Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-01-04 / 1. szám
detiséget ápolta, erősítette a bujdosók között. Általa a sötétségben helyheztetett nép, láta nagy világosságot, s mennyei fény támadt azok felett, kik a halál árnyékának völgyében már már elepedtek. Az Isten itt is megdicsőítette a maga erejét. De nem hagyta el Czelder Mártont, a magyar közönség sem. Minden kényszerítő parancs, rendelet és adókivetés nélkül, folyvást gyűltek ez ideig az önkéntes adakozások fillérei oly mértékben, hogy az ügy a végeleséstől, s annak bajnoka a véginség és levezetés gyalázatától, ez idő szerint még megmentettnek tartható. Voltak egyes nagy lelkek, kik az ügyet, a maga fontosságának egész mivoltában felfogták, s ehez képest áldoztak is annak oltárán; volt gyülekezet, amely mint ilyen is, kitünőleg gyakorolta a szeretet és pártfogás munkáját. Alig hiszem, hogy volna valaki közöttünk, ki így szólhatna most az ügyhöz és annak bajnokához: segítettünk eddig, most már állj saját lábadra, s haladj és élj , hogy tudsz! Ez nem a dolog ösmeretének, s nem a keresztyéni szeretetnek szava lenne. A dolog természete mutatja, hogy a moldva- és oláhországi protestáns magyarság aligha juthat valaha, minden illető ponton azon helyzetbe, hogy magát saját erejével bízvást fentarthassa. A sors viharának örökös csapkodásai alatt állanak ezen hitfeleink ; csoportosulnak, majd szétzilálódnak és elenyésznek, mint a sivatag homokhalmai a széljátékára. A viszonyokat közelebbről és színről színre ösmerők állítják, hogy a magyarságnak s különösen a székelységnek a Duna fejedelemségbe való csoportos kiköltözését, meggátolni nem lehet. Kiköltöznek pedig az élet olyan korában, és oly viszonyok közt, melyeknél fogva az erkölcsi megromlás veszedelmének sokszorosan ki vannak tétetve. Ezeket tehát vallási, erkölcsi és nemzetiségi tekintetben folyvást ápolnunk, kell , ha ugyan azt nem akarjuk, hogy mindenestül elvesszenek. Pedig ,,a jó pásztor, ha száz ruha vagyon és egy elveszend azok közül, elmegyen a hegyekre és megkeresi az elveszett juhot, elhagyván a kilencvenkilencet ; és ha megtalálandja azt, inkább örül azon, hogy nem a kilencvenkilencen , melyek el nem vesztek.44 Jól tudom, hogy saját szegény hazánkban s önnön egyházunk kebelében is, igen sok a szükség, a nyomor, az ínség, melyeken mind magunknak kell segítenünk. Bizonnyal nem kívánhatja józanul senki, hogy ezen saját közvetlen szükségeinket a moldva- és oláhországi missió ügye miatt elhanyagoljuk; de viszont ettől sem lehet elfordulnunk, ezt sem lehet elhagynunk, mert igazán szólva, saját szükségünk ez is, és elutasíthatlan nemes kötelesség ennek ápolása és fentartása is. Ha a dolog lényegére csak egy rövid pillantást vetünk is, meg kell felőle győződnünk, hogy a missió nem egyébb, mint az Urama parancsolatjának teljesítése: „menjetek el a széles világra és prédikáljátok az evangyeliomot minden teremtett állatnak,4' — s általában a keresztyén egyháztársadalom egyik nélkülözhetlen életnyilvánulása. A mely országos keresztyén egyház megelégszik azzal, hogy a keresztyéni ösmeretet és erényeket csak ő maga birja, és a maga kebelében gyakorolja, s nem érzi szoros kötelességének és rendeltetésének azt, hogy ama kincseket terjessze és ápolja azok között is, akik azokkal még nem bírnak, az valóban, igen szomorú helyzetben van. Miként minden valódi ösmeret és erény, ugy a keresztyénség is talentom, melylyel kereskedni kell, égő szövetnek, melyet véka alá rejteni nem szabad. A keresztyénség elve, s az egyház mivolta magában hordozza azon rendeltetést, miszerint neki nem csak élnie, hanem terjednie is kell éjjel és nappal, s meg kell hóditnia a világot. Mindezeket eleitől fogva értette a keresztyén egyház. Innen van, hogy nincs jelenleg egyetlen egy oly országos protestáns s épen reformált egyház sem Európában, amely kitűnő nagy áldozatokkal, missiót ne tartana fen. Angol, skót, hollandus, francia, helvét reformátusok, s más egyes felekezetek, mint pl. methodisták, baptisták stb. ezereket, százezereket áldoznak évenkint az evangyeliomnak idegen földön való hirdetésére. Ne véld pedig azt egy percig sem, hogy mindezek népesebbek és gazdagabbak mint mi. A magyar reformált egyház, a száraz-1*