Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-01-07 / 1. szám
ÚJÉVI GONDOLATOK. Hätte die Leidenschaft nicht getrennt , so bedürfte die Liebe nicht so vieler Anstrengungen, das Getrennte zu versöhnen. Martin Ulrich. Újév! — Legyen szivünk megújulásának áldott éve kölcsönös szeretetben és szent közösségben S — ez röviden újévi üdvözletem, s ebben, azt hiszem, megmondtam, mire egyházunknak minden időben, de különösen mai körülményeink közt van mindenekfelett, szüksége. Az idők mostoha járása, a viszonyok szerencsétlen találkozása az egyest megnyomoríthatják, néha mindenestül megrontják v elő az egyházat, mint ilyet, semmiféle viszontagság megingatni, külcsapás megtörni nem képes, míg tagjaiban a közösség szent ihlete él és az egyeseket vallásos buzgalom lelkesíti. Az egyház virágzata elsősorban attól függ, hogy minden egyes híve eleven tudatával bír-e annak, hogy ő a társas életre nélkülözhetlen oly testületnek tagja, melyben minden, amit e testület gyarapodásának, jólétének előmozdítására tesz, közvetve saját maga javára van téve. Legyem meg csak közöttünk e kellő egyházi tudat és mindjárt jobbra forduland minden és nem kellend minden lépten nyomon a pirító sopánkodást hallanunk: ez is másként lehetne, ha ... . Mai időben sokan eltévesztik életszámadásukat az uralkodó eszmék félreértett túlbecslése miatt. — A kor törekvése szemlátomást a szabadság felé irányul, s ebből azt következtetik a rövidlátók, hogy ennek elnyerésével minden meg lesz nyerve. Nem veszik észre, hogy a szabadság merőben tagadólagos fogalom s csak az akadályok elhárítását célozza, melyek az emberi erők fejlődésének útjában vannak. E szerint a szabadság nem maga a fejlődés, még kevésbé a fejlődő tárgy. — A vallásos eszmék terén is a szabad fejlődést követeli a kor, — helyes ! de akkor ragaszkodjunk erősen az eszmékhez, hogy legyen mit fejleszteni. De szomom elbizakodottsága mai embereinknek, hogy a terjedő miveltség mellett a vallást nélkülözhetőnek tartják, épen mint ama dőre, ki a napot feleslegesnek mondta, mert nappal ugy is világosság van.Egy kis gondolkodás meggyőzhetné őket, hogy míveltségünket épen a vallásnak köszönhetjük. A vallás létezik az ember és nem az Isten javára; erkölcsi érzésünket öntudatra költvén és megszentesítvén, hatalmas tényező a társas életben, mely különösen kölcsönös méltányosságon és embertársaink szeretetén alapszik. Honnan is meríthetne a gyarló ember erőt a közért való önfeláldozásra, ha a vallásos tudat a véges léten túl fekvő dicsőbb eszményi világot nem tárná fel előtte . S hol állana az emberi társadalom ma, ha magasabb hivatásu egyének magokat a nagy eszmékért nem áldozzák fel s az emberiségnek pályát nem jelölnek a nemesk felé .— A jóravaló emberek egyhangú ítélete szerint a vallás az emberi sziv legfelségesb ösztöne, melynek befolyása az egyes cselekvésére ugy mint a társadalom életföltételeire oly szerfelett nagy, hogy mind elejétől fogva föl lett mind azok által használva, kiknek hivatásuk volt nagyobb tömegekre hatni és a társadalmat kormányozni. A mire való tekintettel mondta aztán Voltaire (ha nem csalatkozom): ha nem volna Isten, föl kellene találni egyet. Más részről semmi sem volt nagyobb hátrányára az emberiségi ügynek mint az, hogy a vallás befolyását a társadalomra a hatalom kezelői is észrevették és csakhamar azt önző céljaik előmozdításában hasznukra fordítani siettek. Ez által a vallás ki lett természetéből forgatva, s ahelyett, hogy eredeti rendeltetéséhez képest erkölcsi tisztaság és lelkesültség rugójául szolgált volna, eszközévé aljasult a dicsvágy- és haszonlesésnek. Nem tudok természetellenest viszább valamit, mint a vallás szövetkezését a hatalommal; bárány egyesülése az a farkassal; amaz engesztelő angyalként jár az emberek között, vigaszt és megnyugvást vive be mindenhová a hol megjelenik; ez pallossal kezében fenyeget, sujt és rombol. — Hol talál az ember őszinte vigaszt a hatalom túlkapásai ellen, ha a vallást is annak segítségére kelni látja ? Vallásunk isteni szerzője ezt tartotta szem előtt, midőn kimondta: „az én birodalmam nem e világból való" és „a ki első akar köztetek lenni, legyen utolsó." Üdvözítőnk szívesen engedte át a tért a külhatalom gyakorlatára a föld urainak, kik a társadalom vezetésével megbízva lévén, hivatásuk a tömegek külső szervezése által hatni az egyesre s azt