Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-05 / 1. szám
kelt testvéreivel legkisebb érintkezésben, közösségben állott? A protestantismus életeleme a tudomány; ezt ápolni, szabadon fejleszteni és virágoztatni, legelső feladatai közé tartozik. De mikép lehetett volna szabad protestáns tudományt fejleszteni oly országban, hol fanatikus papok által kezelt, szigorú censura a szabad gondolatot csirájában elfojtotta és még a protestáns fordítású bibliát is lefoglaltatta ? Hogy azonban eleinket tudomány iránti szeretet és buzgalom mennyire lelkesítette, tanúsítják azon nagyszerű alapítványok, melyeket külföldi egyetemeken az ezeket látogató ifjaink részére tettek. Ezzel a temérdek pénzzel itthon pompás hajlékot alkothattak volna a múzsáknak ; de kinek lett volna kedve nagy summákat oly intézet fölállítására kockáztatni, melynek működhetése máról holnapra sem volt biztosítva ? Kinek juthatott volna eszébe szabad protestáns intézet virágoztatására gondolni ott, hol a protestáns szerény fatemplom is annyiszor martalékává lett a jezsuita erőszakoskodásnak? Ifjainknak tehát, hogy tadvágyó szomjukat kielégítsék, külföldre kellett zarándokolniok, s mentek Svájcba, Hollandiába, Németországba, majd hazatérvén, hoztak magukkal különböző iskolákból különböző irányú tannézeteket, melyek itthon az iránytalanság sivatagában nyomtalan vesztek el. Nem lévén egymásból folyó, benső fejlődése a tudománynak, hanem innen is, onnan is szedegetett idegen morzsalékokból élődvén, a következő nemzedék mindig semmivé tette, amit az előbbi épített. Jöttek azután enyhébb idők, midőn a törvényhozás emberségesebb irányt váltván, a protestánsok szabadabban lélekzhettek, és tán módjuk lett volna bajaikon némiképen segíteni; de akkor meg a nyilvános üldözések helyébe reactionarius, alattomos fondorkodás lépett, és a clprussal szövetkezett kormánynak nem az volt főgondja, hogy a hozott és szentesített törvények megtartassanak, hanem azon mesterkedett folyvást, hogy azokat szines ürügy alatt mentül gyakrabban kijátszhassa. A szinlett békének ez állapota eredményeire nézve gonoszabb volt az előbbinél, mert a lelkekre gyakorolt senyvesztő hatást, beleoltván hitfeleink kebelébe a hatalom minden neme irányában a gyanakodás és óvakodó féltékenység szellemét oly mértékben, hogy ösztönszerűleg irtózunk mindentől, ami az egyház terén akárminemű hatalom gyakorlására vezethetne. Ez ösztön magában véve üdvös volna, de az eszmék szerencsétlen összezavarása folytán a fegyvert, mellyel az ellenség ellenében kellene védekeznünk, magunk ellen fordítjuk, amennyiben önerőink egyesítéséből eredhető erkölcsi hatalmat sem engedjük kifejlődni és minden rendező befolyásban kelepcét látván, mint scopae dissolutae szétfőszlünk. A ménesbeli lovakról beszélik, hogy ha farkasoktól megtámadtatva veszély fenyegeti őket, fejeiket összedugják, és hátulsó lábaikkal rugdosva közös ellenségeiknek sikeresen ellentállnak. A veszély elmúltával még egy ideig neszelnek, aztán szilaj száguldozással szétfutnak és mikor nem is sejtik, a csikós egyenként nyereg alá fogja őket. — Ehhez hasonló eljárást emberek között csak a magyar ref. egyház híveinél tapasztalhatni; míg veszedelem fenyeget, valahogy csak összetartanak; de amint vége van a fenyegető bajnak, egymásra többé semmi gondjuk. Ibunt qua poterant. íme itt, e ponton kezdődnek az én aggodalmaim ! Nem csak azért, mert,amint Guizot mondja, „Népek és kormányok nem követhetnek el súlyosabb hibát, mint ha félelmök nagyobb mint a veszély, melytől tartamok, kell (peuples et gouvernemets ne peuvent guere commettre de faute plus grave, que d' avoir plus de peur, qir ils ne couvent vraiment de peril)," hanem különösen azért, mert megszoktuk minden legkárhozatosabb mulasztásainkat, nemzeti gyarlóságainkat ama nyavalyás viszonyokkal takargatni, melyeknek tökéletes megszűntét most sem hisszük; holott nemzeti bajaink gyökeres javulásáról mindaddig szó sem lehet, míg tétlenségünket, szegről húzó természetünket és egyéb ily nemű hibáinkat, melyek sociális felvirágzásunkat gátolják, azzal mentegetjük, hogy ez mind a szerencsétlen politikai viszonyok kifolyása. Ha meg nem vesztegetett pillanatot vetünk egyelőre csak reformált egyházunk állapotára, mit tapasztalunk?