Reform, 1872. október (4. évfolyam, 269-299. szám)

1872-10-10 / 278. szám

gorú ítéletet mondott Debreczen város tisztelt képvi­­selője tapintatosságom fölött. A­mi a képviselő által emelt azon vádat illeti, mintha én egy törvényhatóságban törvényesnek tar­tottam volna a választási határnapnak külön-külön napokra tett kitűzését, hol az a jobboldalnak szolgált előnyére, míg másutt ily határozatokat megsemmisí­tettem, bocsásson meg a képviselő úr, ez minden he­lyes alapot nélkülöz. A véletlen úgy hozta magával, hogy épen csak két megyének határozatára nézve kellett e tekintet­ben végzést hoznom. Az egyik mindenki által balol­dalinak ismert, a másik pedig per eminentiam jobb­oldali vármegye volt, és mind a két esetben határo­zatom egyformán szólt, vagyis nem engedtem meg a választásoknak több különböző napra kitűzését. A t. képviselő úr egy konkrét vádat is hoz fel, mondván: „Hogy a ház ítélni tudjon a belügyminiszternek a törvény tiszteletén kívül tapintatosságáról is, csak egy példát idézek (Halljuk!) mely Bihar megyében történt.* Átnéztem t. hát, és magammal is hoztam Bi­­har megyéhez a választások ügyében menesztett ös­­­szes rendeleteimet. Ezeket áttekintve nem hihetem, hogy másra hivatkozhatott volna a t. képviselő úr, mint a 18379. számú rendeletemre, mely így szól: Bihar megye központi választmányának, Gyalo­­kay Antal margittai kerületi választónak közvetlenül hozzám intézett folyamodványát, melyben Szalacs községbeli 71 választónak törvényellenesen eszközölt összeírása ellen panaszt emel, s azoknak a választók sorozatából való kitörlését elrendeltetni kéri, a köz­ponti választmánynak oly meghagyással küldöm meg hogy az összeíró küldöttségnek a folyamodó által felemlített törvényellenes eljárása iránt rögtön szigorú vizsgálatot eszközöltetvén, az eredményhez képest újból határozzon s erről a vizsgálati iratokkal kellő­leg felszerelt jelentését haladéktalanul s pedig oly időben terjes­sze fel hozzám, hogy a panasz értelmé­ben még a választás bekövetkezése előtt idejekorán intézkedhessem. Ez az a rendelet, t. képviselőház, mely miatt az ellenzéknek t. vezére érdemesnek tartotta a tör­vény végrehajtójának tapintatosságát pellengére állí­tani. (Csernátony Lajos közbeszól: Helyes eljá­rás ez ?) Én azt hiszem, egészen helyes. A bürokrá­­czia szabályai szerint talán azt kellett volna monda­nom : „küldjétek föl az összes iratokat“, s aztán el kel­lett volna rendelnem a vizsgálatot, de ugyan kérem mit tettem én ? talán kormánybiztost k­üldöttem ki Bihar megye központi bizottságának eljárása ellen? vagy mint a t. képviselő úr állította, megsemmisítet­tem vagy megváltoztattam a vármegye határozatát? engedelmet kérek: nem­ a folyamodványt leküldöt­­tem azzal, hogy méltóztassék azt megvizsgálni és méltóztassék a tekintetben újból határozni. (Élénk he­lyeslés jobbfelől.) Én ezen eljárásomat tiszta lelkiis­­merettel bocsátom az ország ítélő­széke elé, ám ítélje meg, vajjon helyes volt-e a képviselő­ úrnak tapinta­tosságomra vonatkozó nyilatkozata ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) Önök azt, hogy önök kisebbségben maradtak, tulajdonítják a kormányhatalommali visszaélésnek, tulajdonítják a kormány illetéktelen befolyásának, és a sokoldalú megvesztegetésnek, sőt olyanok is talál­tatnak önök közt, a­kik ezt annak tulajdonítják, hogy Magyarország uralkodó osztálya pártkülönbség nél­kül meg van romolva. Egy szóval, midőn önök bu­kásuk okát keresik, elmennek mindenhová kutatni, de elmulasztják saját háztartásukat (Halljuk 1 jobb felől), saját politikájukat megvizsgálni, mit ha tenné­nek, azt hiszem, föltalálnák legközelebb fekvő, s azért legtermészetesebb okát. (Helyeslés jobbról. Halljuk!) Nyíltan kimondom azon meggyőződésemet, hogy az önök bukásának oka saját politikájuk inapportu­­nitásában és eljárásuk helytelenségében keresendő. (ügy van­ jobbról.) Politikájukat már kétszer elitélte az ország, s erre azt felelik, hogy a gazdagság, vagyon, arisztokrá­­czia s a papság szövetkezett a jobboldallal, s ezért megbukott az önök pártja. Én azt hiszem, te­hát, hogy ha megvizsgálták volna helyesebben a politikai faktorok működését, s hazánk viszonyait, és ezzel kapcsolatban a választá­sok eredményét, akkor mindenekelőtt azon meggyő­ződésre kellett volna önöknek jutniok, hogy Magyar­­országban az uralkodó osztályt nem csupán a papság, a gazdagság, az arisztokráczia, hanem ezeknek be­tudásával az értelmiség összege képezi. (Úgy van­ jobbfelől); tapasztalniok kellett volna azt is, hogy Ma­gyarországban ma még — hála Istennek—egyes csekély vidékek kivételével a népet mindenütt ezen értelmiség vezérli és kormányozza. Ha tehát ezen értelmiség, melynek kiegészítő része okvetlenül a papság, a gaz­dagság és az arisztokráczia — ha, mondom ezen értel­miség — mint önök állítják —, minden hatalmában álló eszközökkel küzdött az önök politikája ellen, ebből nézetem szerint nem az a következés hogy ezen osztályok a kormányt minden áron fön akarják tartani, vagy nem is az a következés, hogy ezen osztályok meg vannak romolva, hanem az, hogy az értelmiség az önök politikáját veszélyesnek tar­totta, s nézetem szerint ez a legfőbb oka önök buká­sának. (Helyeslés jobbfelől.) De sokat konferált nézetem szerint az önök bukásához azon eljárás is, melyet önök a parlament­ben és azon kívül, és a sajtó terén irányunkban kö­vetni jónak láttak, s a­mely egyátalában nem volt alkalmas arra, hogy a baloldalnak prozelitákat sze­rezzen. Nem akarok a múlt parlament utolsó napjaiban történtekre visszamenni, midőn önök taktikája foly­tán, mint kisebbség dekretálták magukat többségnek és megakadályozták a valódi többséget, hogy saját belátása szerint alkosson törvényeket. Szóljak-e azon hangról, vagy jobban mondva azon irányról, mely az önök sajtója által m­agurálta­­tott ez melyet, — igen szívesen ismerem ezt el, ma már önök is kárhoztatnak ? Sajnálom azonban, hogy a kárhoztatás csak akkor kezdődött, midőn ezen, Ma­gyarországon annak előtte nem ismert és nem hono­rált irány az önökkel ellentétes nézetben levő la­pokban is feltünedezett. Simonyi Ernő képviselő úr csak a minap panaszkodott a felett, hogy mennyire csípik őt a jobboldal darázsai. Ezt hallva, eszembe jut a farkas és a bárány története. (Nagy nyugtalanság a baloldalon. Halljuk.) Jelemző minden esetre ezen nyilatkozat mert, hogy ha már Simonyi képviselő úr is, kinek lapjába pedig, valljuk meg, a kormány és a kormánypárt ellen a legdrasztikusabb kitételek szoktak foglaltatni, már szintén fen­akad a sajtó kifakadásain, akkor ez azt bizonyítja, hogy a sajtó már túl ment azon hatá­rokon, melyeken belül tőle üdvös működést lehetne várni. Nagy baj ez és orvoslást igényel, orvoslást pe­dig magának a sajtónak és üdvös működésének te­kintetéből. Sok mindenféle nézet m­erülhet föl a körül hogy miként kell e bajt orvosolni. Én hallottam egyet s ez nekem, mondhatom, nagyon tetszik. És ez az volt, hogy a sajtótörvény anyagi részét meg kell toldani egy szakas­szal, mely úgy hangzik: nem szabad ha­zudni. De hogy az orvoslás gyökeres legyen, arra a politikai faktorok összmüködése, a tisztességes czimet igénylő zsurnalisztikának komoly és következetes magatartása, s a közönség művelt részének szoros együtttartássi szükséges. (Helyeslés.) A politikai faktorokat említettem, t. ház, első helyen, és nem ok nélkül, mert meg vagyok győ­ződve, hogy egy parlamentáris képességgel bíró or­szágban az a hang, mely a törvényhozó testületben uralkodik, okvetlen visszhangzik az országban is. És én hiszem, hogy a sajtó terén nem találkoztunk volna azon átalános gyanúsításokkal és ráfogásokkal, hogy ha a parlamentben tett egyes nyilatkozatokat, nem akarom mondani meggondolatlansága, de talán a szenvedélyesség sugallata helyett, a kérdések alapo­sabb tanulmányozása előzte volna meg. Tisztelt Tisza Kálmán képviselő úr nagy súlyt fektet azon gyanúra, mely a különböző hírek folytán a kormány ellen az országban létezik, és midőn arra Ilt föl bennünket, hogy e gyanúnkat igyekezzünk el­oszlatni, azt mondja, hogy nekünk nem csak saját személyes, de a magyar kormány hitelét kell megvé­delmeznünk. Helyes, elfogadom, csak egyet teszek hozzá, hogy nekünk mindnyájunknak, így önöknek is, nem csak a magyar kormán­y, de Magyarország hi­telét kell megvédelmeznünk. És így azt hiszem, hogy azon átalános gyanúsítások, melyekkel önök a mi po­litikánkat folyton ostromolják, hogy azon hang, mely a sajtóban, hogy ne menjek tovább csak az utolsó választások alkalmával is nem csak a kormány, de a jobboldal politikai, erkölcsi életét megtámadta, erre legke­vésbé alkalmas. És én kérdem, hiszi-e valaki, hogy létezik a vi­lágon oly badar, ki elhigye, hogy minden hazafiat­­lan, minden tiszteletlen, erkölcstelen elem csak a kor­mánypárton létezik, s hogy egy kormány csupán vesz­tegetések és kon­upczió által képes magát föntar­­tani? Hogy minden becsületesség, minden hazafi­­ság, minden lelkiismeretesség csakis a kisebbség­nél létezik ? — Azt hiszem, te­hát, hogy azt el­ismerni senki nem fogja. Ha mégis sikerülne önöknek elhitetni azt, hogy az ország kormánya erkölcstelen és hazafiatlan, hogy az ország több­sége korrumpált, akkor önök nem a kormány, nem a jobboldal, hanem az­­ ország hitelét tették tönkre, mert a világ egy nemzet fölött nem a kisebbség, ha­nem a többségre való tekintettel hozza ítéletét. Én, t. ellenzék, nem kérek önöktől kíméletet, hanem igazságot, nem elnézést, hanem méltányossá­got. Tépjük, ha kell, le kíméletlen kézzel a gazságról a becsületesség álarczát, de soha ne engedjük gyanú­sítani a becsületességet, csak azért, mert politikai el­lenfelünknek képezi tulajdonát. (Elénk helyeslés jobb felől.) Ne igyekezzünk, t. ellenzék, a nemzetet a be­csületesek és nem becsületesek pártjára osztani, e föl­osztás okvetlenül magában hordja a föloszlás csiráját, mert a mely nemzetnél ily pártalakulás föltételezhető, arra ki van mondva a halálos ítélet, mitől isten óvja hazánkat. (Hosszas helyeslés és éljenzés jobb felől.) Pulszky Ferencz előadó: A fölirati vita itt nem arra használtatott, mire más országokban használtatik, hogy a pártok ereje kitűnjék, hanem, hogy minden párt és töredék jelezze álláspontját. A Deák-párt tökéletesen megmaradt az állásponton, melyet 1867-ben s azóta elfoglalt. Meg­maradt azon állásponton, melyet 1867 óta elfoglalt. Ezen párt bízik kormányában, mely az ő kebeléből jött ki; e párt ragaszkodik az 1867-ki kiegyezéshez, föntartja a közösügyes kérdést úgy, a­mint azt föl­állította. E pártról nem szükség többet mondani, mert látjuk, hogy már a második választás által helyben hagyta az ország ezen politikát, de még inkább, mert látjuk, hogy a szellemi áramlat feléje hajtja a nemzet akaratát; kitűnő hazafiak, kik 1848-ban előre érez­ték a 49-et és visszavonultak, kik az 1867-ki kiegye­zéskor nem voltak e párt soraiban, mert talán nem tartották elég biztosnak alapját, jelenleg hozzá csat­lakoztak. Történt más oldalról is ily hozzájárulás e párt­hoz. Voltak olyanok, kik a volt országgyűlésen el­lene voltak, s most elfogadták álláspontját és szomszé­daivá lettek. (Derültség a baloldalon.) Ezek egy kü­lön válaszföliratot írtak, s azért nevezhetők szom­szédoknak , mert e részben nem egyesültek a Deák-párttal. De ezen válaszfölirat, a­mint ők maguk is elismerik, nem annyira válaszfölirat, mint inkább Programm, még pedig oly programm, a­mely­ben igen nemes aspiráczióikat egész kiterjedé­sükben kifejezték , nem tekintve sem a jelenlegi országgyűlési ülésszakra , sem az országgyűlés egész tartamára ; kifejezték mindazt, a­miről azt hi­szik, hogy az ország fölvirágzására szükséges. S ha ezen kis, de minden esetre jelentékeny, és ha ezen sokat ígérő párt vezérszónokában, ki elég tapintattal vezette be ezen válaszföliratot, volna hiúság, a mint hiszem, hogy nincs (Elénk derültség balfelő­l), hi­szem pedig ezt azért, mert van anyag benne a nemes ambiczióra s arra tarthat igényt, — mondom, ha volna benne hiúság, azt hiszem,­j ezen hiúságnak igen nagy elégtételét fogja egyszer találni, mert a miket ő ott előad, azok legnagyobb része előbb-utóbb keresztül fog menni, és akkor elmondhatja, hogy ő inicziálta ezen egész mozgalmat. Tudom, hogy sokan következetlenséggel vádol­ják ezen pártot, mintha bizony következetlenség volna, és nem volna természetes, hogy a bimbóból virág s a virágból gyümölcs növi ki magát. (Élénk derültség bal felől.) Hiszen minden, a­mi él, minden a­mi szerves, folyton változik, s nem marad mozdulatlan. Csak az elvont tudományban szükséges az, hogy az alapról, ennek legutolsó következményeit tökéletesen és kö­vetkezetesen kifejtsük. De a politika nem elvont tudomány. A politiká­nak konkrét esetekkel van dolga. A politika az exigen­­cziák tudománya. A politikának szervezetekkel van dolga. Ugyanazért változik, ugyanazért nem ma­rad mozdulatlan. A­ki a következetességet annyira hangsúlyozza, az előre kimondja, hogy előre haladni nem tud. De a baloldalról is történt közeledés felénk, ezt látjuk, ha mostani fölirati javaslatát összehason­lítjuk a régiekkel. Mert midőn az előbbi válaszfeliratban hangsú­­lyoztatott az, hogy nélkülözhetetlen a közjogi kér­désnek másféle megoldása, jelenleg már megelégesz­­nek azzal, hogy egy axiómát mondanak ki, melyet részünkről soha senki kétségbe nem vont, t. i. azt, hogy nincs törvény, melyet törvényes úton annak módja szerint megváltoztatni nem lehetne. Magyaror­­szágban nem ismerjük azon különbséget, mely más országokban s államokban létezik, a konstitucziós tör­vény közt. A magyar konstituczió nem egyéb, mint számtalan törvényeknek összefoglalása, s nincs a ma­gyar törvénykönyvben egy törvény sem, melyet nem lehetne megváltoztatni az országgyűlés s annak fak­torainak beleegyezésével. Igenis meglehet, csak hogy ez (a 67-ki XII. törvény) szerintünk több egy simplex törvénynél, ez egyszersmind államszerződés is, és így szükséges, hogy még egy másik faktor is járuljon annak meg­változtatásához, t. i. azok, kikkel ezen szerződés köt­tetett, vagyis ennek megváltoztatása nehezebb ugyan, de nem lehetetlen. A különbség nem is ebben van köztünk, hanem abban, hogy mi azt tartjuk, hogy ezen kiegyezés szükséges volt, sőt nem csak szüksé­ges, de jó és üdvös, a baloldal pedig azt tartja, hogy lesz és meg kell változtatni. Mi nem azért tartjuk a baloldalt kormányképtelennek, mert e törvényt meg akarja változtatni, de azért tartjuk magunkat kor­­mányképesebbeknek, mert oly állásponton állunk, melyről ez országot kormányozni lehet. Az ellenzék részéről tapasztalt közeledéssel szemben csodálkozni kell a hangon, mely a válaszfel­iratban jelentkezik. A t. ellenzék egy része fél attól, hogy „felséged kormánya nem lesz képes tényekkel igazolni azt, hogy a közhitelt eddig csak beruházási czélokra kellett igénybe venni.“ Ez súlyos vád oly oldalról, melynek egy ki­tűnő tagja a pénzügyi bizottmányban mindig jelen van és látja a közpénzek kezelését még közelebbről, mint a ház többi tagja. A kormány soha semmi titkot, semmi fátyolt nem vetett működésére; kezelése egészen tiszta és ismeretes nem csak a legfelsőbb számvevőszék, hanem az egész ház, és különösen a pénzügyi bizottság előtt. Jól tudjuk, hogy azon kölcsönök, melyeket az utolsó időben fölvettünk, mind különös czélra vétettek föl és külön kezeltetnek. Jól tudjuk, hogy az első vasúti kölcsön azon vasutakba fektettetett, melyeket a kor­mány építtetett. E vasutak megvannak, azokban van a pénz, mely reá megszavaztatott. Azt hiszem, hogy azon kormányról, mely a többi kölcsönök kezelése körül megmutatta, hogy szavának hitelt lehet adni, igazságtalan lenne előre kimondani azon ítéletet, hogy a közhitelt másra, mint beruházási czélokra vette volna igénybe. Nem hagyhatok még szó nélkül egy gyanúsí­tást. Azt mondja az ellenzék felirati javaslata : „A legnagyobb közigazgatási rendszer is csak úgy lehet áldásos a nemzetre, ha a kormány jó példával jár elől a törvények megtartásában ; ha minden irányban kö­vetett eljárásával megőrzi azon erkölcsi súlyt, mely még az ellen­vélemény­­eknél is tiszteletet paran­­csol.“ Ez axióma; erre minden ember azt mondja, hogy igaz; de ha e helyen mondjuk ki, ez annyit je­lent, mintha azt mondanék, hogy a kormány nem járt jó példával elő, hogy nem őrizte meg erkölcsi súlyát, melyet az ellenvéleményüeknek is tisztelni kell. Ez oly átalános vád, melyet csodálom, hogy ezen párt használ, mely magát kormány­képesnek tartja, és jö­vőben ezen bársony­székekben akar ülni. A­mi a választási visszaélésekről és vesztegeté­sekről mondatik ama javaslatban, e tekintetben meg­lehetősen közel jár a balközép és a szélső­baloldal, de az utóbbi legalább világosan vádol bennünket és azt mondja, hogy a többség nem többség, itt pedig csak­­ inszinuálják azt. A szélsőbal felirati javaslata vádirat, erős, hatalmas vádirat, nem pedig felirati ja­vaslat. Jól tudjuk, hogy nem oda van irányozva, a­hová czimeztetett, hanem a néphez, melynek izgatá­sára akarják felhasználni. Ezt jól tudjuk, és attól egyátalán nem is várhatunk egyebet (Derültség) a bal­középtől mást vártunk, mint ezen finom fátyollal bevont inszinuácziót. A szélsőbaloldal vádolt bennünket, hogy vesz­tegettünk, vádolta a nemzetet, hogy magát megvesz­­tegettette. Volt etetés, itatás az országban mindenütt de hogy vesztegetés történt volna nagyban azt taga­dom, mert ott, hol nagyban fizetik a vesztegetés, nem csak vesztegetőknek, hanem megvesztegethetők­nek is kell lenni, ott szükséges, hogy a korupczió az országban annyira elterjedt legyen, hogy annak bé­lyege rá legyen sütve; „novalis homa emptorem in­­venit", s ezt a magam hazájáról nem tehetem fel, mert azt hiszem, hogy sokkal több egészségesebb elem van benne. Hogy etetés, itatás történt, az áll. A lakmáro­zás nemzeti szokásaink közé tartozik. (Derültség bal­­felől). Névnapra, születésnapra, s egyéb ünnepélyes alkalmakkor önök is meghívják barátaikat s együtt esznek, isznak ; tudjuk, hogy a választásokat már igen régen nemzeti ünnepnek keresztelték. Történik pe­dig az 1819 óta, a midőn ezt a szerencsétlen szokást megkezdték, mely azóta elharapódzott, melyet én is mételynek tartok, mely az ország erkölcsiségét meg rontja s melynek elejét kell venni, de elejét kell venni annak és úgy, mint elejét kell venni azon terroriszmusnak, a­mely igen sok helyütt kifejlődött. Azok t. hát, a­kik kisebbségben vannak, mindig erőszakosabbak s minél kisebb valamely párt hangja, annál élesebb szokott lenni. Lássuk a válasz­felirati javaslatokat egyenkint. A többség felirati ja­vaslata nem is említi a közjogi kérdést, mert nem akar vitát előidézni. (Derültség balfelől.) Csendesen szól, kikerül minden oly alkalmat, mely vitára ad­hatna okot. A balközép válasz felirati javaslata már erősebb, a szélsőbaloldali a legerősebb, végre azon pártnak hangja, mely csak 2 képviselőből áll, a leg­erősebb mindnyájunk között. (Átalános derültség). Ugyanily állapotot láttunk más nemzeteknél, ott sem folytak le a választások máskép, mint nálunk, de azért sehol nem mondják, hogy az országgyűlés több­sége nem képviseli az ország többségének nézeteit és akaratát. Ajánlom a bizottsági felirati javaslatot elfogadás végett. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Tisza Kálmán: Ha lehetne csakis azokra felelnem, a­mik vá­laszfeliratom ellen komoly érveket felhozattak, be­szédem igen rövid lehetne, de sok oldalról félreértet­tek és félremagyaráztattak válaszfeliratomnak egyes tételei, s azért ezekre is ki kell terjeszkednem beszé­demben. Legelőször is megjegyzést kell tennem Pulszky Ferencz előadó úr azon állítására, mintha felirati ja­vaslatom inszinuálta mint gyanút, azt, hogy a ház többsége nem törvényes, a­mit a 48-as párt szerinte férfiasan, mint vádat kimond. Én azt állítottam és állítom most is, hogy történtek egyes törvénytelen­ségek, kormányhatalommali visszaélések, de épen azt hogy a többsége e háznak azok folytán ülne itt, nem hogy inszinuálni akartam volna, de a­mit azt Simo­nyi I. képviselő­társam releválta is, határozottan meg­tagadtam. A másik, a­mit megrótt az előadó úr, az, hogy én kemény vádat emelek, midőn azt mondom, hog­y félek, miszerint a kormány nem lesz képes beváltani a trónbeszéd azon nyilatkozatát, hogy a kölcsönök csak hasznot hajtó beruházásokra fordittattak. S an­nak bebizonyítására, hogy ebben nincs igazságom, felhozza, hogy a kölcsönök bizonyos határozott czé­lokra köttettek és bizonynyal azokr­a is fordittattak. Nem akarom vitatni, várjon mindenkor egész­ben ezen czélokra fordittattak-e vagy nem ? Lehet, elhiszem, hogy igen, de ugyan hogyan lehet mondani, hogy a kölcsönök átalában, nem csak azon kölcsönöket értem, hanem átalában. Csak hasz­­nothajtó beruházásokra fordittattak, midőn az 1870-ei zárszámadásoknak a főszámvevőszék által készítt ki­vonata szerint az államvagyon fogyatkozása 26,282,000 forint; váljon az ország vagyonának ily megfogyat­kozása nem e kölcsönvétel? nem-e a jövő rovására elköltése a tőkevagyonnak. Még a belügyminiszter úr mai beszédére kell reflektálnom, ki azt mondja, hogy az általam idézett kifejezése nem volt fenyegetés, ha­nem figyelmeztetés. Épen ezt lehet mondani a falu végén felírt statáriumra is, az sem fenyegetés, de fi­gyelmeztetés az annak folytán bekövetkezendő ese­ményekre. (Tetszés balról, ellenmondás jobbról.) Kü­lönben köszönettel tartozom a belügyminiszter úrnak, hogy azon kérdéses rendeletet, melyet Bihar megye központi bizottságához intézett, felolvasta.­­Semmivel nem igazolta annyira állításom igaz­ságát, mert mit mond azon rendelet, melyet ő fölol­vasott? Azt mondja, hogy oda utasítja a bizottság, hogy e tárgyban újabb végzést hozzon, és vizsgálatot rendeljen. Vagy­is mit teszen ? (jobb felől: Hogy vizsgálja meg !) Azt, hogy azon végzését, melyet az­iránt hozott, hogy itt vizsgálatnak helye nincs, hanem el kell mozdítani az illetőt, változtassa meg, mert a régi végzés megváltoztatása nélkül újabb végzést hozni nem lehet. (Úgy van balfelől). Különben a miniszter úr azt mondja, hogy a miniszter és vád együtt jár nálunk, s itt megjegyzem, hogy a­mennyire helytelen volna, hogy a miniszter és vád egyet jelentsen, de épen úgy volt példa rá, hogy ült oly ember a miniszteri padokon, kinek a vádlottak padjain kellett volna ülni. (Felkiáltások jobbról: Hol!) Akárhányszor a világon, ki a törté­nelmet nem ismeri, az nem fogja tudni. Simonyi Ernő ellenmondást látott beszédem első és utolsó része közt, pedig elől kimondtam, hogy történtek egyes törvénytelenségek a választásoknál, de átalánosságban nem, s beszédem utolsó részében azon egyes eseteket bizonyítottam be. Simonyi Ernő­höz hasonlóan félremagyarázta beszédemet Schwarcz Gyula is, ki felirati javaslatomat —a közjogi kérdést mellőzve — azért nem fogadta el, mert nem helyezi kilátásba az ország felvirágoztatását a­nélkül, hogy a nemzettől nagy áldozatokat kívánna. Ugyan kérdem a képviselő úrtól, hol, mikor, melyik szóval kívántam a nemzettől áldozatot, hacsak a válást és tűrést nem nevezi annak? Schvarcz Gyula képviselő a férfiasság hiányá­val vádolta felirati javaslatomat, míg Lukács Béla és Molnár Antal képviselők azt nem eléggé határozott­nak és­ őszintének találták. Én nem mondom, hogy a férfiasság azon egye­düli mérték, mel­lyel a politikai eljárást megmérni kell. Tudom, hogy nem az. De azt az egyet is tudom, hogyha már csak férfiasságról beszélünk, a férfiasság nem abban áll, hogy azért mert kisebbségben marad­tunk, feladjuk nézeteinket, de abban, hogy ha egye­dül is állunk a világ közepette, megtartsuk. (Helyes­lés balfelől — zaj jobbfelől.) A határozottság hiányának vádjára vonatkozó­lag azt felelem az illető képviselő uraknak, hogy nem tőlük kell politikai határozottságot tanulni. Nem tehetem, hogy Lipthay Béla beszédére is ne tegyek megjegyzést, ki ő felsége alkotmányos ér­zületét egyes képviselő alkotmányos érzületével hozta hasonlatba, pedig én azt hiszem, hogy ő felsége nevét annyiszor és minduntalan a parlamenti vitákba bekeverni, mint a képviselő úr tette, sem nem alkot­mányos sem nem tiszteletteljes eljárás ő felsége irá­nyában. (Helyeslés bal felől.­ Azontúl beszéde fonalán a törvény iránti tiszte­letről azt mondja á­t, képviselő úr, hogy ha bár az ellenzék akarná is, hogy a törvények tiszteltessenek, hiába, nem teheti azt, mert azáltal, hogy a delegá­­czióba be nem ment, önmaga megszegte a törvényt, mindenesetre pedig oly álláspontot foglalt el, melyet egy hü hazafinak elfoglalni nem volna szabad Uraim ! a mi pártunk minden egyes tag akaratára bízta, hogy be akar-e menni a delegáczióba vagy sem s így ez nem törvénytiszteletlenség. A t. képviselő úr beszédemnek a külügyekre vonatkozó részét szin­tén bonczkés alá vette, sőt soká tanakodott felette, hogy mit akarhattam és mit nem akarhattam mondani. Így állván a dolog, nem is lehet máskép, mint hogy a t. képviselő úr azért tanakodott annyit a fe­lett, mit akarhattam, s mit nem akarhattam mondani, hogy alkalma legyen itt előttünk — azt hiszem köl­csönös meglepetésünkre mindnyájunknak — feltárni ama mindenesetre új eszmét, hogy az 1849. évi muszka invázió a Magyarország iránti barátságnak volt jele. (Mozgás): Megengedje t, képviselő úr, de ezen állí­tásával szemben már igenis lehet és kell is alkal­mazni azt, mit ő az ellenzékről mondott, hogy nem oly álláspontot foglal el, minőt egy hű hazafinak elfoglalnia kellett volna. (Felkiáltások balról, nagyon igaz!) Különben is igen furcsa dolog, figyel­meztet a képviselő úr, hogy ne a keserűség szerint ítéljük a helyzetet, ne a szerint állapítsuk meg eljá­rásunkat, — ebbe vele tökéletesen egyetértek — de ugyan­akkor, midőn ezt tűzi feladatának, feladatán, ismeri oly dolgokat említeni föl, melyeket, ha azt akarjuk, hogy szivünkből kiirtunk a keserűséget, a mennyire csak lehet, elfejtenünk kell. (Fölkiáltások balról: Igaz!). Iványi képviselő úr azért nem fogadja el felirati javaslatomat, mert azt mondja: nagy az ellentét e közt és 69-iki felirati javaslatunk közt. Csanády kép­viselő úr pedig egészen annyira ment, hogy azt mond­ja, ha nem írták volna alá ugyanazon emberek, ő soha sem hinnné, hogy ugyanazon emberektől, vagy ugyanazon pártból ered a mostani javaslat. Attól függ a lényeget tekintjük-e vagy a formát. A lényegben a kettő közt eltérés nincs; a formára nézve — melyre önök semmit sem adnak — van. De különben is én részemről azt tartom, hogy összetéveszti a czélt az eszközzel és az eszközt a czéllal az, a­ki a következe­tességet nem abban keresi, hogy az elébe kitűzött czél felé törekedjék , se abban, hogy mindég ugyanazon uton menjen azon czél felé, és mindig ugyanazon szavakat emlegesse. Csanády Sándor képviselő úr ezt követi, erről tanúskodik szónoklati modora is, mert mindig ugyanazon szavakat, mondatokat mondja. (De­rültség) engedje meg, ez lehet igen szép következe­tesség. (Derültség) de ebben őt magát is egy nem szárnyatlant, de szárnyas kétlábú állat fölülmúlja (Nagy derültség.) Ezen szárnyas kétlábú állatnak — nehogy az összes szárnyas sereget átalánosságban láttassam gyanúsítani — a neve szajkó. (Élénk de­rültség a jobb és bal, és mozgás a szélső bal oldalon.) Csak­hogy azon madár soha sem bölcseségéről, sem tapintatosságáról, sem arról, hogy valaha valamit kivitt volna, nem ismeretes. (Derültség. Mozgás.) Különben az épen most említett képviselő úr nem hosszú beszédében mi reánk vonatkozólag nem tudom már tisztán, hány dolgot állított, de története­sen egyik sem igaz. És épen azért kénytelen vagyok ezeket röviden földeríteni. A képviselő úr először is azt állítja, hogy a bal­középnek 1865-diki és 1869-iki válaszfölirati javasla­tával ellenkezik a jelen. — No ez főleg járatlan­ságot árul el, mert különben tudná, hogy 1865-ben a balközépnek külön válaszfölirati javaslata nem léte­zett. De továbbá azt mondja, hogy a balközép bár 1869-iki válaszfölirati javaslatában megígérte, hogy az ősi alkotmányhoz hű fog maradni, mind a mellett nem váltotta be szavát s mondja ezt — midőn az elv iránti hűtlenségről beszél — mert a védkötelességi törvényt megszavazta és bement a delegáczióba. Már ugyan kérem, egy 1869-ben kiadott prog­­rammban tett ígéretet hogy lehet 1868-ban megszegni? Hisz mind a védkötelezettségi törvény megszavazása, mind a delegáczióba való menetel nem 1869 után történt, de történt az előtt, vagyis némely része tör­tént volna, ha történt volna. Csodálkozom azon is, hogy Helly képviselő úr is felakadt felirati javaslatomon a miatt mivel nincs benne a közjogi kérdés még csak érintve is, holott a jobboldalról pedig azt veti a szemére, hogy kár volt a közjogi kérdést felemlíteni. Fólya képviselő úr igen szépen fejtegette a kö­telesség és jog közti viszonyt, de arra kérem, gondolja meg, hogy az általa ecsetelt helyzet fen­áll, s az em­berek valóban mindent csak az államtól váárnak, gondolja meg, hogy ezt a c­entralizác­ió szokta elő­idézni, és épen azért hasson oda saját pártja kebe­lében, hogy eltérvén az 5 év óta követett úttól, ne a merev czentralizáczió felé, mely ezen elsatnyulást elő­idézi, hanem a helyes alapokon nyugó önkormányzatra törekedjenek. (Helyeslés balfelől): Hasson a képviselő úr pártjában oda, hogy oly kormány alakittassék, mely az erkölcsi sülyedést meggátolni vállalkozik, s legyen meggyőződve, hogy mi ezen kormányt nem csak megtámadni nem, de egész lélekkel támogatni fogjuk (Elénk helyeslés balfelől), és legyen meggyőződve arról, hogy addig, mig ennek helyes pillanata el nem érkezik, nem fo­­guak semmi eltérő nézetek szükségtelen fejtegetésé­vel egy ily kor­mány elé gázokat vetni. (Élénk helyes­lés balfelől.) És ha, a­mi igen szomorú volna, a többségben nem volna erre elegendő erő, akkor azok, kik e meggyőződésben vannak, kísértsék meg, hogy vájjon elvi feladás nélkül nem lehetne-e ezen erőt ezen czélra más pártokkal való értekezés folytán megszerezni. (Helyeslés balfelől, mozgás jobbfelől.) Most mielőtt még az igen t. miniszter urak be­szédeire is reflektálnék, fájdalom, csak egy pár szó­val érinthetem azon állam­férfiúi beszédet, melyet a múlt napokban itt e házban hallottunk. Csak két pontra nézve kívánok nyilatkozni. Az egyik a vá­lasztási visszaélésekre, s a választások körüli teen­dőkre vonatkozik. Elfogadom azon állást, melyet a t. képviselő úr elfogadott, hogy ne vitassuk ma már többé, hogy ki volt a hibás, ki nem volt a hibás, ha­nem igyekezzünk oly törvényt alkotni, a­mely ily hi­báknak jövőre elejét vegye, és részemről biztosítha­tom, hogy ha — mint mondá — azon lesz, hogy al­­kottassék egy törvény, mely a politikai hatóság be­folyását kizárja, mely az anyagi és szellemi megvesz­tegetés lehetőségét, a­mennyiben az csak eszközöl­hető, elenyészteti, ha, mondom, ily törvény alkotását fogja feladatává tenni, legyen meggyőződve arról, hogy a legnagyobb örömmel fogjuk e tekintetben igyekezetét támogatni. (Helyeslés balról.) A másik pontra nézve nem lehetek egy nézet­ben. Vonatkozik az a hadsereg kérdésére. De itt is nem akarok mindazokra reflektálni, mik e tekintetben fölhozattak, én csakis egyik indokolásra kívánok megjegyzést tenni. A t. képviselő úr figyelmeztet bennünket, hogy a históriai jog, legitimi­tás mennyire elvesztette már Magyarországon kívül a szabadelvűeknél a befolyást, és ennek kapcsában intett,vigyázzunk, hogy mi a ma­gyar hadsereg iránti aspiráczióinkkal a társországo­k vagy a nem magyar ajkú nemzetiségek hasonló as­­piráczióival valamikor ne álljunk szemben. Én t. hát, azt, hogy a történelmi jognak, a legitimitásnak nincs ma már meg azon hatálya, mely volt valaha, tökéletesen elhiszem; ha nem hiszem is, hogy minden hatás nélkül való. Mondtam már a házban is, hogy a magyar állam fönállását, mint magyar államét én nem ettől, de attól teszem függővé, hogy szellemi és anyagi téren meg bírja-e tartani fajunk a szuprema­­cziát. De mégis nem fogadhatom el azt, hogy azon aspirácziók, melyeket mi, nem mint magyar nemzet, de mint magyar állam a társországok számára, és nem csak magunk magyarok, de minden, ezen hazában lakó nemzetiségek érdekében szemben a dualisztikus állammal fölállítunk, hogy ezek ép oly alapon nyugodnának, mint a­minőn fog­nának nyugodni a társországoknak vagy egyes nem­zetiségeknek a magyar hadsereg elleni igényei. Itt az állam, mint egész igényel szemben a dualizmussal, amott az állam egyes részei állanának szemben az összes állammal. (Élénk helyeslés bal felől) A kettőt összehasonlítani nem lehet. De egyébiránt is, mert a nemzetiségi kérdés szóba jött, megjegyzem, hogy nekem erős meggyőződésem, hogy épen ezen szem­pontból is okvetlenül szüksége van Magyarországnak arra, hogy hadserege elkülönittessék (Helyeslés bal felől), mert tudjuk azt, hogy hazánk népei közt sokan vannak a rokvéletlenek. Fájdalom még messze van azon idő, midőn ezen bajtól meg fogunk menekülni. Műveletlen, ember nem okoskodik, műveletlen ember csak lát. Ő reá csak az hat, a mit szemével lát és kezével megfog. Már most mig ezeknek fiait ugyan­azon zászló, ugyanazon jelvények, ugyanazon parancs­szó alatt viszik katonáknak, mindig csak Ausztriát fogják látni és soha Magyarországot és a magyar ál­lam eszméje csak akkor fog húsukká és vérükké válni, ha azt a magyar hadseregben megtestesülve látják. (Tetszés a baloldalról.) A­z. igazságügyminiszter beszédére is kell re­flektálnom, ki azt bizonyította be, mit senki sem ta­gadott, hogy a bírói függetlenségről szóló törvény szándékában nem volt a bírákat választási joguktól megfosztani, de azt nem bizonyította be, hogy az ál­tala védett igazságügyminiszteri körrendelet megegyez­nék a törvén­nyel. A­mi a miniszterelnök úr beszédét illeti, ő első beszédében azt mondotta, hogy én az összes minisz­tériumot rágalmaztam, és azt ő visszautasítja. Máso­dik beszédében pedig azon nézetét méltóztatott kife­jezni, hogy beszédem és indítványom közt ellentét van, mert beszédemben megmondom, hogy nem hi­szem azon vádakat és gyanúsításokat, hogy azoknak hitelt nem adok, és mégis indítványomban fölhívom a figyelmet, hogy azok az országban el vannak ter­jedve, és azt mondja továbbá a miniszterelnök úr, hogy azt követelem, hogy ők nyugtassák meg a köz­véleményt, mire azt feleli, hogy nyugtassa meg az, a­ki nyugtalanított, a­mi épen olyan felelet, mintha Pest városa kapitánya, mikor tűz üt ki, azt mondaná, hogy oltsa, a­ki meggyújtotta. (Nagy derültség.) Én kijelentem, hogy nem rágalmaztam, s csak azon nézetemet fejeztem ki, mit ismétlek is, hogy nem oly csekélység, midőn a kormány ellen vádak vannak elterjedve az országban, és azért, ki ilyenekre figyel­mezteti a parlamentet, és ha tehetné, figyelmeztetné a koronás fejedelmet, nem rágalmazó, nem gyanúsító, de teljesíti azon az ország és király iránti kötelessé­get, hogy figyelmeztetvén a bajra, annak orvoslását eszközölhesse. (Helyeslés bal felől.) Én a legnagyobb készséggel elismerem a miniszterelnök úr érdemeit az első általános biztosító társaság és a földhitelintézet alapítása körül, de azt inkorrektnek tartom, ha a kormányfőnek valamely osztalékot juttató intézet élén áll. Tagadom is, hogy az ily intézetek nincsenek a kormánnyal semmi össze­köttetésben. Hiszen ha biztosító intézetről szólunk, vannak nagy állam­ vagyonok,melyeket biztosítani kell, vagy vannak pénzek,melyeket néha rövidebb-hosszabb időre olcsón elhelyezni szökés, és így annyi kedvez­ményben lehet ily intézetet részesíteni, hogy a mi­niszter állásával nem fér meg, hogy az ily intézet élén álljon. Sokan foglalkoztak még egy thémával : azon különbséggel, a­mely igen t. barátom Ghyczy Kálmán nézetei és az én nézeteim között van vagy lehet. Sok mindenféle kombinácziókat hallottam már erre nézve, azonban igen sajnálom, ha sokaknak kellemetlen dol­gokat mondok, midőn kijelentem, hogy ha van is el­térés köztünk, azon idő, melyben annak gyakorlati következményei lehetnek, még igen messze van, még addig igen sokat kell hogy együtt küzdjünk, s midőn e mellett oly erős a­ meggyőződés, legalább az én lelkemben az iránt, hogy azt semmi megingatni nem fogja, hogy bármit tett vagy mondott is az én t. ba­rátom, azt személyes érdek soha, de legtisztább ha­zafi szeretet mondotta vagy tette vele, akkor az egy­más közti meghasonlás és az, mit önök örömmel hirdetnek, az ellenzék fallanxának fölbomlása nincs oly közel, mint épen önök kívánják. Ajánlom fölirati javaslatomat. (Hosszan tartó élénk helyeslés és éljen­zés balról.) — Főrendiházi üzenet. — Károlyi István gr. a főrendiház jegyzője át­­hozza a főrendiház mai és tegnapi ülésének jegyző­könyvét, mely szerint a tegnap és ma tárgyalt 13 törvényjavaslat (Lásd alább) elfogadtatott. Elnök: Az illető törvényjavaslatok ő felsége elé fognak szentesítés végett terjesztetni. Lipthay Béla báró: T. ház! A szabályok értelmében szót kérhetnek azok, kik szavaik elferdítését kiigazítani óhajtják. Engedelmet kérek tehát a t. háztól, hogy tapasztal­ván szavaim elferdítését, egy rövid észrevételt te­hessek. Debreczen városa igen t. képviselője épen most elmondott kritikus értekezletében érdemesnek tartotta a válaszfelirati javaslat tárgyalása alkalmával halva szü­letett gyermeket is bonczkés alá venni. Meglehet azon­ban, hogy a górcsövet, mel­lyel e vizsgálatot végezte a pártszenvedély elhomályosította, különben nem magyarázhatta volna ki azt, hogy én minap elmon­dott beszédemben hazánk viszonyának Oroszország­gal szemben oly kifejezést kívántam adni, mintha Oroszországnak 1848/9-ben követett eljárását baráti szolgálatnak tekinteném. Legyen meggyőződve a t. képviselő úr, hogy én nem tartozom azok közé, kik barátjaik ellen fegyvert fognak, de viszont azok közé sem, kik nem képesek ellenszenvüket a haza érdekének feláldozni. Ez volt szempontom 48-ban, midőn óhajtottam sőt közreműködésemmel be is folytam, hogy a haza ma­gát az oly hívatlan invázió ellen megvédje. Kívánom ma is épen a haza érdekében, hogy felejtsük el a múltakat. Erre vonatkozott észrevételem. Meglehet, hogy kifejezésem hibás volt, de iránya csak ez lehe­tett, mit bizon­nyal a képviselő úr is helyesel. Elnök: Az idő már előhaladván, a vita folyta­tása holnapra halasztandó. (Helyeslés.) Czélszerű volna Nikolics Sándor határozati javaslatának tár­gyalására is határnapot tűzni ki. (Péntek !) Tehát pénteken fog tárgyaltatni. Ülés vége 2 órakor. Legközelebbi ülés holnap d. e. 10 ór­akor. (Napirend : a válaszfelirati vita folytatása.) II. A főrendiház ülése. Elnök : Maj­l­á­th Györő. Jegyzők : Ifj. Károlyi Dtván gr., Vay Béla b., Zi­chy Ferr. Viktor gr. A kormány részéről jelen vannak : K­e­r­k­a­&oly, Trefort, W­enck­heim b. miniszterek, ill.áll Ernő államtitkár. Ülés kezdete d. e. 11 órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése után tárgyalás alá vétetvén, módosítás nélkül elfogadtattak a következő törvényjavaslatok : törvényjavaslat a magyar királyi honvédségi Ludovica-académia épületének átalakítá­sára, fölszerelésére és föntartására pótlólag megaján­­ltt összegek fedezéséről, — az 1869. évi költségekre a magyar korona országai által pótlólag fizetendő összeg fedezéséről; — a közös pénzügyminisztérium által 1870. évben létesített előlegezési hitelművelet költségeinek fedezéséről; a közös hadügyminiszté­riumnak 1871-re engedélyezett 300 000 frtnyi póthi­tel Magyarországra eső részének fedezéséről, a ko­»

Next