Reform, 1872. október (4. évfolyam, 269-299. szám)
1872-10-10 / 278. szám
gorú ítéletet mondott Debreczen város tisztelt képviselője tapintatosságom fölött. Ami a képviselő által emelt azon vádat illeti, mintha én egy törvényhatóságban törvényesnek tartottam volna a választási határnapnak külön-külön napokra tett kitűzését, hol az a jobboldalnak szolgált előnyére, míg másutt ily határozatokat megsemmisítettem, bocsásson meg a képviselő úr, ez minden helyes alapot nélkülöz. A véletlen úgy hozta magával, hogy épen csak két megyének határozatára nézve kellett e tekintetben végzést hoznom. Az egyik mindenki által baloldalinak ismert, a másik pedig per eminentiam jobboldali vármegye volt, és mind a két esetben határozatom egyformán szólt, vagyis nem engedtem meg a választásoknak több különböző napra kitűzését. A t. képviselő úr egy konkrét vádat is hoz fel, mondván: „Hogy a ház ítélni tudjon a belügyminiszternek a törvény tiszteletén kívül tapintatosságáról is, csak egy példát idézek (Halljuk!) mely Bihar megyében történt.* Átnéztem t. hát, és magammal is hoztam Bihar megyéhez a választások ügyében menesztett összes rendeleteimet. Ezeket áttekintve nem hihetem, hogy másra hivatkozhatott volna a t. képviselő úr, mint a 18379. számú rendeletemre, mely így szól: Bihar megye központi választmányának, Gyalokay Antal margittai kerületi választónak közvetlenül hozzám intézett folyamodványát, melyben Szalacs községbeli 71 választónak törvényellenesen eszközölt összeírása ellen panaszt emel, s azoknak a választók sorozatából való kitörlését elrendeltetni kéri, a központi választmánynak oly meghagyással küldöm meg hogy az összeíró küldöttségnek a folyamodó által felemlített törvényellenes eljárása iránt rögtön szigorú vizsgálatot eszközöltetvén, az eredményhez képest újból határozzon s erről a vizsgálati iratokkal kellőleg felszerelt jelentését haladéktalanul s pedig oly időben terjessze fel hozzám, hogy a panasz értelmében még a választás bekövetkezése előtt idejekorán intézkedhessem. Ez az a rendelet, t. képviselőház, mely miatt az ellenzéknek t. vezére érdemesnek tartotta a törvény végrehajtójának tapintatosságát pellengére állítani. (Csernátony Lajos közbeszól: Helyes eljárás ez ?) Én azt hiszem, egészen helyes. A bürokráczia szabályai szerint talán azt kellett volna mondanom : „küldjétek föl az összes iratokat“, s aztán el kellett volna rendelnem a vizsgálatot, de ugyan kérem mit tettem én ? talán kormánybiztost küldöttem ki Bihar megye központi bizottságának eljárása ellen? vagy mint a t. képviselő úr állította, megsemmisítettem vagy megváltoztattam a vármegye határozatát? engedelmet kérek: nem a folyamodványt leküldöttem azzal, hogy méltóztassék azt megvizsgálni és méltóztassék a tekintetben újból határozni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Én ezen eljárásomat tiszta lelkiismerettel bocsátom az ország ítélőszéke elé, ám ítélje meg, vajjon helyes volt-e a képviselő úrnak tapintatosságomra vonatkozó nyilatkozata ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) Önök azt, hogy önök kisebbségben maradtak, tulajdonítják a kormányhatalommali visszaélésnek, tulajdonítják a kormány illetéktelen befolyásának, és a sokoldalú megvesztegetésnek, sőt olyanok is találtatnak önök közt, akik ezt annak tulajdonítják, hogy Magyarország uralkodó osztálya pártkülönbség nélkül meg van romolva. Egy szóval, midőn önök bukásuk okát keresik, elmennek mindenhová kutatni, de elmulasztják saját háztartásukat (Halljuk 1 jobb felől), saját politikájukat megvizsgálni, mit ha tennének, azt hiszem, föltalálnák legközelebb fekvő, s azért legtermészetesebb okát. (Helyeslés jobbról. Halljuk!) Nyíltan kimondom azon meggyőződésemet, hogy az önök bukásának oka saját politikájuk inapportunitásában és eljárásuk helytelenségében keresendő. (ügy van jobbról.) Politikájukat már kétszer elitélte az ország, s erre azt felelik, hogy a gazdagság, vagyon, arisztokráczia s a papság szövetkezett a jobboldallal, s ezért megbukott az önök pártja. Én azt hiszem, tehát, hogy ha megvizsgálták volna helyesebben a politikai faktorok működését, s hazánk viszonyait, és ezzel kapcsolatban a választások eredményét, akkor mindenekelőtt azon meggyőződésre kellett volna önöknek jutniok, hogy Magyarországban az uralkodó osztályt nem csupán a papság, a gazdagság, az arisztokráczia, hanem ezeknek betudásával az értelmiség összege képezi. (Úgy van jobbfelől); tapasztalniok kellett volna azt is, hogy Magyarországban ma még — hála Istennek—egyes csekély vidékek kivételével a népet mindenütt ezen értelmiség vezérli és kormányozza. Ha tehát ezen értelmiség, melynek kiegészítő része okvetlenül a papság, a gazdagság és az arisztokráczia — ha, mondom ezen értelmiség — mint önök állítják —, minden hatalmában álló eszközökkel küzdött az önök politikája ellen, ebből nézetem szerint nem az a következés hogy ezen osztályok a kormányt minden áron fön akarják tartani, vagy nem is az a következés, hogy ezen osztályok meg vannak romolva, hanem az, hogy az értelmiség az önök politikáját veszélyesnek tartotta, s nézetem szerint ez a legfőbb oka önök bukásának. (Helyeslés jobbfelől.) De sokat konferált nézetem szerint az önök bukásához azon eljárás is, melyet önök a parlamentben és azon kívül, és a sajtó terén irányunkban követni jónak láttak, s amely egyátalában nem volt alkalmas arra, hogy a baloldalnak prozelitákat szerezzen. Nem akarok a múlt parlament utolsó napjaiban történtekre visszamenni, midőn önök taktikája folytán, mint kisebbség dekretálták magukat többségnek és megakadályozták a valódi többséget, hogy saját belátása szerint alkosson törvényeket. Szóljak-e azon hangról, vagy jobban mondva azon irányról, mely az önök sajtója által maguráltatott ez melyet, — igen szívesen ismerem ezt el, ma már önök is kárhoztatnak ? Sajnálom azonban, hogy a kárhoztatás csak akkor kezdődött, midőn ezen, Magyarországon annak előtte nem ismert és nem honorált irány az önökkel ellentétes nézetben levő lapokban is feltünedezett. Simonyi Ernő képviselő úr csak a minap panaszkodott a felett, hogy mennyire csípik őt a jobboldal darázsai. Ezt hallva, eszembe jut a farkas és a bárány története. (Nagy nyugtalanság a baloldalon. Halljuk.) Jelemző minden esetre ezen nyilatkozat mert, hogy ha már Simonyi képviselő úr is, kinek lapjába pedig, valljuk meg, a kormány és a kormánypárt ellen a legdrasztikusabb kitételek szoktak foglaltatni, már szintén fenakad a sajtó kifakadásain, akkor ez azt bizonyítja, hogy a sajtó már túl ment azon határokon, melyeken belül tőle üdvös működést lehetne várni. Nagy baj ez és orvoslást igényel, orvoslást pedig magának a sajtónak és üdvös működésének tekintetéből. Sok mindenféle nézet merülhet föl a körül hogy miként kell e bajt orvosolni. Én hallottam egyet s ez nekem, mondhatom, nagyon tetszik. És ez az volt, hogy a sajtótörvény anyagi részét meg kell toldani egy szakasszal, mely úgy hangzik: nem szabad hazudni. De hogy az orvoslás gyökeres legyen, arra a politikai faktorok összmüködése, a tisztességes czimet igénylő zsurnalisztikának komoly és következetes magatartása, s a közönség művelt részének szoros együtttartássi szükséges. (Helyeslés.) A politikai faktorokat említettem, t. ház, első helyen, és nem ok nélkül, mert meg vagyok győződve, hogy egy parlamentáris képességgel bíró országban az a hang, mely a törvényhozó testületben uralkodik, okvetlen visszhangzik az országban is. És én hiszem, hogy a sajtó terén nem találkoztunk volna azon átalános gyanúsításokkal és ráfogásokkal, hogy ha a parlamentben tett egyes nyilatkozatokat, nem akarom mondani meggondolatlansága, de talán a szenvedélyesség sugallata helyett, a kérdések alaposabb tanulmányozása előzte volna meg. Tisztelt Tisza Kálmán képviselő úr nagy súlyt fektet azon gyanúra, mely a különböző hírek folytán a kormány ellen az országban létezik, és midőn arra Ilt föl bennünket, hogy e gyanúnkat igyekezzünk eloszlatni, azt mondja, hogy nekünk nem csak saját személyes, de a magyar kormány hitelét kell megvédelmeznünk. Helyes, elfogadom, csak egyet teszek hozzá, hogy nekünk mindnyájunknak, így önöknek is, nem csak a magyar kormány, de Magyarország hitelét kell megvédelmeznünk. És így azt hiszem, hogy azon átalános gyanúsítások, melyekkel önök a mi politikánkat folyton ostromolják, hogy azon hang, mely a sajtóban, hogy ne menjek tovább csak az utolsó választások alkalmával is nem csak a kormány, de a jobboldal politikai, erkölcsi életét megtámadta, erre legkevésbé alkalmas. És én kérdem, hiszi-e valaki, hogy létezik a világon oly badar, ki elhigye, hogy minden hazafiatlan, minden tiszteletlen, erkölcstelen elem csak a kormánypárton létezik, s hogy egy kormány csupán vesztegetések és konupczió által képes magát föntartani? Hogy minden becsületesség, minden hazafiság, minden lelkiismeretesség csakis a kisebbségnél létezik ? — Azt hiszem, tehát, hogy azt elismerni senki nem fogja. Ha mégis sikerülne önöknek elhitetni azt, hogy az ország kormánya erkölcstelen és hazafiatlan, hogy az ország többsége korrumpált, akkor önök nem a kormány, nem a jobboldal, hanem az ország hitelét tették tönkre, mert a világ egy nemzet fölött nem a kisebbség, hanem a többségre való tekintettel hozza ítéletét. Én, t. ellenzék, nem kérek önöktől kíméletet, hanem igazságot, nem elnézést, hanem méltányosságot. Tépjük, ha kell, le kíméletlen kézzel a gazságról a becsületesség álarczát, de soha ne engedjük gyanúsítani a becsületességet, csak azért, mert politikai ellenfelünknek képezi tulajdonát. (Elénk helyeslés jobb felől.) Ne igyekezzünk, t. ellenzék, a nemzetet a becsületesek és nem becsületesek pártjára osztani, e fölosztás okvetlenül magában hordja a föloszlás csiráját, mert a mely nemzetnél ily pártalakulás föltételezhető, arra ki van mondva a halálos ítélet, mitől isten óvja hazánkat. (Hosszas helyeslés és éljenzés jobb felől.) Pulszky Ferencz előadó: A fölirati vita itt nem arra használtatott, mire más országokban használtatik, hogy a pártok ereje kitűnjék, hanem, hogy minden párt és töredék jelezze álláspontját. A Deák-párt tökéletesen megmaradt az állásponton, melyet 1867-ben s azóta elfoglalt. Megmaradt azon állásponton, melyet 1867 óta elfoglalt. Ezen párt bízik kormányában, mely az ő kebeléből jött ki; e párt ragaszkodik az 1867-ki kiegyezéshez, föntartja a közösügyes kérdést úgy, amint azt fölállította. E pártról nem szükség többet mondani, mert látjuk, hogy már a második választás által helyben hagyta az ország ezen politikát, de még inkább, mert látjuk, hogy a szellemi áramlat feléje hajtja a nemzet akaratát; kitűnő hazafiak, kik 1848-ban előre érezték a 49-et és visszavonultak, kik az 1867-ki kiegyezéskor nem voltak e párt soraiban, mert talán nem tartották elég biztosnak alapját, jelenleg hozzá csatlakoztak. Történt más oldalról is ily hozzájárulás e párthoz. Voltak olyanok, kik a volt országgyűlésen ellene voltak, s most elfogadták álláspontját és szomszédaivá lettek. (Derültség a baloldalon.) Ezek egy külön válaszföliratot írtak, s azért nevezhetők szomszédoknak , mert e részben nem egyesültek a Deák-párttal. De ezen válaszfölirat, amint ők maguk is elismerik, nem annyira válaszfölirat, mint inkább Programm, még pedig oly programm, amelyben igen nemes aspiráczióikat egész kiterjedésükben kifejezték , nem tekintve sem a jelenlegi országgyűlési ülésszakra , sem az országgyűlés egész tartamára ; kifejezték mindazt, amiről azt hiszik, hogy az ország fölvirágzására szükséges. S ha ezen kis, de minden esetre jelentékeny, és ha ezen sokat ígérő párt vezérszónokában, ki elég tapintattal vezette be ezen válaszföliratot, volna hiúság, a mint hiszem, hogy nincs (Elénk derültség balfelől), hiszem pedig ezt azért, mert van anyag benne a nemes ambiczióra s arra tarthat igényt, — mondom, ha volna benne hiúság, azt hiszem,j ezen hiúságnak igen nagy elégtételét fogja egyszer találni, mert a miket ő ott előad, azok legnagyobb része előbb-utóbb keresztül fog menni, és akkor elmondhatja, hogy ő inicziálta ezen egész mozgalmat. Tudom, hogy sokan következetlenséggel vádolják ezen pártot, mintha bizony következetlenség volna, és nem volna természetes, hogy a bimbóból virág s a virágból gyümölcs növi ki magát. (Élénk derültség bal felől.) Hiszen minden, ami él, minden ami szerves, folyton változik, s nem marad mozdulatlan. Csak az elvont tudományban szükséges az, hogy az alapról, ennek legutolsó következményeit tökéletesen és következetesen kifejtsük. De a politika nem elvont tudomány. A politikának konkrét esetekkel van dolga. A politika az exigencziák tudománya. A politikának szervezetekkel van dolga. Ugyanazért változik, ugyanazért nem marad mozdulatlan. Aki a következetességet annyira hangsúlyozza, az előre kimondja, hogy előre haladni nem tud. De a baloldalról is történt közeledés felénk, ezt látjuk, ha mostani fölirati javaslatát összehasonlítjuk a régiekkel. Mert midőn az előbbi válaszfeliratban hangsúlyoztatott az, hogy nélkülözhetetlen a közjogi kérdésnek másféle megoldása, jelenleg már megelégesznek azzal, hogy egy axiómát mondanak ki, melyet részünkről soha senki kétségbe nem vont, t. i. azt, hogy nincs törvény, melyet törvényes úton annak módja szerint megváltoztatni nem lehetne. Magyarországban nem ismerjük azon különbséget, mely más országokban s államokban létezik, a konstitucziós törvény közt. A magyar konstituczió nem egyéb, mint számtalan törvényeknek összefoglalása, s nincs a magyar törvénykönyvben egy törvény sem, melyet nem lehetne megváltoztatni az országgyűlés s annak faktorainak beleegyezésével. Igenis meglehet, csak hogy ez (a 67-ki XII. törvény) szerintünk több egy simplex törvénynél, ez egyszersmind államszerződés is, és így szükséges, hogy még egy másik faktor is járuljon annak megváltoztatásához, t. i. azok, kikkel ezen szerződés köttetett, vagyis ennek megváltoztatása nehezebb ugyan, de nem lehetetlen. A különbség nem is ebben van köztünk, hanem abban, hogy mi azt tartjuk, hogy ezen kiegyezés szükséges volt, sőt nem csak szükséges, de jó és üdvös, a baloldal pedig azt tartja, hogy lesz és meg kell változtatni. Mi nem azért tartjuk a baloldalt kormányképtelennek, mert e törvényt meg akarja változtatni, de azért tartjuk magunkat kormányképesebbeknek, mert oly állásponton állunk, melyről ez országot kormányozni lehet. Az ellenzék részéről tapasztalt közeledéssel szemben csodálkozni kell a hangon, mely a válaszfeliratban jelentkezik. A t. ellenzék egy része fél attól, hogy „felséged kormánya nem lesz képes tényekkel igazolni azt, hogy a közhitelt eddig csak beruházási czélokra kellett igénybe venni.“ Ez súlyos vád oly oldalról, melynek egy kitűnő tagja a pénzügyi bizottmányban mindig jelen van és látja a közpénzek kezelését még közelebbről, mint a ház többi tagja. A kormány soha semmi titkot, semmi fátyolt nem vetett működésére; kezelése egészen tiszta és ismeretes nem csak a legfelsőbb számvevőszék, hanem az egész ház, és különösen a pénzügyi bizottság előtt. Jól tudjuk, hogy azon kölcsönök, melyeket az utolsó időben fölvettünk, mind különös czélra vétettek föl és külön kezeltetnek. Jól tudjuk, hogy az első vasúti kölcsön azon vasutakba fektettetett, melyeket a kormány építtetett. E vasutak megvannak, azokban van a pénz, mely reá megszavaztatott. Azt hiszem, hogy azon kormányról, mely a többi kölcsönök kezelése körül megmutatta, hogy szavának hitelt lehet adni, igazságtalan lenne előre kimondani azon ítéletet, hogy a közhitelt másra, mint beruházási czélokra vette volna igénybe. Nem hagyhatok még szó nélkül egy gyanúsítást. Azt mondja az ellenzék felirati javaslata : „A legnagyobb közigazgatási rendszer is csak úgy lehet áldásos a nemzetre, ha a kormány jó példával jár elől a törvények megtartásában ; ha minden irányban követett eljárásával megőrzi azon erkölcsi súlyt, mely még az ellenvéleményeknél is tiszteletet parancsol.“ Ez axióma; erre minden ember azt mondja, hogy igaz; de ha e helyen mondjuk ki, ez annyit jelent, mintha azt mondanék, hogy a kormány nem járt jó példával elő, hogy nem őrizte meg erkölcsi súlyát, melyet az ellenvéleményüeknek is tisztelni kell. Ez oly átalános vád, melyet csodálom, hogy ezen párt használ, mely magát kormányképesnek tartja, és jövőben ezen bársonyszékekben akar ülni. Ami a választási visszaélésekről és vesztegetésekről mondatik ama javaslatban, e tekintetben meglehetősen közel jár a balközép és a szélsőbaloldal, de az utóbbi legalább világosan vádol bennünket és azt mondja, hogy a többség nem többség, itt pedig csak inszinuálják azt. A szélsőbal felirati javaslata vádirat, erős, hatalmas vádirat, nem pedig felirati javaslat. Jól tudjuk, hogy nem oda van irányozva, ahová czimeztetett, hanem a néphez, melynek izgatására akarják felhasználni. Ezt jól tudjuk, és attól egyátalán nem is várhatunk egyebet (Derültség) a balközéptől mást vártunk, mint ezen finom fátyollal bevont inszinuácziót. A szélsőbaloldal vádolt bennünket, hogy vesztegettünk, vádolta a nemzetet, hogy magát megvesztegettette. Volt etetés, itatás az országban mindenütt de hogy vesztegetés történt volna nagyban azt tagadom, mert ott, hol nagyban fizetik a vesztegetés, nem csak vesztegetőknek, hanem megvesztegethetőknek is kell lenni, ott szükséges, hogy a korupczió az országban annyira elterjedt legyen, hogy annak bélyege rá legyen sütve; „novalis homa emptorem invenit", s ezt a magam hazájáról nem tehetem fel, mert azt hiszem, hogy sokkal több egészségesebb elem van benne. Hogy etetés, itatás történt, az áll. A lakmározás nemzeti szokásaink közé tartozik. (Derültség balfelől). Névnapra, születésnapra, s egyéb ünnepélyes alkalmakkor önök is meghívják barátaikat s együtt esznek, isznak ; tudjuk, hogy a választásokat már igen régen nemzeti ünnepnek keresztelték. Történik pedig az 1819 óta, a midőn ezt a szerencsétlen szokást megkezdték, mely azóta elharapódzott, melyet én is mételynek tartok, mely az ország erkölcsiségét meg rontja s melynek elejét kell venni, de elejét kell venni annak és úgy, mint elejét kell venni azon terroriszmusnak, amely igen sok helyütt kifejlődött. Azok t. hát, akik kisebbségben vannak, mindig erőszakosabbak s minél kisebb valamely párt hangja, annál élesebb szokott lenni. Lássuk a válaszfelirati javaslatokat egyenkint. A többség felirati javaslata nem is említi a közjogi kérdést, mert nem akar vitát előidézni. (Derültség balfelől.) Csendesen szól, kikerül minden oly alkalmat, mely vitára adhatna okot. A balközép válasz felirati javaslata már erősebb, a szélsőbaloldali a legerősebb, végre azon pártnak hangja, mely csak 2 képviselőből áll, a legerősebb mindnyájunk között. (Átalános derültség). Ugyanily állapotot láttunk más nemzeteknél, ott sem folytak le a választások máskép, mint nálunk, de azért sehol nem mondják, hogy az országgyűlés többsége nem képviseli az ország többségének nézeteit és akaratát. Ajánlom a bizottsági felirati javaslatot elfogadás végett. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Tisza Kálmán: Ha lehetne csakis azokra felelnem, amik válaszfeliratom ellen komoly érveket felhozattak, beszédem igen rövid lehetne, de sok oldalról félreértettek és félremagyaráztattak válaszfeliratomnak egyes tételei, s azért ezekre is ki kell terjeszkednem beszédemben. Legelőször is megjegyzést kell tennem Pulszky Ferencz előadó úr azon állítására, mintha felirati javaslatom inszinuálta mint gyanút, azt, hogy a ház többsége nem törvényes, amit a 48-as párt szerinte férfiasan, mint vádat kimond. Én azt állítottam és állítom most is, hogy történtek egyes törvénytelenségek, kormányhatalommali visszaélések, de épen azt hogy a többsége e háznak azok folytán ülne itt, nem hogy inszinuálni akartam volna, de amit azt Simonyi I. képviselőtársam releválta is, határozottan megtagadtam. A másik, amit megrótt az előadó úr, az, hogy én kemény vádat emelek, midőn azt mondom, hogy félek, miszerint a kormány nem lesz képes beváltani a trónbeszéd azon nyilatkozatát, hogy a kölcsönök csak hasznot hajtó beruházásokra fordittattak. S annak bebizonyítására, hogy ebben nincs igazságom, felhozza, hogy a kölcsönök bizonyos határozott czélokra köttettek és bizonynyal azokra is fordittattak. Nem akarom vitatni, várjon mindenkor egészben ezen czélokra fordittattak-e vagy nem ? Lehet, elhiszem, hogy igen, de ugyan hogyan lehet mondani, hogy a kölcsönök átalában, nem csak azon kölcsönöket értem, hanem átalában. Csak hasznothajtó beruházásokra fordittattak, midőn az 1870-ei zárszámadásoknak a főszámvevőszék által készítt kivonata szerint az államvagyon fogyatkozása 26,282,000 forint; váljon az ország vagyonának ily megfogyatkozása nem e kölcsönvétel? nem-e a jövő rovására elköltése a tőkevagyonnak. Még a belügyminiszter úr mai beszédére kell reflektálnom, ki azt mondja, hogy az általam idézett kifejezése nem volt fenyegetés, hanem figyelmeztetés. Épen ezt lehet mondani a falu végén felírt statáriumra is, az sem fenyegetés, de figyelmeztetés az annak folytán bekövetkezendő eseményekre. (Tetszés balról, ellenmondás jobbról.) Különben köszönettel tartozom a belügyminiszter úrnak, hogy azon kérdéses rendeletet, melyet Bihar megye központi bizottságához intézett, felolvasta.Semmivel nem igazolta annyira állításom igazságát, mert mit mond azon rendelet, melyet ő fölolvasott? Azt mondja, hogy oda utasítja a bizottság, hogy e tárgyban újabb végzést hozzon, és vizsgálatot rendeljen. Vagyis mit teszen ? (jobb felől: Hogy vizsgálja meg !) Azt, hogy azon végzését, melyet aziránt hozott, hogy itt vizsgálatnak helye nincs, hanem el kell mozdítani az illetőt, változtassa meg, mert a régi végzés megváltoztatása nélkül újabb végzést hozni nem lehet. (Úgy van balfelől). Különben a miniszter úr azt mondja, hogy a miniszter és vád együtt jár nálunk, s itt megjegyzem, hogy amennyire helytelen volna, hogy a miniszter és vád egyet jelentsen, de épen úgy volt példa rá, hogy ült oly ember a miniszteri padokon, kinek a vádlottak padjain kellett volna ülni. (Felkiáltások jobbról: Hol!) Akárhányszor a világon, ki a történelmet nem ismeri, az nem fogja tudni. Simonyi Ernő ellenmondást látott beszédem első és utolsó része közt, pedig elől kimondtam, hogy történtek egyes törvénytelenségek a választásoknál, de átalánosságban nem, s beszédem utolsó részében azon egyes eseteket bizonyítottam be. Simonyi Ernőhöz hasonlóan félremagyarázta beszédemet Schwarcz Gyula is, ki felirati javaslatomat —a közjogi kérdést mellőzve — azért nem fogadta el, mert nem helyezi kilátásba az ország felvirágoztatását anélkül, hogy a nemzettől nagy áldozatokat kívánna. Ugyan kérdem a képviselő úrtól, hol, mikor, melyik szóval kívántam a nemzettől áldozatot, hacsak a válást és tűrést nem nevezi annak? Schvarcz Gyula képviselő a férfiasság hiányával vádolta felirati javaslatomat, míg Lukács Béla és Molnár Antal képviselők azt nem eléggé határozottnak és őszintének találták. Én nem mondom, hogy a férfiasság azon egyedüli mérték, mellyel a politikai eljárást megmérni kell. Tudom, hogy nem az. De azt az egyet is tudom, hogyha már csak férfiasságról beszélünk, a férfiasság nem abban áll, hogy azért mert kisebbségben maradtunk, feladjuk nézeteinket, de abban, hogy ha egyedül is állunk a világ közepette, megtartsuk. (Helyeslés balfelől — zaj jobbfelől.) A határozottság hiányának vádjára vonatkozólag azt felelem az illető képviselő uraknak, hogy nem tőlük kell politikai határozottságot tanulni. Nem tehetem, hogy Lipthay Béla beszédére is ne tegyek megjegyzést, ki ő felsége alkotmányos érzületét egyes képviselő alkotmányos érzületével hozta hasonlatba, pedig én azt hiszem, hogy ő felsége nevét annyiszor és minduntalan a parlamenti vitákba bekeverni, mint a képviselő úr tette, sem nem alkotmányos sem nem tiszteletteljes eljárás ő felsége irányában. (Helyeslés bal felől. Azontúl beszéde fonalán a törvény iránti tiszteletről azt mondja át, képviselő úr, hogy ha bár az ellenzék akarná is, hogy a törvények tiszteltessenek, hiába, nem teheti azt, mert azáltal, hogy a delegáczióba be nem ment, önmaga megszegte a törvényt, mindenesetre pedig oly álláspontot foglalt el, melyet egy hü hazafinak elfoglalni nem volna szabad Uraim ! a mi pártunk minden egyes tag akaratára bízta, hogy be akar-e menni a delegáczióba vagy sem s így ez nem törvénytiszteletlenség. A t. képviselő úr beszédemnek a külügyekre vonatkozó részét szintén bonczkés alá vette, sőt soká tanakodott felette, hogy mit akarhattam és mit nem akarhattam mondani. Így állván a dolog, nem is lehet máskép, mint hogy a t. képviselő úr azért tanakodott annyit a felett, mit akarhattam, s mit nem akarhattam mondani, hogy alkalma legyen itt előttünk — azt hiszem kölcsönös meglepetésünkre mindnyájunknak — feltárni ama mindenesetre új eszmét, hogy az 1849. évi muszka invázió a Magyarország iránti barátságnak volt jele. (Mozgás): Megengedje t, képviselő úr, de ezen állításával szemben már igenis lehet és kell is alkalmazni azt, mit ő az ellenzékről mondott, hogy nem oly álláspontot foglal el, minőt egy hű hazafinak elfoglalnia kellett volna. (Felkiáltások balról, nagyon igaz!) Különben is igen furcsa dolog, figyelmeztet a képviselő úr, hogy ne a keserűség szerint ítéljük a helyzetet, ne a szerint állapítsuk meg eljárásunkat, — ebbe vele tökéletesen egyetértek — de ugyanakkor, midőn ezt tűzi feladatának, feladatán, ismeri oly dolgokat említeni föl, melyeket, ha azt akarjuk, hogy szivünkből kiirtunk a keserűséget, a mennyire csak lehet, elfejtenünk kell. (Fölkiáltások balról: Igaz!). Iványi képviselő úr azért nem fogadja el felirati javaslatomat, mert azt mondja: nagy az ellentét e közt és 69-iki felirati javaslatunk közt. Csanády képviselő úr pedig egészen annyira ment, hogy azt mondja, ha nem írták volna alá ugyanazon emberek, ő soha sem hinnné, hogy ugyanazon emberektől, vagy ugyanazon pártból ered a mostani javaslat. Attól függ a lényeget tekintjük-e vagy a formát. A lényegben a kettő közt eltérés nincs; a formára nézve — melyre önök semmit sem adnak — van. De különben is én részemről azt tartom, hogy összetéveszti a czélt az eszközzel és az eszközt a czéllal az, aki a következetességet nem abban keresi, hogy az elébe kitűzött czél felé törekedjék , se abban, hogy mindég ugyanazon uton menjen azon czél felé, és mindig ugyanazon szavakat emlegesse. Csanády Sándor képviselő úr ezt követi, erről tanúskodik szónoklati modora is, mert mindig ugyanazon szavakat, mondatokat mondja. (Derültség) engedje meg, ez lehet igen szép következetesség. (Derültség) de ebben őt magát is egy nem szárnyatlant, de szárnyas kétlábú állat fölülmúlja (Nagy derültség.) Ezen szárnyas kétlábú állatnak — nehogy az összes szárnyas sereget átalánosságban láttassam gyanúsítani — a neve szajkó. (Élénk derültség a jobb és bal, és mozgás a szélső bal oldalon.) Csakhogy azon madár soha sem bölcseségéről, sem tapintatosságáról, sem arról, hogy valaha valamit kivitt volna, nem ismeretes. (Derültség. Mozgás.) Különben az épen most említett képviselő úr nem hosszú beszédében mi reánk vonatkozólag nem tudom már tisztán, hány dolgot állított, de történetesen egyik sem igaz. És épen azért kénytelen vagyok ezeket röviden földeríteni. A képviselő úr először is azt állítja, hogy a balközépnek 1865-diki és 1869-iki válaszfölirati javaslatával ellenkezik a jelen. — No ez főleg járatlanságot árul el, mert különben tudná, hogy 1865-ben a balközépnek külön válaszfölirati javaslata nem létezett. De továbbá azt mondja, hogy a balközép bár 1869-iki válaszfölirati javaslatában megígérte, hogy az ősi alkotmányhoz hű fog maradni, mind a mellett nem váltotta be szavát s mondja ezt — midőn az elv iránti hűtlenségről beszél — mert a védkötelességi törvényt megszavazta és bement a delegáczióba. Már ugyan kérem, egy 1869-ben kiadott programmban tett ígéretet hogy lehet 1868-ban megszegni? Hisz mind a védkötelezettségi törvény megszavazása, mind a delegáczióba való menetel nem 1869 után történt, de történt az előtt, vagyis némely része történt volna, ha történt volna. Csodálkozom azon is, hogy Helly képviselő úr is felakadt felirati javaslatomon a miatt mivel nincs benne a közjogi kérdés még csak érintve is, holott a jobboldalról pedig azt veti a szemére, hogy kár volt a közjogi kérdést felemlíteni. Fólya képviselő úr igen szépen fejtegette a kötelesség és jog közti viszonyt, de arra kérem, gondolja meg, hogy az általa ecsetelt helyzet fenáll, s az emberek valóban mindent csak az államtól váárnak, gondolja meg, hogy ezt a centralizáció szokta előidézni, és épen azért hasson oda saját pártja kebelében, hogy eltérvén az 5 év óta követett úttól, ne a merev czentralizáczió felé, mely ezen elsatnyulást előidézi, hanem a helyes alapokon nyugó önkormányzatra törekedjenek. (Helyeslés balfelől): Hasson a képviselő úr pártjában oda, hogy oly kormány alakittassék, mely az erkölcsi sülyedést meggátolni vállalkozik, s legyen meggyőződve, hogy mi ezen kormányt nem csak megtámadni nem, de egész lélekkel támogatni fogjuk (Elénk helyeslés balfelől), és legyen meggyőződve arról, hogy addig, mig ennek helyes pillanata el nem érkezik, nem foguak semmi eltérő nézetek szükségtelen fejtegetésével egy ily kormány elé gázokat vetni. (Élénk helyeslés balfelől.) És ha, ami igen szomorú volna, a többségben nem volna erre elegendő erő, akkor azok, kik e meggyőződésben vannak, kísértsék meg, hogy vájjon elvi feladás nélkül nem lehetne-e ezen erőt ezen czélra más pártokkal való értekezés folytán megszerezni. (Helyeslés balfelől, mozgás jobbfelől.) Most mielőtt még az igen t. miniszter urak beszédeire is reflektálnék, fájdalom, csak egy pár szóval érinthetem azon államférfiúi beszédet, melyet a múlt napokban itt e házban hallottunk. Csak két pontra nézve kívánok nyilatkozni. Az egyik a választási visszaélésekre, s a választások körüli teendőkre vonatkozik. Elfogadom azon állást, melyet a t. képviselő úr elfogadott, hogy ne vitassuk ma már többé, hogy ki volt a hibás, ki nem volt a hibás, hanem igyekezzünk oly törvényt alkotni, amely ily hibáknak jövőre elejét vegye, és részemről biztosíthatom, hogy ha — mint mondá — azon lesz, hogy alkottassék egy törvény, mely a politikai hatóság befolyását kizárja, mely az anyagi és szellemi megvesztegetés lehetőségét, amennyiben az csak eszközölhető, elenyészteti, ha, mondom, ily törvény alkotását fogja feladatává tenni, legyen meggyőződve arról, hogy a legnagyobb örömmel fogjuk e tekintetben igyekezetét támogatni. (Helyeslés balról.) A másik pontra nézve nem lehetek egy nézetben. Vonatkozik az a hadsereg kérdésére. De itt is nem akarok mindazokra reflektálni, mik e tekintetben fölhozattak, én csakis egyik indokolásra kívánok megjegyzést tenni. A t. képviselő úr figyelmeztet bennünket, hogy a históriai jog, legitimitás mennyire elvesztette már Magyarországon kívül a szabadelvűeknél a befolyást, és ennek kapcsában intett,vigyázzunk, hogy mi a magyar hadsereg iránti aspiráczióinkkal a társországok vagy a nem magyar ajkú nemzetiségek hasonló aspiráczióival valamikor ne álljunk szemben. Én t. hát, azt, hogy a történelmi jognak, a legitimitásnak nincs ma már meg azon hatálya, mely volt valaha, tökéletesen elhiszem; ha nem hiszem is, hogy minden hatás nélkül való. Mondtam már a házban is, hogy a magyar állam fönállását, mint magyar államét én nem ettől, de attól teszem függővé, hogy szellemi és anyagi téren meg bírja-e tartani fajunk a szupremacziát. De mégis nem fogadhatom el azt, hogy azon aspirácziók, melyeket mi, nem mint magyar nemzet, de mint magyar állam a társországok számára, és nem csak magunk magyarok, de minden, ezen hazában lakó nemzetiségek érdekében szemben a dualisztikus állammal fölállítunk, hogy ezek ép oly alapon nyugodnának, mint aminőn fognának nyugodni a társországoknak vagy egyes nemzetiségeknek a magyar hadsereg elleni igényei. Itt az állam, mint egész igényel szemben a dualizmussal, amott az állam egyes részei állanának szemben az összes állammal. (Élénk helyeslés bal felől) A kettőt összehasonlítani nem lehet. De egyébiránt is, mert a nemzetiségi kérdés szóba jött, megjegyzem, hogy nekem erős meggyőződésem, hogy épen ezen szempontból is okvetlenül szüksége van Magyarországnak arra, hogy hadserege elkülönittessék (Helyeslés bal felől), mert tudjuk azt, hogy hazánk népei közt sokan vannak a rokvéletlenek. Fájdalom még messze van azon idő, midőn ezen bajtól meg fogunk menekülni. Műveletlen, ember nem okoskodik, műveletlen ember csak lát. Ő reá csak az hat, a mit szemével lát és kezével megfog. Már most mig ezeknek fiait ugyanazon zászló, ugyanazon jelvények, ugyanazon parancsszó alatt viszik katonáknak, mindig csak Ausztriát fogják látni és soha Magyarországot és a magyar állam eszméje csak akkor fog húsukká és vérükké válni, ha azt a magyar hadseregben megtestesülve látják. (Tetszés a baloldalról.) Az. igazságügyminiszter beszédére is kell reflektálnom, ki azt bizonyította be, mit senki sem tagadott, hogy a bírói függetlenségről szóló törvény szándékában nem volt a bírákat választási joguktól megfosztani, de azt nem bizonyította be, hogy az általa védett igazságügyminiszteri körrendelet megegyeznék a törvénnyel. Ami a miniszterelnök úr beszédét illeti, ő első beszédében azt mondotta, hogy én az összes minisztériumot rágalmaztam, és azt ő visszautasítja. Második beszédében pedig azon nézetét méltóztatott kifejezni, hogy beszédem és indítványom közt ellentét van, mert beszédemben megmondom, hogy nem hiszem azon vádakat és gyanúsításokat, hogy azoknak hitelt nem adok, és mégis indítványomban fölhívom a figyelmet, hogy azok az országban el vannak terjedve, és azt mondja továbbá a miniszterelnök úr, hogy azt követelem, hogy ők nyugtassák meg a közvéleményt, mire azt feleli, hogy nyugtassa meg az, aki nyugtalanított, ami épen olyan felelet, mintha Pest városa kapitánya, mikor tűz üt ki, azt mondaná, hogy oltsa, aki meggyújtotta. (Nagy derültség.) Én kijelentem, hogy nem rágalmaztam, s csak azon nézetemet fejeztem ki, mit ismétlek is, hogy nem oly csekélység, midőn a kormány ellen vádak vannak elterjedve az országban, és azért, ki ilyenekre figyelmezteti a parlamentet, és ha tehetné, figyelmeztetné a koronás fejedelmet, nem rágalmazó, nem gyanúsító, de teljesíti azon az ország és király iránti kötelességet, hogy figyelmeztetvén a bajra, annak orvoslását eszközölhesse. (Helyeslés bal felől.) Én a legnagyobb készséggel elismerem a miniszterelnök úr érdemeit az első általános biztosító társaság és a földhitelintézet alapítása körül, de azt inkorrektnek tartom, ha a kormányfőnek valamely osztalékot juttató intézet élén áll. Tagadom is, hogy az ily intézetek nincsenek a kormánnyal semmi összeköttetésben. Hiszen ha biztosító intézetről szólunk, vannak nagy állam vagyonok,melyeket biztosítani kell, vagy vannak pénzek,melyeket néha rövidebb-hosszabb időre olcsón elhelyezni szökés, és így annyi kedvezményben lehet ily intézetet részesíteni, hogy a miniszter állásával nem fér meg, hogy az ily intézet élén álljon. Sokan foglalkoztak még egy thémával : azon különbséggel, amely igen t. barátom Ghyczy Kálmán nézetei és az én nézeteim között van vagy lehet. Sok mindenféle kombinácziókat hallottam már erre nézve, azonban igen sajnálom, ha sokaknak kellemetlen dolgokat mondok, midőn kijelentem, hogy ha van is eltérés köztünk, azon idő, melyben annak gyakorlati következményei lehetnek, még igen messze van, még addig igen sokat kell hogy együtt küzdjünk, s midőn e mellett oly erős a meggyőződés, legalább az én lelkemben az iránt, hogy azt semmi megingatni nem fogja, hogy bármit tett vagy mondott is az én t. barátom, azt személyes érdek soha, de legtisztább hazafi szeretet mondotta vagy tette vele, akkor az egymás közti meghasonlás és az, mit önök örömmel hirdetnek, az ellenzék fallanxának fölbomlása nincs oly közel, mint épen önök kívánják. Ajánlom fölirati javaslatomat. (Hosszan tartó élénk helyeslés és éljenzés balról.) — Főrendiházi üzenet. — Károlyi István gr. a főrendiház jegyzője áthozza a főrendiház mai és tegnapi ülésének jegyzőkönyvét, mely szerint a tegnap és ma tárgyalt 13 törvényjavaslat (Lásd alább) elfogadtatott. Elnök: Az illető törvényjavaslatok ő felsége elé fognak szentesítés végett terjesztetni. Lipthay Béla báró: T. ház! A szabályok értelmében szót kérhetnek azok, kik szavaik elferdítését kiigazítani óhajtják. Engedelmet kérek tehát a t. háztól, hogy tapasztalván szavaim elferdítését, egy rövid észrevételt tehessek. Debreczen városa igen t. képviselője épen most elmondott kritikus értekezletében érdemesnek tartotta a válaszfelirati javaslat tárgyalása alkalmával halva született gyermeket is bonczkés alá venni. Meglehet azonban, hogy a górcsövet, mellyel e vizsgálatot végezte a pártszenvedély elhomályosította, különben nem magyarázhatta volna ki azt, hogy én minap elmondott beszédemben hazánk viszonyának Oroszországgal szemben oly kifejezést kívántam adni, mintha Oroszországnak 1848/9-ben követett eljárását baráti szolgálatnak tekinteném. Legyen meggyőződve a t. képviselő úr, hogy én nem tartozom azok közé, kik barátjaik ellen fegyvert fognak, de viszont azok közé sem, kik nem képesek ellenszenvüket a haza érdekének feláldozni. Ez volt szempontom 48-ban, midőn óhajtottam sőt közreműködésemmel be is folytam, hogy a haza magát az oly hívatlan invázió ellen megvédje. Kívánom ma is épen a haza érdekében, hogy felejtsük el a múltakat. Erre vonatkozott észrevételem. Meglehet, hogy kifejezésem hibás volt, de iránya csak ez lehetett, mit bizonnyal a képviselő úr is helyesel. Elnök: Az idő már előhaladván, a vita folytatása holnapra halasztandó. (Helyeslés.) Czélszerű volna Nikolics Sándor határozati javaslatának tárgyalására is határnapot tűzni ki. (Péntek !) Tehát pénteken fog tárgyaltatni. Ülés vége 2 órakor. Legközelebbi ülés holnap d. e. 10 órakor. (Napirend : a válaszfelirati vita folytatása.) II. A főrendiház ülése. Elnök : Majláth Györő. Jegyzők : Ifj. Károlyi Dtván gr., Vay Béla b., Zichy Ferr. Viktor gr. A kormány részéről jelen vannak : Kerka&oly, Trefort, Wenckheim b. miniszterek, ill.áll Ernő államtitkár. Ülés kezdete d. e. 11 órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése után tárgyalás alá vétetvén, módosítás nélkül elfogadtattak a következő törvényjavaslatok : törvényjavaslat a magyar királyi honvédségi Ludovica-académia épületének átalakítására, fölszerelésére és föntartására pótlólag megajánltt összegek fedezéséről, — az 1869. évi költségekre a magyar korona országai által pótlólag fizetendő összeg fedezéséről; — a közös pénzügyminisztérium által 1870. évben létesített előlegezési hitelművelet költségeinek fedezéséről; a közös hadügyminisztériumnak 1871-re engedélyezett 300 000 frtnyi póthitel Magyarországra eső részének fedezéséről, a ko»