Rádió és Televizió Szemle, 1973 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1973-09-15 / 3. szám

nyilvánosság számára követhetetlenné válik a játék. Ez is hozzátartozik tehát a játék kettős jellegéhez. A játékok legfőbb elvi kategóriája tehát a mérték. Ha a mérték elvész és akár abba az irányba hat, hogy az elidegenül­tség koncentrált kifeje­zése legyen, akár pedig abba az irányba, hogy azt a hiszemet táplálja bele az emberekbe: játékosan megoldhatók a társadalom vagy a tudomány nagy kérdései — elveszítettük a mértéket. Ugyanígy elveszítjük a mérté­ket sport és cirkusz egyoldalú szempontjainak érvényesítése valamint nyilvánosság és maximális erőkifejtés szempontjainak egyoldalú érvénye­sítése esetén. Mit jelent tehát ilyen szempontból a játék? Mégpedig a játék a képernyőn vagy rádióban? Sem nem erőltetett ismeretterjesztést, sem­­pedig nem erőltetett játék-formalizmust. Sem nem szabadságot, sem pe­dig a rigorózus szabályok teljes egyéni gúzsbakötő voltát. Viszonylag sza­bad tér tehát, de csak viszonylag­, melyhez képest a valóság sokkal gaz­dagabb, sokkal szabadabb, de mégis egy olyan új, nyilvános és objektív valóságterület, melyet művileg teremtettünk meg, s mely mint ilyen, gazdagítja a valóságot. Ha a fentebbieket figyelembe vesszük, akkor fogjuk csak megérteni ezeknek a játékoknak a korántsem egyértelmű társadalmi hatását. Nem is lehet egyértelművé tenni őket. Minden ilyen kísérlet — még a legjob­ban szervezett játék esetében is, vagyis a mérték megtalálása esetében is — halálra van ítélve. Azok az ellenérvek tehát, amikor egyes játékok rossz társadalmi kihatásait kimutatják és ezeket a rossz társadalmi kiha­tásokat szembeállítják a játékkal — csak akkor fogadhatók el, ha a mér­ték az előbbi értelemben helytelenül jelenik meg a játék folyamatában. Egyébként minden játék ellen lehet kifogásokat emelni, mind a nyilvá­nosság oldaláról, mind pedig abból a szempontból, hogy az emberi erőket nem teszi maximálisan próbára. Ezzel kapcsolatban szeretnék visszatérni arra, az írásom elején emlí­tett — véleményem szerint ma­­már naiv­­— felfogásra, mely szerint a játék a munkafolyamatot segíti. Ez így közvetlenül nem igaz. A munkafolyamat­ban a Scrabble játékának (nálunk Játék a betűkkel címmel folyik hasonló) nincs sok szerepe, legalábbis közvetlenül nincs. Általában azonban igen nagy szerepe van annak, hogy ha közvetlenül nem is a munkafolyamattal egységesen és a munkafolyamatba közvetlenül belenyúló módon az ember szellemi lehetőségei mint lehetőségek nyilvánosságot kapnak. Ezek a szel­lemi lehetőségek éppen úgy, mint a versenysportban megnyilvánuló bio­lógiai lehetőségek, puszta lehetőségek. Önmagukban nem jelentik azt, hogy a rádióhallgató vagy a tévénéző ezektől munkaimpulzusokat kap­hat. Viszont megkaphatja azt az impulzust, hogy elkezdjen keresni saját szellemi lehetőségei vagy éppen biológiai lehetőségei irányában és ezeket a lehetőségeket mint adott esetben a nyilvánosság számára is érdekes lehetőségeket, fejlessze. Ebben az értelemben a játék az ember képessé­geinek fejlesztésére jelent felszólítást. S az pedig, ha az ember képességei fejlődnek, még olyan képességek is, melyek távol állnak konkrét munka­­folyamatától — nem lebecsülendő előny. Mert a szocializmusban az em­berről nemcsak mint munkaerőről van szó, hanem az emberről mint uni­verzális lényről, aki képességeit, szükségleteit stb. végtelenül tudja fel­

Next