Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. július-december (4. évfolyam, 2/1-52. szám)
1838-08-02 / 9. szám
Mi boldog ki egy szép asszonyt meggyógyít ! a’ szegény betegnek vissza adja, vissza ajánddékozza jó egésségét! mi öröm, mi fensőbbi érzés lehet annak kebelében! Ki az ott? ki a’ veszedelmes betegségbül kimenté a’ szép asszonyt ? ki az ott ? ki szivszakadva sietett az orvossággal? ki az ott? ki a’ bú és fájdalom kesergette özvegynek szomorúságát eloszlatá! ki az ott? ki vigasztalást vitt a’ betegnek! Az a’ nagy tapasztalást! doctor a’ regement doctora volt!! De nékem a’ fővárosbul távoznom kell, mert az asszony napról napra szebb és barátságosabb irántam, igéző szeme utoljára úgy megigézne, hogy én esném egy szörnyű betegségbe , mellynek sikeres orvoslása csak a’ házasság lehetne, minek megtörténni pedig nem szabad. Elhagyám tehát a’ várost, de azon édes örömmel, hogy egy igen szerencsés gyógyítást tettem, mellyre ha visszaemlékezem mindig egy új öröm, ’s boldogsággal teljes pillanatot szerzek magamnak, mert kedves a’ visszaemlékezés a’ boldog időkre! FRANCZIA KÉPEK: LE PLESSIER. Párisban a’ lázzadási törvényszék egyik érdemes táblabirája. Hogy pedig ezen szép urakrul egy kis fogalmunk legyen, tekintsünk egy kissé munkálkodásaikra. Borzasztó és hallatlan az, sőt minden emberi fogalmat felül múló, mit ezeknek parancsaikra a’ lázzadási hadsereg végbe vitt, mert a’ merre csak mentek e’ szabadalmas haramiák, ijedséget és félelmet küldöttek előre, velők volt a' hóhérlás és zsivánság, utánok pedig az ínség, kétségbesés, nyomor és pusztítás, merre csak romboltak, mindenütt vérpatak jegyzé kegyetlenségüket. Egész megyék küzködtek az éhséggel, minthogy a’ marhákat mind elhajtották ’s igy szegények maguk vonták az igát, hogy valamennyire is művelhessék a’ földet. Némelly faluk egészen szétdulva pusztán’s üresen maradának, minthogy lakóik a’ közel fekvő erdőkbe futottak hogy életüket megmentsék az istentelen pogányok kezei közül ’s gyökerekkel táplálták magukat mint élő tanuji a’ respublica nyomorúságainak. Az asszonyok pedig és leányok, ha életük kedves volt, kénytelen voltak magukat feláldozni. Nem hogy nem volt tilos, hanem mintegy kötelességük volt rabolni ’s az ellenállót gyilkolni mindenütt és mindenkiben ’s midőn már egy helyen mindent kipusztitottak ,a’ holtak gőzölgő vérükbe márták kezüket ’s gyalázatos arczukat bekenék ’s szabadsági dalokat énekelve mentek odább. Illyen dolgokat parancsoltak végbe vinni a’törvényszéki bírák, kik czinkosaiknál semmivel sem voltak jobbak, mert ezek éjjel nappal tobzódtak és a’ bűnben vigadtak, parancsaik következtében pedig a’ legirtózatosabb dolgok történtek. Csak egy intésükre százan és ezren estek el a’ nyaktiló alatt, ezren tespedtek a’ tömlöczökben, hol éhség, kétségbeesés, szenvedés, bú és szomorúság közt siránkoztak a’ szerencsétlenek. Együtt volt itt pap, nemes, szegény, gazdag, öreg, fiatal, aszszony és leány, kik közül egy falat kenyérért vétkes lépésre is kénytelenek voltak vetemedni, csak hogy éhen ne haljanak; mert noha minden nap kaptak egy kis enni valót, de az csak szenvedésüket nem pedig testüket táplálta. Isten , mi borzasztó látomány! ott fetrengtek a’ földön némellyek, kik minden pillanatban várták a’ szabaditó édes halált; mert zúgolódva, kétségbesve káromolták a’ végzést, mások ismét komor sápadt tekintettel bolyongtak egyik helyrül másikra, mint valami sirszellem. Ott feküdtek vagy százankint mozdulatlanul, félhalva, kik már szólani sem tudtak gyengeségük miatt; egy másik szögletbe egymásra hányva nyugodtak a’ holtak, kik már minden kínokon túl valának! Amott a’ csontvázak, koponyák — ah ez iszonyú! az embert visszataszítja, elrettenti !! — (9") — n.— 67