Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. július-december (2. évfolyam, 2/53-104. szám)

1836-11-26 / 95. szám

A’ jött társaság férfiakbul ’s asszonyokból álla, — értem e’név alatt a’ nőnemet átaljában —; az első kölcsön szavak viszonozva leven a’ hold’ és föld’ emberei közt, gyomruk inté kifáradt utasinkat, hogy ugyancsak nem kell tréfának venni a’ tett ajánlatokat. — Reggelizés közben a’ társaság folyvást mulatá hősinket. Megtudák ekkor, hogy minden háznak van egy illyen csarnoka, hová a’ világ felülről szolgál, soknak kettő is, mellyek ebédlőként és tanuló szobának használtatnak. A’ hálószobák lent vannak, hol az utczára semmi ablak nincsen. Az épületek iránt megtudák, hogy minden egyes tagja a’ társaságnak tartozik a’ közönséges szabály’ határai közt maradni; egymagosságu egyalaku háza legyen mindenkinek. A’ nyilvános vendégházak egy piaczon vannak felállítva, nehogy az utczákban ide ’s tova elszórva az egésznek egyhangúságát zavarják, ’s az idegent, ki az intézeteket látogatni akarja, messze futás által haszon nélkül fárasszák. A’ holdiak bánásmódjuk’őszintesége, ’s egymáshozi bizalmas viszonyuk mindjárt szemökbe tűnt barátinknak, de ezt nagyon természetesnek láták ugyan azon egy társaság’ tagjai közt; ám mint látották szájukat megértvén, hogy ezen baráti összeköttetés itt mindenütt uralkodik ’s az egész csillag lakóit egy családdá forrasztja, hogy kik soha egymást nem láták , mint szeretett testvérükkel bánnak egymással, hogy czivódásnak híre sincsen; — mint bámultak ezen, holott a’ föld’ fiai csak egy kártya-játékot is ritkán végezhetnek pörlekedés nélkül. — Lakomázás után tudakozódtak, hogy nem vettek-e még föl a’ hold’ polgárai gyarmatokat telkeikre idegen földekről . Ez ugyan igeneltetett, — de azon mellékjegyzékkel, hogy ollyanok, kik hálátlanságból hagyják el anyaföldüket, de nem fogadtatnak ápoló kebelükbe. Csak úgy melegült két hősünk szorongatásában, érezvén saját vétkök’ súlyát szivükön fekürni. De Kalandinak melegülése nem sokára uj charaktert öltött, — ez t. i. a’ mellette ülő angyali lánynak szemeitől gyujtatott; Regényi pedig a’ múlt idők’ homályiba bocsátkozék , ’s iménti melegsége hüledezett azon gyötrő képzeleten, hogy tán hajdan a’ földön is illy aranykor létezett, — ’s a’ mostani élők azt bizonyosan meg nem érdemlik. Kalandi nem sokára enyelgő beszédbe merült a’ széppel, mi közben, nem titkolható csudálkozását, hogy a’ földi nyelvek’ ismerete még a’ nőnemre is elterjed. Mire azon megfejtést nyeré, hogy a’ tudományosság’ egyik fő ága náluk a’ nyelvtudás. ’S így megesik, hogy számosan tanulják a’ magyar szót is, — ,,mert mi — szóla tovább a’ rózsaajk—jobban tudjuk méltánylani nyelvetöket, mint legtöbb nemzetek a’ ti csillagotokon. Tudjuk becsülni nyelvetök’ szép sajátságit, minthogy a’ mereven keménység, a’jeges ridegség, ’s a’ pulya lágyság és elernyedt gyávaság közt középutat tart. Szeretjük azonfelül alkotását, erejét és eredetiségét. Nem is vagyunk olly szigoruk és türelmetlenek mint ti az uj szók iránt; csak teljességgel rész faragmányt ne csináljatok, mi elfogadjuk. Azzal sem állunk elő, hogy valamelly tárgynak már van nevezete, mintha azért még mást, rövidebbet vagy szebben hangzót nem lehetne készitni, ’s azt tartjuk, hogy az uj szó’ léte által senki sincsen kényszerítve azt a’ közéletben használni, — maradjon régi szavánál, — de kellemes az íróra nézve ’s különösen a’ költőre, ha nem kénytelenítetik megszorulni vagy gondolatját megszoritni egy szó’ hiánya miatt, hanem azokból szabadon válogathat. Szóval, mi a’magyar nemzetet szeretjük — téve hozzá kecses mosolylyal a lány —■ ’s örvendve nézzük haladását.“ — Ezzel, úgy képzelé Kalandi , mint hiú föld fia — monda neki valamit a’ szép, — mert hisz’ ő is azon szeretett nemzet’ tagja. De e’ talány’ megfejtését máskorra halásztjuk. 5. a’ tudósak. Regényi minden regényes gondolati mellet is szereté hallgatni a’ szép szólónét, és szomszédjával a’ kedves tárgy fölett folytató a’ beszédet, miután amaz elnémult. Most vevék csak észre hősink, hogy a’ társaság csupa — tudósakból áll, — és a csudák’ csudája, a’ holdban a’ tudósak még víg társaságot is képeznek — holott a’ földön gyakran szinte erőködnek komolyságot színelni csak — hogy tudósaknak látszassanak. A’ tudósak’ meghívására a’ köz intézeteket indultak látogatni barátink. — Nagy palota előtt állának meg; ez legegyszerűbben épült minden más házak közül. Előtte egy hatalmas óriási szobor-csoport, több izmos férfiból álló, kik vállaikon oszlopokat hordanak, templomot képezőket, mellynek belsőjében számos ember különféle foglalatosságban, a’ béké’ édes érzetével arczain, egy középen lobogó láng körül telepedett, ’s áldó szemmel nézi annak vidor tiszta égését. A’ tűzbe egy férfi, izmos mint az oszlop-hordok, tűznemü folyadékot tölt. A’ képet így fejté meg az egyik tudós: ,,E’ ház a’ közügy’háza, hol a’ nép’ atyái tanakodnak. Munkájok e’ jelképben van kiemelve. Ez izmos férfiak azok.