Reform, 1870. január (2. évfolyam, 18-47. szám)
1870-01-14 / 30. szám
30. szám. Előfizetési főtételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Hirdetmények dija: 0 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Egész évre Fél évre , 18 frt 90 kr. Negyed évre Egy hóra . 1 4 frt 50 kr. , 50 „ Péntek, január 14. 18Y0. REFORM I. évi folyam. Szerkesztési iroda : Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségba intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kétsas utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK „REFORM“ A deczemberi számok 1 ftért megrendelhetők. Az előfizetési összegek a kiadó hivatalához (kétsas-utcza 14. sz.) intézendők. Helyben Ráth Mór könyvkereskedésében is lehet előfizetni. Egész évre . . . 18 ft — Fél évre . . . . 90 — Negyedévre . . . . 4 , 50 Egy hónapra . . . 1 , 50 siktól, de a mulasztások mindnyájunkat sújtanak pártkülönbség nélkül. Ez igazságnál illőbb üdvözlégyet nem mondhatunk a visszatérő képviselőknek. Pest, jan. 13-án. E sorok ismét együtt találják a törvényhozást, mely a karácsony szünnapok nyugalma után nagyobb erővel, de aligha nagyobb reményekkel kezdi újra működését. Kétségtelen, hogy soha törvényhozásban több jóakarat nem volt az ország jóllétének biztosítására, mint a mienkben, s ha a remények, melyek parlamentünk működéséhez köttettek, mégis kissé lelohadtak, oka nem a jóakarat, sem a képesség hiányában, hanem talán inkább a nagyon is sokra törekvők azon mohóságában keresendő, melylyel a kitűzött fényes czélra függesztvén szemeket, nem találják meg a hidat, mely az akaratból a tetthez vezet, szóval többet foglalkoznak a czéllal, mint az eszközökkel. Íme most is, midőn a törvényhozás új működésének küszöbén állunk, élénk tudatában mindannak, mit ez ülésszaknak teremtenie kellene, vajmi kevéssé vagyunk tisztában a quomodo ? és quando ? fontos kérdéseivel! Sőt a házszabályok egyszerűsítésének, a budgettárgyalás czélszerűbb eszközlésének, s a teendők rendszeresebb beosztásának megpendített kérdései mily gyenge viszhangot tudtak csak kelteni journalisztikánkban, mely oly nagy bőséggel nyújtotta a tájékozó vezérczikkeket — a franczia miniszterváltozás legkisebb phasisairól! De ne keressük ennek okát a közvélemény kezelőinek gyakorlatiatlanságában, hanem inkább journalisztikánk merev pártszervezetében, mely legtöbb lapnak a politikai személyek távolléte alatt a gyakorlati kérdések tárgyalását meg nem engedi. E föltevésnek azon jó oldala van, hogy legalább a parlament tagjairól föltennünk megengedi, miszerint a legközelebbi teendők sorrendjéről és módjairól tervek, vagy sejtelmük van. A budget tárgyalásra, mely a múlt ülésszak legégetőbb restancziája, az adott indemnity tartamához képest a háznak két és fél hónapi határideje van. Azonban nem szabad felejtenünk, hogy a költségvetés egyszerű végigtárgyalása csak külső behegesztése volna a sebnek, mely belső bajból ered és gyökeres belső gyógyítás nélkül chronikusnak lenni meg nem szűnik. A normál budget megállapítását, mely e tekintetben elsőrendű gyógyszer, sokan viszonyaink között megvalósíthatlan problémának tekintik. Részünkről nem állítván merőben ellenkezőt, mégis azt hisszük, hogy a normál budget megteremtése csak azon nehéz dolgok egyike, melyek semmivel sem lesznek könnyebbekké az által, hogy bele sem kezdünk. Ha a ház akár a pénzügyi, akár egy ad hoc kiküldött bizottságnak meghagyná, hogy válassza ki a minisztériumok költségvetéséből mindazon összefüggő részeket, melyek természetük szerint néhány évre tartó állandóságot ígérnek, s ezeket elkülönítve, csoportosítva állítaná össze, hogy a képviselők mintegy schemát, kész lisztát kapnának kezükbe a budget mindazon tételeiről, melyek minden évben ugyanazok, vagy legalább csak igen jelentéktelen változás alá esnek, s mindenesetre elkülönítve volnának a budget azon tételeitől, melyek tüzetes megvitatást igényelnek, akkor meggyőződésünk szerint a jelenből áldozott aránylag kevés idő és munka árán sok időt és munkát lehetne megkímélni e törvényhozás még hátralevő nagybecsű életéből. Oly tény volna ez, mely, ha rögtöni eredményt nem nyújtó kísérlet maradna is, különösen, mert a plénumnak mulasztásába nem kerülne, a fontos kérdés egykoron múlhatlanná való megoldására az alapot megvetné. Egyátalán a budget-tárgyalásra most adott két és fél hónapi határidővel szemben azon kivételes helyzetben vagyunnk, hogy — sokaljuk. A ház határozata szerint az összejövetel után fölveendő tárgyak elseje a költségvetés lesz, s amennyire alsóházunkat ismerjük, igen félünk, hogy a helyzet által nyújtott lehetőséget nagyon is lelkiismeretesen kiaknázva, január 15-étől egész márczius végéig egyebet sem intéz el, mint a budgetet, ami nyilván a legnagyobb pazarlás volna, melyet az országgyűlés magának megengedhetne. Ha meggondoljuk, hogy készen fekszik a ház előtt a Jószámvevőszékre vonatkozó törvényjavaslat, mely jelen alakjában majdnem kivétel nélküli helyeslésre számíthat; ha hozzátesszük, hogy ez intézmény mielőbbi életbeléptetése a zárszámadások végleges rendbehozatalának mulhatlan feltétele, akkor önként támad bennünk azon óhajtás, vajha a ház módját ejthetné, élénk határozatával is ellenkezőleg, először a főszámszékről szóló törvényjavaslatot venni föl, és csak azután térni rá a költségvetés tárgyalására. Nincs kétségünk, hogy erre a hátralevő idő teljesen elégséges, sőt úgy hisszük, hogy a főszámszék plenáris tárgyalása alatt az illető bizottság tökéletesen elkészülhetne a normal budget kérdéséről szóló jelentésével. Komoly megfontolásába ajánljuk a képviselőháznak mindazt, mi a megnyíló ülésszakot eredményekben termékennyé tenni alkalmas: meglehet, hogy a tettek érdemét egyik résznek elvitatni sikerül a má r föld alatti Pest. Pest, jan. 13. Méltó ■ büszkeséggel vesszük a hírt, hogy az újabb hiteles összeírás szerint, Pest lakosainak száma meghaladja a 200,000-et. Hamburggal, Lissabonnal és Rómával vetekedik nagyságra nézve, s megelőzte Turint, Edinburghot, Münchent, Brüsselt, Drezdát, Kopenhágát, Stockholmot, Bostont s. a. t., melyek után eddigelé következett. — De habár a fekvésben kevés van a természettől oly kedvező viszonyok közt, szépségben és tisztaságban nagyon messze hátra áll. Fő oka pedig ennek a tervtelenség a növekedésben, és a javításokban való rendetlen össze-visszaság, mi miatt az évenkint nagyobítására és szépítésére fordított jókora összegekkel az eredmény soha sem volt arányban. Tisztelet-becsület a polgároknak, de mindig túlságosan szerény, vagy inkább szegény reménységgel voltak városuk jövője iránt. Ezelőtt mindig úgy intézkedtek, mintha örökre statu quo maradna az. Míg kedves gyermekeknek apai előrelátással kissé bővebbre, hosszabra szabatták a kabátot, nehogy kinőjön belőle, mielőtt az elszakadna. Pestnek mindig oly szűkre mérték ruházatját, hogy nemsokára csak könyökig ért neki. Sok volt, ha egykét tizeddel előre gondoskodtak. Még ezelőtt vagy száz-húsz évvel, sőt kevesebbel is, mérhették volna a király- és háromdob-utczát, ha tetszett tizszerte szélesebbre, s oly egyenesre, mint a nyil. De ki hitte akkor, hogy az ott levő futó homok Saharája egyéb legyen extravilláms nyomorúságnál? — József császár idejében nagy megelégedéssel vitték az „uj épület“ odaállitását messze ki ül a város végén, — s már harmincz-negyven év múlva beláthatták, hogy mindkettő mily helytelen volt. — Építünk most is hanyatt-homlok és összevissza, s buzgamunkban beépítjük a különben páratlan szépségűvé válandott Duna sorunkat, mintha nem volna elég tere Pestnek terjeszkedni akár Kőbányáig, Váczig és Soroksárig. Már rég meg kell vala tenni, s tán most sem volna késő, amit a gyorsan terjedő amerikai városok tettek. Mindjárt megalapításuknál nagyjából készen áll a leendő város terve. Előre kimérve az utczák és középületek helyei, s a tervtől lényegében el nem térnek. Azonban jelen czikkünk nem a földfeletti, hanem inkább a földalatti városnak van szentelve. Földalatti városnak nevezzük a levezetőkat, a vízvezetést csatorna- és a gázcsövezést, — a tisztaság, egészség és kényelem e mulhalan kellékeit, mindenütt, ahol oly nagy embertömeg lakik sűrűn egymás mellett és egymás hátán. — Pesten mind a három megvan , de itt is tapasztaltuk azt, ami a föld feletti építésnél. Mikor a korábbi catornákat építették, magukban is rendszer nélkül, s czélszerütlenül készültek. Jött rá a gázvilágitás, melynek sok helyen útjában volt a csatorna. De midőn csak legújabb időben a gázcsöveket lerakták, a tervbe nem volt befoglalva egy leendő vízvezetési csövezés hálózata. Hozzájárulván az eddigi csatornázásnak némi módosításai, a földalatti városnak háromféle vonalai sokképpen átvágták egymást, egyik a másiknak útjában állván. Világos pedig, hogy a háromféle hálózatnak öszhangzóan, párhuzamban kell haladnia, hogy egymást semmi esetben ne zavarhassák. És mindezek közt legfontosabb, a más kettőnek is irányadója a csatornázási rendszer, melyről e helyen kiválóan akarunk szólani. Kihallgatást kérünk, habár csak pesti levegő és a pesti csatornák nevének puszta említésénél kellemetlenül van érintve szaglási érzékünk. Kihallgatást kérünk, mert szavaink épen a levegő tisztítását czélozzák. Azon örvendetes tény, hogy én vagyunk, ne tegyen elhízottakká 200,000 nagyvárosi büszkeségünkben, sőt inkább mentői többen lakunk együtt, annál nélkülözhetlenebb a jó levegőről való gondoskodás. Erre pedig múlhatatlan a czélszerű csatornázás. A kórházak túlnépesedését és a temető óriási mérvű terjedését ezáltal lehet legsikeresebben mérsékleni, s talán idevonni lakosokul számosakat, kik levegőnk rész hírére másutt keresnek kényelmes, s egészséges tartózkodási helyet. Pest város eleget költött eddig csatornáira, s jelenleg is egy évre 300,000 frtot vett fel költségvetésébe ezen czélra, melyből közel 46,000 forintot a háztulajdonosok fedeznek, mintegy jeléül annak, mily átalánosan elismert szükség a csatornázás. Nem kell tehát bővebben indokolnunk annak fontosságát. Hanem azon kérdést akarjuk röviden tárgyalni, váljon czélszerük-e eddigi csatornáink? s ha nem, miért ? és miként lehet segitni a bajon? Az első kérdésre nemmel fog felelni mindenki. A csatornázás eddigelé nálunk igen kis mértékben mozdította elő a levegő tisztaságát oly városrészekben és utczákban is, melyek szabályszerűen csatornázva voltak. Pest levegőjéről a mi vidéki embereink is, kiknek kisvárosában más csatorna nincs, mint amit föld felett mos a zápor, nagyon kellemetlen benyomásokat viszen magával. — És miért voltak csatornáink? — Nemcsak azért, mivel egymással rosszul vannak összekapcsolva, a fővonalak és mellékvonalak közti nivellirozási viszonyok nem felelnek meg a physika törvényeinek, min segítni akarnának a most folyamatban levő csatornaépítések ; nemcsak azért, mivel az utczai nyílások nincsenek befedve a kigőzölgés elzárására. Ez még csak kisebb hibája volt csatornáinknak. Sokkal nagyobb az, hogy valamennyi csatornánk a Dunába van vezetve, a város nagy része pedig alantabb fekszik a Duna színvonalánál, s így a természet törvényeivel ellenkező lefolyásra akarják erőltetni a kivezetendő tisztátalanságot. Nem csoda hát, hogy csatornáink örökös dugulásban szenvednek, — nem csoda, hogy magasabb vízállások idején a Duna annyira felszorítja, hogy nemcsak a levegőt járja át a tisztátalanság, hanem átszivárog az a föld talaján s kórságot okozó részekkel zavarja föl a város minden kútjának vizét. Ezen pedig lehet segíteni, a módját kitalálták mások, még pedig az angolok. London egy tetemes része is alsóbb niveaun fekszik a Themse magas vízállásánál, melybe a korábbi csatornák voltak vezetve. Míg ez meg volt, mindenféle expediens sikeretlennek bizonyult az egészségi viszonyok javításában. Nemcsak a csatornák kigőzölgése vált egészségtelenné, hanem maga a Themse bűzhödt, egészségtelen mocsárrá sűrűsödött. Újabban gyökeresen segítettek e bajon. A csatorna-rendszer ágai nem a Themsébe szakadnak többé, hanem a távolabb eső, s annál alacsonyabban várostól fekvő nagy reservoirokba, honnan az angol industrialismus, hasznosítandó a tisztálanságot is, trágyául hordja el, s a megmaradottat leszivattyúztatják a tengerbe. Az új rendszer sikere meghaladt minden várakozást. A Themse annyira megtisztult, hogy most már bizonyos fajú halak, melyek az előbbi tisztátlan vízben soha sem mutatkoztak, nagyban tenyésznek benne, s a mi fő, a nép egészségi állapota annyira megjavult, hogy a világ legnagyobb városában az a legkedvezőbbnek mondható. A déli városrészben legsűrűbb a lakosság, s legnagyobb a nyomor. És mindamellett az uj csatornázás óta a halálozási esetek aránya 22 perczentre szállott alá. Hasonló csatorna-rendszer alkalmazandó Pesten is ahhoz, melyet itt csak fővonásában adtunk elő ; különben jó levegő, s ennek föltétele, egy természetszerű csatorna rendszer, nem képzelhető. Az alkalom meg van adva. Mint tegnapelőtti számunkban írtuk, egy részletesen kidolgozott terv fekszik a városi képviselet előtt, az új rendszernek Pesten való alkalmazására, melyet a londoni nagy mű alkotója is helybenhagyott. Sir Morton Pető életbevágó tervezete azt ígéri Pest városának, amije eddig nem volt, — egészséges tiszta levegőt. S mi azt hisszük, hogy mindenesetre előbbvaló oly terv, mely a fővárost radikaliter egészségessé teszi, mint azon tervek, melyek csak szépítését czélozzák. Először is hozzuk rendbe a földalatti várost, mely oly lényegesen befoly a föld fölöttire, s mely a csatornázást illetőleg, a mai czélszerütlen rendszer mellett évenkint százezrekre menő költséget csak hiába nyel el, mert előbbutóbb az újabb helyes rendszer fogja hasztalanná tenni addigi csatornázási költségeink legnagyobb részét. A ma nagymérvű ugyan, de a város jelenlegi terjedelme, s a lakosság szintén nagymérvű szaporodása messzebbre ható munkálatokat kíván, mint azon múlt századbeli polgároké, kiknek golyvás nyakkendőjű tisztes arczképe, a lövölde falait díszíti. A „REFORM"^TÁRCZÁJA. Hogy írják a történelmet? (Második közlemény Fournier könyvéből. *) IV. IV. Henrikről számos adoma,számos komoly és tréfás mondás maradt fönn. Ez utóbbiak közül egy párt méltó lesz kissé megvilágítani. Mondják a többi közt, hogy Baudesson, saintdizieri biró annyira hasonlitott a királyhoz, hogy egyszer, mikor a biró a király tiszteletére jött, az őrség meglátván őt, kiállt és dobpergéssel tisztelge neki. „Mi az? hát ketten is vagyunk itt királyok?“ kiálta fel a király, fejét kidugván az ablakon. — Megmagyarázták neki, hogy nagy hasonlatossága a most érkező Baudessonhoz oka a félreértésnek. Azonnal behivatta ezt, s maga is meglepetve a roppant hasonlat által, így szókta meg: „Ej, koma — monda neki gasconos és tréfás hangon — talán az anyád járt valamikor Beámban?“ — „Nem felség, felelt amaz, hanem az apám lakott ott.“ „Ventre-saint-gris! káromkodta el magát a király, kissé megjuhászodva, — ez ugyan kifizetett!“ Most már olvassátok el Macrobiusból, a Saturnales-ekről szóló fejezetet, ahol az Augustus által mondott s róla szóló életeket sorolja elő, ott megtaláljátok az egész adomát szóról-szóra, csupán a „ventre-saint-gris“ hijján. Ilyent egész sereget lehetne felhozni, de megkímélem tőle az olvasót, egyetlen egyen kivül, melynek eredetét sokáig nem tudtam kipuhatolni, s amelyet el kell beszélnem. Sully-nek egyszer a király kihallgatást ígért. Kopogtat a királyi szoba ajtaján. Ahelyett, hogy bebocsátanák, azt mondják neki, hogy ő felségét leli a hideg, s délutánnál előbb nem fogadhatja el. Sully visszavonul s zúgolódva ül le egy néhány lépésnyire egy melléklépcső aljára, mely épen a király szobájának hátulsó bejáratához vezet. Nem sokára egy jól lefátyolozott fiatal leány, tetőtöl-talpig zöldbe öltözködve, lopódzik le a lépcsőn s eloson. Csakhamar követi a király is. „Eh, Rosny úr, mit csinál itt? — szólt kissé megzavarodva minisztere láttára, — hát nem szentem ki, *) Lásd a „Reform“ 21. számát, hogy a hideg lel ? — „Igen is. Sire, a hideg . . . de már elment; épen most láttam, egészen zöldbe volt öltözve.“ A király érezte, hogy meg van fogva; vidáman arczul legyintette, s együtt mentek dolgozni. Ha volt valaha adoma valószínű s egészen azokhoz illő a kiknek tulajdonittatik: ez az. Azért megvallom, meg is lepett, mikor rájöttem, hogy az is kölcsönözve van, mint annyi más. Olvasható már Plutarchban, Demetrius életében, egy kis változtatással görög ízlés szerint, sőt a mi több, épen jelen alakjában is már közszájon forgott, mielőtt IV. Henrik született volna, egy bizonyos Courtois Hilár által jambusokba szedve, ki normand létére meglehetős latin verseket irt: Oh, a valószínűség! a valószínűség! ez a valónak a történelemben a legnagyobb ellensége! — ez a rész történetírók reménye, — a jók legnagyobb bosszúsága! Mert az igazságnak nem kell különböző mérték. Az eszményi, melybe annyiszor öltözött, bájos fátyol, kétségkívül; de mégis tépjétek azt le róla, s adjátok vissza a költészetnek, melynek szüksége van reá, s mely napjainkban nagyon is nélkülözi a fátyolt. XVIII. Nem akarom igazolni XI. Lajost. Ez igen nagy munka volna, de amennyit felőle csak könnyű szerrel is mondhatok, az, hogy sok roszat fogtak is rá, sok bűnnel ártatlanul terhelték, s ha nem is volt valami derék király, és erényes ember, de oly rész sem volt épen mint a hite. Uralkodásának története egy képtelen váddal kezdődik. Atyja VII. Károly borzasztó állkapocsbetegségben halt meg, vagyis inkább, mivel a miatt semmit sem ehetett, tulajdonkép éhen halt. Mit csináltak ebből a dauphin ellenségei? Hogy a szegény király, félve, nehogy a fia megmérgezze (jegyezzük meg, hogy ez akkor épen a bourgognei herczeg udvarában mulatott) készebb éhen veszni el, mintsem oly eledelben keressen táplálékot, melybe az apagyilkos kéz talán halált rejtett el. Ahelyett, hogy azt mondanák: az öreg király „nem tudott“ — azt mondják: „nem akart“ enni. Az egész bűnvád e szócserében rejlik. XI. Lajos rész fia volt, ez áll; de nem ily vétekre képes; rész apa is volt, elhiszem; de mégsem oly mértékben, mint elhitetni akarják. — Azt mondják, fiát elzáratta Amboise-ban a nélkül, hol tanítót adott volna mellé, ki bár olvasni megtanítsa, holott ma is létezk még a „Rozier des Guerres“ czimü könyv, félg erkölcsi, félig politikai tartalommal, melyet maga írt, vagy legalább saját szeme előtt íratott fia számára; hogy hihetnék hát el, hogy a koreai örököst olvasásra sem akarta volna megtaníttatni. Miután rágalmazik mint fiút és apát, miért kímélték volna, mint trjet is ? Nem is mulasztották el följegyezni, hogy második nejével savoyai Charlotte-al nagyon rosszul élt. Első házasságára, skót Margittal, nem mondanak semmit. Ha az a csók nem volna, melyet Margit, az öreg Charlre Alain franczia költő fonnyadt ajkaira nyomott, hálá s tisztelettelül, hogy őt a franczia lantosok dilaival megismertette, s melyet később egy sokkal erkölcstelenebb és sokkal szenteskedőbb korban annyira balra magyaráztak, — máskép nem is emlegetnék e szeretetre méltó nőt, ki szerencséjére több meghalt, ]_mintsem Francziaország királynéja lehetett volna. ’ Százszor ismételik, hogy XI. Lajosnak hallatlan, válogatott kegytlenségei voltak. A többi közt, mondják, vaskarikákat talált föl, melyekbe foglyait csukatta; ez rég semmi; egyszer, mondják, egy kivégzés napja a kivégzett apa gyermekeit a vérpad alá bujttta, melyen még apjuk vére átcsurgott. Mesék, isanyu rémmesék! — XI. Lajos nem talált föl rabkalitkákat, mert a becsukatás e módja előtte már igen sokkal, egész Olasz és Spanyolországban el vlt terjedve. Meg vagyok győödve, hogy a többiben sem sokkal több van, a nt róla beszélnek. Iristan a Remete, Michelet szerit, sokkal öregebb volt, hogysem azon hóhéri hösjzteket valószinüeknek tarthatnék, melyeket a krály e meghittjének tulajdonitni szokás. Öregebb volt, mintsem oly ügyes és gyors lehetett volna z akasztásban, és sokkal jobb czimbora, mintsem ol nagy öröme telt volna abban. Aztán, föl lehet tenni, hogy az a hóhér, a kiről okmányilag tudik, hogy ViHonak megkegyelmezett, mások iránti kegyelmes lehetett, kik kevésbé voltak „akasztói valók.“ A mi a Paula Szent Ferencz ismeretes látogatását illeti, úgy látsa: a szent embernek épen oly szüksége volt a kirára, mint emennek reá. Neki golyvája volt, a mit gyógyítani királyi kiváltsága volt Lajosnak; eme viszont, öregségi bajait nem is említve, több rendesi bajban szenvedett, miket a szent ember isteni kegyelemmel gyógyított, így ők kicserélték a birtokukban levő gyógyerőket: egyiknek sem használt a másiké. Beszélik, hogy Paulai szent Ferencz, első találkozása alkalmával a királylyal, igy szólt volna hozzá: „Fölség, imádkozom istennek az ön lelki nyugalmáért.“ Mire a király azt felelte volna: „Oh könyörögjön csak a testért, nem kell egyszerre olyan sokat kérni.“ Nem tudom, honnan ered ez adoma, mely XI. Lajost vallástalannak s vallástalanságával tréfát űzve tünteti föl, oly perezben, mikor egészen más gondolatai lehettek. Kétségkívül nem egyéb, mint jelenetezése azon tréfás négy sornak, mely XI. Lajos egy arczképe alatt olvasható, mit soká Cléryben őriztek, most pedig az orleánsi múzeumban mutogatnak: »Nem kértem én a szűz anyát, Csak testi jóllétemre. Lelkemnek is kérni javát; Sok lett volna egyszerre!» A kis szent képek, melyeket kalapján viselt, s melyekhez intézve olykor imákat morgott, babonásságának szoktak tulajdonittatni. Valami épen őt jellemző gyermekes szenteskedést láttak benne, holott az akkoriban szokás volt a párisi népnél, melytől azt XI. Lajos eltanulta. Az utóbbi években ily apró ólomszentecskéket egész csomót találtak a Seine-ben, minőket a napszámosok viseltek kalapjuk mellett! Tagadtam a XI. Lajos kegyetlenségeit, de mit mondjak jótetteiről? El kell ismernem, hogy ilyent sokkal kevesebbet tulajdonítnak neki, mint rosszat, sőt nem is találok többet egyetlen egynél, azt is kénytelen vagyok elvitatni tőle. Szívesen teszem; legalább lássék, hogy nem akarom őt minden áron rehabilitálni. XI. Lajos szóban forgó jótettét Du Verdier beszéli el s utána Tuet abbé a „Matinées senonoises“-ban. Egy napon a vecsernye rendes órájánál valamivel hamarább ért a király a Boldogasszony templomához Cléryben. Az első, kivel itt találkozott, egy kérelmező volt, ki ott leste érkeztét, s tőle bizonyos királyi adományozástól függő javadalmat kért. A király végig hallgatta a kérelmezőt s egy szót sem szólt. A templom-kar egy sarkában egy szegény pap aludt; a király észrevette, oda ment, felköltötte, s parancsot adott, hogy rögtön adják ki neki ama javadalomról szóló adománylevelet. „Akarom,“ monda, Du Verdier szerint, „hogy itt beteljék a közmondás, mely szerint sok embernek jó meg a szerencse.“ — Szép, de épen ezt az adomát beszélik III. Henrikről is. Jallemant a szerencsést is megnevezi, kivel a dolog történt. Melyiket kell hát valószínűbbnek tartanunk ez adoma hőséül, XI. Lajost-e,vagy Hű Henriket? Részemről hajlandóbb vagyok ez utóbbit, még pedig azon okból, mert Verdier kortársa lévén Henriknek, ha ez adomát el akarta beszélni, több hitelt vélt nyerni annak, ha egy régibb királynak tulajdonítja, s kedvesb fogadtatást mindenekfölött, ha hőséül a népszerűtlen HI. Henrik helyett a népszerű XI. Lajost állítja. XXIII. Ferenczre még egyszer visszatérünk, ,Az asszony gyakran változik ; Bolond ki benne megbízik.“ (Souvent femme varié; Bien fel est, qui s’y fie!) Ezt a két sort is ezerszer meg ezerszer ismételték azóta, hogy I. Ferencz király, a mint mondják, a chambordi palota egy ablak üvegére fölkarczolta. Igazán ő irta-e, s ha ő, csakugyan egy sokat keresett, soha meg nem talált ablaküvegre vágta-e föl gyűrűje gyémánjával? E kérdésre, hadd feleljen helyettem Brantome, „Vie des galantes dames“-ja IV. beszélgetésének következő helyével. „Emlékszem, úgymond, hogy egyszer Chambordban sétálgatva, ott egy öreg kapus, a ki hajdan a Ferencz király komornyikja volt, nagy becsülettel fogadott, mert még abból az időből ösmert volt engemet, mind az udvarnál, mind a táborban, s maga mutogatott ott meg nekem mindent. A király szobájába is bevezetett, s ott az ablak oldalán (au costé de la fenetre) valami írást mutatott. „Nézze, mondá, uram; ha még nem látta uramnak a királynak a kéziratát, ez az.“ S amint elolvastam, nagy hetükkel ez volt oda írva: „Tonte fename varié.“ (Minden asszony változékony.) Ennnyiből áll a tény. Elhihetjük Brantomenak, ki egyedül emlékezik az egész fölirásról. A két vers helyett hát csak egy három szóból álló egyszerű mondat van. S úgy látszik, nem is gyémánttal az ablak üvegére, hanem irónnal vagy krétával az ablak fájára volt írva, a mi sokkal hihetőbb is azon korban. Ha I. Ferencz csakugyan a gyürü köve hegyével irt volna, úgy ő lenne az első, ki a gyémántot, üveget metszeni használta; a korból erre példa főn nem maradt elég ok, ha úgy