Protestáns Szemle, 1920

Igék és tanulmányok - Raffay Sándor: Állapotunk és reményünk

IGÉK ÉS TANULMÁNYOK. Állapotunk — reményünk. A magyar nemzeten átvonult, pusztító vihar természetesen megtépdeste a magyar protestantizmus fáját is. Kettéhasította, meg­bontotta, százados ágait letördelte, koronáját csupaszra verte, gyökér­zetét, a gyülekezetek javarészét évszázados helyéből kiforgatta, gyümölcstermő irigyeit, iskoláit kegyetlenül leszakgatta. Bizony szo­morú képet tár elénk a magyar protestantizmus mai helyzete. Amit e helyzet elhárítása érdekében lehetett, megtettük becsü­lettel. Sem a jelen, sem a jövő nem vádolhat hanyagsággal ben­nünket. Alig szakadt ránk az összeomlás szégyene, első dolgunk egy távirati feljajdulás kiküldése volt a hatalmas, a győztes népek protestánsaihoz. A kiáltásnak alig támadt visszhangja. Legalább cselekedetekben sehol semmi sem. Akkor szétküldtük a kérő s panaszló lelkünket élő apostolok kicsi seregében. A határoktól nem messze megrekedtek. A győzők gőgje és gyűlölete olyan gátakat emelt a megtiport magyar protes­tantizmus és a külföld protestantizmusa közé, amelyeket még az evangélium közös, féltő szeretete sem volt képes áthidalni. Később engedett ugyan ez a merevség, de megértésen és sajnálkozó együttérzésen kívül mást nem hozott számunkra. Halálra ítélt nemzetnek még a hittestvérekhez szálló sóhajtása előtt is leg­följebb ha a menny kapuja nyílik meg, az emberek szívének ajtaja bizony zárva marad. Darabokra tört országunk sorsában osztoznia kellett tehát a vele századokon át azonos érzés szent szálaival összefűzött magyar protestantizmusnak is. Darabokra törték az evangélium egyházait is. Darabokra törték s a cserepekkel szétfutottak. S most a meg­maradt csonkon a századokon át nemzeti kultúrát építő magyar protestantizmus ereje fogytán szinte megbénultan tépelődik jövendő Protestáns Szemle XXXII. 1

Next