Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-04-20 / 32. szám
Merje’en e’ divatujiár Jieten mint 2szer, esztendő alatt legalább 64 képpel. Helyben félévi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és 10 fr. pengő. Harmadik év. A’ dicsőség fénysugara Lengyen a" ^Jagyarhazára Első fele. Pest. Április’ SOt. A’ TÁRSAS ÉLET DITATTELÁDBÓL. 1§3T 33dik szám. Elofizethetni helyben a kiadónál uj világ utczaban Keisinger hazban 554ik szám alatt. Pesten kivül pedig minden cs. k. posta-hivatalnal. A’ BARNA FÉRFI. (NÉMETBŐL.) 1. Isrhon’ nyugati részében, e’ honában a'szerencsétlenségnek 's nyomoznak, hol csudálkozni kell, mint kárhoztathaták el magokat emberek, illy tájakon lakni, egekében az úgynevezett falaknak, volt egy kunyhó, a' többinél, ha ugyan a' nap engedé, barátságosb tekintetű. A’ téglából rakott házacska egy emeleti valt, szalma födéllel, mellyel az idő koromfeketévé feste, folyókkal 's más efféle sövényekkel egészen ellepve; a' kémény e‘ tájakon szokatlan fényűzést mutata; a’lak’egyik oldalán külön házikó vala, műszerek eltevésére, csaknem egészen elfödött egy nagy bodzafától, melly ágait még a’ kunyhó fölett is elnyújta. E’ házikónak csak két nyílása volt; egyiket bucz ágai füdék, a’ fal’ egy részének látszok; a' másik, ajtóul szolgáló,nem sokkal nagyobb az elébbinél, —e' honban, hol a' tengeri szelek olly gyakoriak, szükséges vigyázat. A’ kunyhó körül sövény vonúla el, egy kertecskét is köritő, höl néhány virág az írhoni burgonya' 's káposzta' leveleivel egyesült. A’ sövény előtt az országút vive. Június hónap' egy estéjén, két nő üle e’ kunyhó előtt, de korra ’s arczkinyomásra egészen különböző. Az egyik, arczán nyomait horda régen szenvedett búnak, de nyugodt vénkortól enyhitettnek; a' másik, valódi ír leány, szőke hajú, kék szemű, hatyúnyakú, gondolatokba sülyedve ült az ebő lábainál, fejét kezére hajtva, 's szemeit merőn földre szögezve. Minden nuntatá, hogy e’ perczben fájdalom nyoma le a’ két nőt. Végre az ifjabbik fölemelé fejét, ’s anyjára néze, ki esti imáját monda, és elhajta, és megfogá az öreg’ kezét, ’a mondá ,anyám, kedves anyám, mikor mégysz a’ városba „Három hét múlva, kedves lányom, 's már másodikszor kérded.“ ,Elviszel engem magaddal ?– kérdé Katy tovább. „Nem, gyermekem.“ E’ szavakra örömnek egy sugara villana föl Katy szemeiben; de eltünőleg, most hamar visszasülyede előbbi álapotjába. Misztrisz O'Smidt vizsgálá, 's fejét rázá, fájdalommal mondá: ,te ismét láttad őt, Katy ?, „Igen, anyám.“ Mikor ?c „Midőn utójára valál a’ városban, hópénzedet fölvenni.“ — ,’S én még is annyira kertelek, felelé az anya, ne is felelj neki, ha kopogat. — Nevét legalább megmondd? Keresztény-e? Kezei’ munkálatából él ? Katy, kedves gyermekem.4................Ne félj semmit, kedves anyácskám, ő holnap eljövend, ’s kezemet kérendi tőled. Látod tehát, hogy az én Dickem becsületes ember.4 Misztrisz O’Smidt égre emelé szemeit, és sírni kezde. És aztán rövid hallgatás után megcsókoló lánya homlokát, ’s mondá: Jer, Katy, menjünk be, ’s kérjük istent, védjen minden viszálytól.4 3. Elbeszélésem", fonalán kell kezdenem, hogy olvasóm tudhassa, ki volt Dick, mit fájlala Katy, ’s mért sira misztrisz O'Smidt Emlitém, hogy a’ kunyhó előtt a’ nagy országút mené el, miért e’ pusztaságot néha egy szekér vagy lovag élénkíté. Egyszer azon falú’több kunyhóinál, hol misztrisz O'Smidt is lakott, egy lovas kopogató, vizet kér.*, szóraja’ enyhítéséül. De a lakosok csaknem mind a mezőn valának, ’s ezért a násztrisz’ házához jőve. EO* 1637.