Protestáns Szemle, 1935
Kritikai szemle - Szekfű Gyula: Magyar Történet. 2. bőv. telj. kiad. III. köt. Joó Tibor
kalmazható. A spártai, a római polgár nem szorgalmas kondicionálás eredménye-el? — A Szép uj világ a társadalom időtlen szatirája. Kolozsvári G. Emil Hóman Bálint és Szekfü Gyula: Magyar Történet, második bővített, teljes kiadás, III. kötet, írta: Szekfü Gyula. Budapest, 1935. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 645. A nemzeti érzés és öntudat kialakulásában mindig jelentékeny szerepet játszott a história. Sőt bátran mondhatjuk, hogy ennek az érzésnek és öntudatnak az alkatára egyenesen döntő és alapvető jelentőségű a nemzeti társadalomnak saját múltjáról alkotott képe. Ezt pedig mindig a historikusok formálták meg, kezdve a nemzeti hőskorok énekmondóin, folytatva az udvari krónikásokon, s végezve az újkor tudós történészein. Minálunk pl. Szalay László vagy Horváth Mihály nemzedékek nemzeti öntudatát határozták meg. Erre a szerepre azonban csak olyan szintetikus történelmi mű képes, amely nem csupán adatok halmaza, hanem szellemi egységbe, egységes fejlődés széles és átfogó képébe rendszerezi a múlt eseményeit. Vagyis olyan, amely valóban a nemzet múltjában és jelenében egyazon szellem sorsát képes felidézni, s ez így a maga eleven erejével mintegy újjászüli, megerősíti és öntudatossá teszi az olvasó lelkében a nemzetiséget. Sajnos, ilyen valóban nemzeti jelentőségű műnek teljesen híjjával voltunk a háborút megelőző hosszú évtizedekben. Elavult, kifakult és lélektelen sablonná vált ábrázatokat vetítgettek elébünk az iskolai órákon vagy hazafias ünnepélyeken. Csak a háborút követő első évtized ajándékozta meg a magyarságot ismét múltjának hatalmas egészét megújhodott elvi és világnézeti alapokon festő tudományos feldolgozással. Hóman Bálint és Szekfű Gyula monumentális műve nem egy tudományos fejlődési korszak végső eredményeit foglalja össze, hanem az új korszak elején áll, csaknem megnyitja azt. Akárhány új és újszerű eredménye ezekben a kötetekben látott először napvilágot. Történetszemlélete és módszere pedig eleddig magyar földön merőben szokatlan volt. Ezek a kötetek, — s különösen a Szekfü Gyula kezéből kikerültek — nemcsak a múlt jelenségeiről alkotott történelmi képeket festették újjá, de a róluk való értékítéleteket is oly gyökeresen felforgatták, hogy az örömteljes ujjongás mellett a leghevesebb tiltakozás is belevegyült a fogadtatásba. A részletkritikákba ne szóljunk bele. Mi — filozofikus nézőpontból tekintve a dolgot — csupán azt állapíthatjuk meg, hogy legfőbb ideje volt végre újra megbizonyítani a magyar történettudománynak a megújhodásra és a nagyarányú vállalatok véghezvitelére való képességét. Végre ismét létrehozott egy olyan egységes, átfogó és minden ízében eleven szemléletet nemzeti must