok, essenusok, rabbinusok pártfelek közti különbségek daczára , jelenkorig áll : ugy a* ker. vallásban is az egyesség a' pártfelek ál­tal soha meg nem döntetik. Mindjárt az aposto­lok idejében keletkeztek, az idő folyamában sza­porodtak a' theologusi csatázó pártfelek • mégis áll ingatlanul az isteni alapító vallása; sőt áll a" felvilágosult­ lelkű tudósok közt az egyező hit, szellemileg a' szentek egyessége. A' theologusi csata, csak keresztyéni szeretettel vivassék, a' lelkeket fölébreszti, a* vallás és egyház­ iránti ér­dekeket neveli, az igazság nyomozását eszközli. — Innen igaza volt Luthernek ezt mondani : az Isten igéjének táborba kell zajongni; még nagyobb igazsága Pál apostolnak, 1. Kor. XI. 19. szerint nyilatkoznia. A' theologusi heves viták, mint az egyház tör­ténetei bizonyítják, csak akkor voltak veszélye­sek, de nem a' vallásnak, hanem magoknak a' viszálkodóknak, — mikor az indulatukkal nem birt theologusok az ellenkező pártfeleket, polgári dolgokba avatkozással, *s ennek békesége felza­­varásával, farizeusi álnok fogásból, a' világi ha­talom főnökeinek beárulták ; és hogy egyes példa említésével szeretett protest. testvéreimet, sér­teni ne ítéltessem másik bizonyítványt is idézek a' reformáta egyház történetéből. Csak­hamar a' Luther halála után, némelly túl­ságos buzgó tanítványi, Flacius, Amsdorf, Wie­gand 's más­k, dühösen megtámadták a' szelíd­lelkü Melanchtont, Luther kemény tanítmányának meglágyításáért, — a' Lutheres fejedelmeknek feladták, a' nép elölt elvádolták, mint evangéliom felforgatóját; — ennek eredménye lett, mivel az igazság erőszakos hatalommal le nem győzet­tethetik, a' pártfelekre­ szakadás. Ez a' túlságos buzgóság elpárolgott lassanként, és már a' XIX-ik században a' két protestáns testvérek nemcsak kibékültek, hanem egyesülni is kezdettek , de is­mét fölemelkedett a'sír penészéből, hol méltó el­feledésben szunyadozott, a'Flacius lelke, a* békés 's egyesülni kívánó, testvér tudósokat a' fejedel­mek és nép elött bevádolták, nemcsak a­ ke­resztyén vallás elleni újítással, hanem hamisan reájok fogolt, polgári veszélyt okozó merénynyel. Így áll a' dolog jelenleg Németországon. így történt ez a* református theologusokkal is; sőt a' reformáta egyház keblében még tüzesebb volt a' forrongás. — Kálvin 's tanítványa Béza Tivadar, Ágoston setét tudományát, az üdvösségre vagy kárhozatra örök időnek előtte, minden te­kintet nélkül az embereknek Istentől elrendelé­sét (absoluta praedessinatiot), a' reformátusok hit­tudományává alapítván; miután a' tudós Arminius tanítása után, szabadabb lélekzetet vett az okos­ság, és mind Genevában, mind Leidában megked­veltetett a praedeslinatióról mérsékelt tudomány: legottan a' vakbuzgó Gómár Ferencz és a' vele­tartók üldözőbe vették a' józan tanítmányt. Armi­nius halála után nagyobb tűzzel ütött ki a' c­i­vakodás, mellybe mivel politikai párt-fel őgyese­dett, az Arminianusoknak köztársasági, a' Gómá­ristáknak, az igazgatói hatalommal tartó elvök lé­vén, ezek amazokat politikai lázasztással vádol­ták. Móricz a' választó fejedelem, az utóbb emlí­tetteknek nyújtót barátságos kezet. Miután a'dor­drechti zsinatban 1618. az Arminianusokat kár­hoztatta, a' hazájától sokat érdemlett derék Ol­denbarnefeld Jánost gyászos halállal kivégeztette, a' nagy Hugó Grotiust tömlöczbe vettette és más lelkes férfiakat számüzött ; hanyatlani kezdett ugyan a' párt-fél, —de azért Arminius tudomá­nya el nem oltatott, hanem Belgiumban is tit­kon, kivül pedig szabadon terjedt, 's ebből kelet­kezett Bardt, Doederlein, Bretschneider nyomán a­ rationalismus. Ez két történeti példák, hogy többeket elő ne soroljak, bizonyítják, hogy a' theologusi viták, csak magokra hagyassanak a' lelkikép megmér­kőzés?, a' vallásos egységet fel nem dúlják; va­lamint e' perbe a' politikai beavatkozásnak ve­szélyes eredményét is kitüntetik. Engedjük tehát a' theologusoknak a* tudomá­nyos, vérontás nélküli harczot. Vitatkozzanak, a­

Next