Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-10-10 / 41. szám

Tizenkettedik évfolyam. 41. Wt Pest, Október 10. 1869. PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP Kik negyedévre fizettek elő, előfizetések megújítására kéretnek föl. Szerk. SZERKESZTŐ- és KIADÓ­HIVATAL : A lipót- és szerb-utca szögletén földszint. ELŐFIZETÉSI DIJ: Helyben házhozhordással és Vidékre postai k­ül­­­­­­déssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizet­­­­­ hetni minden kir. postahivatalnál, helyben a­­ kiadóhivatalban.­­ A községi népiskolai tanitók és kántoraink. „A tisztelendő urak neveljenek a mennyországnak, az iskolák pedig neveljenek a hazának !" Fehérvári polgártárs. Aligha van lényeges érv, mely az egyházi és községi iskolák érdekében ez ideig folyt szó- és toll­harcban immár fel nem használtatott volna. Ismerjük mind a két tábort, mindkettőnek erejét, s miután már meggyőződhettünk, hogy szóval és papiroson véglegesen egyik részre sem dönthető el a győzelem, — a sz. ügy pedig két szék közt pad alatt csakugyan nem maradhat, — nincs egyéb hátra, mint megindí­tani a küzdelemnek mellőzhetlen, de nemesebb másik részét: a versenyt. Győzzön a jobb! — Annyit azonban előre is sejthetünk, s erre a kor szellemének hatalma jogosít, hogy aligha igaza nem leend a „fe­hérvári polgártárs "-nak ! A már-már meddővé vált vitát nyújtani, a fel­hordott érveket s még több csillogó nagy pirrasist is mind visszaforgatni alólirott nem óhajtja. Csépelt szalma kevés szemet hullat! Ha figyeltünk, hallhat­tunk és olvashattunk már eleget. Hiszen az ország­gyűlés s vele a politika szünetel! Volt tehát idő, tér és ok elég, hogy lapjaink mind Európa három nagy betegéhez forduljanak, s írjanak diagnosisokat és recepteket quantum satis. Napoleont sikerült is meggyógyitaniok; a zárdaügy morphiumot ka­pott ;a nevelésügy felett pedig még tart a con­silium, s a beteg sinlődik . . . vergődik. A diagnosis kimutatta ugyan, hogy miért r­e­t­teg a "clerus s miért aggódik a protestantismus egy része a korszerű, reánk magyarokra nézve két­ségkívül nagy horderejű nevelésügyi reformtól. Ha meggondoljuk, hogy hosszú negyedfél száza­don át a protestantismus és nemzeti függetlenség test­véresülten, egyik a másik létéért, hányszor küzdött élet-halál harcot a kényuralom és ultramontanismus szövetsége ellen; ha visszaemlékezünk, miként lett ezen harcokban a protestantismusnak fejedelmi (szét­kúszálható) békekötések által tatarozott pajzsa alá vontán a nemzeti népnevelés mindinkább féltett édes gyermekévé, és utóbb erejévé is; ha lehetséges és megengedhető, hogy még talán jöhet idő, melyben a negyedfélszázados elkeseredett harc újra kitörhet, s a támadható kényuralom talán ismét szövetségest nyer­hetne a vele rokon természetű ultramontanismusban a nemzetiség és protestantismus ellen : tagadhatlan, hogy i­g­y nem épen kicsinylendő a protestantismus aggódása, mert kiesvén kezeiből a szabad, független, nemzeties nevelésjognak varázshatalma és fegyvere, bizon­nyal sokkal aggasztóbb leendene a megújulható élet-halál harc. Azonban nem nagy széttekintés kell arra, hogy immár tisztán felismerhessük a biztató fényt, mely sötét aggodalmunkat eloszlassa. Hiszen amint a láthatárra kelő napot a sötétség fejedelmei­nek visszatolni, annak emelkedését a Josuék parancs­szavaival megállítani többé nem lehetséges : nem ép oly hasztalan, sőt veszedelmes erőlködés volna-e útját szegni akarni az emelkedő korszellemnek?! Ezen hatalmasan emelkedő korszellem pedig immár nemcsak a magasabb műveltségű népeknek (mint legújabban közép- s délnémet­országban) ha­nem a mi „fehérvári polgártárs"-unk alakival is azt hirdetteti: „Sem reverendában, sem luther-rokkban, sem palástban nem 81 HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beikta­­ta­tásánál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. ) Bélyegdij külön 30 kr. d| — ~ _—

Next