Reform, 1872. augusztus (4. évfolyam, 208-238. szám)
1872-08-07 / 214. szám
214. szám. Előfizetési föltételek : Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva 20 frt—kr. Negyed évre . 5 frt—kr. . 10 „ — , Egy hóra . . 1 , 80 „ Hirdetmények dija: 10-hasábos netitaor egyszeri hirdetésnél . . 8 kr. A nyílttéri petitsor...................................... Bélyegdij külön ............................................ Égész évo fél évre . 25 30 Előfizetési fölhívás a „REFORM’ politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi aug.—deczemberre 8 frt 60 kr., aug.— szeptemberre 3 frt 60 kr., augusztusra 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens j Barnaby Budge ® czímű 3 kötetes kitűnő regényre, melynek ára különben 5 frt, igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküldésére legczélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A „BEFOEM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddigelé bejelentetett 5185 frt és 2 db. cs. kir. arany. Szerda, augusztus 7. 1872. REFORM m. évi folyam. Szerkesztési iroda: BelT-ájroa, v&Toah.áx-tAv 8. «m. X. udrar, X, B lap Biellemi részét illető minden költemény a szerkesztőséghen intézendő. Bérmentetlen tételek csak ismert kerektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Bith Mórkő A firkerenkedésében, régi azlnkástér Six. A lap anyagi részét illető költemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Pest, augusztus 6. A horvát ügyek újabb menetén meglátszik, hogy a gondos kéz, mely hónapokon át a horvát kérdést ápolgatta, és annyi jó és rosz stádiumon keresztül vezette, mig végre valahogyan kerékvágásba hozta , hogy gr. Lónyay több hétig távol volt s a zágrábi eseményekkel nem törődve, az ottani faktorokat magukra hagyta. A budgetbizottmány vitáin valahogyan csak túlestek, s minthogy ez alkalommal még csak egy kiszabott átalányösszeg fölosztásáról volt szó, a mindenféle kívánalmak bizonyos határok közé voltak szorítva, aminek most ez egyszer üdvös következménye az lett, hogy különféle véleményeltérés és heves viták után, mégis csak létrejött valamiképen az országos költségvetés. Hanem a regnikoláris küldöttség kebelében oly eszmezavart tapasztalunk, amely, ha hamarosan nem fordul jobbra, könnyen veszélyeztethetné az egész kiegyezési revízió sikerét. Ahelyett, hogy a praktikus igények megvitatására és a magyar országgyűlés által elfogadható modalitások megállapítására és átalános pontozatokba foglalására fordítanák az időt , inkább hiú vágyak követelésével, radikális közjogi problémák színrehozatalával és kilátás nélküli impraktikus ábrándok hajhászásával töltik napjaikat, s meg nem gondolják, hogy minden hiba, amit ezen küldöttség elkövet, nagy jelentőséggel bír, és visszahatással leend Horvátország jövendő sorsára nézve. Strossmayer, kit a regnikoláris bizottság elnökéül választott, régibb tapasztalásból tudhatja, hogy ha a horvátok túlzásokba esnek, s olyan követelésekkel lépnek föl, amelyek a magyar állam egységét tagadják vagy veszélyeztetik, bizonyára hiába küldik akkor deputácziójukat Pestre föl alkudozni. Ha nem birunk megegyezni, Magyarország a régi jog mellett marad. Csodálkozunk rajta, hogy Strossmayer nem iparkodik mérsékelni a túlzást és gyakorlati határok közt tartani a vitát, mert Strossmayer, ha gyűlöli is magában a magyart, de eszes ember, akitől annyival is inkább elvárhatnók a mérsékletet és a tanácskozások korrekt vezetését, mert a fúziónak hivéül szegődött, mert Pesten fönjárt és teljes informácziókkal tért Zágrábba vissza, mert azon közeledés folytán, mely közte és Rauch között Pesten, de Zágrábban is mutatkozott, föl lehete róla tenni, hogy őszintén akarja a kiegyezést és közreműködeni annak olyatén reviziójában, mely a januárban megbeszélt alapokon épülve, a magyar kormány jóváhagyását is kinyerheti és mely a magyar törvényhozás helybenhagyó készségével is találkoznék. Ellenben mit tapasztalunk ? így az, hogy a báni méltósággal megszüntessék, s helyébe Zágrábban egy minisztérium lépjen három osztállyal, nekünk hibás kombinácziónak tetszik, főleg azért, mert ezen minisztériumnak állása a közös kormányban, a közös ügyekben és a közös országgyűlésnek tartozó felelősséggel szemben bajosan összeegyeztethető a horvát autonómia közigazgatásával és a zágrábi országgyűlésnek tartozandó felelősséggel. Mi tartunk arra, hogy a két illetékesség, a közösügyi és az önkormányzati, a kormányzatban is kifejezést nyerjen és megóvassék. Ép úgy, sőt még kevésbé tudunk mi megbarátkozni azon eszmével, hogy a társországok képviselete Pesten ezentúl is a régi módú választás szerint történjék, azaz hogy Zágrábban azt delegálják, akit épen a majoritás akar, s e szerint most is és jövőre még inkább csak az egyik horvát párt, a majoritás lehessen képviselve. Nem kívánunk ugyan direkt választásokat, hanem országgyűlési kúriákat osztrák minta szerint, hogy a horvát nagybirtok és az egyes megyék ne maradhassanak minden képviselet nélkül. Képviseleti módositványba, mely az Őrvidékkel együtt 65 csupa egypárti horvátot küldene föl Pestre, a magyar országgyűlés önföntartási ösztönből sem egyezhetnék bele. Ezeket jól meg kell a horvát regnikoláris küldöttségnek fontolni, mielőtt követeléskép előadná és az által az egész kiegyezési reviziót lehetetlenítené. Jobban cselekszik, ha a télen váltott eszmecserére emlékszik vissza és a Budán őrzött pontozatokhoz tartja magát. Ne feledjék Zágrábban, hogy a fák sem nőnek a menyországba. Aztán vegyék számba a horvátok, hogy mi történnék akkor, ha a regnikoláris küldöttségek a revízió fölött nem tudván megegyezni, a mostani pártegyezség is fölbomlanék? Bizonyosan nem a nemzeti pártiak jutnának kormányra. És ha országuk ismét a békés haladás és rend útjáról a zűrzavarba sülyedne, hiszik-e a nemzeti párti túlzók, hogy jó szolgálatot tettek hazájuknak? = A horvát unioklub szervezése. Zsivkovics képviselő egy alapszabálytervezetet dolgozott ki az unionista klub számára, melynek tartalma a következő : Zsivkovics szerint a klub feladata a kiegyezési törvény álláspontjához és az önálló államalkotmányhoz való szigorú ragaszkodás mellett, minden törvényes eszközzel oda hatni, hogy a három egy királyság és Magyarország között őszinte és állandó béke létesíttessék, és e czélból a nemzetnek a kiegyezési törvény módosítására, illetőleg kiegészítésére vonatkozó óhajait támogatni fogja, amennyiben ezt az ország jól felfogott érdekei követelik és az önálló dualisztikus alkotmány megengedi. A klub feladatához tartozik továbbá erélyesen oda hatni, hogy a közigazgatás minden ága a jelenkor igényeinek megfelelőleg mielőbb újra szerveztessék — amint ezt elvben a jelen országgyűlést megnyitó királyi leirat is a kilátásba helyezett reformokkal hangsúlyozta. Az eljárás módjára vonatkozólag így szól ez alapszabály: az országgyűlésen tárgyalandó ügyek tekintetében a klub szótöbséggel határozza meg tagjainak magatartását. A klub egyes tagjainak bizonyos esetekben fontos okoknál fogva kivételes magatartást is engedhet meg, amennyiben ez jelen alapszabály fellebbi czikkében foglalt elvbe nem ütközik. A klub tagjai közül választja elnökét és ennek helyettesét és pedig minden hó elején , a lelépő tisztviselők újra megválasztathatnak. Minthogy a klub nagy fontosságú feladata közül lehetőleg a nemzeti párttal egyetértve óhajt eljárni, egy közvetítő (parlamentáris), három tagú bizotttságot választ, mely a nemzeti párttal a szükséges értekezéseket és tárgyalásokat vezetendő és a klubnak esetről esetre jelentést fog tenni. Oly kérdésekben, melyek véletlenül, azaz a klub előzetes tárgyalása nélkül támadnak az országgyűlésen, az említett bizottság a klub elnökével vagy az elnökhelyettesével egyetértőleg fogja egy ülésben a klub tagjainak magatartását meghatározni. A klub a kormány irányában független állást foglalván el, szigorúan az ezen alapszabályban kifejezett elvekhez ragaszkodik és a törvényt minden esetben tiszteli és védi.“ == A horvát országgyűlésből. A horvát országgyűlés igen szorgalmasan dolgozik. A pénzügyi bizottság július 31-én befejezte munkáját s az országgyűlésen tegnap kelle megkezdetniök a költségvetési tárgyalásoknak. Ezeket azonban igen röviden el akarják végezni, minthogy a folyó hó 25-én leendő elnapolásig a Mazuranics által megpendített házközösségi kérdést is el akarják intézni. Az országos küldöttség, mely júl. 30-án kezdte meg működését, szintén nagy buzgalmat fejt ki, és a pénzügyi kérdésre vonatkozólag egy Mazuranics, Zsivkovics és Jakics urakból álló albizottságot választott, míg a többi kérdések teljes ülésben tárgyaltatnak. Horvátországnak a magyar országgyűlésen való képviseltetésére nézve az eddigi módozat, azaz a teljes országgyűlésből való választás mellett nyilatkoztak volna, azon föntartás mellett, hogy a horvát országgyűlésnek minden évben bizonyos idő engedtessék, melyben kizárólag és zavartalan a tulajdonképeni országos ügyekkel foglalkozhassék. Ami a horvát országos kormány állását illeti, úgy Horvátországban a budai miniszteri állomás megszüntetését kívánják. Az országos küldöttségben azonban azon kérdés került volna szőnyegre, vajjon nem volna-e megszüntetendő a báni hivatal is, és ennek helyébe egy felelős miniszter állítandó fel. Minthogy azonban ez a gyakorlatban mégis csak nem volna egyéb puszta czimváltoztatásnál, az ország aligha fog megbarátkozni oly javaslattal, melynek elfogadása által egy megkedvelt történeti hagyomány pusztulna el. A jezsuita-kérdésben kiadott tajtántúli rendelet Július 11 -éről van keltezve és Stremayer közoktatási miniszter által aláírva. A rendelet bevezetésében vonatkozva a jezsuiták ellen Németországban behozott rendszabályokra és az ennek következtében lehetséges netáni nagyobb bevándorlására a jezsuitáknak Ausztriába, ekkép folytatja : „Azon esetekben, hol a bevándorlott jezsuiták uj telepeket akarnak alapítani, az 1858. junius 13. miniszteri rendelet szabályainak és az államminiszterium 1866. nov. 28. körrendeletének értelmében fog történni az eljárás, illetőleg az állam beleegyezése függővé fog tétetni az uj telepitvénynek aggályos voltától. Ez azonban nem csak azon esetekre szól, hol a jezsuiták maguk folyamodnak az állam általi befogadásukért, vagy hol egyátalában mint testület vagy mint vallási rend akarnak föllépni, hanem a rend több tagjainak mindennemű társulásaira is, melyben közös életet folytatnak. Mert a vallási rendek és testületeknek a fönt jelzett miniszteri rendelet értelmében megkövetelt állami jóváhagyása nem bír a jogi személy minőségének előnyével, hanem elsősorban csak arra vonatkozik, hogy valamely vallásközösség államrendőrileg megengedtetik, tehát ott sem szabad e jóváhagyáson túllépni, hol nem is igényeltetnek ily közös testületi jogok vagy egy átalában jogi önállóság. Amennyiben pedig a rend egyes külföldi tagjainak letelepedése vagy azok belépése már fönálló konventekbe forog szóban, az egyes esetek és a körülmények szerint fognak a hatóságok eljárni, és ott, hol a körülmények követelik, a törvény szerint megengedett kitiltásról is lehet élni.“ Végül fölszólíttatnak a helytartók, hogy a minisztériumot minden a jezsuita-kérdéssel összefüggő nevezetesebb mozzanatról pontosan értesítsék. » Kérjük a „Hon“ t. szerkesztőségét, hogy azon esetekben, midőn czikkeinkre reflektál, s belőle szemelvényeket szakít ki, ne tulajdonítson lapunknak olyan tendencziát vagy olyas mondást, mi szándékunkban nem volt és sorainkban nem olvasható. így mai czikkünkről a „Hon“ írja, miszerint ez „eléggé bizonyítja, hogy a jobboldalon szintén vannak, kik a Lónyay-minisztérium gazdálkodását, a demoralizáczió terjedését (a „Reform“ legsajátabb szavai szerint) megunták.“ Mi szóltunk a demoralizáczió terjedéséről, de „a Lónyay minisztérium gazdálkodásáról“ sem tegnap, sem máskor nem irtunk semmit, s azon rágalmazó és gyűlöletesen tendencziózus szellemben, melyben ezen „gazdálkodásról“ az ellenzéki sajtó írni szokott, mióta Csernátony és Simor^i Ernő nyomdokait követi, mi már csak azért sem fogunk írni soha, mert mi azt az egész éktelen lármát igazolatlannak ítéljük. Az uj nagyvezir. [Saját levelezőnktől.] Konstanczinápoly, aug. 1. Midőn az uj nagyvezir tegnap esti 7 órakor a császári palotába ment, roppant néptömeg özönlött eléje. A nép ezen csoportosulása inkább csak ösztönszerű volt, de bárki is örömmel csatlakozhatott ezen demonstráczióhoz. Ki az a Mitbad pasa ? Először magas miveltségű ember. Műveltségégében fölülmúlja még Resid pasát is. Több nyugati nyelvet tökéletesen beszél, a reális tudományokban jártas, a szép művészetekhez ért. A történelem és a bölcsészet olvasmányainak főtárgyát képezik, s a régi görög bölcselet rendszereit épúgy ösmeri, mint ahogy behatott Spinoza, Kant, Hegel szysztémáiba. Amihez Mitbad nyúl, abba fenékig behatol, ő tehát nem másoló gép, hanem önállóan gondolkozó fő. Másodszor szabadelvű. Sokan őt Robespierre követőjének tartják, sőt többen állítják, miszerint Mitbad szájából hallották, hogy ő az 1789-dik évi eszmék barátja. Ez azonban nincs ekként. Barátai, Ziabey, Husni pasa stb. hajlandók ugyan a radikalizmusra, de ő nem. Ő azt mondja: a becsületes liberalizmus tágas útja ugyanazon szabadságokhoz vezet, mint a radikalizmus, anélkül, hogy a népeket megrázkódtatásoknak tenné ki. Mibad teljesen konstituczionális ember. Ifjúsága óta harczol azon eszméért, hogy Törökország oly alkotmányt nyerjen, mely a törvény előtti egyenlőséget meghonosítsa. Szeretne Törökországnak parlamentet adni, a vilajeti képviseletek helyébe oly parlamentet, melynek a kormány felelős legyen. Ekként tehát a szultánból alkotmányos fejedelmet csinálna. Az alkotmányt a következőknek kellene megelőzniök. Községi és tartományi autonómia, átalános hadkötelezettség, tan-, tanítás- és sajtószabadság, esküdtszék, tankötelezettség s nyilvános és szóbeli peres eljárás. Harmadszor: Muhad pasa ellenlábasa az orosz politikának, s Resid, Fuad és Alinak a hábom előtti politikájának híve. A nyugathoz való csatlakozást Törökország életfeltételének tartja. Az angol-osztrákmagyar-török szövetség rá nézve szükségességnek látszik. Továbbá a béke barátja. Adott viszonyok közt hajlandó a hadsereg redukálására. Ezen ember lett most nagyvezír! Ebből látszik tehát, hogy a legközelebbi miniszterválság a leggyökeresebb rendszerváltoztatást jelenti. Hogy ezen változás csak nagy erőfeszítéssel volt keresztül vihető, magától érthető. A nyugati diplomáczia megtette kötelességét. Ignatieff tábornok eget-földet mozgásba hozott, hogy a csapást elhárítsa, de hiába. Andrásy gróf politikája intézte a legelhatározóbb csapást Mahmud ellen. Midőn Francziaország a földön hevert s Németország Oroszországgal szerelmeskedett, mindenki félteni kezdett Törökországot, s ez Oroszországhoz csatlakozott, mivel Ausztriát és Magyarországot elszigetelve, Angliát tétlennek hitte. Andrásy azonban közbelépett, s Berlin és Bécs közt szövetséget hozott létre s egyúttal Szt Pétervárral is kibékült. Ezen politika sikerült, s most már teljesen belekerült Ausztro-Magyarország a politikai számvetés faktorai közé. Ezen fölfogás és még valami megadta Mahmudnak a végső csapást. Muhad pasa kétségkívül nem fog ugyan ellenséges hangulatot elárulni Oroszország ellen, mert hiszen ő is békepolitikus, de meg fogja tűrni keleten való túlnyomó befolyását. Hogy a Bosporus partján inaugurált emez uj politika több más keleti államférfi magatartására nézve is nagy befolyást fog gyakorolni, igen valószínű, s nevezetesen a nyugati diplomáczia tekintélye növekedni fog, ami nemsokára tényekben fog nyilvánulni. Szóval, a legközelebbi miniszterválságnak nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk. Az európai politikai helyzet valóban jól kezd alakulni, s hogy ez így történt, nagy részt Andrásy gróf államférfiúi politikájának lehet és kell köszönni. Ezen nézetet sok ex professo diplomata vallja. A magyar tannyelv a pesti theologiai kar előtt. II. A rektor valóban órczvedvekkel vette körül indítványát. Hivatkozott az egyetemnek, a népmivelődésnek, magának a katholiczizmusnak és a nemzetiségnek érdekeire, mely utóbbi szerinte a magyar nemzetnek életföltétele. Az egyetemnek, s ezzel a hazai összes tudományosság jövőjének érdeke kívánja,úgymond, hogy az a törvénynek ha tisztelete és végrehajtása által az országgyűlés kedvezését kinyerje, melyre szüksége van jelenleg és a közelebbi jövőben, midőn a közoktatási miniszter nagy szubvencziót készül kérni az egyetemi építkezésekre, melyeket az többé nem nélkülözhet. A hazai népesség majd felének, a katholikusoknak, miveltsége kívánja, úgy mond továbbá, hogy tudományosan kiképzett és vallásos, de ne vakbuzgó, türelmetlen, (új katholikus ?) papság befolyása alá legyen adva, most pedig mit látunk ? Latinul taníttatnak, tehát oly nyelven, melyet alig értenek, melyen vizsgálatkor nem bírván ismereteiket és gondolataikat könnyen, szabadon, biztosan kifejezni, hogy mégis felelhessenek, bemagolják a stúdiumot, s igy nem csak csekély tudománynyal hagyják el az egyetemet, hanem annyira bele is unnak, hogy kilépvén az egyetemből, ha egypár latin könyvet vagy stúdiumot felejtenek is maguknál, azt ugyan soha többé nem forgatják, elszoknak az alapvető egyetemi tanulást lelkesen és érdekkel folytatott öntanulással nevelni, kiegészíteni és lelkipásztori hivatalukban érvényesíteni. Másfelől tanulmányaik fölött, örvendve ha úgy memorizálhatták, hogy az egyetemi éveken szerencsésen keresztülhatolhattak, nem igen gondolkodnak, még kevésbé önállóan, hiányozván a kellő alap: csuda-e aztán, ha igy képzett papok isten helyébe a pápát, a szentlélek helyibe a római jezsuitákat állítják, s az általok elbutitott milliókat arra készítik elő, hogy ha majd egykor az opportunitás úgy hozza magával, hogy a római isten a syllabusnak per excerpta egy-egy uj kiadásának terjesztését kivonandja papjaitól, ezek kész hirdetői lesznek annak. Nem fejtjük ki itt, mi következése lehet aztán a pápai agitácziónak, például az alkotmányosság, az ország törvényei iránt kivontatott engedelmesség kérdésében, ha a pápai parancsot népünk isten parancsának veendi? úgy tudjuk, hogy az indítványozó rektor ugyan ki nem fejtette azon következéseket, melyeket fanatizált papok hosszas butító hatása szegény népünkre múlhatatlanul maga után fogna vonni, de a sorok közt olvasva, csakugyan azt jelentheti azon A „REFORM“ TÁRCZÁJA. A három leánytestvér krónikájának könyvei. — Musaeus meséjének fordítása. — III. könyv. „Vájjon ki fog útba igazítani, ki fogja lábamat helyes irányba terelni, abba az irányba, mely a legcsodásabb kalandra visz, ezen a véghetetlen nagy erdőn ? Holdontuli hatalmak, ti nézzetek jó szemmel, és ha úgy van rendelve, hogy emberfia oldja meg ezt a hatalmas varázst, hadd legyek én az a boldog halandó !“ Imigy fohászkodék Rajnáid lovag magába szállottán, és ment mendegélt a nyomtalan után, befelé a sűrűbe. Bátran, félelem nélkül járt kelt a vadonban két álló napig, künnbált a szabad ég alatt két éjjel, úgy hogy fegyverzete rozsdás lett az éjjeli harmattól. Nyolczadnapra sziklacsúcsra ért, honnan akár a sz. Gothárd hegyéről széltiben csak rideg hegyszakadékon akadt meg a szeme. Csupán oldalt volt völgynyilás, zöld fűvel borítva, magas gránitszirtektől körülszoritva; az utóbbiak fölé busán hajolt a gyalog fenyő és cziprusfa. Távolról úgy tetszett neki, hogy ott sírkő sötétlik. Két óriási márványoszlop, feje, lába érczből, dóriai gerendázatot istápolt; az utóbbi szirtfalnak volt neki támasztva és vaspántos zavaros aczélkapu fölé borult, és azonfölül még föl is volt hántolva, vélta mélységre. Nem messze a kapufélfától, sötétszőrü bika legelt, szüntelen körülhordozva villogó szemét, mintha őrizni akarná a kaput. Rajnárd legott tisztában volt az iránt, hogy ráakadt a kalandra, melyről Ufó sógor beszélt neki; ott nyomban rá is szánta magát, s a sziklacsúcsról óvatosan lesiklott a völgybe. — Megközelité vagy nyil lövésnyire a bikát, de ez, — úgy látszott — nem vette észre; kisvártatva azonban sebtiben fölugrott, dühösen futkosva keringett, mintha harczra készülne a lovak ellen, akár az andaluz fajta, tajtékozva szánta a földet,“úgy hogy felleggomolyban kavargott föl a por, mérgesen dobbantott lábával, hogy rengett bele a mező, és két szarvával oly keményen neki ment a kősziklának, hogy az menten széjjelrepedt. A levente támadásra készült, és hogy a bika neki neki szaladt, ő ügyesen félreugrott a bősz állat kegyetlen öklelődzése elől és kardjával oly kemény csapást mért annak nyakára, hogy szinte rémlett már előtte, miként vitéz Skanderbég módjára egyetlen csapással fejét vette az ellenségnek. De borzasztó! A bika nyakszirtjén nem fogott se vas, se aczél; kardja apró darabokra tört és csak markolatja maradt kezében a lovagnak. Már most nem volt más fegyvere, csak kétélű, aczélhegyiiharfa dárdája, de másodszori támadásra ez is mint valami szalmaszál úgy megszakadt. A rugós bika ekkor felöklelé szarvával a védtelen ifjút és mint valami lapdát, könnyedén feldobá a magasba, teestét lesve, hogy újra felöklelhesse vagy széttaposhassa. Szerencséjére, Rajnáid lovag, estében vad körtefa terebély ágai közé került, s ezek, oltalmára dereka köré fonódtak. Jóllehet recsegett bele minden bordája, annyira eszén volt, hogy szorosan belecsinpajkogott a fába , mert a bősz állat érez szarvával oly hatalmasan öklelé a fatörzsét, hogy az válni indult gyökerétől és meghajlott. Azonban, mialatt a bika fordult, hogy erejét összeszedve, megint neki mehessen a fának, Rajnáidnak eszébe jutott mindenik sógorának ajándéka. Legelőbb is a három szál, medve szőr esett keze ügyére, dörzsölő ereje szakadtából, és azon nyomban előtermett egy bősz medve s kemény tusába elegyedett a bikával, csakhamar erőt vett rajta, lefogás ízzé tépte. Hogy üres hasa kétfelé vált, paraszt réczemadár repült ki belőle s nagy hápogással tova szállt. Rajnárd lovag megsejté, hogy ez a varázs kifoghat a győztes medvén s elburczolja viadalának hasznát; sebtiben a három szál toll után nyúlt és dörzsölé tenyere szakadtáig. Erre hatalmas sas csapott fel az ég alá, előle a réczemadárr parasztul lekuporodott a bozótba, a sas véghetetlen magasan keringett fölötte. Hogy észrevette a levente, fölhajszolá a gúnárt és kiüté a tisztásra. Hogy itt nem volt neki hová bújni, a récze felrepült és egyenest a halastónak tartott. De a sas lecsapott reá a fellegekből belevágó busába hatalmas karmát és izzó tépte. Hogy kiadta páráját, a récze arany tojást hullatott a tóba. Szemfüles ember létére Rajnáid ennek az uj igézetnek is elejét tudta venni; sebtiben megmelegité ujjaival a balpikkelyt. Mire czethal üté fel magát a vízből, bekapá az arany tojást s kiböké a partra. A lovagnak se kellett több, fogta magát s egy kővel feltöré a tojást, és íme kis kulcs hullott ki belőle, melyben ujjongva ösmert a varázslatok kulcsára. Azután fürge lábbal visszasietett az aczélkapuhoz. Az a törpe kis kulcs aligha az óriási lakathoz való, de azért mégis csak meg akarta próbálni, és íme alig hogy hozzá értette a kulcsot, a lakat felpattant, a nehéz vaspántok félresimultak, és az aczélkapu felcsattant. Jókedvvel szállott be a sötét barlangba, melyben egymásba nyílt hét bolthajtásos terem mind pompásan földiszitve, és ezet verő gyertyával kivilágítva. Rajnárd sorba mind bejárta és az utolsó teremből kis kamrába került, és itt fiatal hölgyön akadt meg a szeme, ki egy kereveten szakadatlan igézetes álomba merült volt. Ezen a szivinditó látványon föltámadt keblében a szerelem érzete ; némán, csöndesen állt ott a hölgy előtt s nem tudta levenni róla a szemét! Fölvilágosodott századunk az efféle helyzetet jobban tudja fölhasználni. Hogy csudálatából fölocsudott. Rajnáld lovag az alvó hölgygyel szemben csudálatos írással borított alabástrom táblát vett észre. Gyanita, hogy erre a táblára vésték az igét, mely az erdő valamennyi varázsában tartja a lelket. Méltó felháborodásában ökölbe szokta vaskesztyüs kezét és ereje szakadtából a táblára csapott. A szép alvó azon nyomban fölrezzent álmából, a tábla felé sandított s azon mód megint álomba merült. Rajnáid ismétlé a csapást és minden úgy történt, mint az imént. Ekkor azon volt, hogy a varázst teljességgel fölbontsa, de nem volt keze ügye alatt se kard, se dárda; nem volt, csak két vaskos karja, ezekkel megragadá az igézetes táblát s a magas állványról ledönté a márványkövezetre oly erővel, hogy az izzó porrá tört. Könyvismertetés. — Hellas földirata és hellen állam régiségek. A müveit rendek szükségeihez alkalmazva. A magyar tud. akadémia által a magyar hölgyek dijával konzoruzott pályamű. Irta Pór Antal, tv. Ára 1 frt 40 kr. Pest, Heckenast Gusztáv tulajdona. — A Bach-korszak alatt, midőn Thun gróf miniszter a központosítás és németesítés szempontjából czélszerütlennek találta Magyarországnak gymn. tanárvizsgáló-bizottságot adni, a magyar tanárjelölteknek a bécsi egyetemen kellett a 3 évi tanfolyamot végezniök és a tanárvizsgálatot kiállniok. Zokon esett e nyomasztó intézkedés minden, a magyar tanügyi viszonyok iránt érdeklődő hazafinak. Úton-útfélen hallatszott a panasz a felett, hogy a német, helyesebben bécsi szellemben nevelkedő tanárok hazatérve meg fogják mételyezni az egész magyar ifjúságot. „Ezek az emberek — mondák az aggódók — Bécs számára fognak nevelni.“ Azonban az előtt, aki a bécsi egyetem akkori magyar növendékei között meg-megfordult, egészen más színben állt a dolog. Panaszkodtak ugyan a magyar tanárjelöltek,hogy német kolloquiumokat kell tartaniuk, német dolgozatokat készíteniök, a német nyelv ellen ejtett hibáikért gúnyoltatással, illetőleg visszautasíttatással lakolniok, magyar szellemükért különféle keserűségeket tűrniök, de a magyar szellem épen e folytonos ellentétből véve erőt, törhetlen volt s mégis elfogulatlan arra nézve, hogy a német tudományossággal való megismerkedés csakis hasznos lehet hazánkra. „Elnémetesedéstől nem féltem önöket — mondta az akkor Bécsbe internált L 0novics két, nála tisztelgő magyar tanárjelöltnek, — hanem a mindent kétségbevonó német szkepticzizmustól mégis óvakodjanak.“ Magyar és tudományos szellem volt a bécsi magyar tanárjelöltekben, oly szellem, melynek láttára nem egy jóslat fakadt, hogy e nemzedék előbb-utóbb jelentékeny szolgálatokat fog tenni a magyar tanügynek és tudományos irodalomnak. S e jóslatok nem voltak vakmerőek. Bartál Antal, Tewreyvk Emil, Szamosi János, Berecz Antal, Veress Ignácz stb. tanári körökben és a tud. irodalomban máig is jól ismert nevek. E munkás magyar tanárjelöltek egyike volt Pór Antal, kit tud. akadémiánk pár hónap előtt választott levelező tagjai sorába. Pór A. Bécsben a történelmi szakmára készült. Búvárlataival összekötötte ugyan a történelm minden mellékszakát, a mint ez a történelem tanárjelöltjeitől Bécsben meg is követeltetett, de törekvése, úgy látszik, főleg történetírói. (Nem rég jelent meg szent István királyról irt és Ipolyi által igen dicsért monographiája ; sajtó alatt van — legalább az én tudomásom szerint — a tud. akadémia által pályakoszoruzott római történelme.) Hellen állam régisége inkább a „nobile otium“-nak dicséretes terméke. Eredetiségre e mű nem tart igényt, — az előszóban ki van mondva, hogy „nagyrészt a legjelesebb földolgozásokból van merítve.“ Én azt vettem észre, hogy szerző főleg Sebömann G. F. „Griechische Alterthümer“ czimü jeles művét tartotta szemei előtt. Egyébiránt egy Sebömann után, ki majdnem negyven évig kutatott e téren, bájos is eredeti munkát írni. A mű tartalma következő: Előre van bocsátva és a 46. lapig tárgyalva Hellas földirata. Ezután következnek az államrégiségek, nevezetesen az I. szakaszban a görögöket összekötő intézmények, nyelv, vérrokonság, vallás, vallási szövetségek, jósdák, ünnepélyek. Mivel a világkiállítások korát éljük és épen a bécsi világkiállításra készülünk, legyen szabad az eszmék rokonságánál fogva az ókori világkiállítás egy nemének, az olympiai ünnepélynek leírásából mutatványul egy kis részt közölni. „Olympia lakossága a főnemes ivadékú papságból, áldozók-, síposok-, kertészek- és szolgákból állt, de e mellett csendes falusi hely maradt, és az alpheus-völgyi magány csendjét csak a vándor léptei zavarák, ki Zeus oltárához közeledett imáját mondandó. Azonban megváltozott minden, midőn az ötödik év, az olympiák nagy éve megérkezék, midőn „szent követei Zeusnak, a Kronidának, a békekövetek, az évszakoknak fbnökei, az Altis nagy kapuján kivonulva az összes görögségnek a bőn óhajtott követséget hozák: „Zeus ünnepe ismét közeledik, minden viszály pihenjen, minden harczi zaj némuljon el! Bátran jöhetnek vizen és szárazon a zarándokok Zeus szerető küszöbéhez!“ Minden hellen hivatalos volt; kizárva csak az adósok és azok maradtak, kik az olympusi Zeus iránt a tiszteletet megtagadák, vagy kik a hellenek közös ügye ellen vétkeztek; igy kizáratott Themistokles indítványára a syrakusai Hiero, mert a Xerxes elleni háborúból elmaradt. A hivatalos városok legtekintélyesebb polgáraikat küldözték követségül Olymphiába, s ezek pompás kocsikon, díszöltönyökben, számtalan kisérettel érkezének meg a Zeus ünnepélyhez saját és övéik nevében dicsáldozataikat bemutatandók. A gyarmatok városai fölhasználták ez alkalmat, hogy viszonyukat az anyaországhoz élesszék. Polgáraik sűrűn özönlöttek a nyári hónapok alatt kevésbbé viharos tengeren, és a Jón tenger, valamint Alpheus torkolata is megtelt az ünnepiesen fölkoszorúzott hajókkal, melyeken az Ázsia és Afrika partját, Italia-, Sicilia- és Galliát lakó hellenek érkeztek. Bámészkodva szemlélte a parton összesereglett kiváncsi néptömeg a különféle legelőkön felnőtt lovakat és öszvéreket, melyeket idegen barna arezszinü rabszolgák vezettek ki az elisi szárazulatra. A viadorok kötelességszerüleg jelenték magukat a pályabíróknál, hogy Hellen eredetöket, tiszta hírneveket és testi képzettségöket bebizonyítsák; ki kellett mutatniok, miszerint valamely Hellen gimnáziumot legalább 10 hónapig látogattak és lelkiismeretesen elvégezték az előirt fokozatos tanfolyamot; azután a pályabírák csoportokra oszták őket vínemök és életkoruk szerint. Végül Zeusnak, az esküőrnek villámtartó bálványához léptek, megesküvén, hogy a szent harczban semmi csalárdságot vagy becstelenséget el nem követnek. A játékok nemes idő folytán mindinkább szaporodának : az egynapi ünnepből lassankint ötnapi jön, melyek a nyári napfordulat holdtöltére esnek. Legelőbb a gyorsfutókat szemlélni tölti be a stádium lépcsőzetét az élvsovár nép ; ha a nép már együtt ült, kiléptek a viador csoportok vezettetve a bíborba öltözött pályabíráktól,kik aztán díszhelyeiken letelepedének. A hírnök a sorompó elé bívá a pályázókat, a népnek bemutatá őket név szerint, hogy az, ha valamelyiket méltatlannak tudná Zeus koszorujá-