Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-02-14 / 7. szám
lenkezvén, utoljára is oda kényszeritette az embereket, hogy az uralkodó hit állítólagos egyetlen kutforrását, a szent irást komolyabb, reális alapokon megindítandó vizsgálatok tárgyává tegyék. S valóban alig van ismeretág, melyben az utolsó évszázadokon keresztül annyiféle és oly nagyszerű kutatások téteztek volna, mint a bibliai tudományokban. A tizenhetedik századtól kezdve férfiak mint Scaliger, Casaubon, Bochart, Reland, Seide u stb. koruk legnagyobb tudósai óriási munkásságot fejtettek ki a bibliai népek nyelvei, történetei, földirati és természetrajzi, valamint egyéb viszonyainak földerítése körül , mind azon biztos előfeltétellel, hogy kutatásaik az uralkodó dogmatikai hit ügyének szolgálnak, annak erősbítését előmozdítják. Azonban, a végeredmény a hivatalos egyházra nézve, melynek kebelében ama kutatások tartak, oly végzetes lett, hogy elmondhatták meginditróla a költővel : „Quaesivit coelo lucem, ingemuitque reperta." A nevezett kutatások folytán ugyanis az emberek hozzászoktak a bibliai dolgokra is a szellemi élet más terein használt mérveket alkalmazni, és azok megítélésében az ész és lelkiismeret törvényeire hallgatni. Ugyanakkor a természettudományok nagyszerű előhaladása is azáltal, hogy a világegyetem tüneményeiben mindenütt határozott, változhatlan törvényeket fedezett föl, az emberi elmének átalában oly irányt adott, mely arra késztette, hogy a láthatatlan végekon, a mindenható Istenen kívül, minden egyéb természet feletti lényt , befolyását a világra, kereken visszautasítsa. Ennek folytán az értelmes ember, kinek gondolkozásában az ördöngösség, boszorkányság, álomlátás s más efféle babonák többé helyet nem találtak, a szentirással, melyet az akkori theologia utolsó betűig mindenestől Istentől diktáltnak lenni állított, s melyben mégis, mind ama babonák nagyban pelnek, oly ellentétbe jött, hogy vagy vallását szerekövetve, eszétől kellett bucsut vennie, hogy jobb belátása ellenére a betegségeket ördögűzéssel gyógyítgassa, a boszorkányokat tovább is égesse s életét álomlátások szerint intézze, amit azonban a társadalom előhaladt közmiveltsége mellett nem tehetett, vagy meg kellett a theologiai nézeteket ugy változtatni, hogy egyfelől a szentírásnak isteni eredete tovább is fenntartható legyen, másfelől annak a fejlődött tudomány biztos eredményeivel ellenkező adatait kimagyarázhassa. A XVIII. századbeli rationalisták, midőn e nehéz feladat megoldására vállalkoztak, nyilván több jó akarattal, mint arra valósággal fogtak a munkához. A nagy eruditio, amellyel legtöbben éppen attól fosztotta meg elméjüket, ami rendelkeztek, a biblia kellő méltatásához elsősorban szükséges: a léleknek naiv, odaadó fogékonyságától. Az általuk fölállított accommodation tan, melyet Önök is elfogadtak, egymaga is elegendő, hogy kitüntesse, mennyire nem volt még csak sejtelmük sem az egyszerűségben a magasztos szelleméről ama bibliai íróknak, kiket ők XVIII. századbeli finom diplomatáknak képzeltek. A rationalistáknak tehát nem volt igazuk, de az azokkal szemben föllépett supernaturalismussá összezsugorodott orthodoxiának még kevésbé lehetett igaza, amennyiben az, egyfelől a kijelentés észfölöttiségét vitatta, másfelől a kijelentési okmány azon részleteire nézve, melyek az előhaladt emberiség észkövetelményeivel nyíltan ellenkeznek, szintén alkalmazkodási fictioval hittek magukon segíthetni. Ha a hitigazságok dolgába az észnek nincs beleszólója, miért legyen akkor hitcikk például a Credoba foglalt pokolra zállás, mely a kijelentési okmány egy félreértett helyén alapszik, és miért ne adjunk hitelt kijelentési amány azon félre nem magyarázható, világos előadásainak, melyekben ördöngösökről szól, vagy miért ne kövessük parancsát, mikor Exod. XXII. 18. a boszorkányokra halálbüntetést szab? Átalában rendkívül félszeg dolog a protestántismus alapelve szerint a szentírást az egyházi traditio kizárásával tenni a vallási kiendők és teendők egyedüli forrásává, s amellett régis a katholicismusnak a IV. és V. században keletkezett Credoját, mindenestül a protestáns egyház nyakába kötni, és a bibliamagyarázót arra szorítani, hogy a szentírásból mást kiolvani ne merészeljen, mint amit a dogmatikailag körülírt Credóban a legcudarabb külviszonyok nyomása és befolyása alatt, tudatlan, sanaticus barátok szótöbbsége által létrejött határozatok megállapítottak. Önök, midőn mind e nehézségekkel nem gondolva, magukat ama supranaturalis álláspontra helyezik, melyen félszázaddal ezelőtt az öreg Storr állott, s igy mindazon nagyszerű fölfedezéseket, melyeket a történelmi búvárlat az őskeresztyénség föl"