Reform, 1872. szeptember (4. évfolyam, 239-267. szám)
1872-09-19 / 257. szám
257. szám. Előfizetési föltételek : Vidékre postán vagy helyben háiiskola hordva . 20 frt—kr. 1 Negyed évre . 5 frt—kr. Egéa* évre Fél évre . 10 Egy hóra 80 Hirdetmények dija: 10 bagábo8 petitsor egyaeri hirdetőanél A nyílttéri petitsor . . .... Bélyegdij .......................................................... Csütörtök, szeptember 19.1872. 8 kr. 25 „ 30 „ REFORM ■Bfin. évi folyam. Szerkesztési iroda: BclTároM, v6vOBh&K-tAv 8. ■». X. udvuVg X. «ntAlat«!}. B lap üitellemi rénét illető minden kölemény a *»erkea«tóségho* inte ondő. Bérmentetlen levelek amik ismert keséktől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Rith Mór könyvkereskedésében, régi ixlnltáxtór S. 1«. A lap anyagi rését illető kölemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhos intéiendfik. Előfizetési fölhívás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi október—deczemberre 5 frt, — október—novemberre 3 frt 60 kr., — októberre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens „Barnaby Rudge“ czimű 3 kötetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküld lés ére legczélszerübb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. 99 A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé kegyült 5917 írt és 2 db. cs. és kir. arany. Pest, szeptember 18. Az alkotmányos államéletnek a budget valóságos mikrokozmusa. Száraz számok csoportjai adják itt vissza az élet képét, és bár első pillantásra élettelenül, de hivebben és részrehajlatlanabbul teszik, mint a legpártatlanabb történész mesterkeze. Kivált oly államokra áll ez, melyek a reorganizáczió, a reformok nagy munkájának küszöbén állnak, mint Magyarország. Itt nincsenek stationar számok, évek sorára kivetett tételek, melyek a kormánygép egyforma munkáját, az államélet megállapodottságát jeleznék. Itt minden budget, melyet a pénzügyminiszter a törvényhozás elé terjeszt, egy új programmot proklamál, új munkák műhelyébe vezet, új kísérleteket és törekvéseket jelez. Ily viszonyok közt a budget valóságos eseménye a parliamenti életnek. És valóságos esemény napjaink történeteiben azon expozé is, melyet pénzügyi állásunkról a pénzügyminiszter szájából tegnap hallottunk. Nem valami fényes terméke a hazai retorikának, a ki állami gazdaságunk, pénzügyi politikánk új irányzatainak — ha szinte csak átalános — megjelölését kereste benne, csalatkozva hallhatta végig. De fináncz- ügyekben a legfényesebb, legreálisabb ékesszólást elvégre is a számok fejtik ki, s a pénzügyminiszter oly bőkezüleg enged vala gyönyörködni az ékesszólás e nemében, hogy szinte sok volt a jóból. Az 1873. évi költségvetés, ha jelen előirányzatában meghagyatik — ami valószínü — egy 8—9 milliomos deficittel kecsegtet csak a rendes szükséglet tekintetében. A pénzügyminiszter ugyan csak 3 milliót emlegetett, ami megfelelne a valóságnak, ha jövő évi közösügyi hányadunk, szerényen megmaradt volna idei összegénél, 23 milliónál. Mint azonban a közös költségvetésből látjuk, az fölszaporodott 29 millióra s egy futó tekintet a tételekre, melyek e két millió különbséget teszik, sejtenünk engedi, hogy az meg is fog maradni azon a magasságon. S e szerint rendes budgetünk mérlege is nevezetesen módosul. A kiadások előirányzatába tétetett 150, a bevételekébe 170 millió, csakhogy míg az előbbi összeg tisztán belügyi kiadásaink összegét jelzi, addig a 170 millióból levonandó a közös hányad is, mi 23 millió mával véve, csakugyan 3 milliónyi, de a tényleges 29 millió mellett 8—9 milliónyi deficzit. Bizonyára nem örvendetes kilátás. De legyen szabad vigasztalóul Macaulay egyik rokontárgyu passzusát emlitenünk. — „Évi egy millió koldusbotra vezetend“, mondák 1648-ban a patrióták. „Évi két millió romba döntend, a hazát“, siránkoztak 1660-ban. „Ötven milliónyi adósság s kiált föl Swift; ezek a nagy szövetségek tönkre tették Angliát.“ „Kétszáz negyven milliónyi adósság!“ kiáltottak 1783-ban kórusban az államférfiak, mely ügyesség, vagy mely kormányi takarékosság mentheti meg az ilyeténkép megterhelt országot.“ Pedig hogy ez a túlterhelt tönkremenendő ország adóssága minden növekedése mellett, jóllétben, gazdagságban és hatalomban is nevelkedett a mai napig, tudvalevő dolog. „Szegényebb-e 1790 óta ez ország“, kérdi a fentidézettekre nézve Macaulay. Való, Magyarország nem Anglia. Szegények vagyunnk a természet dúsgazdagsága mellett, népünk hajlamai kevéssé irányulnak a gazdagodásra, és politikai életünk nyomorúságai még évekig vissza fognak hatni gazdasági fejlődésünkre. De elvégre is vannak kiadások, melyek valóságos bevételek. Állításunknak igen paradox szine van, pedig lényegében való. Midőn XIV. Lajos alatt a franczia állam adósságai ijesztő mértekben emelkedtek, a kiadások legnagyobb része, mely az eladósodást szülte, drága és hiábavaló háborúkra, kegyenczek és maitressek zsebeire, mesés fényü udvari ünnepélyekre, s az ancien regime nem mindig ízléses, de annál számosabb és drágább építkezéseire költ. Az ilyen kiadás valóságos kiadás, mely körülbelől elmondhatni, hogy ki van dobva az ablakon. De mikor egy uj államrendezés vagy mint hazánk az újon visszanyert önállóság kezdő éveiben szervezi és kiterjeszti közoktatását, új alapokra fekteti az igazságszolgáltatást, kiépít egy nagy vasúthálózatot, teremt vagy restaurál közutakat, megalkot egy nemzeti védsereget, akkor költhet ugyan a folyó évek jövedelmén, a maga pereznyi vagyoni állásán fölül, és adóságcsinálással kezdve látszólag megrontja gazdasági életének alapját; de bizonyára amit veszt a réven, visszanyeri a vámon, vissza tízszeresen, százszorosán. Csak igazi szükségleteknek tegyen eleget és tegye kellő eszéllyel és belátással. Ki tagadhatja, hogy a mi helyzetünkre még mindig alkalmazhatók a mondottak és magában egy nyolcz milliónyi deficzit sem tud oly módtalanul aggasztani. Csakhogy az a kérdés, valóban sürgős, hasznos gyümölcsöző kiadások-e, melyekkel a kormány elénk lép, s ily tetemes áldozatokat kíván e kimerült fizetőképességű ország népétől. E kérdésre most, midőn jóformán csak egy főszámösszesítés fekszik előttünk, még nehéz dolog volna felelni. De reméljünk minden jót, míg az ellenkezőről meg nem győződünk ; nemsokára kezünk között lesz a bruttobudget, melyet szigorúan átvizsgálni csak oly fontos, parancsoló kötelessége a sajtónak mint a törvényhozásnak, és e kötelességnek megfelelni annak idején mi is fogunk. hajózás legvégső pontja Djan, és itt van egyszersmind a legfontosabb kutató utazásoknak kiinduló s visszatérő pontja. Innét utazók déli és nyugati irányban már öt foknyira haladtak elő. Djau körülbelül 11—12,000 lakosú helység, ezek között 5000 núbiai; az egész vidék lakossága legfölebb 200,000 főre tehető, mely azonban 1300 négyszög mértföldnyi területen van szétszórva. Schweinfurth utazása irányául a nyugati vizi utat választó, a charlumi kereskedőkkel szerződést kötött, mely részére élelmiszerek, hordárok, fegyveresek stb. átszolgáltatását biztositá, és azonfelül még a nílusi útra bárkát is adott rendelkezésére. Embereit az utazó chartumi lakosok közül választá, s e választása szerencsére vált, mert soha sem volt alkalma panaszra. Alindennel ellátva, ami szükséges, az utazás 1869. január 5-kén kezdődött el a zergefolyamhoz. Az északi szélesség 11. és 12-ik foka közt Sehweinfurthelső nyomait találá egy földmivelő népességnek; fekete bennszülöttek voltak, a Schilluk törzsből, ki .5—6 órányi szélességben a Nil partjától és az alsó Sobat mellett hosszú területen telepedtek le. Egészen az egyptomi kormány uralma alatt állanak. Az utazó, a falvak nagy számánál és nagyságánál fogva a lakosságot egy millióra becsüli; minthogy azonban a Schillukok országának egész kiterjedése 120 négyszög mértföldnyinél nagyobbra nem tehető, s igy egy négyszög mértföldre 10,000 ember esik, oly sűrűn lakott vidék az ő vidékük, hogy hasonlót más néptörzsnél nem találni. Az utazó néhány napig még Sobatban időzvén, az egyptomi uralom e legszélső pontján, az utazás bárkán a folyamon fölfelé tovább folytattatott. A kis jármű tulajdonosa, valami Abu Számát, „egy nemeskeblű ember“, a vállalatra nagy befolyást gyakorolt. Habár Schweinfurth és Abu Számát több mint 80 fegyveres embert vittek magukkal, mégis, mikor a Sobat torkolatához értek, résen kellett lenniök a Schillukoktól. Néhány nappal később az utazók a Szerat folyó torkolatán felül voltak egy bonyodalmas csatorna-hálózat közepette. Csupán egy az eltorlaszolt főfolyamtól eltérő folyóágon át volt lehetséges a Bacher el gbasal [zerge (gazella)-folyó] torkolatáig való elcsatolás és még itt is sok ezer ember egyesült erőlködésének sikerült a bárkát egy keskeny nyíláson átvinni. — Huszonkét napi utazás A mondottak különben még határozottabban állanak a rendkívüli költségvetésre nézve. Itt óriási deficittel állunk szemben. Meghaladja a 28 millió forintot az a kiadási összeg, melyre a pénzügyminiszter épenséggel nem tud fedezetet találni. Az egész rendkívüli költségelőirányzat 75 millió. Ez összeg súlya 48.771,538 forint a közlekedési minisztérium budgetjére esik, tehát vasutak, s kétségkívül kőutak építésére, kikötőkre, csatornákra, vízszabályozásokra stb., mind oly ágaira a közlekedésügynek, s e szerint közvetve a közgazdaságnak, melyek határozottan produktív beruházást, tehát nemzetvagyont képviselnek, s a reájuk fordított óriási összegekkel voltaképen csak értékcserét képeznek, mégpedig lehetőleg kedvező értékemelkedéssel. És az, ami átalánosságban, elméletben áll. A gyakorlatban mindez természetesen igen jelentékenyen módosul, illetőleg kérdésessé válik. Vájjon bizonyos vasúti hálók csakugyan reális szükségletnek felelnek-e meg ? vájjon építésük és kezelésük azon olcsósággal járnak-e, mely szigorú, lelkiismeretes gazdálkodás mellett elérhető ? vajjon bizonyos beruházások csakugyan kecsegtetnek-e azon biztos anyagi vagy erkölcsi eredménnyel, mely a reájuk fordított költségek s áldozatokért kárpótoljanak bennünket? Mind oly kérdések, melyek mikénti megoldásától függ ítéletünk javuló vagy rosszaló jelleme is. Itt is a közeljévő részletes vitatásig kell tüntetésre kérnünk olvasóinkat. Annyi áll, hogy Kerkapoly úr pénzügyminisztersége alatt nagyszabású financzpolitikát űzünk. A deficitektől nem fel a hideg, és adósságot csinálunk, mint valóságos nagy urak. Bátrak vagyunk, és a milliárdok árnyékától nem ijedünk meg. Ez önbizalom, e bátorság nem baj. Csak azután legyen meg bennünk az a gazdasági és politikai gyakorlatiság, az a szolid, munkás szellem, akarat és kitartás, mely mindez anyagi eszközöket, e „bátor“ gazdálkodást hasznunkra , előhaladásunkra, gyarapodásunkra fordítsa. Mert ha e gyakorlati szellem és munkaakarat és kitartás hiányozni találna, a bátorság ma holnap s hova hamarabb torkunkra forrhat. — Andrásy Gyula gr. külügyminiszter ma Terebesre utazott, hol természetesen csak nagyon rövid ideig marad, minthogy a delegáczió fő albizottságainak megindulandó tárgyalásai az ő jelenlétét is föltétlenül szükségessé teszik. Lábra kapott a hir, hogy tervben volna, Andrásy grófot kér ezéggé nevezni. Az ellenőr e hirt fölveszi hasábjaiba, szívesen is veszi a tervezett kitüntetést és nagy bizalmat szavaz Andrásy grófnak. Ami a bizalmat illeti, ebben körülbelül egyetértünk t. kollegánkkal, ami a kitüntetést, a herczegi czimet illeti, arra nézve más véleményben vagyunk. Magas állású ember sok hasonló kitüntetést tartozik fölvenni, a melytől az alantabb dolgozók megkímélve maradnak. Az ily alkalmi kitüntetéseknek azonban udvariassági jellemükön kívül való jelentőségük nincs, míg a herczegi czim már szinte tüntetés, nem csak kitüntetés lenne, melyre alkalmat egyelőre nem látunk. Megrövideljük Andrásy gróf külügyminiszterségét s eddigi tapintatos eljárását sehogysem kicsinyesve számítunk reá, hogy csak ezután fog az következni, a miért magyar kormányelnöki székét mostani állásával fölcserélte. Minden esetre olyat s oly föladatok várnak még ö reá, a hol egy herczegi czimnél többet érő dolgokat is el lehet veszíteni. Ha ilyen sors találná őt érni mitől ugyan nincs okunk őt félteni, de mi ellen biztosítva sincsen, szomorú gúnyképen maradna rajta az előlegül vett herczegi kitüntetés. Nem is hiszünk sem a tervben, sem abban, hogy Andrásy gróf ambiczionálja, kivált most, bizonytalan körfutásának bár fényes, de kezdő kezdetén, után február 21-dikén értek az utazók kiszálló helyükre. A Djur torkolata előtt, mely rendkívül nehezen hozzáférhető, a mély vizi út jó négy mértföld folytatódik még a kiszálló helyig, mely így formális zsebutczát képez, melyet a bennszülöttek Kit-nek neveznek, és hol a legcsekélyebb áram sem vehető észre; ez nyilván egy régi folyó medre. Csak a Djur torkolatán alul folyik a víz és a meder tekintélyes szélessége csak a Bacher-el-Arab torkolata előtt kezdődik. Schweinfurth számos tudakozódása után e folyót a főfolyónak tekinti, mert még 75 mértföldnyire e helyen felül, oly távolságban a torkolattól, melyet a Djur egész folyásával nem ér el, e folyó minden évszakban hajózhatónak mutatkozik. Mikor visszament júliusban, az utazó a legbiztosabb bizonyítékokat szerezte magának az iránt, hogy a Bacher-el-Seraf a Bacher-el-Arab folyó folytatása. Az utazásnak azonfelül fő czélja volt, hogy a nyugati Nil folyó mellékfolyóit és ágait megállapítsák, s jelentőségüket kiderítsék, és Schweinfurth bebizonyítani véli, hogy az összes folyamterület 10,000 négyszög mértföldet karol át. „Rendesen“ — így szól utazónk — »úgy említik a zerge-folyót, mint valami jelentéktelen mellékágat. Ha tévedés onnét eredhetett, hogy a gazella-folyó, miután a Nilabissziniai forrásait fölismerni vélték, a portugállok térképein így tüntették föl, pedig lehetetlen ily óriás folyam torkolatát észre nem venni, vagy legalább egy ilyennek létéről kellett a portugálloknak is tudomással bírniok. De már kitalálták a kék Nilt, és ezt amaz háttérbe szorította volna.“ Schweinfurth márczius legynagyobb részét utitársaival a kirakóhelyen egy sátoros táborban, a csatornák tömkelegének egyik szigetén tölté. E csatornák kigőzölgéseinek ártalmas befolyásán, melyeknek a növénytani kirándulásai által jobban ki volt téve, mint a többiek, ő a chinin használata által túltette magát. Nemsokára az ország belsejébe vándorolt, s vagy 30 mértföldet hatolt elő, még pedig gyalog. Nem volt itt se teve, se szamár. Az egyedüli alkalmas állat, az elefánt, tűzzel-vassal kiirtatik, és csak azon czélból, „hogy egy czikk készíttessék, mely haszontalan játékszernek dolgoztatik föl.“ A másfél órai gyalogút hosszú karaván, erre a déli gyuttákon vonult át hat napi járásban. E vidékek lakosai az «g"g! = A képviselőház fölirati bizottsága ma alakult meg, elnöke lett Perczei Béla, jegyzője: Széll Kálmán. Ugyancsak ma alakult meg a pénzügyi bizottság is. Elnöknek Csengery Antal, előadónak Széll Kálmán választatott. Az egyes minisztériumok költségvetésének előadói többnyire azok lesznek, kik a múlt évben. A honvédelmi minisztérium részéről legközelebb három törvényjavaslat fog az országgyűlés elé terjesztetni. Az első szól a vádkötelezettség kijátszásában vétkes egyének megfenyítéséről, s átalában a vádkötelezettség pontos szigorú megtartására irányul. E törvényjavaslat tartalma ugyan több tekintetben az átalános büntető törvénykönyv szabványai által volna szabályozandó, de minthogy végleges büntető kódexünk még jó ideig késend „az éji homályba“ a minisztérium e tárgy sürgősségénél fogva tanácsosabbnak látta külön törvényjavaslattal állam elé. A második javaslat szól a lókisajátításról (mozgósítás idején); a harmadik a kiszolgált altiszteknek polgári alkalmaztatását tárgyazza. Megjegyezzük, hogy e két utóbbi tv.-javaslattal analóg törvény hozatott Lajtán túl is. Ezek kapcsán fölemlítendőnek véljük azt is, hogy a Ludovica akadémia fölállítására a munkálatok, a szervezet kivitele már közel ért a teljes befejezettség stádiumához, úgy hogy e magyar hadintézet ünnepélyes megnyitása már f. é. november hó 3-án történend. A képviselőház holnapi zárt ülésének tárgyát a koronaőrök választásának kérdése fogja képezni. A baloldali kör ma este 6 órakor tartott értekezletén a válaszfölirati bizottságnak kellett volna jelentést tennie, de munkálatával t. i. a válaszfölirattal még el nem készülvén, annak a párt elé terjesztése elhalasztatott. Második tárgyát az értekezletnek a holnapi zárt ülés képezte, melyben a ház a megüresült koronaőrök választási módja fölött fog tanácskozni. A párt ez iránt abban állapodott meg, hogy az eddigi gyakorlatot kívánja megtartani, mely szerint a koronaőrök a képviselő- és főrendiház együttes ülésén közösen választatnak. A tegnapi nyilvános ülésben a kormány által beterjesztett tv.-javaslatok a legközelebbi értekezlet tanácskozási tárgyát fogják képezni. A képviselőház IX. osztálya f. hó 20-án reggel 9 órakor ülést tart. Az V. osztály pénteken délelőtt 10 órakor tart ülést. Jánka halála és eltakarítása. Egy sütőt kép rajzát van alkalmunk olvasóink elé tárni. A magán- s a politikai becsületérzés föllázad azon erkölcstelen játék szemléletére, melynek az oláh túlzók, az úgynevezett értelmiség a Királyhágón túl lakó népet tenni törekszenek. Szégyen és gyalázat az egyénekre, akik itt szerepelnek, de e szégyen és gyalázat immár átragadni készül azokra, akik hivatva vannak a játék megakasztására és közbe nem vetik magukat, hanem engedik tenyészni az elvetemült gonoszságokat. Történetünk színhelye Zaránd megye. Egy testben elcsenevészedett, lélekben s elmében elsötétedett alak bolyongott itt faluról falura. A lelkiismeret, a vér, mely múltjához tapadt, a kínzó emlékek állati ösztöneinek karjaiba kergették őt s részegen, testéről félig lerothadt ruhával tántorgott ide s tova, megvetve, elhagyva s kerülve vér-, hit- és fajrokontól egyaránt ; könyöradományokon tengve, tűrve, szenvedve hideget, éhséget és öntudatot, ha ugyan elsötétült elméjében támadt egy-egy világos pillanat, így hurczolta fáradt és megtört testét tovább, mignem egy kert alatt összeroskadt s innen egy könyörületes mesterember pitvarába szállíttatott, a hol kiszakadt roncsolt hüvelyéből roncsoltabb lelke. Ez a boldogtalan Jánku volt, az 1848-ból félelmes hírre maradt oláh hős. És Zarándmegye tisztviselői és kőrösbányai kir. hivatalnokok fölvették a bullát és megmosták és hivatalos temetést rendeztek neki és eltakarították, mint a román nemzet hősét és martyrját. Itt következik a nemzeti szertartás, a gyászünnep előadása teljesen megbízható forrásból, előre bocsájtjuk, mielőtt követeléseinket előadnák, íme: KörOabánya, szept. 14. Zaránd megye székhelyén, Kőrösbányán, a tegnapi napon, 1872. évi szeptember 13-án véghezvitt, a magyar állam eszméje s a magyar nemzet jelenlegi exisztencziája ellen élesen irányzott demonstráczió behatása alatt írom jelen soraimat, mely demonstráczió — de több, valóságos lazitás, annál türhetlenebb a magyar állam aegise alatt, mert a megye szolgálatában álló tisztviselők rendezték és hajtották végre. Az 1848—49. évi oláh támadás történetéből szomorúan ismert Jánku Avrám f. szeptember 11-én reggel 9 óra tájban elhalálozott. Ez egyén, álmaiban és képzelődéseiben csalódva, magát a legállatiasabb életnek adta. Mértéket nem ismerve ivott, Alsó-Fehér és Zaránd megye községeiben kósza életet élt. Úgy látszik, saját rokonai és fajbékéi semmi figyelemmel sem viseltettek iránta. Sőt inkább gyűlölték, mint egy megtört fölkiáltó jelt, mely őket a Nemezis boszuló karjára figyelmeztette s intette szüntelenül. Röstelték, hogy az általuk „Havasok királya“ néven kürtőtt alak itt a maga meztelenségében volt látható. Mert kibicsaklott, a szeszes italok folytonos élvezése által zavarodottá lett elméjét czéljaikra többé nem használhatták, elhanyagolták külsejét is, mintegy lesve mielőbbi elpusztulását. Ritkán akadt dicsőítői közül, ki a szennytől rothadásnak indult ruházatot valami ócskasággal cseréltette volna föl Jánku Ávrámon. Hajlékot épen senki sem adott neki, hanem korcsmák padlózatán, utczákon fetrengett, sőt élelmét is úgy szerezte, hogy épen előtalált embertársát megszólította, rendszerint öt kis pénzt, vagy egy pirzulát kérve. Ezen húsz éven át mind fokozottabb életmód az óriás életerőt is megerősítette, s Jánku Ávrám múlt augusztus hóban a kőrösbányai közkórházba került. Itt azonban nem jól érezte magát és ismét az utczára vándorolt, mert — mint maga elbeszélte — a kórházban egy zsidó mellé tették, holott ő a zsidót nem szívelheti. Életerejét maga is fogyni érezvén, egy Liber nevű pékmester házához vánszorgott és a kertben levő boglya alatt ágyazott meg magának, táplálékul az nap kevés szilvát és kenyeret vevén magához. F. hó 10—11-ik napja közti éjjelen rendkívüli vérbányás fogta elő Jankut, ki a pék családját azzal költötte föl álmából, hogy adnának kissé melegebb fekhelyet dermedt tagjainak. A pék aztán a ház eresze alatt hevenyészett fekhelyet, melyen a rideg halál utólérte azon Jánkut is, kinek nevéhez a föllázadt oláhság annyi hajmeresztő gyilkolás és rombolás emlékét csatolta, habár az azon időkbeli magyar családok életben maradt tagjai Jánku Ávrámot a többi vadállat között még legkevésbé vadnak,sőt bizonyos körülmények között emberiebb és emelkedettebb gondolkozású egyénnek rajzolják — saját tapasztalásaikból. Szükséges volt ez életrajzi, teljesen hű adatokat előre bocsájtanom, hogy megítélhető legyen, miszerint a Jánku halála után és holtteste fölött megtartott ünnepélyességek, megfúvott harsonák, eléggé nem burkolhatott pikcziók nem az embernek szánt kegyeletességek, hanem a magyarság kipusztitását czélzó fanatikusok orgiái valának. Nem Jánkut és netaláni érdemeit — oh gyászos szó! — dicsőítették itt tegnap, hanem Jánku nevéhez és múltjához fűzve dicsőítették azt az eszmét, hogy e földön virágozzék föl a nagy Oláhország, pusztuljon el mindenki és minden, a mi az oláh korlátlan uralom és fejedelemség útjában áll. Mihelyt Jánku haláláról a hivatottak értesülést vettek, azonnal elvitették holttestét Simionasiu nevű árvaszéki ülnök lakására. Gondoskodtak lehető díszes katafalkra való kiterítéséről és a holttestnek földiszitéséről. Popu Döme, szintén árvaszéki ülnök, nyomban Dévára küldetett, hogy ott a pompához szükségeseket, továbbá fáklyákat szerezzen be, s szerződtessen zenekarokat. Azalatt Bor 1ea Zsigmond, megyei főjegyző és Hodossik József távolléte folytán helyettes alispán, összegyűjtötte gárdáját, megállapították a gyászjelentés szövegét, és a megyei kir. törvényszék használatára rendelt kőnyomda segélyével sokszorozták. E gyászjelentés a „román nemzet“ nevében szól, és sok egyéb tanulságot is foglal magában, miként alább kifejtendem. Az elkészült gyászjelentés példányaival és külön meghívókkal a megyei csendlegények, mint futá r „REFOlM*” TÁRCZÁJA. A felső Nílus vidéke. A híres afrikai utazó, Schweinfurth utazásairól a müncheni földrajzi társulatban előadást tartott, melyet ennek érdekességénél fogva egész terjedelmében megismertetünk olvasóinkkal. Schweinfurth az 1866-iki porosz-osztrák háború idejében tért vissza három évi utazásából, melyet saját költségén a végből tett, hogy a vörös tenger partján elterülő több vidéknek és országnak növénytenyészeti viszonyait kutassa. A tapasztalásra sóvár utazót azonban tovább vitte vágya, és kutatásait a Nílus folyam forrására és mellékfolyóira is ki akarván terjeszteni, ez iránt ajánlatot tett a berlini tudományos akadémiának, mely őt azonnal bőkezüleg támogatta is, sőt a második Humboldt alapítványnak neki átadatása által módja jutott egy második afrikai út átvállalására. Schweinfurth már 1868. július havában ismét afrikai földön volt, még pedig Chartumban, hol megismerkedett ama kereskedőkkel, kik az úgynevezett elefántcsont-expedícziókat szokták tenni, és kiknek az egyptomi kormány szorosan meghagyta a Schweinfurthtal kötendő szerződések szoros megtartását. Nem csak a mindenható „főkormányzó“, hanem az észak-német szövetség főkonzula Chartumban minden tőlük kitelhető módon pártolták az utazót, és minden befolyásukat fölhasználták, hogy az elefántcsont-kereskedőket a vállalat iránt kedvező hangulatba hozzák. Az összes kereskedelem hat nagyobb kereskedő kezében van, kikhez még vagy egy tucat kisebb csatlakozik. Évek óta nem haladta túl az elefántcsontkereskedés az 500,000 Mária Terézia tallérnyi értéket, és ezen összeg csak úgy éretett el, hogy az expedícziók évről évre mélyebben hatoltak be az ismeretlen régiókba. A kereskedők azon vidékeken, hol elefántcsontot kaphatni, nagyszámú telepekkel bírnak, melyeket Ghartumban összetoborzott fegyveresek védenek meg a benszülöttek ellen, kiket a kereskedők előbb szolgaságba ejtettek. Ezen telepek Seribáknak neveztetnek, s a Chartumból elvezető vízi utaknak majdnem egyedüli főáruhelyei. A arabok folytonos marharablásai miatt minden idegen ellen ellenséges hangulattal vannak, s ezért csak fegyveres kézzel lehet köztük utazni. A Dinkák elsősorban pásztorok, van sok jubnyájuk is, de a földművelést csak mellékes dolognak tekintik. Az ország gazdagsága szarvasmarhában bámulatos, és kimerületlennek látszik, daczára annak, hogy évenkint ezer számra lopnak belőlük az arabok. A férfiak itt mindennemű testi ruházatot férfiúhoz nem illő dolognak tartanak, de háztartásukban sokkal több azért a rend és tisztaság, mint más népeknél, és az ételek elkészítésére és megválasztására oly gondot fordítanak, hogy e körülmény, mint a külső kultúra egyik jele, kiemelésre méltó. E népek tőszomszédságában a chartumi kereskedőknek van telepük. A dinkák területe az egész lapályt foglalja el, mely az egyesült folyók alsó fele körül elterjed. Itt az utazó a legbujább növényzetet találta. A növényzetek fő jellege itt a nagy fajkülönbség, de ép oly szép és elragadó a vidék bája. Schweinfurth ezután még tovább ment befelé, a Djur folyón átkelvén , a Djur területébe lépett, mellyel közelebb akart megismerkedni. E szó „djur“ annyit tesz, mint „erdő ember“, egy megvető elnevezés, melyben azért részesítik a lakosságot, mert nem bírnak szarvasmarha-csordákat. Az emberek maguk, úgy látszik, tudják még északibb eredetüket. Számuk aligha megy túl a 200,000-en. Húsz mértfölddel alább laknak a Bellandák, kik elütő szokásaik daczára megtartották a djurok nyelvét. Az utazó, visszatérve állomáshelyére, ismételve látogatta meg az a körül elszórt apróbb néptörzseket. Augusztus havában az addig megszerzett elefántcsont folyón Chartumba szállíttatott, és egyszersmind az első nagyobb növénygyűjtemény stb. állíttatott össze Berlin számára, hol még csak 11 holnap múlva érkezett meg. Azalatt beállott volt az esős időszak, és Schweinfurth ekközben mást nem tehetvén a benszülöttek testi nagyságát méregette, a legközelebb fekvő törzsek nyelveit tanulgatta stb. A környezetében levő lakók nagyobb része, valamint az őt kísérő hordárok majdnem egytől-egyig a bongók közül valók voltak, és mivelhogy utazónk az esős időszak nagyobb részét az ő földjükön tölté, legjobban ismerkedett meg e néppel, szokásait legtüzetesebben tanulmányozta, sőt nyelvüket — bár igen nehéz — szintén lehetőleg elsajátítá. A bongók különféle törzsei közt vannak egészen fekete testszínüek mellett olyanok, kiknek színe inkább a vörhenyesbe megy át. Testalkatuk középnagyságú, végtagjaik azonban rövidek, izmaik igen kifejlődöttek, koponyaalkotásuk széles, terpedt. Velük ellentétben a lapály lakói bámulatos nagy testalkatnak, feltünőleg keskeny arczidommal mint a schulluk stb. Schweinfurth a bongók törzsét, átlag 100,000 főre teszi, úgy hogy egy mértföldre nem esik több 180 léleknél. E törzsök folytonos kivándorlásban lévén, idővel egyenként ki fognak okvetlenül halni. Azonfelül Egyptom is készül, hogy vidéküket birtokába vegye, ami ez eredményt csak siettetni fogja , mert a núbiai jószívűségében a benszülöttet nyugodtan meghagyja, azonban a török sokkal türelmetlenebb. A földmivelést illetőleg a bongók kiváltkép csak az úgynevezett „peniczillákat“ űzik; búza és ilyesmi előttük ismeretlen. Talajuk azonban nagyobbára sziklás lévén, csak bajjal lehet azon valamit termeszteni, és főleg a művészeti trágya teljes hiánya miatt szerény eredményre is csak a legszorgalmasabb és leggondosabb munka mellett számíthat. A bongóknak tulajdonképeni vallásuk nincsen, az istenség számára nyelvükben nincs is külön kifejezésük, hanem csupán a szerencsés balsorst, vagy szerencsétlenséget képesek kifejezni. Ha valaki megbetegedik, az a szó náluk , hogy Lom a betegségbe ejtő; ha valaki préda nélkül tér haza, vagy elveszti játékát akkor is csak úgy mondják, hogy nem volt „Lomá“-ja. Csodálatos a bongók félelme a rosz szellemektől, melyek szerintök a sötét erdőkben laknak, még pedig baglyok alakjába vagy más éjjeli állatok formájába burkolódzva. A bongók átalában azt hiszik, hogy a szellemektől semmi jó nem várható, és azért ne is közlekedjék velük egy ember sem. Ámde a rosz szellemek gyanújában vannak náluk az öreg emberek is, főleg a nőnembeliek, s azért sehol sem volt annyira elterjedve a boszorkányhit, mint náluk most. Boszorkánypörök itt csakugyan napirenden vannak és tény, hogy köztük ritka az éltes ember, igy hogy ritkaság egy-egy őszhajú benszülöttre akadni. A házasság dolgában a bongók három feleségre szorítkoznak. — Egy további közlemény következik. —•