Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)
1835-10-10 / 29. szám
174 dent jól láthassak, a’ mi történik, az asztal’ kikanyaritott részén feldugám fejemet, ’s az ott állott bábról levéve a’ fejkötőt és vendéghajat fejemre illesztgetém. — Már a’ szomszéd szobában hangos beszédet hallék mind inkább tüzesdülőt, ’s kivált Mili’ és Ujfalvi’ hangjai hatottak fülembe. Midőn már majd rám nyiták az ajtót, véletlenül bajuszomhoz kaptam ’s megrezzenék. Helyem nem volt bátorságos ’s igy — a’ nélkül hogy a’ felkölőt és vendéghajat lehánynám fejemről— egy nyílt ruhatárba vonultam a’ bejövök elől. Ők nehány perez múlva eltávoztak ’s én jobban örvendék azon tót tudósnál, ki egy magyar szót erre is arra is addig csikar, mig azt tótbul származottnak hirdetheti; de csak futó vala örömem, valamint amazé, mert alig akarok kilépni a’ ruhatárból , Mili nagy gyorsasággal fölnyitá az ajtót 's rendesen fölczifrázott fejemet megpillantván, hangos sikoltással szaladt ki a’ szobából; — én is kiléptem izasztó helyemről ’s az előbbit főgémet ; bár minden kiczifrázott bábfejtől — gondolám — úgy ijednének meg, mint Mili az enyimtől. — Nem sokára Mili Ujfalvi’ mátkájával — rám nem is ügyelve — egyenesen a’ ruhatárhoz mentek ’s ajtaját szépnemi félelemmel nyiták meg. Mili fölötte csudálkozni látszék, kit a’ mátka e’ szavakkal ilete : „Militán szerelmi képzelődésben nyavalygasz, ’s mindenütt kedvesed’ képe tűnik eléd? Ugyan légy béketürő — hisz egy hét nem a’ világ.“ — „Nem a’ világ!“ sohajtám utána. Mili haragudott, a’ társaság pedig, melly eddig e’ szomszéd szobába vonult, nevetéssel fogadé őket. Ujfalvi azon jegyzést téve, hogy valamelly kisértetnek kell a’ háznál lappangani, ki Mili’ szive után leselkedik. ’S most mindenki, hogy elménetnek láttassák, éles gúnytréfával kezdé Milit bosszantani, mire ő haragosan hagyá ott őket é s a’ mellékszobába vonult, mellyben én valók. Itt egy székre veté magát, kis fejét kezébe nyugasztá ’s merőn tekinte a’ földre. — Hangos szívdobogásomat nem győzöm elnyomni, mire nézve a’ fejkötőt ’s vendéghajat hirtelen lehányván fejemről egy szempillanat alatt csöndesen Milielébe járultam, a’ képmást előmutatám ; ő szemérem ’s félelem közt nem tagadhatá viszonti lángolását. — E’ nem remélt jó következéstől elragadtatva, minden fontolás nélkül kész valék megígérni, hogy ma a’ társaság előtt nem mutatom magam’, hanem jó alkalomra várandok, mig senkitől észre nem vétetve eltávozhatom. — Ekkor ránk nyilott az ajtó ’s Ujfalviné e’ szavakkal lépett be: —„lám! itt a’kisértet!“ — Erre mindnyájan a’ szobába léptek, csudálkozva kiélték: ,,a’ kisértet!“ — „Igen!“ — viszonzám a’ zavar által hevülten, Milit karjaim közé kulcsolám ’s vele Kegyesdiné elébe járultam. — ...A kisértet — szóltam — a’ szív után leskelődék, czélját érte és áldás után esdeklik.“ — Mili szeméremmel sírté le fejét, — Kegyesdiné megegyezék frigyünkben , ránk adá anyai áldását, mellyet édes csókkal pecsétle. Tréfák közt Mili újra a’ régi enyelgő lön. A’ társaság’ kérésére elmondám: mikép ’s mi okból jutok e’ helyezetbe, a’ képmásról sem hallgattam; de azt sem felejtém megmondani, hogy mind e’ mai mind a’ minap éji kalandnak a’ szobaleány volt oka; ki engem mint féltékeny szerelmest bár mire könnyen rá beszélhete. Kegyesdiné bosszankodva akaratom ellen is behivatá a’ szobaleányt ’s feddeni kezdé : miért szándékozott engem hazugságokkal elcsábítani, mire ő mosolyogva engedelmet kért a’ szólásra és cselekvése’ okául azt adá, hogy én ez előtt valami egy évvel, midőn Kegyesdiéknél nagy társaság vala, — a’ szerelemről lévén szó — erősen állitám, engem a’ szerelem soha annyira el nem kábíthat, hogy a’ józan ész’ korlátit keresztül hágva valamelly kalandra vehetném magam’. Ő tehát most, szerelmi vallásomat hallván, megakará velem ösmertetni: mit nem tesz a szerelem ! — Nehány nap múlva, mig Ujfalviék, Pesten tartozkodának, szívbeli örömmel járulék mátkámmal az oltár elébe, ki kalandaim által tapasztalván: mit nem tesz a’ szerelem, — annak hatalmát napról napra olly édes argumentumokkal igyekszik erősíteni, hogy ha még sokáig így tart, igen tartok tőle, nehogy rövid időn papucskormány alá jussak. De még is azon édes sejditéssel bircsuzhatom el olvasóimtól, hogy a’ viszonti szerelem, melly Mili’ keblében irántam lángol ezen mondás’ további bebizonyítására részemről is segítségül lészen , ’s így hihetőleg egymáson foghatjuk bebizonyítani a’ rágalmazó világ’ daczára e’ mondás’ igazságát: „mit nem tesz a' szerelem!“ Lukács Lajos. A’ DRUSOK. A’ tizenhetedik század’ első éveiben azon hír által ébreszteték fel a’ keresztény népek’ részvéte, hogy Syria’ hegységeiben valamelly bátor, tüzlelkű népfaj elkeseredve harczol az Osmanok’ páratlan hatalma ellen. Hogy nem Muhamed’ val