Rakéta Regényújság, 1988. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-22 / 12. szám
Johnnyét is. Ez is volt a szándékom. Fölöttébb valószínűnek tűnt, hogy valamelyikük az Abwehr szolgálatában áll mások meg az angol titkosszolgálatéban és azt akartam, tudja meg az Abwehr, hogy nem mondok le Johnnyról. Teltek-múltak a napok, egyre sűrűbben jelentem meg a Baur au Lacban, ott étkeztem, sőt még az unalmas thé dansant-okra [Thé dansant k ötórai tea (fran cia)] is elmentem, jóllehet se nem táncoltam, se teát nem ittam. Végül is átköltöztem a szállodába, és jóformán egy percre sem hagytam el. Már csak alig néhány nap választott el karácsonytól, és Johnnynak még mindig se hite, se hamva. Komoly kísértést éreztem, hogy áthajtsak Bernbe és fölkeressek egy, a német követségen dolgozó Abwehrtisztet, hátha sikerül valami értesülést kicsikarnom tőle. Nagyon kétes vállalkozásnak látszott, haboztam is, hiszen figyelembe kellett vennem, hogy esetleg meghiúsítom az XX Bizottság egy általam nem ismert tervét. Gelatine meg Ballon még mindig aktív volt, az orruknál fogva vezették a németeket. Végül úgy döntöttem, nem megyek át Bernbe. Karácsonyestén, vagyis jóval a kitűzött határidő után, feladtam zürichi őrhelyemet, és visszaindultam Londonba. Útközben egy utolsó, elkeseredett tervet dolgoztam ki. Ehhez azonban a bizottság jóváhagyását kellett megszereznem, mert tervem azzal a kockázattal járt volna, hogy esetleg felplankolják Garbót meg képzeletben ügynökhálózatát. Azt terveztem, hogy elmegyek Liszszabonba és nyíltan megzsarolom Schrödert. Jebsen szabadon engedése fejében kiszolgáltatom nekik az Arabel-hálózatot; ezen a néven ismerték a németek Garbo társulatát. Úgy okoskodtam, hogy a Gestapo nagyobb fogásnak tekinti majd az Arabéit, mint Johnny irháját. Most, hogy a Tricycle-hálózat sztrájkolt, ez volt az egyetlen megmaradt jelentősebb kapcsolatuk Nagy-Britanniában, eltekintve néhány szabadúszó ügynöktől. Tervem csalhatatlannak tetszett. Citroenemen átszáguldottam a szürke téli tájakon, Párizsban felültem egy katonai gépre, és amint leszálltunk Angliában, egyenest a titkosszolgálat főhadiszállására siettem. Tart is, Wilsont is ott találtam. Meg sem vártam, hogy mondjanak valamit, azonnal belefogtam tervem vázolásába. Tar azonban szavamba vágott. - Már késő, Dusko. Rettenetesen sajnálom, öregem, de Johnny halott. Ott álltam tátott szájjal, az oly sok reménnyel dédelgetett tervem ki nem mondott szavai egyre csak kikívánkoztak még belőlem. - Hogyan? - nyögtem ki végül. - Agyonlőtték... menekülési kísérlet közben. „Menekülési kísérlet közben" - így szólt a gyilkosság rég elkoptatott hivatalos megnevezése. Küszöbön állott a szabadon bocsátása. Schellenberg irodája kiadta az erre vonatkozó parancsot. Kijelölték azt az Abwehr-tisztet is, akinek el kellett volna hoznia Oranienburgból. Amikor odaért, közölték vele, hogy Johnnyt szökési kísérlet közben agyonlőtték. Előadódnak az életben helyzetek, amikor az ember képtelen akár egyetlen szót is szólni. Sarkon fordultam, és kimentem a szobából. Jack kint várt a Citroennel. Felrántottam az ajtót, és beestem a kocsiba. - Haza - mondtam. Jack egész úton egyetlen szót sem szólt. Közel egy hétig otthon töprengtem, bosszúterveket forraltam. Mindeddig, a háború hosszú évei alatt tárgyilagosan, meglehetősen érzelemmentesen gondolkodtam. Most azonban felülkerekedtek gondolataimban a szubjektív elemek, az elvontságnak nyoma sem maradt. Egy dolog tudni, hogy embereket gyilkolnak, más dolog azonban ismerni azt az embert, akit meggyilkoltak. Elborította agyamat a gyűlölet, a hideg, kegyetlen gyűlölet. Bosszút akartam állni. Bárki legyen az, aki felelős Johnny haláláért, ne élvezhesse a simogató napsütést, egy asszony ölelését, az élet szépségét. Nincsen joga hozzá, ha megfosztotta mindettől Johnnyt. A háború most már személyes vérbosszúmmá vált. Eltökéltem, hogy kinyomozom Johnny gyilkosait. Napi munkám megkönnyítette a hajtóvadászatot. Az angol titkosszolgálat megbízásából hajtottam végre felgöngyölítő akciókat. Tevékenységemet jórészt gépiesen végeztem, ügyet sem fordítottam rá, kivéve, ha személyesen is érdekelt voltam benne, mint amikor háborús bűnösöket kellett kinyomoznom. Valahol ebben a nagy halomban, gondoltam, ott találok majd legalább egyet, akivel majd személyesen számolok le. Hol alezredesi egyenruhában, hol civilben követtem a csapatokat, mindenütt kerestem-kutattam a gyilkosokat. Pontosan tudtam, hol kezdjem meg a munkát. Johnny letartóztatása és meggyilkolása a Gestapo műve volt. Kaltenbrunner, a Gestapo főnöke írta alá a halálos ítéletet, ő adott parancsot, hogy „menekülési kísérlet közben" lőjék agyon. De nem Kaltenbrunner ötlötte ki az egészet. Neki semmi köze nem volt Johnnyhoz, nem volt oka, hogy féljen tőle. Kaltenbrunner csupán gépiesen hozzájárult egy parancs végrehajtásához. Egyetlen közvetlen láncszem volt Johnny meg Kaltenbrunner között: Walter Salzer. Igen, Walter Salzer, Kaltenbrunner mindenese, a Jeb sen-cég hajdani alkalmazottja, aki Johnny megbízásából intézte az ügyeket az SD-tisztekkel. Johnny két szervezettel állt kapcsolatban: az Abwehrrel meg az SD- vel. S mivel az Abwehr védelmezte, sőt megpróbálta kiszabadítani, tehát az SD a bűnös - vagy a Gestapo, amely alá tartozott, az SD rettegett tőle, az SD érdekében állt, hogy örökre elnémítsa. Az SD, illetve Salzer. Annak alapján, amit Hahntól megtudtam, aligha kételkedhettem abban, hogy Salzer az, akit keresek. Ismét fölkerestem Hahnt. Nem tudta, hol él Salzer, vagy hol tartózkodhat a háború ezen utolsó napjaiban, viszont igen szemléletesen leírta nekem a külsejét. Salzer negyvenes évei elején jár, kb. százhatvan centiméter magas, gyér barna haja, csapott homloka, apró kék szeme van, szemüveget hord, és meglehetősen testes. Bal arcán kardvágástól eredő heg húzódik, ami elcsúfítja a mosolyát, a kezét olyan súlyosan megégette, hogy szinte mindig kesztyűt hord. Ha valaha is sikerül Salzer nyomára jutnom, nemigen tagadhatja le kilétét. Amikor májusban befejeződött a háború, nekiindultam, hogy átkutassam egész Németországot. Egy dzsipen keresztül-kasul bejártam az országot, valamennyi megszállási övezetet (az angol, az amerikai, a francia és a szovjet zónát), átfésültem valamennyi tábort és börtönt, ahol SS- vagy SD-tiszteket tartottak fogva. Szándékosan úgy intéztem a dolgot, hogy a névsorolvasásokkor jelen legyek, és alaposan szemügyre vehessem valamennyi foglyot, nem akad-e közöttük egy, akinek kardvágás csúfítja el a mosolyát, akinek a keze súlyos égési seb nyomait viseli. Miközben végigvizsgáltam az egyes táborok kartotékjait, külön figyelmet szenteltem mindazon tisztek anyagának, akiknek bármiféle kapcsolatuk volt Franciaországgal. Sorra magam elé vezettettem kihallgatásra ezeket a tiszteket. Gondolom, több százat kifaggattam. Akadt közöttük, aki beismerte, hogy ismeri Salzert, de egyetlenegy sem tudta, legalábbis nem volt hajlandó beismerni, hogy tudja, jelenleg hol tar ----------------HTRÜHm