Rádióélet, 1937 (9. évfolyam, 40-52. szám)

1937-12-17 / 51. szám

­ Jövőre hatalmas újévi világmű­sort rendez az Unió Most ért véget a Nemzetközi Rádióunió Nizzába összehívott ülésszaka,. A tanácsko­zásokon a hollandi rádióállomások képvi­selője elnökölt. Az üléseken 21 európai állam, Észak- Amerika két legnagyobb rádiótársasága, a Holland—Indiai Rádiótársaság, valamint Porto Rico rádióállomásai képviseltették magukat. Különböző államok postaszerve­zetei 15 megbízottat kü­ldöttek, akik éppen úgy, mint a Népszövetség és még más ér­dekelt nemzetközi szervek megbízottai, megfigyelői minőségben vettek az üléseken részt. A magyar rádiót Nelky Jenő ny. követ, a rádió Külügyi Osztályának vezetője képviselte, míg a M. Kir. Posta Erdőss Gyula műszaki tanácsost és Baczynszki István po­talő mérnököt küldötte ki, hogy jelen legyenek az Unió Technikai Bizottságának tárgya­lásain. Itt vitatták meg a februárra Kairóba a rövidhullámok felosztásának és végleges elrendezésének kérdésében ösz­­szehívott kongresszus előkészületeit. Ezeknek a már hosszabb idő óta vajúdó problémáknak napirendre tűzése adott je­lentőséget az Unió most végződött ülései­nek. A rövidhullámú állomások nagyará­nyú fejlődése, valamint számuk hatalmas növekedése a nehézségek egész sora elé állította úgy a működő állomásokat, mint magukat a rádió­hallgatókat is. Igen kevés e rövidhullámok rendelkezésére álló hul­lámsáv. Egy-egy sávban a működtethető adóállomások száma a hivatalos megálla­pítás szerint csupán 91, míg ugyanakkor az Unió brüsszeli Ellenőrző Központjának megfigyelésen alapuló jelentése szerint a valóságban működő rövidhullámú adóállo­mások száma ezidőszerint máris 215. Ha tekintetbe vesszük, hogy az állomások szinte napról-napra sokasodnak, meg fog­juk érteni a megoldandó feladat fontossá­gát és sürgősségét. A Nemzetközi Rádióuniónak európai, észak- és délamerikai laboratóriumokkal együtt végzett rendszeres kísérletei érde­kes technikai megállapításokra vezettek. Például az irányított antennák hatóereje és az adók szinkronizációjának lehetősé­geire. Ezek a­ megállapítások lehetővé fog­ják tenni a kairói konferenciának a rö­vidhullámú rádiószolgálat valamennyi függő kérdésének tárgyilagos és szakszerű alapon való tanulmányozását. , A hosszú- és középhullámok vételénél javulást állapítottak meg és megelégedéssel vették tudomásul, hogy Európában ez időszerint 7 állam 19 szinkro­nizált hálózatba összesen 55 adóállomást tömörített, ami természetesen nagy mér­tékben járult hozzá a vétellehetőségek ja­vulásához. A technikai kérdések napirendjén szere­pelt a zenei szempontból is fontos normál »a« hangnak azonos, másodpercenként 135 per­iódusú, alaphangban való megállapítása, a hullá­mok terjeszekdési köreinek tanulmányo­zása és tudomásulvétele annak, hogy az Unió brüsszeli Ellenőrző Központjának to­vábbi építkezése és fejlesztése nagy lépé­sekkel haladt előre, úgy, hogy a Központ ma már naponta 800 frekvencia-állandóság ellenőrzését végezheti el. Az ellenőrzés te­r­mészetesen kiterjed nemcsak a hosszú- és közép-, de a rövidhullámokra is. A Műsorbizottság is érdekes és értékes munkát végzett. Elhatározták a kiküldöt­tek, hogy a következő új esztendő napjára hatalmas nemzetközi közadást rendeznek, amelynek keretében az európai nagy katedrálisok harangjainak zúgása mellett fognak a nemzetek egymásnak egy boldogabb új esztendőt kívánni. A hangle­mez-archívumok felállításán kívül java­solta a bizottság, hogy az egyes rádiótár­saságok különlegesen érdekes műsorszá­maikról felvett hanglemezeiket egymás között közvetlen úton lehetőleg minél na­gyobb mértékben cseréljék ki. Különösen azokat a lemezeket, amelyek az államok történelmi nevezetességű eseményeinek közvetítése során készültek. Az államok képviselői megvitatták, miképpen le­hetne a rádiót a béke érdekében felhasználni. A Jogi Bizottság a szerzőjogi kérdéseken kívül különösen a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal által az előadó művészek jogai védelmének érdekében megindított tevé­kenységével foglalkozott. Elhatározta, hogy a Hivatal meghívásának eleget téve, a munkálatokban részt fog venni, illetve az evégből megalakított bizottságban képvi­seltetni fogja magát, miután az előadó művészek jogainak megállapítása a rádió­társaságokat állandó és kiváló művészeinek érdekében is a legközvetlenebbül érdekli. Dr. Schneidt Ottó.

Next