Rakéta Regényújság, 1985. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)
1985-11-19 / 47. szám
KARINTHY FERENC_______ Az utolsó Kollonits - Feküdj! - Föl! - Feküdj! Ez már a nyolcvanharmadik volt, s a vastag, komisz egyenruhás Kollonits láthatóan ereje végén járt: egyre kínosabban kászálódott fel vigyázzba, arca és nyaka szederjes, szőke haja csapzott a verítéktől. Ám a törzsőrmester már a régi hadseregben is szolgált, a században terjengő hírek szerint egykori keretlegény - kérlelhetetlen hidegvérrel folytatta. - Frissiben, gróf úr, attól még nem esik le az a kilencágú korona ... Föl! Feküdj! Na, mi az, fáradt a méltóságos úr? .. . Föl! Különleges alakulat volt, a megbízhatatlan elemeket gyűjtötték benne össze, s mivel fegyvert nem kaptak, parokjuk se volt, a környéken lapátos katonáknak, kulákszázadnak nevezték őket. Akadt köztük mindenféle: arisztokrata és tőkésszármazék, nyilas vagy volksbundista rokonságú, parasztfiúk, akiknek családja a listára került, cigány, bűnöző, közveszélyes csavargó, még párttag is, ki tudja, hogyan s miért. - Feküdj! Föl!... Mi az, mit csinál maga? Kollonits azonban nem mozdult, egy eleve kudarcra ítélt kísérlet után visszabicsaklott a sódorra. Juhász törzsőrmester ráordított, erre se moccant: úgy látszik, elájult. Vacsoraosztás előtt voltak, az udvar néptelen, csupán a hátsó sarokban, a röplabdapályán pufogott néhány félmeztelen katona, de azok is óvakodtak közelebb kerülni. A törzs lapos pillantással nézett körül: a szabályzat tiltotta az ilyesféle kiszúrásokat, s ha a századparancsnok megtudja, még baj lehet belőle. Csizmájával megérintette Kollonits lábát: csak nem akar itt meghalni neki ez az ember? - Na, ne komédiázzon már! Hé, nem hallja? A fiú fektében maga alá húzta a karját, a törzsőrmester lehajolt, és enyhén megrázta. - Jól van, na, szedje már össze magát. És máskor nem dobjuk el a cigarettavéget, ezt megtanulhatta ... Most pedig menjen a gyengélkedőre, holnap nem kell kivonulnia. De aztán pofa be, értettem? Kollonits Lipót káderlapja a lehető legkedvezőtlenebb volt, egyetlen hatalmas, fekete X: így jelölték akkoriban az utolsó kategóriát, az osztályidegeneket, ellenségeket. Kezdve azon, hogy gróf, sőt állítólag oldalági leszármazottja ama hírhedt Kollonich Lipót esztergomi bíboros érseknek, Rákóczi gyűlölt ellenfelének, aki a hagyomány szerint Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végül katolikussá akarta tenni. Apja, néhai gróf Kollonits Gusztáv lovassági tábornok volt, földbirtokos, aranykulcsos kamarás satöbbi, anyja baronesz, egyik bácsikája püspök, egész rokonsága kitelepítve: nagybirtokosok, magas rangú és vezérkari katonatisztek, felsőházi tagok, pápai és királyi kamarások, csillagkeresztes hölgyek, máltai lovagok, valóságos belső titkos tanácsosok, s még a család egyetlen nem kékvérű, beházasodott ága, a tétényi Gutmannak is csupa bankár, pénzmágnás, nagyiparos. Az ifjú Kollonits mindehhez papi gimnáziumban végzett, magas és szőke volt, vékony csontú, enervált, amellett enyhén raccsolt is: egész lénye merő kihívás, kesztyűdobás, idegen test, kóros kinövés a rendszeren. A gyengélkedőszobában hat ágy volt, de jelenleg ő az egyetlen lakója, ennél az alakulatnál nem egykönnyen írtak ki valakit. A vizitet másnap reggel tartották, az alacsony, köpcös orvos százados, Vágó doktor jóindulatú embernek látszott, fekete szemét puhán ráemelte. - Maga miért került ide? - Jelentem: tegnap este rosszul lettem. - Na jó, de úgy értem, hogy ebbe a századba? A fiú nem felelt, álltában alig észrevehetően vállat vont. - Hogy hívják? - Kollonits Lipót. - Kollonits .. .? - A százados eltűnődött, cigarettára gyújtott, őt is megkínálta. - Kollonits Dénes államtitkár a rokona volt? - Igenis - mondta a katona némi szünet után. Párnás, meleg kis keze volt az orvosnak, elöl-hátul végigkopogtatta a meztelen felsőtestét, a sztetoszkóppal is megvizsgálta. Közben fölnézett rá. - És mitől lett rosszul? Csináltak magával valamit?