Reform, 1870. május (2. évfolyam, 136-166. szám)
1870-05-30 / 165. szám
165. szám. hétfő, május 30. 1870. Előfizetési föltételek: w Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva egész évre . 18 frt — kr. Negyed évre . 4 frt 50 kr fél évre . . 9 n — n Egy hóra . . 1 , 50 HirdetBiények dija: 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt-téri petitsor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főnt, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogatalnak el. Kiadó-hivatal: Ráth Mór könyvkereskedésében régi színháztér 5. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadóhivatalhoz intézendők. * Pest, május 30. Andrásy grófot tegnap estére várták vissza Bécsből. A határőrvidéki küldöttség már Zágrábba érkezett. A tényt, hogy ő felsége a küldöttségnek kihallgatást nem adott, „Zatocznik"” távirata oly formán közli, hogy a „sikerült Andrásy grófnak Beust és Kuhn ellenében megakadályozni a küldöttség fogadtatását. “ Beust grófot valószinüleg a „Zatocznik“ fékezhetlen izgató ingere keverte csak e dologba. Kuhn báró azonban még mindig tartozik a világnak annak megczáfolásával, vagy igazolásával, hogy alattasa König ezredes ur ez ügyben illetéktelen beavatkozást kisértett meg. A zágrábi érseki szék, ugyan csak a „Z.“ szerint be van töltve, Mihaljevic czimzetes püspök kineveztetése ténynek tekinthető, ha a forrás, melyből e hir kerül, ezúttal a rendesnél hitelesebb. A hét politikai eredménye azon terjedelmes munkálat megjelenése, melyben az országgyűlési baloldali kör véleményét foglalta össze a municipiumokat rendező törvényjavaslatról. Olvasóink az alább közlött kivonatból bőven megismerkedhetnek a baloldali nézetekkel, ami annál szükségesebb, mert dacára annak, hogy az „országos közvélemény“ bevárását a többség meg nem engedte, mégis bizonyos, hogy a várható vitákban az itt kifejtett nézetek fognak mint ,,országos közvélemény“ szerepelni. Az okmány közzétételének különben csakis az lehet fő célja, hogy ily közvéleményt legalább az ország baloldali polgáraiban megteremtsen, mert az osztálytárgyalásokra való csatarendnek elég lett volna, ha az ellenzéki képviselők közt osztatik el. Az események sorában ezenkívül újra Horn Ede úr személyes affair-je követel magának helyet. Jókai Mór, mint kiadó, a laptól visszavonulván, s a terézvárosi ad hoc baloldali alapítók bizottmánya föloszolván, Horn úr nem látja alkalmasnak, guerilla szolgálatot tenni a baloldalnak. Egy hat fejezetből álló manifestumban tehát, melyben jelenti, hogy a ,.N. fr. Lloydaz ő tulajdonába ment át, az összes országgyűlési pártok ellen intézett gáncsokból épít magának hidat a semlegesség terére való visszavonulásra, vagy mint ő nevezi, egy kompakt reformpárt alakítására. Sem a többséget nem védjük az ellen, mivel Horn úr vádolja, sem a baloldal ellen a nem csinálunk fegyvert abból, mit a táborát elhagyott publiczista belső bajairól világ elébe tár: csak azon, minden pártra a nézve becses tanulságra figyelmeztetjük az ellenzéket, melyet Horn úr eddigi és legújabb működéséből meríthet, s ez az, hogy a politikai eszközök megválasztásában tanúsított frivolitás nem csak erkölcsileg, hanem tényleg is megboszulja magát. Jókai úr kiszámíthatlan hasznot vélt tenni az ellenzéknek, mikor számára saját neve alatt egy német közlönyt teremtett: ma a közlönnyel együtt a párt vesztette azok előtt, kik a közlönyt ismerték, hitelét baloldalnak vigasza csak az, mi Horn s a urnak fájdalma: hogy ezek áldott kevesen vannak. A bécsi politika most már lassabb folyással kanyarog czélja felé. A landtagokba egymásután fognak választani, s mire a tartománygyűlések összeülnek, arra Potoczki is elvégzi privát konferencziáit. A lengyelekkel folytatott tanácskozásokról a régi Pressében a következő közlést olvassuk: „Potoczki gróf szombat este értesítette a lengyel urakat a pénteki minisztertanácsnak a lengyel követelések tárgyában hozott határozatairól. Ami az exekutíva körébe tartozó követeléseket illeti, ezekre nézve kijelentette Potoczki, hogy pártolja egy külön miniszter eszméjét Gáesország számára és sejteni engedé, hogy ennek kinevezése nem sokáig fog már késni. Ami a törvényhozás, vagyis a reichsrath illetékességét érintő pontjait illeti a határozatnak, kijelenti a miniszter, hogy azokat támogatni fogja, de támogatását lényeges módosításoktól tette függővé. Egész határozottsággal nyilatkozott az országos kormány felelőssége ellen, melyet csak némely alábbrendelt pontra nézve hajlandó engedni. Ellenben nagyobb önállóságot ígért a helytartónak. Ami végre a három törvényjavaslatnak (a lembergi községi statútumról, az iskolai felügyeletről és a tanító rendszabályokról) szentesítését illeti, kijelentette a miniszter, hogy azt formai okok késleltetik. Elvi kifogása a kormánynak ezekre nézve nincsen, s mihelyt a formai akadály el lesz hárítva, a szentesítés rögtön következni fog.“ Az olaszországi állapotok mindinkább aggasztó színt öltenek. Az egész olasz társadalmat felforgató forradalmi irányzatok mellett, nem kevésbbé fenyegető alakban emelkednek fel a pénzügyi állapotok, melyek tárgyalásával ez idő szerint foglalkozik a parlament. Az előterjesztett javaslatok szerint az olasz kormányt főleg a hadsereg létszámának leszállítása által akar jelentékeny, mintegy 14—150 millió forintos maeggazdálkodást keresztül vinni. Észak-Németország a parlament szétoszlása után teljesen visszavonul a nyilvánosság színpadáról, hol eddig is csak ritkán szerepelt. Vilmos király az emsi fürdőkbe megy, honnét csak az aug. 3-diki nagy nemzeti ünnepélyre tér vissza Berlinbe. Bismarck gróf jövő héten Warzinba megy karlsbadi vizet inni. Moltke Ostendében tölti a fürdőidényt. A királyválasztási törvényjavaslat legközelebb a spanyol kortesgyűlés elé terjesztetik. A javaslat a többi közt következő intézkedéseket tartalmazza : a választási cselekmény egy héttel előbb közzététetik, s ezen időközben nyilvános ülés nem tartozik. Az ülés csak azon esetben zárható be biztos eredmény elérése előtt, ha már három ízben történt eredmény nélkül szavazás. A választás abszolút szótöbbséggel döntetik el. Az unionisták szilárdan ragaszkodnak abbeli elhatározásukhoz, hogy Montpensier herczegre szavaznak. Az északamerikai Egyesült Államok költségvetése jellemzi az ottani állapotokat. A költségvetés 43 millió dollár adó alábbszállítást, s ennek daczára mégis jelentékeny fölösleget helyez kilátásba. Az idevonatkozó, a szenátus pénzügyi bizottsága által kidolgozott bili a jövedelmi adót 2 százlélival szállítja alább, s számos más adót, mint p. o. az örökösödési adót, teljesen megszüntetni. A protestáns egyetemes zsinat 1. évi szeptember hóban jő össze New-Yorkban, mely „Minden keresztény nemzetek gyülekezete“ czim s az „Evangélikus szövetség« auspicziuma alatt fog, „a polgári és vallási szabadság, az emberek közti béke és egyetértés érdekében ülésezni.“ ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése május 30-án. (Napirend: a munkács-strylembergi, valamint az eperjes-tarnówi vasútaakra vonatkozó törvényjavaslatok tárgyalása ; az 1868. XLV. t.-cz. 2. §-nak, valamint az 1868, XLIX. t.-cz. 1. §-nak módosításairól szóló két novelláris törvényjavaslat részletes tárgyalása.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők: Széll Kálmán, Bujanovics Sándor és Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: Szlávy József, Horvát Boldizsár, Eötvös József b., G 0ro Ve István és Bedekovics Kálmán miniszterek. Ülés kezdete 10.4 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Az ülés kezdetén a terembe lépő Szlávy József keresk. minisztert midőn székét’elfoglalja a Deákpárt melegen megéljenezi; a baloldalról: Ghyczy K., Huszár J., Szontagh P. s még számosan sietnek üdvözlésére. Kérvények, jelentések és határozati javaslatok. Elnök bemutatja Medgyesszék és Medgyesváros kérvényeit, melyben az igazságügyminiszter eredeti javaslata értelmében 133 törvényszéket s ezek közül egyet Medgyes városban felállittatni kérnek; Breznóbánya sz. kir. város feliratát a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában; végül Majláth István képv. házi jegyző kérvényét, melyben egészsége helyreállítása végett 4 heti szabadságot kér. Megadatik: Szentiványi Károly beadja Jolsva és Csernek városok kérvényét egy-egy járásbíróságért; Szepesi Gyula Szentpéterváros kérvényét egy járásbíróságért; Táncsics Mihály Orosháza kérvényét több sérelem orvoslása tárgyában. Szentpályi Jenő és Ludvigh János magánkérvényeket adnak be. Mindezen kérvények a kérvénybizottsághoz utasittatnak. Széll Kálmán előadó felolvassa a pénzügyi bizottság jelentését az igazságügyminiszter által a legfelsőbb törvényszékek bírói létszámának törvényileg elrendelt szaporításának keresztülvitelére kért 270,000 póthitelről szóló előterjesztés tárgyában. A bizottság ajánlja a póthitel megszavazását. Széll Kálmán előadó felolvassa a központi bizottság jelentését a Ferencz csatornáról szóló törvényjavaslat tárgyában, a bizottság a tvjavaslat elfogadását ajánlja. Szőgyény László előadó felolvassa a központi bizottság jelentését a Károlyvár-fiumei vasútvonal kiépítése tárgyában. A bizottság ajánlja a miniszteri előterjesztés elfogadását. Kenyérey Pál a képviselőház II osztálya neveegy határozati javaslatot tesz le a ház asztalára melyben a vasúti bizottságot utasitandónak véli, hogy minden vasúti tárgyra nézve az érdemleges tárgyalás megkezdése előtt szakértőket hallgasson ki. Elnök: A jelentések és a határozati javaslatok ki fognak nyomatni. Következik a napirend. Napirenden van a munkács-str ytembergi, valamint az eperjes-tarnovi vasutakról szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Bujanovics Sándor előadó fölolvassa a központi bizottság jelentését, melynek értelmében a bizottság tekintettel a ház m. é. jul. 13-án a munkács strolembergi és az eperjes-tarnovi vasút kiépítését elrendelő határozatára, tekintettel a magyar és bécsi minisztériumok közt a két vasút irányára nézve létrejött megállapodásokra s végül tekintettel e két vonalnak különösen hadászati fontosságára a törvényjavaslatnak elfogadását ajánlja. Zsedényi Ede ha elfogadná a törvényjavaslatot, akkor az államkincstárt oly költséggel terhelné,melynek mennyiségét előre meghatározni lehetetlen.Nézete szerint a ház m.é.határozatából nem következik az, hogy a tárgyalás alatt levő két vasút okvetlenül államköltségen építtessék ki s megeshetnék, hogy ha e pályák a vasúti kölcsönből építtetnek ki, a vasúti kölcsönnek még folyóvá tehető része elfogy, anélkül, hogy az építés befejeztetnék, miután a vállalkozók rendkívül magasra tették követelésüket. A minisztérium e tekintetben követett eljárását igen rosz spekulácziónak tartja; mindezeknél fogva a következő határozati javaslatot ajánlja a háznak elfogadásra: Határozati javaslat: „Tekintve, hogy a vasúti kölcsönnek még folyóvá tehető összegét a törvényhozás más vasutak számára már is kirendelte és igy addig mig e tekintetben a kölcsön viszonyai meg nem változnak, a munkács strolembergi és az eperjes-tarnovi vasutak építésének államköltségen leendő megkezdése nagy nehézségekkel járna; tekintve, hogy ezen vasút előleges költségvetésének megállapítása a képv. ház nélkül foganatba nem vétethetik; tekintve, hogy a kérdéses vasutaknak engedélyezési utón leendő kiépítése czéljából még csőd nem hirdettetett és az engedélyezési tárgyalás meg nem indíttatott; határozza el a képviselőház: a minisztérium fölhatalmaztatik, hogy az eperjes-tarnovi és a munkács-strylembergi vasutaknak állam kamatbiztosíték mellett és engedélyezés útján leendő kiadása czéljából az engedélyezési tárgyalásokat megindíthassa, és a megkötött egyezség megvizsgálás és jóváhagyás végett a törvényhozás elé terjessze. (Élénk helyeslés minden oldalról.) Wahrmann Mór tökéletesen osztja Zsedényi nézeteit, s eljöttnek véli az időt, melyben a vasutak építésében és kiadásában óvatosabbak legyünk. (Nagyon igaz!) Zsedényi határozati javaslatát pártolja. Hollán Ernő államtitkár azt hiszi, hogy Zsedényi javaslata nem tér el a kormány szándékától, de amennyiben azt Zsedényi látszólag oly nagy ellentétbe helyezte a kormány intenczióival, a határozati javaslatot el nem fogadja. De különben is merőben téveseknek tartja a képvár nézeteit. Tagadja, hogy a vasúti kölcsönnek az volna rendeltetése, hogy egyes vállalatokra nézve állandó beruházást képezzen. Hogy a vállalkozók megrövidítenék az államot és túlságosan nyernének, azt sem ő, sem Zsedényi nem tudhatja. Utal azon vasútépítkezésekre, melyek Oroszországban nyugat felé történnek stratégiai szempontból oly fontos körülménynek tartja ezt, hogy az oroszoknak abból folyó hadászati előnyeit, ha szükséges áldozatokkal is, ellensúlyoznunk kell. Ha csak arról volna szó, hogy a kereskt forgalom szükségesnek tegyünk eleget, akkor a Galiczia felé eddig épülő vonalakat elégnek tartaná, de itt az állam függetlenségének biztosítása forog szóban és így, az építés megkezdését halasztani nem lehet. És azért igazolt a kormány ezen eljárása, hogy a kérdéses vasutak nehezebb kivitelű részei a nagyobb alag utak építése államköltségen is megkezdessék; ezek építése alatt elég idő marad a concressiók kiadására.Végül meggyőződését fejezi ki, hogy a kormánynak a törvényjavaslatokban adandó felhatalmazás sem az országot, sem az államkincstárt nekárosítsa meg. Wodianer Béla nem osztja Zsedényi minden nézetét; hat javaslatát azonban teljesen indokoltnak tartja és pártolja. Csernátony Lajos azt hiszi, hogy Gorove minisztersége véget vet a koncressiók körül, előbb követett eljárásnak, mely az országot tönkre jutatta volna. Nem érti Hollánt, hogy olyan nagy páthosszal kel egy vállalkozó védelmére ; ha ő sem tudja, vájjon nyert-e vagy vesztett, miért tagadja, hogy az illető vállalkozó nyert. Azt hiszi, hogy az sem illő eljárás az országgyűléshez, hogy egyes konsorcziumok tagjai előadók legyenek. Késznak tartja, legalább rész argumentumnak a muszkát hozni fel ; nem a muszka, de az önérdek fenyeget itt. Pártolja Zsedényi hat. javaslatát. Bujanovics Sándor előadó Csernátony ellenében megjegyzi hogy itt két vasútnak az államköltségen leendő kiépítéséről van szó s igy e tekintetben semmiféle kolorczium érdekelve nincs. Azt hiszi, hogy a ház minden tagja tudni fogja, mi illő és mi nem illő? (Élénk helyeslés jobbról.) Ghyczy Kálmán nem barátja az előleges határozatoknak, melyek rendesen károsak, pedig a tvjavaslatban szinte ily előleges határozathozataék Nem veszi kérdés alá a kérdéses vasutak kiépítését, de azt hiszi, hogy a vasúti kölcsönből, mely inkább állandó beruházási alapul szolgál, a ház már annyit utalványozott, hogy azt még többel nem terhelheti. Zsedényi hat javaslatát pártolja, mentve Gorove István közlekedésügyi miniszter felérzi magát attól, hogy a kormánynak a vasúti kérdésekben eddig elé követett eljárását igazolja. (Helyeslés.) Az általa követendő eljárásra nézve átalánosságban megjegyzi , hogy mindenkor kötelességének fogja tartani az ország érdekeinek kiváló figyelembe vételét s a lehető legnagyobb nyilvánosságot, hogy a közvélemény minden vasúti kérdésre nézve kellőleg tájékozva lehessen. (Élénk helyeslés.) Zsedényi határozati javaslatát illetőleg megjegyzi, hogy ez nem tér el saját intenczióitól s igy megnyugszik "abban, hogy a ház a szőnyegen levő vasutakra nézve az engedélyezési tárgyalások megkezdését fogja elrendelni. Azonban, ha e körülmény folytán mulasztás követtetnék el, erre nézve kéri a házat, hogy a felelősséget magára vállalja. (Helyeslés.) Tisza Kálmánt sokban megörvendeztette a közi.miniszter nyilatkozata, de azt hiszi, hogy ha a felelősséget el nem vállalhatja, akkor Zsedényi indítványát nem kellene elfogadnia, s Zsedényi indítványát pártolja. Ludvigh János sem a tvjavaslatot, sem Zsedényi indítványát nem fogadhatja el. Galiczia felé már három vasút engedélyeztetett s azt hiszi, hogy a munkács-strolembergi vonallal stratégiai szempontból sem nyerünk semmit. Ivánka Imre Zsedényi Ede határozati javaslatát pártolja, mind a mellett azon módosítással, hogy a kormány a két vonalat saját közegei által tanulmánoztassa. Simonyi Ernő nem helyeselheti, hogy Hollán beszédében egy szomsz^ hatalom sejtettezélzatait is A „REFORI^TÁRCZÁJA Paris börtönei a forradalom alatt. — Les pirons de Paris sousl a revolution, d’ apres los relations des contemporains, avec des notes et un^ introduction par C. A Dauban, Paris, Pion 1870. — A történelemnek egy időszaka sem talált külön történetének megírására annyi íróra, mint a franczia fogadalom. Nem szorul magyarázatra, miért gyakorolt ily vonzerőt az uj történetnek épen ezen korszaka. Azon esemény, mely a legmélyebb és legtartósabb befolyást gyakorolta a múlt és jelen század állami és magányviszonyaira, sőt mely azokat gyökeresen átalakította, megérdemli, hogy mind okai, mind következményei tanulmányoztassanak. A franczia forradalomról szóló régibb művek sok teendőt hagytak fel az újkornak a részletek történetére nézve. Erre jutott a feladat, hogy azon tenger okmányt, mely előbb Páris városa titkos rendőrségének levéltárát képezvén, most a császárság archívumaiba kebleztetett, legelőször kiaknázza. Mignet, Thiers és mások régibb művei nem használták vagy nem használhatták ez okmányokat. Thiers doktrinalr voltáról tehát nem is szólva, csak igen tökéletlen képét leírjuk e nagy korszaknak, melynek pragmatikus történetét csak a jövőtől várhatjuk. A jelen kor dolga az okmányokat napvilágra hozni, s így a köveket gyűjteni azon história épületéhez, melynek sok helyütt tárgyilagos eredményeket kell raknia azon közforgalmú frázisok helyére, melyek főleg Thiersen száradnak. A forradalom börtöneiről szóló jelen munka szerzője, Dauban ur is az 1793—1795-ös évek specziális története körül már nevezetes érdemeket szerzett. Kétkötetes műve ez évek párisi demagógiájáról nagybecsű előmunkálat a forradalom jövendő historikusa számára; kiadta azonfelül Petion, Buzot és Barbaroux emlékiratait, valamint újabb kiadását Roland asszony emlékiratainak, a császári könyvtár eredeti kéziratai szerint, továbbá ez utóbbi levelezésének legnagyobb részét. Egy terjedelmes tanulmány Rolandnéról és koráról fejezi be e nevezetes nőről irt munkáit. A párisi börtönök szükséges kiegészítését képezik ugyanazon szerző korábbi munkáinak, valamint Campardon művének, a forradalmi törvényszék történetének. Ez megmutatta, mily körülmények közt, mily szellemben, s mily czélra teremtettek és alkalmaztattak a forradalmi törvények, Daubant meg hiteles értesítéseket ad azon törvények áldozatainak sorsáról. Ezen szemtanuktól eredt leírások, melyeknek nagy része magukban a börtönökben készült, napról napra, az események közvetlen benyomása alatt, a kor történetének e részét illetőleg hasonlíthatlanul becsesebb forrásokat képeznek, mint melyekből eddig merítettük a XVIII. század udvari történetének ismeretét. A párisi börtönök a forradalom korában páratlan látványt nyújtanak. Képviselve látunk bennük minden pártot, minden kor- és társadalmi osztályt; csak azok hiányoznak, akik számára készültek: a gonosztevők. E leírások megismertetnek bennünket a 18. századbeli franczia társadalomnak oly szakával, melyről egyébb híreink tökéletlenek: ama társadalom utolsó órájával, a nyaktiló előestéjével. Viszontlátjuk, mint láttuk a régens alatt, ledérnek, kétkedőnek, sőt hitetlennek s a vérpad fenyegető közelsége daczára sokkal inkább foglalkozva rímeléssel és szerelmi versekkel, mint gondolkozva a léleknek halál után való fönmaradásával. A kép, melyet e börtönéletnek a foglyok által történt leírásai nyújtanak, csodálatosan hasonlít a Bocaccio által Decameronja számára szerencsésen választott kerethez: a florenczi pestishez. A börtönben, a nyaktilóval szemben, mely ma vagy holnap követelheti áldozatát, lehull minden álarcz, mely mögé a köz- és magánéletben az emberek rejtőznek: minek még álnokoskodni, ha holnap reggel a forradalmi itélőszék parancsszava véget vethet a komédiának ? A bakók kezében, s telve azon tudattal, hogy nem menekülhetünk többé tőlük, nem érezzük már szükségét a színlelésnek. A társalgások, sőt a rabok vallomásai tele vannak a legsértőbb kifejezésekkel azon emberek iránt, kiktől az illetők remegtek, míg szabadok valának. A halál előestéjén lehullott minden társadalmi korlát, kaptak mindenen, ami kínálkozott, élvezni akarván a nehány hátralevő pillanatot: a görög philosoph „é'a&is nívs nates'^ axiómává lett. Ezen, gyakran nevetséges vádak áldozatai (mint p. D. a Venus vulgivaga-nak egyik papnője ellen emelt azon vád, hogy Capet özvegyével, azaz Maria Antoinettevel konspirált a nép souverainitása és szabadsága ellen) szenvedő társaik leírásában sohasem nyújtják a szenvtelen tompultság, vagy a sorsukba való stoikus megadás képét, gúnyolják bakóikat s a halált, tánczolnak, danolnak, szerelmeskednek, és főkép rímelnek versre. Lachabeaussiere asszony, kinek szenvedési története valóban megindító, egy hosszú románezot ii börtönben született leánygyermekére ; a Mairie, a Force és a du Plessis börtönökről szóló tudósítás névtelen jegyzője közli azon románezőt, melyet irt, midőn halálára készült. Azon börtönökben, melyekben viszonylagos szabadságot engedtek, a nap bizonyos óráiban összegyűltek a foglyok és salont alakítottak, mint a régi regime korában dívott: tánczoltak, énekeltek, muzsikáltak, rim-játékot játsztak s udvaroltak a nőknek, így a Faubourg st. Germainben bezárt salonok a Köztársaságok börtöneiben nyitottak meg; a közvádló, a véres Fouquier-Tinville gondoskodott a meghívókról, s ha a társaság kissé vegyes talált lenni, azért nem mulattak kevésbé jól; a hézagok, melyeket a nyaktiló minden reggel okozott a „cercle“-ben, hova hamarabb pótoltattak. Bemutatásra nem igen volt szükség, az ismerkedés gyorsan ment, nem volt igen vesztegetni való idő. A börtönhelyiségek sötét folyosói kedveztek a szerelmes találkozóknak, melyeket lehetővé tett a börtönőrök megvásárolhatósága. Szerelmes sóhajok keltik föl a komor folyosók viszhangját ott, ahol annak előtte csak az elitéltek zokogása volt hallható; találkoztak még az udvar gyöpös terén is, mely bizonyos órákra a foglyok számára sétahelynek engedtetett át; vasrácsozat választá ugyan el a férfiakat a nőktől, de mint egy szemtanú drastikusan megjegyzi, „ezen vasrácsozat nem volt elég szűk arra, hogy egy francziának kétségbe kellett volna esnie miatta.“ Egy fiatal lány nagy pénzért megveszi a hóhértól kedvese véres fejét s a kultusz egy nemének tárgyává teszi. Kiválóan jellemző még a börtönök e társaságára nézve, hogy sehol sem látjuk a fenyegető halál azon hatását, hogy visszaterelné a kedélyeket keresztény vallásos érzelmekre : az isten nevét említve nem találjuk, ez egy régi babonás hit — csak a legfőbb lényről beszélnek, melynek ünnepét a Port libre börtöneiben p. o. ép úgy megülik, mint ott künn. Hogy ezen legfőbb lényt foghatóvá tegyék, nevet is adnak neki a Conciergerie lakosai, és Ibrasának hívják, a hét fény istenének; keleti vallásbeli nézetek és mór elvek reminisczencziáiból összeállítanak egy sor hit-tételt, melyek a keresztény vallás főtételeit világosan tagadják s egy külön dekalogban magasztalják a szemlélődést és a jóltevést. De ez egyetlen nyoma is a vallásbeli és vallásbölcsészeti eszmékkel való foglalkozásnak, mellyel a foglyok tudósításaiban találkozunk. A gond, hogy méltósággal múljanak ki, s a halálos hóhérokat megvessék, sokkal nagyobb rélérben foglalkoztatja a köztársaság foglyait; azon törekvésükben, hogy elődeiket a nyaktilón és szenvedő társukat szolczizmusban vagy pathoszban fölülmúlják, nem ritkán színészi túlzásba esnek, mely azonban, úgy látszik, fogolytársaiknak épen tetszett természetellenesnek. A vágy, hogy az utolsó pillanatokban megcsodáltassanak, nyilván oly átalános volt, mint a tetszés feltűnési vágy. Az ismert Beugnot gróf, aki Napoleon alatt miniszterségre vitte, minekutána szabadelvű képviselő lett volna a legiszlativa alatt, és kis ruganyos meggyőződései abban sem gátoltak, hogy XVIII. Lajos alatt Francziaország minisztere és pairere legyen, elbeszéli, hogy fogsága idején a Conciergerieben a nőfoglyok, kik csak némileg tehetősbek valának, napjában háromszor váltottak ruhát, s csupán csak azért, hogy a nap egy-két óráján át egy 12 láb hosszú és 8 láb széles folyosón láttassanak a férfiak által, kik csak egy rácsozat által választattak tőlük el. (Ezen rácsozatra tette a gróf a föntebbi megjegyzést is.) Beugnot gróf nem az egyetlen személyiség, aki szerepet játszott azon történetben és irodalomban, melyet a Dauban által kiadott okmányokban találunk. Von der Trenck báróval is találkozunk ott, persze csak futólagosan, és Beaumarchaisról is kapunk érdekes földerítéseket. V Arneth, Mária Terézia és M. Antoinette történetírója, nem régiben egy könyvben, mely „Beaumarchais és Sonnenfels“ czim alatt (Bécs, 1868.) nagy feltűnést okozott, a bécsi levéltárból nyert hiteles okmányok alapján újra elbeszélte azt a híres haramia történetet a lichtenholzi erdőből, melyet a sevillai borbély szerzője ismert levelében oly érdekesen és megkapóan ir le. Beaumarchais — fájdalom, be kell ismerni — ezen okmány szerinti előadásban egy meglehetős közönséges szédelgőnek tűnik fel, aki Sartines rendőrminiszter által egy Mária Antoinette elleni gunyirat elnyomásáért megfizetteti magát, mely gúnyiratnak szerzője ő maga volt, s azonfelül Mária Teréziától pénzt próbált kicsalni az által,hogy egy rabló megtámadást költött, melyet az állítólagos szerző egy Angelucci nevű zsidó czinkosai intéztek volna ellene a lichtenholczi erdőben Nürnberg mellett. A franczia furfangja akkor hajót tört a vén Kaunitz ravaszságán, aki becsípette a leálarczozott cselszövőt. Sartines közbejárása megszabadította Beaumarchaist bécsi fogságából; a franczia rendőrminiszter menekülni akart látszatától annak, hogy rászedetett. A fölfedezések, melyekkel Daubau ur kinyomatlan okmányoknak s Beaumarchaist saját leveleinek alapján szolgál, egyátalán nem kedvezőbbek ez utóbbira nézve, mint ennek zsarolási kísérlete Mária Teréziánál. Egészen világosan kitűnik ezekből, hogy orgazdája volt de Gevigney abbénak, a párisi nagy bibliotheka egyik könyvtárnokának, ki e dús gyűjteményből egy millió értékű földabrosz és okmánynál többet elsikkasztott. Minthogy e papírok és pergamenek majdnem kizárólag jog- és nemesi czimek voltak, annálfogva absolut értékök meg sem határozható; helyrepótolhatlanok ezek. Egy Beaumarchais saját keze által 1758. május 12-én Lenoir rendőrhadnagyhoz irt s Dauban úr által először kiadott levélből kiviláglik, hogy a nagy pamphletista s a visszaélések nagy ellensége, kit Lessinggel merészeltek összehasonlítani, két raktárt bérelt a kapuczinusok és jakobinusok kolostora mellett Párisban, hogy az ellopott okmányokat elhelyezze. Ezeknek elszállításához több nagy szekér kellett; mikor visszakerültek a könyvtárba, megmérték és 71,082 fontot számláltak. Pedig Beaumarchais csak egyik volt Gevigney abbé „orgazdái“ közül; már azelőtt nagy sereglap és okmány adatott el Angliába, hol legnagyobb részét mai nap az oxfordi Bodleian Libraryban őrzik. Ezen közlések, melyekhez Beaumarchais saját levelein kívül még e botrányos orzási pörnek a párisi állami levéltárban őrzött vallatási jegyzőkönyvek szolgáltatták az anyagot,érdekes adatokat nyújtanak a 8-dik század erkölcseinek történetéhez, melyekkel szemben majdnem hajlandók leszünk enyhébben ítélni még Voltairenek ismert pénzműtéteiről Hirsch zsidó ellenében. Följegyzendő, hogy Beaumarchais a bastille levéltárának nagy részét is annak kifosztása alkalmával eltulajdonította, azaz ellopta; két házában eszközlött motozás, melyről Dauban e műben a „Sevillai borbély“ szerzőjének saját kezétől eredő leírást ad, úgy látszik, ez ügyre vonatkozik. Nem szükség újra rámutatni, mily sok tekintetben érdekes a vége felé hajló 18-dik század mivelődési történetére Daubane legújabb műve. A párisi császári könyvtár rézmetszet-gyűjteményének őre és fentartója ezzel zárja be a franczia forradalom történetére vonatkozó specziális munkáinak sorát, melyért hálára tarthat számot memcsak az ily forrástanulmány átalános értékénél, hanem azon különös gondosságnál és értelemnél fogva, mely e gyűjtemény rendezését kiválóan jellemzi. A. Z,