Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. július-december (3. évfolyam, 2/53-104. szám)
1837-09-17 / 75. szám
’s mind az áj, mind az ó világban a’ kétségbeesésig; kínozzák a szegény férfiakat, kiknek sorsuk szerencsétlenségökre, azokéhoz van lánczolva , könnyelmüségök, tetszvágyuk, következetlenségük, szeszélyeik, sokat kívánásuk által. Kedves uram bátyám abból bizony semmi sem lesz, sokkal okosabb öcscse, hogysem nyugalmát ismét egy asszony’ változóságának, és hűtlenségének tegye ki martalékul. Melly, elevenen elembe állítja az emlékezet erkölcsösségét. Te ösmered sorsom’körülményeit barátom,’s tudod hogy házasságom’ szerencséje csak abban állott, hogy kevés ideig tartott, ’s hogy azon kis idő is tükélletes fogalmára segített annak, amillyenek lehetnek a’ pokol’ kínjai. Nem volnék e bolond, ha ismét önkint gyötörtetném magamat ? —Jobb nekem Nancsi! ő boldognak tartja magát azon bőségben, melly mellettem környezi, kedvem’ keresi, mert sorsa kezemben van, é s a’ mi pallérozottság hijjával van, azt másoknál keresem, ’s fel is találom. Csak a’ szárazon volnék már, semmitől sem kellene úgy a’ szegény lánynak tartani, de a’ víz — nem eleme. Jul. 28. Nevesd ki bölcs barátodat August, nem tudja unalmát jobban elűzni, mint hogy álmait elbeszélgeti, ’s még pedig nem valami kellemes álmait, hanem — feleségérőlieket — zavaros tarka képekben lebegett körül alakja, ’s hogy az az alak, kedves, vonzó, azt tudod. — Felébredtem, ’s a’ múltról elmélkedem, ’s megvalljam e gyengeségemet ? — hogy vissza kívántam.— Mind az átkozott tengeri betegség következései ezek— hogy menthetném ép elmével! Mert ha szinte okot adtam is neki a’ megelégedetlenségre, azért még sem volt joga, hogy annyira elvetemedjék, ’s mind a’ maga, mind az én becsületemmel nemrondolva annyira átengedje magát zabolátlan indulatjának. Nem egy szót sem többé róla; egy olly aszszony, ki magát annyira el tudá felejteni, nem érdemli , hogy róla emlékezzem, még az unalmas hajó kamrában is, legyen az akármi szép és eszes. 5. Buchte áld grófnő Hangén asszonysághoz! Julius 29-én. Mit fogsz hallani Emmám! kit láttam! alig hivék szemeimnek ’s még is jó volt , nem más mint Steinau az én kínzóm, a’ kit egykor olly szerencsétlen valók, hogy férjemnek kénytelenitettem nevezni. Egészen zavarodott vagyok , azt sem tudom hogy mit mondok, de csak hallgass ki, igyekszem magam összeszedni. Azon beteg útasról, kiről első nap írtam , nem volt többé semmi szó, ’s már én egészen el is felejtkeztem róla , mikor ma délben a’ kapitány 2 tányérral többet parancsolt tétetni, minthogy a’ beteg gróf már meg gyógyult, ’s feleségével együtt az asztalnál kíván ebédelni. S’ képzeld bámulásomat, ijedségemet! Steinau lépett be azon gyalázatos teremtéssel, ki egykor komornál!» volt. Elenyészett eszméletem, ájuláshoz érzettem magam közel, ’s hirtelen eltávozom. Nem hiszem, hogy a’ belépők rám ösmertek volna, mert úgy állottam, hogy kimentemben csak oldalt láthattak. Melly kínzó helyzetem ! mit cselekedtem? melly elhagyatva érzem magamat. Mért nem maradtam nálad kedves Emmám! nem írhatok tovább, — fejem szédül. 6. Gróf Steinau báró Wellenberghez! Julius 30!.áll. Örvendj velem barátom! meg kezdem szeretni a’ tengeri útazásté Nem leszek már olly foglalatosság nélkül mint gondoltam, vagy nagyon csalatkoznom kellene. Halld csak. Tegnap, hogy már egészen jól érzettem magamat a’ kapitány asztalánál kívántam ebédelni. Beléptem Náncsival, ’s azon pillanatban látom, hogy egy díszes, csinos termet hirtelen meg fordúl, tántorog, és a’ szobát elhagyja; ábrázatját nem láthattam. Kérdeztem, hogy ki az ki fejemet annyira szerencsélteti, hogy azt Medúza főnek nézi, ’s megtudtam, hogy nagyon hízelkedtem magamnak, mert nem az én meglátásom, hanem egy hirtelen roszúl levés kétszeritette Mildenné asszonyt, hogy a’ szobát elhagyja. Az egész társaság kellemes’ dicséretére fakadt, úgy hogy kíváncsi lettem olly nagyon szeretetre méltó, ’s annyi sok dicséretre érdemes asszonyt megösmerni.. Azt mondták, hogy vacsoráim is kinn szokott, el nem múlattam a’ megjelenést. Ő nem volt ott. Másnapra bíztattak, a’ dél eljött, még előbb kimentem a’ kapitányhoz mint tegnap. A’ társaság egybe gyülekezett, minden belépőnek ebbe repültek tekinteteim, de díjjában, végre kérdeztem hogy hová marad Mildenné? ’s azt a’ feleletet nyerem, hogy oroszul érzi