Protestáns Szemle, 1938
Cikkek, tanulmányok - S. Szabó József: Tudományos peregrináció a reformáció korában
lágot bekalandozó, tudományszomjas, prot. bolygódiákokról lesz szó. A 16-ik századi nagy utazó diákokról Frankl Vilmos tesz először említést. Ő a következőket sorolja fel: Balsaráti Vitus János, Bogner Péter, Dudith András, Jordán Tamás, Zsámboki János, Skaricza Máté, Laskói Csókás Péter, Szenczi Molnár Albert. De ez a névsor nagyon hiányos, mert még ezeken kívül több világjáró magyar diákot ismerünk. A Frankitól előszámláltak közül Dudith és Zsámboki (Sambucus) nem sorolhatók a protestánsok közé. Jordánról annyit tudunk, hogy orvosi pályára készült, Bognerről pedig, hogy Brassónak lett neves prédikátora. Ezek különben sem magyarok, hanem szászok voltak. A többiekről, amint időrendben jönnek, alább lesz szó. A legrégibb, aki feltűnik előttünk a világlátott magyar diákok között a Belényesből származott Belényesi Gergely. A 16. század negyvenes éveinek elején járt Strassburgban. Nem régen (1928) a strassburgi városi könyvtárban igen érdekes levelére bukkant az ott búvárkodó Incze Gábor, mellyel szíves volt engem is megismertetni. Addig is, míg ő Belényesi levelét közzétenné, megemlítem azt, mert megtudjuk belőle, hogy Belényesi Párisban is járt, s onnan írta levelét 1543. aug. 10-én Hubert Konrádnak, a strassburgi Szent Tamás székegyház diakónusának. A párisi Sorbonne-ra már a 12-ik század óta látogattak el magyar tanulók. Ebbe a monstruózus egyetembe a világ minden részéből sereglettek az ifjak s Skalicza szerint a növendékek roppant tömege némely évben több mint 30 ezerre fölszaporodott. Ha ezt kissé túlzott számnak is tekintjük, annyi kétségtelen, hogy sok-sok ezer diák fordult meg benne évenként. Belényesi előtt többek közt ott tanult és szerzett doktori diplomát a híres hitvitázó, Szegedi Gergely, a nagyváradi ferencesek guardiánja, akit a Dévai Biróval vívott irodalmi harcából ismerünk. Dévai fölényesen verte vissza és gúnyolta ki a doktor szerafikus vékony tudományát, s nem sokat tartott az őt tanító egyetemről sem, amelyet pedig „az egyetemek szülőanyjának", s hozzá „áldást árasztó anyjának" neveztek a tudós zárdai barátok. A reformáció hívei általában kevésre becsülték az ellenük leghevesebben küzdő Sorbonne ósdi professzorainak tudományát. Az Epistolae Obscurorum virorumban egyenesen ilyen lesújtó, nyers kritikát olvasunk egyik magisteréről: „Olyan párisi szamár, amilyenek ott még többen vannak." Nos hát Belényesi sincs megelégedve a Sorbonne-al: „Engem — írja Hubernek — azok a tudományok, melyeket itt tanulmányozni akartam, a te tudományod mellett nem elégítenek ki. A Sturm-féle tudós férfiak helyett itt keveset érő, nagyon dőre, nyelvelő sophisták vannak. Elhatároztam mégis, hogy ha Isten is úgy akarja, egy évig itt fogok maradni, talán tűrni tudom ezeknek a