Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1839. január-június (5. évfolyam, 1/1-52. szám)

1839-03-28 / 24. szám

Pest Mart. 1839. 24-dik szám. Megjeleli e’ divatuj­­sság hetenként 2szer. Helyben félévi dija 5 frt., egész évi K­ fit. Postán 6 és 12 fi t. p. TÁRSAS ÉLLRT ÉS mistihídíjbóll. Előfizethetni kígyó utczában, kígyó pa­tikától lső kapír, 3dik házban -, és minden cs. kir. postahivatalnál. Ötödik éve Híve légy törvény szavának: Isten’, Király’ és Hazának. Mise fele: THEODOM. (Novella.) I. Gyönyörű májusi délután volt; a’ nagy hi­­rír Philadelphia’ egyik fényes ’s óriási épüle­tekkel büszkélkedő utczáján egy ifjú vala lát­ható egy nő alakkal, kit jobban a’ Város mel­lett pompázó ligetbe vezetett; hova lassú lép­tekkel mindketten elérvén, az ottan susogó cser­melyke partján egy százados csernek terepély lombjai alá, a’ fapamlagra leültek, nyájas be­szélgetésük tárgyat Sh­akespeare tegnap adott Machbetje, ’s a’ tiszta szerelem valónak. A’ né­­kit Philadelphia Theodora név alatt ismert, Lord Linton Henrik leánya, egy meg­testesült szerapli volt. Selyem szögfürtyei köz­­zül, szivárvány szemöldök alatt minden ifjú szivet elbájoló égszemek villogtak; arczain az első szerelem mosolygó rózsái omlottak el; láng­keblén a’ bő szerelemmel fájdalom, könnyel­műség osztozott az uralkodásban. Az ifjú Down Vilmos, egy philadelphiai dús polgár’ egyetlen fia, termetére nyúlánk de teljes idomzata volt, széles nyílt homlokának két kitűnő nagyságú éjszemek, többnyire hal­vány arczainak fasorr ’s­ nagy ajkak valónak díszei; továbbá rendithetlen lelkülete­k meg­fontolt tettei, ’s szokott komolysága mellett hű szerető volt. „Értem égsz hát egyedül Theodorám ?“ nyíl­tak meg a’ magát égbe képzelt Vilmos ajkai. — „Ne sértsd Vilmosom hozzád halálig hű szivemet illy kétkedő kérdéseiddel i4 válaszolt a’ kedves. (1839) Gyönge pir futa el ez intő­ szavakra Vilmos halvány arczain, ’s kedvesét illy bántólag nem vala bátor többé megszólítani. — A’ nap jótékony sugárai már az egek ma­gasságával vetélkedő bérezek mögé kezdtek vonulni; ’s miután Vilmos Theodorája iránti örök hűségének esküjét megfújitotta, — és viszont Theodoras Vilmosnak, a’ városba indul­tak vissza az alkony lenge szellői, ’s a’ szár­nyasok kellemes zengzetei’ kíséretében. A’ philadelphiai kormányzó ritka ízlésű csar­noka előtt mentek egybefonott karokkal, mi­dőn Theodora figyelme egy ifjún függött, ki mellette nyájas üdvözlettel suhant el. — Vilmos Th­eodoráját sokáig kisérte, hol an­gyali kezére egy forró csókot nyomván, egy jóéjszaka kívánatéval tőle elvált; mennyei re­ményeket táplált szivében egy boldog jövendő felől. — Theodora azon pillanattól fogva, mellyben a’ kormányzó palotája előtt a’ nyájas ifjúval találkozott, nem nyughatott, mert szüntelen tűz szemei, ’s piros arczai kísértették, ’s hő szerelme mellyet Vilmosnak most esküdött, már már hüledezni kezdett; és gyakori fohá­szainak csak az ifjú viszonlátása volt tárgya. Következő reggel egy halálosan megsebzett ifjút vezetett két emberbarát részvevő könyvk­­től tükröző szemekkel Philadelphia seborvosá­hoz, ki tüzes angol ménje szokott reggeli lo­vaglás közben megijedvén , viruló éltének ve­szélyével a’ földre temtte. Az ügyes seborvos hirtelen bekötözvén az ifjú sebeit, őt vigasz­taló ’s a’ sérveket négy öt nap alatt begyógyu­­landóknak állitá. A’ szerencsétlen lovag Down Vilmos volt.(24)

Next