Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-09-16 / 37. szám
gyakorolnak, csak megnyerni óhajtanak; ez önállóságért semmi áldozat nem lehet drága és súlyos. A szabadságban tehát, melyre megváltottatok, megmaradjatok, s ne kötelezzétek le magatokat ismét szolgálat igájával! E szabadság abban áll, hogy a törvénynek önként hódoljunk, önként teljesítsük kötelességeinket, önmagunk legyünk biróink, s egyházon kivüli hatalomra, törvényszékre, igazságszolgáltatásra ne szoruljunk, hanem önként adjuk meg Istennek a mi Istené, a lelkészeknek s iskolatanitóknak, ami őket illeti, mint részünkről szolgálatukért szerződésileg megajánlott s kötelezett díjat, — mert méltó a munkás az ő táplálása s jutalmára (1. Tim. 5. 18.). Csak így lehet egyházaink állása biztos—csak így vethetik meg azok biztosan előhaladásuk alapját,— csak így épülhetnek fenakadás nélkül,— csak ugy tervezhetnek és számíthatnak előre csalódás nélkül, ha a kétlen jövedelem s szükségesképeni kiadás arányban, egyenben s tudva vannak. Csak így szentelhetik az egyházi szolgák egész idejüket szellemi hivatásukra, — csak így munkálhatnak örömmel és vigassággal; pedig a munkakedv az egyik tényező, mely az óhajtott sikert biztosítja. Valamint egyes házak és családoknál, ha rendesen, ha évenként le nem rovatnak a tartozások, ezek megszaporodván, halomként nehezednek a családra, s ezt terhekkel alányomják, köréből a jóllétet s megelégedést száműzik, ezek helyét folytonos gond, örökös zavar foglalván el, így van és lesz ez szükséges képen a keresztyén nagyobb családoknál, a szent gyülekezeteknél is. Azért a rendet, a rendtartást, mint mindenben, úgy az évi tartozások lefizetésében, az adósságok törlesztésében, nem győzzük váltig s eléggé ajánlani. És nem szabad felejtenünk , szeretett atyánkfiai ! mint igaz keresztyéneknek, hogy a mi Urunk Istenünk az ő hatalmassága szerint megcselekedheti, hogy a ti jó kedvetekből való adakozástoknak haszna tieátok térjen, — hogy Isten a jóltevő adakozót szereti, — hogy az adakozónak jótéteménye mindörökké megmarad. 2. Kor. 9. v. 7. 8. 9. Nem szabad felejtenünk, a mit Pál apostol ír: „Kicsoda vitézkedik a maga zsoldján ? kicsoda plántál szőlőt, hogy annak borából ne innék?" Ekképen rendelte az Úr is azoknak, a kik az evangyéliomot prédikálják, hogy az evangyéliomból éljenek (1. Kor. 9. 7, 14.). Azért az olyan ember, aki taníttatik az evangyéliom tudományára, közölje javait azzal, a ki őt tanítja (Gal. 6. 61. ) Úgy hiszszük, Atyánkfiai az Úrban! Értelmes és jó akaratú embereknek, igaz keresztyéneknek, egyházuk javáért buzgó híveknek, milyenekül titeket ismerünk, atyafiságos emlékeztetésünk s bizodalmas kérelmünk elégséges arra, hogy megadjátok Istennek a mi Isten és az Úr szolgáinak méltányos és jogos illetékeiket. Hogy pedig az egyházmegye magának meggyőződést szerezzen, a ti jó akaratotok s adakozási készségtek felől, ugyanaz akkép rendelkezett, hogy Némedi, Ócsa, Bugyi, Dabas, Gyóma, Halász Boldizsár és Molnár Pál urak,— Óbuda, Pomáz, Monostor, Megyer, Tótfalu, Oroszi s Vácra gróf Teleki Sándor, Ballagi Mór és Sípos Pál urak. Monor, Gyömrő, Csaba, Pécelre gr. Wartensleben Ágoston s Erdélyi Ferenc urak,— Gödöllő, Györk, Fóth, Palotára gróf Ráday Pál s esperes Kiss Lajos urak, Veresegyháza, Szada, Hartyán, Kosdra gróf Ráday László és Kontra János urak menjenek ki, — miután az összes gyülekezet előtt eme hivatalos körlevelünk felolvastatott,akik is az eredményes sikerről az egyházmegyei közgyűlésnek hivatalosan biztos jelentést tegyenek. Kiküldjük tehát az egyházmegye nevében a fentisztelt választmányi tagokat, „hogy elmennének először ti hozzátok, és előbb elvégezzék a ti az előtt igért jótéteményteknek kiszedetését, hogy az kész legyen, mint jótétemény, és nem mint valami sarcoltatás. Azért, kiki a mint elgondolta szivében, úgy cselekedjék, — nem szomorúságból vagy kényszerítésből, mert a jó kedvű adakozót szereti az Isten." (2. Kor. 9. 5, 7.). Addig is pedig, míglen a nevezett bizottmányok az egyes gyülekezetek egyházi körében megjelennének , hivatalosan fölkérjük a t. c. presbyteriumokat, hogy eleve nagy gonddal és serényen intézkedjenek, tisztük szerint is, miként a kinnlevő hátralékok az egyháztagok részéről befizettessenek. „Hogyha pedig valaki nem enged