Reform, 1872. augusztus (4. évfolyam, 208-238. szám)
1872-08-02 / 209. szám
A pesti népszinházra A „Reform“ szerkesztőségében eddigelé bejelentetett 5185 frt és 2 db. cs. kir. arany. 209. szám. Előfizetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben hénahot hordva Negyed évre . 5 frt—kr. Egész évre Fél évre 20 frt—kr. 100 — , Egy hóra Hirdetmények dija: 80 Péntek, augusztus 2.1872. 16-hasébos petitsor egyszeri hirdetésnél . . 8 kr. A nyilttéri petitsor.............................................25 „ Bélyegilij külön ..................................................„ REFORM DDL évi folyam. Szerkesztési iroda : nelávoa, r&roahtet** 8. •>. X. advar, X. amalMtMi. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal; Ráth Hór könyvkereskedésében, régi izleltástér 5. ss. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó hivatalhoz intézendők. Pest, augusztus 1. A kelet politikájában meglepő fordulat állott be. Azon rögtöni miniszterválság, mely Konstanczinápolyban az egész kormányt földöntötte, a melyet nem várt senki, amelyet még a török fővárosban sem sejtett senki, minden esetre oly nevezetes eset, melynek messze kiható következményei lesznek a török birodalom kül- és belpolitikájára egyaránt. Nem ösmerjük még a rugókat, sem a személyeket, kiknek ezen változást köszönni lehet, s az uj nagyvezír Mutbad pasa még meg sem alakította minisztériumát. Az érdekes leleplezések tehát még csak ezután fognak következni, s nekünk be kell érni azzal, hogy az ismert személyiségeket ismertessük és hogy a múltra vessünk pillantást, mint amelyből a jelen fakadt. Mahmud pasa, a bukott államférfi az ótörök párt tagja volt. — Midőn egy esztendő előtt Ali pasa meghalt, az ótörök párt, mely benne fejét vesztette, nem tudott okosabb embert ültetni a kormányelnöki székbe, mint Mahmud pasát. Ekkor sok dicséretest hallottunk róla. Ő a közigazgatást reformálni akarta, s egyik első tette volt, hogy Konstanczinápolyból száműzte mindazon főhivatalnokokat, akik a vasúti üzletek, az államadósságok megkötése, s egyéb alkalmakkor az ország kárára zsebeltek és a megvesztegethetés hírében állottak. Azután kisöpörte a hivatalokat, s minden fölösleges semmittevőt azokból elbocsátott. Uj embereket alkalmazott a főhivataloknál, visszahivta a külföldre számkivetett ifjú törököket, kiknek Ali pasa soha meg nem kegyelmezett volna, azután a vilajetekbe is uj kormányzókat nevezett ki s szigorú rendeleteket bocsátott közre, hogy az igazságszolgáltatás, az utak, a tanügy stb. reformáltassanak — mindez igen szép volt és biztató, hanem a dolog mégsem ment előre. Ő fenségének szerencsétlen keze volt, amihez fogott, az nem sikerült. Oka ennek valószinüleg az, hogy Mahmud nem birt kellő emberismerettel, azután pedig hogy kapkodó természetű, ki ma ezt, holnap amazt ítéli jónak, s a hivatalnokokat kiteszi, beteszi s zavarja, de nem szorítja. Mahmudnak főszerencsétlensége azonban külpolitikájában rejlett. Itt ő Alitól örökölte az orosz entente-ot, melyre szegény Ali akkor adta rá fejét, midőn a franczia háború vége felé a londoni konferenczián az angolok és Beust Törökországot elejtették s a párisi szerződést föladták. Ekkor Ali jónak látta az oroszokhoz átmenni s igy biztosítani magát a muszkák inváziója ellen. Hanem Ali ilyetén külpolitikája soha sem vált volna a belpolitika gyöngeségévé, mert Ali volt olyan ügyes, mint akármelyik Ignatieff s szép szerivel tudta volna parírozni az új jó barát titkos cselszövényeit s ártalmas befolyását. Ali az orosz barátságot, s a biztosságot, melyet az Törökországnak ideiglenesen nyújtott, hatalomkiterjesztésre óbarta fölhasználni, s Egyptomot akarta visszaszerezni ura közvetlen fönhatósága alá. Nem igy az epigon Mahmud. Ennek az orosz barátság nem küldiplomáczia volt, hanem belpolitika. Ó Ignatieffban a saját maga támaszát kereste és találta. Ali terveiről csakhamar lemondott, Ignatieff terveinek pedig mindenben engedett, például a bolgárkérdésben, mert neki kényelmes volt Ignatieff szupremácziája, ezáltal lerázván nyakáról az egész többi diplomácziát, és sakkban tartván egyszerre úgy az udvaronczokat, mint a zavargó keresztény népeket, melyek az orosz követ sugalmazására nem csináltak zendüléseket. Ha nem történt, hogy Ignatieff elment Szt.-Pétervárra, Európában is a helyzet megszilárdult, az osztrák-magyar monarchia befolyása és hitele Kndrásy Bécsbe menetelével emelkedett, a német birodalom kezet fogott a mi birodalmunkkal, sig a régi Ali-féle muszkabarát politikának, mely Ignatieffnek Konstanczinápolyban privilégiumot adott, raison d’étreje megszűnt. Mahmud már több hete ingadozik. Keleti levelezőnk már figyelmeztetett, hogy fontos kinevezések történnek, melyekről a nagyvezír csak utólagosan értesül. Aztán azt hallottuk, hogy a kiket Mahmud számkivetésbe küldött, Ali, Riza, Mehemmed, Resid stb., azoknak a szultán megkegyelmezett. Mikor azonban Ignatieff visszajött, Mahmud állása mintha ismét megszilárdult volna. Nem volt ez csak külszín, mert Mahmud bukását a sors már eldöntötte volt. Mitbad pasa, azuj sadrazam egészen más fajta ember, mint Mahmud. Főleg arról ismeretes, hogy igen erélyes ember. Midőn a hatvanas években a bolgár fölkelést leverni kellett, a porta Mutbad pasát nevezte ki kormányzónak Ruscsukba s azóta a délszlávok előtt vérsengző hirnévben áll. Több évig itt működött s egyátalán nem bizonyult elfogult embernek, hanem inkább olyannak, a ki az uj kort fölfogta és a haladás szükségét érti. Azután kegyelemvesztetten — mert Konstanczinápolyban minden kormányválság az egész államgépezetet megrázkódtatja — Mubad pasa elküldetett kormányzónak Bagdadba. Itt javai a pusztaszeli arab törzsek egy veszélyes, az adók eltörlését követelő fölkelését nyomta el hasonló véres erőszakkal , egyúttal azonban kiköveztette a várost, lóvasutat rakatott utczáin , gépeket hozatott a földmiveléshez és igy tovább. Egyszerre pár nap előtt híre jött, hogy Muhad pasát a szultán kinevezte drinápolyi kormányzóvá. Ez csak fogás volt, hogy szép szerivel, zaj nélkül hazajöhessen Bagdadból, s átvehesse a vezírséget. Mahmud pasa talán nem is sejté,, mért neveztetik ki Mithad Drinápolyba? Világos azonban, hogy nem Mithad pasa csinálta e válságot, hanem más valaki, aki közelebb hajlik a szultán füléhez. Ez a valaki alkalmasint Zia bey, a nagy ur titkárja, egy még elég fiatal ember, kinek érdekes élettörténete van. Egyike azon ritka inuknak volt, a ki gondos európai neveltetésben részesült s nagy készültséggel és ambiczióval lépett még Fuad pasa idejében az államszolgálatba. Az ifjú török párthoz csatlakozott s annak egyik kiváló tagja lett. Midőn Mustafa Fazyl pasa elkezdette merészebben hirdetni a reformokat, Zia bey vele baráti viszonyba lépett. Ali korában ezek egy titkos török lapot szerkesztettek Konstanczinápolyban, mely a főhivataloknál, az udvarnál és a nép közt nagyban csempésztetett, és mohón olvastatott és a melyben a H és mamelukjai igen élesen meg voltak mindig támadva, s minden kormányintézkedés megkritizálva. A dolog fölfedeztetett és Fazyl pasa társaival együtt, köztük Ziabey, számkivetésbe küldetett s menekültek Párisba. Itt újra kiadták azt a lapot, s küldték be Törökországba tilos utakon. Később Londonban jelent meg a lap Zia bey szerkesztése mellett, ki ekkor éveken át — mert vagyona elkoboztatott — a számkivetés nyomorúságát tanulta megismerni. Lapja meg is bukott, s ő mit tett ezután, nem tudjuk, de Londonban maradt, miglen tavaly is amnesztiát nyert. Zia bey az egész ifjú török párt legkitűnőbb tehetsége és legképzettebb embere. Hazatérve Konstanczinápolyba, csakhamar a szultán magántitkára lett, s így egy nem fényes ugyan, de befolyásos állásra tett szert. Hogy mennyi része van az új miniszterválságban, az még nem tudható. Ezen miniszterválság mindenesetre új bélés külpolitikát jelent. A belpolitikában az ifjú török párt programmja világos: reformokat sürgetnek minden irányban , modernizálni akarják az izlamot és alkotmányt kérnek a török birodalomnak. Hogy mi lesz külpolitikájuk, azt most nehéz megmondani, miután a nyugati hatalmakra nem számíthatnak, hanem hogy nem lesznek az orosz diplomáczia bábjai, az igen valószínű. A kodifikáló bizottság igen szorgalmasan dolgozik a legszükségesebb javaslatoknak elkészítése körül. Első, mivel a kormány a párt elé fog lépni és amit még a budget előtt vagy azzal egyszerre kíván a ház asztalára letenni, az új házszabályok javaslata fog lenni. Ez körülbelül már elkészült , a klotárt behozni indítványozza. A házszabályok tárgyalása a házban rögtön a verifikácziók után fog történni, addig míg a pénzügyi bizottság a budgetet átvizsgálta. A házszabályokon kívül a kodifikáló bizottság még több — a múlt országgyűlésen agyonbeszélt — reformtörvényjavaslat átdolgozásán is működik, milyenek a telepítvényesek ügyének rendezése és a ludoviczeum szervezete. A polgárosítandó határőrvidék kir. biztosa, báró Scudier altábornagy, jelenleg a titeli zászlóalj területét utazza be, hogy, a „Wanderer“ szerint kikutassa azon egyént, ki a „Zastavá“-val nyilvánítás végett közölte elnöki rendeleteit. Onnét a kir. biztos a német-bánsági ezredet szándékszik meglátogatni. Több szerb község állítólag panaszlevelet készül beadni ő felségéhez a katonai parancsnok „gyanúsításai“ ellen. A katonai elszállásolási bizottság, mely Bécsbe múlt bő 20-ára hivatott össze, mint az „U. S.-nak írják, már be is fejezte tárgyalásait. A magyar belügyminister Havas miniszteri tanácsos, a honvédelmi minisztérium Békey osztálytanácsos, és a pénzügyminisztérium Madarassy miniszteri tanácsos által volt képviselve. Az enquéte egyetértett az átalános elvekre nézve — s név szerint a*kaszárnyarendszer elfogadtatott — s megbizatott egy albizottság a részletes javaslat kidolgozásával, mely egy később kidolgozandó és mindkét országgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslat alapjául fog szolgálni. Kassa város és Phillippovics altábornagy között a katonabeszálasolás körül viszály támadt, mely élénken tünteti föl, mennyire szükséges, hogy azon ügy, mely iránt Bécsben a bizottsági tárgyalások folytak, törvényileg elintéztessék. Törvényeinkben ugyanis nincs szó a katonai elszállásolásnak a municzipiumok által teljesítendő voltáról, s az ezen jogczim alatt követelt municzipális pótfizetések és szorgalmak 1858. és 1861-ből keltezett, törvényerőre azóta nem emelt „Gebühren Regiemente“-ok alapján igényeltettek. Kassa városa most ebben fönakadt, és kimondta, hogy e szolgalmakat és pótfizetéseket mint törvény szerint nem jogosultakat, jövő 1873-tól fogva megszünteti, az általa e czélból kibérelt helyiségeket felmondja, a tiszteknek kiadott bútorokat visszaszolgáltattatja, s eme határozatai végrehajtásával tanácsát is megbízta. Philippovics altábornagy ezen tapintatlan kihívásra hasonló modorban felelt és pedig németül, nagy keményen neki megy a város tanácsának, melynek „eszébe jutott ezen A „REFORM“ TARCZAJA. A három leánytestvér krónikájának könyvei. — Musaeus meséjének fordítása. — II. könyv. (Folytatás.) A fejedelmi palotában szép koszorús fehér cseléd ének-és zeneszóval fogadta a menyasszonyt, levetkőzteték s fejedelmi nászruhába öltözteték őt. — Wulfild különben nem volt épen hivalkodó leány, de meg nem állhata, hogy magában ne örüljön formásságának, midőn a nászterem falairól versenyt hizelgett neki a sok kristálytükör. Az esküvőt bőséges lakoma követé és fényes udvari bál fejezé be az ünnepet. A bájos menyasszony gyönyört s boldogságot meríte érzelmeiből a szerelemnek, mely a szűzies hajdankor módja szerint, lakodalma napján kelt először szűz kebelében, s az undok piedve-eszményt teljességgel kiszoritá képzeletéből. Éjféltájt férje a nászterembe vezete őt, annak menyezetén a szerelem istenei mintha örömre kelve csattogtatták volna szárnyaikat a szerelmes pár beléptével. A Mézédes álomból ocsudozva ébredt föl az uj menyecske, és szerelmes csókjával férjét is fölkölteni készült; de mennyire elcsudálkozott, midőn a nyoszolyában őt többé nem, magát pedig, hogy a selyemfüggönyt félresimitotta, sötét bolthajtásos pinczében találta. Csak a gádorán keresztül tört beléje a napfény, s ennek gyönge világánál szegény asszony félelmetes medvét vehetett észre, amint az egy zugba kuporodva bánatosan kancsalizott feléje. Wulfild erre visszarogyott ájultan a nyoszolyára. — Csak későre tért eszméletre, s erejét összeszedve hangosan kiáltott segély után, mire vagy száz bagoly huhogása hallatszott a barlangon kivül. A lágyszívű maczkó nem nézhette tovább ezt a siralmas jelenetet; alig várta, hogy kiérjen isten szabad ege alá, kiliheghesse fájdalmas haragját kemény sorsa fölött. — Nehézkesen ténfergett föl az álomból és morogva talpalt ki az erdőre, és csak hetednapra, kevéssel a varázs megújulta előtt, tért meg onnan. — Az a hat szomorú nap a bus úrnőnek oly lassan telt, akár hat esztendő. Lakodalmas jókedvükben nincs rá gondja a násznépnek, hogy a menyasszony ládáját annak rendje szerint telerakják élelemmel; pedig a mi élettelen dologhoz a szép Wulfild egyszer hozzányúlt, a fölött hatalma szűnt a varázsnak ; férje ellenben még szerelmes ölelése közben is múlhatatlan medvévé változott volna a varázs beálltával. Lelke bánatában a szerencsétlen menyecske álló két napig evődött, anélkül, hogy az étel eszébe jutott volna; végül azonban a természet mohón követeli tartása szeret s az éhség annyira hatalmat von Wulfildon, hogy odahagyta a barlangot, s holmi eledel után nézett. Az arra csörgedező patakból egy kis vizet merite tenyerébe, azzal lebüté tikkadt ajakát, egynéhány szem galagonyabogyót és szedret evett hozzá és azután nekivadulva kábultan nyelt el egy marék makkot, mit mohón szedett föl és csupa ösztönből egy tele köténnyel még a barlangba is vitt belőle, mert életével keveset gondolt és csak halálát várta. Ebbéli várakozásában hatodnapra este elaludt és korán reggel ugyanazon teremben ébredt föl, melyben esküvője alkalmával tartózkodott volt. Minden azon mód megvolt benne, mint mikor elhagyta, ott volt szerelmes szép férje is, és ez szivlágyitó módon szánakozott ifjú hitvesén, hogy olthatlan szerelme miatt olyan szomorú állapotra jutott és sírva rimánkodott, hogy bocsásson meg neki; megmagyarázá egyúttal Wulfildnak, miként a varázs, különös természeténél fogva hetednapra enged és ekkor mindennek helyreáll a maga természetes rendje. Wulfild megindult férje jóságos szavain, fölgondolá, hogy még nem a legroszabb házasélet az, mely csak egyszer egy héten van tele vigsággal és hogy ritka házasélet van megáldva ennyi boldogsággal is; békén tűrte ennélfogva sorsát, szerelem fejében szerelmet adva, és férjét, Albertet a világ legboldogabb maczkójává téve. Nehogy még egyszer koplalni legyen kénytelen a barlangban, valahányszor asztalhoz ültek, bő tarisznyát kerített nyakába, azt teleszedte aztán befőttel, naranccsal és más ízletes gyümölccsel. Férje álompoharát is gondosan elrejté ládájába, így aztán konyhája, pinczéje el volt látva az átváltozás idejére. Huszonnégy évet töltött már a varázserdőben és ez a hosszú idő ifjú bájainak egyátalában nem ártott , és a nemes pár is csak oly forrón szerette egymást, mint szenvedélyük első hevében. Az anyatermészet daczára látszólagos fönakadásnak, mindenütt megőrzi jogait, és különösen a babona világában is útját állja a haladásnak és az idő szülte újításnak, mindaddig, míg a babonafajtára különböző beavatkozása nem engedi hatalma alá az alvilági dolgokat. A szent legenda tanítja, hogy száz éves álmuk elteltével, a hét ájtatos álomfogyasztó oly jó erőben jöttek elő a római katakombasírboltokból, mint a mellyel odakerültek volt, és mindössze csak egy éjszakányit vénültek. A szép Wulfild a jóságos anyatermészet számadása szerint a huszonnégy esztendő alatt csak három évvel lett idősebb és asszony létére még java virágjában volt. Csak úgy volt vele férje is, meg összes elvarázsolt udvaruk. Mindezt a nemes pár séta közben beszélte a déli leventének a parkban, vad jázmin bokor és folyondár alkotta lúgosban. A boldog nap udvari parádé tarka pormája és kölcsönös barátkozás közt eltelt szaporán. Ebédeltek, azután a belső termekbe vonultak, onnan meg a játékterembe. Az udvaronczok egy része az udvari hölgyekkel a parkban sétálgatott, és vig tréfával meg szerelmes játékkal tölté az időt mindaddig, mig estebédre nem trombitáltak. Ekkor tükörrel kirakott tornáczban, számtalan viaszgyertya világa mellett vacsoráltak. Wulfild szokása szerint megtömte tarisznyáját s intő öccsét, hogy ő is úgy tegyen zsebeivel. Hogy leszedték az asztalt, Albert nyugtalanul fészkelődött és feleségének valamit fülébe súgott, mire Yulfild félreállott öccsével és így szólt hozzá: „Édes öcsém, válnunk kell; nincs messze a varázs órája, midőn odalesz e palotának minden öröme, ékessége ; Albert gondban van miattad, életedet félti; ő nem tudna ellentállni állati ösztönének, és okvetlen széttagolna, hogyha a gyászos esemény bekövetkezését itt találnád bevárni; siess el ebből a boldogtalan erdőből és ne térj soha többé vissza hozzánk. „Nem bánom — válaszol a Rajnáid — legyen a kém úgy, a mint a sors rámmérte; én nem tudok megválni tőletek, édes szerettem! Téged fölkeresni édes néném, ez volt vállalkozásom, és miután meglehelek, nem hagyhatom el ezt az erdőt nélküled. Mondd meg, mi tévő legyek, hogy e hatalmas varázsnak véget vessek !“ — „Jaj, öcsém! — telesé Wulfild ■— nincs halandó, akinek erre hatalma volna!“ Erre Albert is odajött borzíljuk, és hogy meghallá az ifjú lovag vakmerő vállalkozását, lebeszélő őt róla jóságosan, intve őt annyira, hogy Rajnáid elvégre is engedett sógora kívánságának és nénje panaszos rimánkodásának, s rászánta magát a bucsuvételre. ”= A „Zasztava“ a szerb patriarchaválasztásra vonatkozólag így kiált föl: „Tehát a metropolita megválasztatásánál csakis a kormány bizodalmára van szükség, s nem a népére? Majd meglátjuk. Nem azt kellene-e a kormánynak is bizodalmával megajándékozni, a kit a nép óhajt a patriarcha-széken látni ? A szerb nép — úgy látszik — csak akkor nemzet, midőn vérét kell ontania, máskülönben a szerb nép nem nemzet, hanem nemzet az Angyelica (a bácsi püspök), Kipra (Sztanulovics archimandrita), Kusevica Szvetozár (a szerémi főispán), Gésa (verseczi ügyvéd), Demeter (verseczi ügyvéd), Aca Zub (Popovics Sándor szerb író), a „Bacskaer Bote“ a többi turkoszokkal (árulókkal) együtt. beszállásolási szabályokat érvényteleneknek nyilvánítani, s az esetre, ha e határozat mellett a város továbbra is megmaradna, kijelenti, hogy ő kénytelen lesz elrendelni: 1. Hogy a cs. kir. katonaság által használt helyiségek, lakások és laktanyák továbbra is megtartassanak addig, mig a város más alkalmasakat ki nem jelöl. 2. A laktanya berendezése és föntartása a fizetendő bérből eszközöltetni, és a fenmaradt többlet fog csak a városnak kiszolgáltattatni. 3. Hogy azon esetekben, ha a város a cs. kir. állomási hadparancsnokságtól hozzá érkezett okadatok beszállásolási követeléseit megtagadná, ezen követelések erőszakos eszközökkel is fognak vitetni. Kiváncsiak vagyunk, ezen helytelen viszály hogyan fog elintéztetni, és ki fogja vinni a közvetítő és a bíró szerepét municipium és hadparancsnokság között. Kassa városa mindenesetre hibázott, hogy elkezdte a czéltalan kötekedést. Zsivkovics indítványa a régi horvát nvugdij Sok dolgában, melyet a horvát pénzügyi bizottságban tett, így hangzik : Tekintve, hogy azon hivatalnokok nyugdijai, kik az Ausztria és Magyarország közötti államügyi kiegyezésig a magyar korona országaiban szolgáltak, a magyar állam terhére mentek át és már ennélfogva a magyar korona valamennyi tartományának, illetve Magyarországnak közös terhéül tekintendők; tekintve, hogy a Magyarország és Horvátország közt létrejött államjogi kiegyezés folytán országunk nem lett független ország, éspedig annál kevésbé, mivel Horvát- és Szlavonország bár a kiegyezés folytán bizonyos szakokban autonóm igazgatást nyert, de pénzügyileg önálló nem lett; tekintve továbbá, hogy épen a magyarhorvát pénzügyek ily módon szervezett közösségre való tekintettel a Horvát-Szlavonországnak kivetett 2.200.000 frt évi átalány csupán annak autonóm igazgatására lett megállapítva; indítványozom, hogy a bizottságban elhatároztassék és a magas országgyűlés elé elfogadás végett terjesztessék a következő határozat: A dalmát, horvát és szlavón országgyűlés, tekintettel azon álláspontra, melyet Horvát- és Szlavonország az államjogi kiegyezés folytán Magyarország irányában elfoglal, tekintettel továbbá az ezen királyságok és Magyarország között lévő teljesen közös pénzügyek szervezetére, melynél fogva ama királyságok autonóm igazgatása 2.200.000 frtban megállapított átalányból fedezendő, magára nézve jogilag kötelezőnek nem tekintheti, hogy a Horvát- és Szlavonországban esetleg szolgált, de ezen királyságok autonómiájának életbeléptetése előtt szolgálni megszűnt cs. kir. hivatalnokok nyugdíjazásából eredt terhek az ország autonom budgetjébe fölvétessenek és az autonom átalányból fizettessenek; annál kevésbé tehát azon hivatalnokok nyugdijai, kik Horvát- és Szlavonországban nem is szolgáltak. Ezért megengedi ugyan az országgyűlés, hogy ez az ilyen, az előterjesztett sommázatban 1873. évre elősorolt cs. kir. hivatalnokok és szolgák nyugdijai ideiglenesen mint „rendkívüli kiadások“ és pedig csak előlegképen kifizettessenek, de egyúttal az országgyűlés kebeléből már megválasztott országos küldöttséget oda utasítja, hogy ezen ideiglenes tehernek országos budgetünkből eltávolítása és mint közös tehernek a közös magyar-horvát budgetbe beigtatása iránt a magyar országgyűlés országos küldöttségével annak idején tárgyalásba bocsátkozzék és annak eredményét további határozathozatal végett az országgyűlés elé terjessze. A közös külneryminisztérium költségvetése. Mint bécsi lapok írják, a közös külügyminisztérium költségvetése körülbelül 1 és fél millióval magasabbra rúg, mint Beust alatt. .a kiadási többlet legnagyobb részét az államrendőri czélok czimén követelt összeg s néhány követség illetékének emelése veszi igénybe. A szükséglet, meíy összesen 4.340,765 forintra rúg, következőleg oszlik fel: Központi vezetés : 402,820 frt; tartalékalap 440,000 ft; diplomácziai kiadások 1.070,660 frt; konzuli költségek és segélyezés montenegrói menekültek részére 11,400 frt; a Lloyd subvencziója 1.700,000 forint. Fedezet: a diplomácziai testület jövedelmi adója 14,000, konzulátusok 119,000 forint; a Lloyd által 1873. deczember 31-én fizetendő törlesztési részlet 200,000 ft; a prioritási kölcsön 4 százalékja 112,000, ft; postabevételek 85,000, jövedelmi adó 167,000 frt. Összesen 897,500 frt. A fedezetlen szükséglet ennélfogva 3.643,275 frt, vagyis 1.453,175 frttal több, mint volt Beust alatt. Az „Obzor” szerint a li'>rv4t Vö’t'ég'’etési bi^^Ottmann a vallás- és közoktatási ügyben, illetőleg az egyetemi dologban szorgalmasan működik. Szakembereket kíván meg az egyetem mind négy karára nézve, egyhangúlag elhatározta javaslattal lépni az országgyűlés elé, miszerint azonnal egyidejűleg nyittassék meg az egyetem mind a négy karával. Körülményesen bizonyítja be, hogy ez lehetséges tekintettel az anyagi eszközökre és úgy, mint a tanerőkre. 1873 dik évi október havában nyílnék meg az orvosi kar első tanfolyama, s így folytatólag minden évben a többi. A hittani s a jogi kar teljesen létesíthető, a bölcsészeti kar két év alatt töltetnék be. Ha az országosülés — úgymond az „Gbzor“ — miben nem kétkedünk, gondoskodni fog az eszközökről, s ha hazafias és öntudatos kormányt nyerünk, mely a tanerőket tudni fogja összegyűjtni, akkor nem vagyunk távol az egész nemzet által oly rég óhajtott intézetnek megnyitásától. A községi adóhátralékok törlesztése. Az a megátalkodottság, az a szándékos részakarat, melyet ellenzéki sajtónk a tiszta igazság, s a politikai józan ellenében, mint a Minervám kifejt — valóban csodálatraméltó. Egy kósza hit, egy alaptalan megsngás elégséges neki, hogy ideges szenvedélyességgel prédikálja a maga kereszthadjáratát a kormány ellen. S amint — minden egyes fölmerülő esetben — meggyőződhetünk, nem használ semmi fölvilágositás, semmi higgadt, tárgyilagos magyarázat. Nyomtalanul elveszni engedi, ami saját elhamarkodott ítéletét vagy szándékos vádaskodását helyreigazítja, cáfolja és nagy fölületesen kiveszi belőle azt, mit további izgatásra alkalmasnak tart. Így tesz legújabban az „Ellenőr“ is a községi adóhátralékok törlesztése tárgyában történt miniszteri intézkedésekkel szemben. A hivatalos titok megszegéséből vesz egy sok tekintetben ferde és téves alarme-liirt. Lapunk ezt kellőleg megvilágosítja és kiigazítja. Megcsonkítva közli erre magyarázó közleményünket, de nem hogy okuljon belőle, hogy bevallja tévedését. Nem, ez már sokkal több igazságérzet és lovagiasság volna, mint amennyi ellenzéki lapjainknál, mint a példa mutatja, föltehető. Arra használja, hogy már most lelkiismeretlen ignorálásával az eszméknek és tényeknek tovább izgasson. Pedig mai vezérczikke, melyet e tárgyban hoz, csaknem pontonként megczáfolható. Mindenekelőtt nem áll, hogy a minisztérium ezen legutóbbi intézkedése financziáinknak roncsolt állapotát jelezné. A legrendezettebb államban vannak csekély összegű, de nagyszámú, s ebből folyólag nagy értéket képviselő hátralékok, melyeket behajtani kell. Be kell pedig hajtani mindenekelőtt azért, mert a végrehajtó hatalom egyik első kötelme beszerezni azon pénzkészletet, melyet a törvényhozás az országra kiró. Be kereskedelmi szakoktatás. — A magyar tud. akadémia által Dóra Szilárd dijjal jutalmazott pályamű, Matlekovics Sándortól. — Tarde, de még sem post festa jelenünk meg, midőn föntebb mű iránt bírálatunkat adva, azon szempontból indulunk ki, hogy egyrészt mint pályamű, másrészt pedig mint oly mű, mely a társadalmi világban epochát képezni van hivatva, minden tekintetben megérdemli a tüzetesebb megvitatást. Tekintve ezen szakművet, önkénytelenül eszünkbe jut ama jómódú és jóeszű tanuló, ki éveken át szorgalmatosan megjelent ugyan az oskola padján, de a tárgyalt dolgokat kissé könnyedén véve, midőn érettségi vizsgára került a sor, belátta, hogy többi társainak nem léphet nyomába ; — minthogy pedig érdekében feküdt a vizsgát letenni, agyba-főbe akarta elsajátítni mindazt, mit hosszú időn át tenni elmulasztott, tanulmányát pedig, hogy mihamarább elvégezze, nem az orthográfiánál, hanem mindjárt a prozódiánál fogta. Nagy Magyarországunk is épen olyan jómódú életrevaló ország mint a többi kulturállamok, azonban édenét és boldogságát évszázadokon át nem zavarta semmiféle iparvállalat vagy részvénytársulatnak prózai létesülése és ha kitűntünk is valamiben, annak hire elterjedt ugyan három-négy vármegyén át, de azontúl nem, mindamellett boldogok és megelégedettek valánk. Egyszerre csak a haladás és czivilizáczionális öntudatnak menyköve belénk is csapott s mérve magunkat a többiekhez, beláttuk, hogy valami mulasztva van, melynek pótlására most már egy kis erőfeszítést szükséges kifejteni. A magyar tudom. akadémia is megemlékezvén czivilizátori hivatásáról, csak egy hozzá méltó kötelességet vélt teljesíteni, midőn azon kérdésre tűzött ki p^yadíjat:Hogy és mikép kell a kereskedőt oktatni?“ Legokosabbnak tartottam mindig azt, hogy azon kérdésre, melyet magunk fölvetünk, saját magunk is feleljünk meg. E részben a m. t. akadémia czélját el is érte, mert honfi felelt meg e kérdésre, mely kérdés megfejtése jutalmazásban is részesült. Mielőtt azonban a könyv tartalmának érdeméhez szólnánk, legyen szabad a pályadíjra közrebocsátott kérdést is egy kis bírálat alá vennünk. A kérdés olyan, mely átalánosan tekintve, közművelődési eredményeket czéloz, különösen tekintve azonban, azt akarja létesíteni, mi évtizedeken át jön elmulasztva. A mulasztást behozni mindenesetre kötelességünkben áll, de félszeg dolognak tartanék annak helyreállítását ott kezdeni meg, hová nyúlni, és azt létesíteni csak később volna jogunkban, tudniillik akkor, midőn e téren már annyi elemet szereztünk magunknak, hogy belőle a magasabb hivatásra szolgálót bátran kiválogathassuk. Kereskedelmi szakképzés „szoros“ értelemben véve csak oly államnak lehet érdekfeszítő kérdése, hol az átalános közművelődési állapot a polgárosodás egyik legnagyobb fokát érte el. A polgárosodás ugyanis nem a politikai, de a társadalmi térre vonul vissza s társadalmi szempontból tekintve kereskedő és politikus talán egy színvonalon állanak. Ha egy ország fölvitte annyira dolgát, hogy politikai és kereskedelmi törekvései között bizonyos azonosságot bírt létrehozni, ott a kereskedelmi szakoktatás mindenesetre államkérdéssé fog válni. Ilyen polczon áll például Észak-Amerika, mely politikai viszonyait szívesen mérlegeli és ha kell, alárendeli kereskedelmi viszonyainak s bábom helyett, politikai összeütközését inkább semleges törvényszék elé viszi, eldöntés végett. Hazánkat tekintve, senki sem fogja mondani, hogy politikai érettség tekintetében más ország mögött állana, sőt ellenkezőleg e részben a legelső kultúrás államok sorában foglal méltó helyett. De itt tekintetbe kell venni, hogy a valódi és mély politikai érettség nálunk még nem átalános, hanem csupán egy frakcziónál található. Nemzetgazdászati tekintetben pedig amaz elveket követi, melyek az ipar és kereskedelemnek szabad tért s egyátalában minden közművelődési mozgalomnak tág kört engednek. És nem lehet állítani, hogy magyar hazánk nemzetgazdászati tekintetben tán a legutolsó fokon állana; ilyenek észlelésére s bebizonyítására legjobban szolgálnak az elemi csapások, melyek egy országot érni szoktak, s midőn ilyenre hivatkozva az 1863 -i évre utalunk, ez igen jó tanúbizonyságul szolgálhat, hogy nemzetgazdászati törekvéseinket nagyszerű elemi csapás megrendítheti ugyan, de lesújtani mégsem bírja. Kell tehát országunkban egy tényezőnek lenni, mely anyagi viszonyaink állapotával és minden mozzanatával foglalkozik és ezen tényező létezik hazánk aktív kereskedelmében. — Magyarország aktív kereskedelme nem kicsinylendő dolog, csak az a kérdés, hogy kik űzik azt, és ha itt a felelettel csak annyiban szolgálunk, hogy Magyarország kereskedelme félszeg, egyoldalú módon ment és megy, eleget mondottak nemcsak annak kellő jellemzésére, de arra nézve is, hogy minden haladottságunk mellett, mégsem állunk meg azon a fokon, melynél fogva kereskedelmi