Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. július-december (3. évfolyam, 2/53-104. szám)
1837-12-03 / 97. szám
Pest 9Sk. szám* Előfizethetni új-világ utcaban Keisinger házban 554ik s/.ám alatt. És minden rs. k. fiotta hivatalnál. Harmadik év* A’ dicsőség fénysugara Lengjen a’ Magyarka/.ára Második fele December 3*^n Megjelen e’ divahíjság hetenkint 2 ezer. Helyben élevi dija 4 fr.,eger, évi 9 fr. I’ostán 5 fi és 10 fr. jiengő. TARSAS ELET ÉS DITATTILAGBOLI 183*. BRASSÓ. történeti klbkiszkik s. VIASKODY KÁROLYTÓL. (F o ly ta t á s.) VI. A’ római sziklákat Ó - Budán fölül már meghaladá a’ herczeg. Laczkovics búsan ügete oldala mellett midőn távol egy embert látának éjszak felé baktatni. Az idegen, kinek egész külseje tiszteletet gerjeszte, merőn a’ herczegre tekintett, ’s hallgatott. E’ pillanatban látá Lajos mint vezettetik, a’ cserjén túl jókora távolságban a’ fogoly Dezső. Lajos herczeg mellén arany láncz függött, közepett aranypénz, az első melly Magyarországban veretett , és pedig Robert I Károly alatt. Különben is előkelő tekintettel bírt Lajos. Sapkájához nyúlt az öreg, de mintegy meggondolva magát, nem vévé le, ’s drága gombokkal terhelt gubáját, nyaka körül igazítván , selyem kendővel még egyszer homlokát törölve e’ merész szavakat mormold „ez is tán a’ féle Csábító“ — „Megállj dörge a’ királyfi — hová?“ „Ünnépen nem látom át, mi fogod hatalmaskodni, elannyira, hogy kedvem tartja nem felelni“ A’ herczegnek minden vére arczaiba tolult, ’s éppen kemény szavakkal akard kényszerítni az öreget, felelne ; midőn annak öltözetét, ’s egy igen kedves alakra emlékeztető arezvonásit tekintvén, különös sejdités lepé meg ’s előbbi parancs hangját kérelemre változtatva, e’ választ nyeré az öregtől „Én csak egyszerű mezei gazda vagyok uram, távol a’ havas alföldön fekszenek földjeim , házacskámn. Boldogan izelém a’ legüdvezítőbb elégültséget, míg egy átkos csábító — —-------úgy van uram, Prospero Magaskőre igyekszik most; lesz igazsága királynál, hiszem !“ „És alperesed?“ — kérdé a’ herczeg,’ föllobbant pirosságát, a’ legellenkezőbb halványsággal fölcserélő. „Annak fia— mond Prospero — ez vala az öreg neve — kitől igazságot ’s elégtételt követelni nem rettegek.“ — A’ herczeg sóhajta. „Akár ki is légy ifjú — folytató a' havasi — ha meggondolod sérvemet, nem fogod útamat késleltető.“ 1837. ,,Talán enyhíthetek bajodon, tudd meg én vagyok alperesed, de korán sem olly csábító, mint gyöngéd atyai szorgoskodásod veled elhiteti.“ „Te?“ —-------Az üreg hüledezett, ajkai, idegei görcsösen rángatództak. ,.’S te volnál az ?“ kiálta rekedten még egyszer az öreg; ’s két egészen ellenkező indulat árasztá el arczát : öröm és ijedség. Prospero’ boszúvágya olly ható volt, hogy Visegrádiig nem csak ki nem párolgott, hanem növekedett volna, most egy perezbe kellett, összesűrűsttnie azt. „Hju— úgymond— mennyi idős vagy?“ „Már tizenhat éves“ „Tetemes kor — viszonzá ’s csak nem mosolyra fakada, de csak hamar ismét az előbbi felhő boritá a’ derék oláh gazda’ homlokát „herczeg! — folytató is—hogy leszünk továbbá a’ leánynyal? Hogy? lettünk volna, ha az alkalmatlan atya közben nem jó vajta? Most szólj ifjú, mert ember van a’ gáton! Hogy lettünk volna ?“ — ,,A’ szentegyház fogott volna bennünket egybe, keltetni. Esküszöm hogy elérkeztedet, Mártha nénitöl előre megtudám , ’s habár atyámat megcsalandó valék is a’ te megegyezésedet nem mellőztem volna. Van annyi erőd öreg, hogy ezt elhidd?“ Az öreg hallgatott. „Ah! de én soha sem leszek boldog ; — Ő mást szeret, legyen az boldog vele. Oh ! ha azt tudtam volna hogy barátomat sebzem meg.‘ — Dezső a’ te barátod , herczeg? ’s te lelkűleg vissza lépnél értté?“ A’ herczeg sóhajtva mellére csüggeszté fejét. „Hát kinek parancsára vitetik azon ifjú amort a’ sánczra? ‘-----Mérges pilanatokat vete Lajosra Prospero. Azt vélted hogy színlett nagylelkűséggel elámított kedvesednek atyját is elámithatod? Hogy ez által a’ könnyen hivő oláhgazda rögtön és könyezve, megilletődve átadja neked Veronáját , hogy Dezső Feliczián’ vagy Klára sorsát ízlelje meg ? — Nem, uram herczegem, azon ifjúnak nem szabad meghalnia; és Verona-----— I hó hó! uram herczegem! nem úgy hegedült Szent Dávid !“ — Egyet csattogott nyelvével az öreg, lovának jeléül hogy a’ királyi vár felé tartson. 197)