Reform, 1872. október (4. évfolyam, 269-299. szám)
1872-10-10 / 278. szám
278. szám . Előfizetési föltételek : Vidékre postáin vagy helyben hálKhoz hordva Egési OTTO Pél érre 20 frt-100 --kr. Negyed évre Egy hóra . Hirdetmények dija: lO-husábor DütitBor egyszeri hirdetésnél A nyílttéri petitsor.................................. Bélyegek külön 5 frt—kr. 1 , 80 Csütörtök, október 10.1875. 8 kr. 25 „ 30 „ REFORM ni-évi folyam. Szerkesztési iroda: «.«]«<)« A. VrtMl-y&ro«, vávoalióii-liAv 3. «x, X. ndvav, X. K lap g»ori5ini rép»átülete minden közlemény a Heerkesstöseghe* intézendö. Bórttiosníoilea lovulok «csak isnxort fco»ektöl ragadtatnak bi. Kiadó-hivatal: Eitlu. Mór könyvk«eife ® de«éb ® Ji, régi níbulástól *«• A lap anyagi részét életö közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli pasassok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intésondök. Előfizetési fölhivás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi október—deczemberre 5 írt, — október—novemberre 3 írt 60 kr., — októberre 1 írt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens „Barnaby Rudge“ czimű tetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. gga$^ Az előfizetési összegek beküldésére legczélszerübb a postai ványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala. Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. 99 3 kö utal* A pesti népszínházra ,Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyült 6812 írt 72 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Pest, október 9. Hogy Sennyey egy modern konzervatív párt teremtésén fáradozik, azt nem csak hogy neki rész néven senki nem veheti, de mindenki méltányolni tartozik, a ki magyar népünk és államunk igényeiről, a ki az alkotmányos pártok természetéről és a ki társadalmunk alkatelemeiről és szükségeiről helyes fogalommal bír, és Sennyey iránt igazságos lenni akar. Hisz az a bajunk a törvényhozásban, azért nem megyünk előre, azért tespedünk, rothadunk és burjánoznak életünkön a parasztikus kinövések, mert ez országban nincs sem olyan konzervatív párt, mely „egy erkölcsi magasabb öntudatban keresné és találná létokát és létjogát“, sem pedig nincs oly liberális párt, mely föladatát, „társadalmi állapotainkat alkotni s a közigazgatás terén gyökeresen szervezni“, megoldani képes volna. De váljon Sennyey Pál azon után, a melyet jelez, meg fogja-e oldani e kettős feladatot? Szerény nézetünk szerint aligha, és pedig azért nem, mert beleesett azon alapos hibába, azon benső ellenmondásba, hogy míg egyrészt pártviszonyainkon és közállapotainkon gyökeresen javítani akar, ugyanakkor nem csak hogy külső kénytelenségből elfogadja, de jogosultnak is elismeri és föntartandónak ítéli a létező közjogi pártalakulást, és nevezetesen azt a zagyvaeszü és szenvedély vezette közjogi ellenzéket, mely minden állami és társadalmi bajaink legfőbb és alapoka. Hogy ebben nincs igaza, azt kimutatni törekedtünk tegnap, ma tovább kell mennünk. Sennyey és minden politikus figyelmét el nem kerülhette, hogy a tett után a tények logikája következik, vagyis hogy annak, amit Sennyey a házban mondott, szükségkép bizonyos következményei lesznek. Egy akciót indított meg, valamely általunk csak a beszédből fölismerhető számítás alapján, s a kérdés jövőre csak az, vajjon helyes volt-e mindenben e számítás, miután sok Sennyeytől független tényező is szükségképen belefoly, így p. o. Tisza Kálmán, Deák Ferencz, stb. stb. Az első siker oly nagy volt és Sennyey önereje oly hatalom, hogy a kérdésre tagadó választ adni ma észszerüleg nem lehet. Mi nem is akarunk jósolgatni, hanem fejtegetni. A következményeket akarjuk levonni Sennyey beszédéből, úgy a mint egyéni fölfogásunk szerint tenni képesek vagyunk. Egy tény áll előttünk már ma, és ez az, hogy a Deák-pártban sokan félnek Sennyeytől. A szó ne szüljön visszatetszést : annyit jelent az, hogy sokan vannak, kik Sennyey föllépésében, különállásában és személyiségében a Deák-párt meghasonlásának vagy épen kettészakadásának kezdetét látják. Akik így ítélnek, talán elhamarkodják a dolgot. Sennyey Pál személyisége ép úgy, mint nyilatkozatai garancziái a Deák-pártnak, hogy a konzervatív államférfi nem tervez pártszakadást, sem fondorlatokra vetemedni nem fog. Ha tenné, önmagát semmisítené meg, s azon czélokat áldozná föl, melyek szolgálatában az alsóházba lépett. Sennyeyt sokkal erkölcsösebb és eszesebb embernek tartjuk, semhogy föltehetnők róla, hogy azt az esetlen politikát követné, melyet ma Tisza Kálmán föltett róla, hogy t. i. a kormányelnöki poszz kedvéért koalíczióra lépjen a más alapon álló s más czélra törekvő balközép párttal. Ily alakban — csalatkozhatunk — de megvalljuk, mi nem látunk veszélyt a Deák-pártra nézve Sennyeytől, mindazonáltal mégis látunk veszélyt a pártra politikájában és különösen politikájának az ellenzék által való támogatásában. A veszély abban rejlik — minek nem épen Sennyey az oka — hogy az ő konzervatív elvei és czéljai , „egyéni nézetei“ és a Deák-párt hagyományos iránya közt, az ő „közigazgatási politikája“ és a deák-párti kormány eljárása közt igen gyakran oly eltérések lesznek, melyeket kiegyenlíteni nem lehetvén, Sennyey azokat a házban „minden alkalommal teljes nyíltsággal előadni kötelességének fogja tartani.“ Lesznek, akik hozzá csatlakoznak a jobboldalon, s mindenkor pártolni fogja ezeket az ellenzék. Ha nem is lesz mindenkor mindjárt kabinetkérdés, szavazás és a kormány leszavaztatása, tagadhatatlan, hogy lesz mindig nagy zavar s aki ismeri ellenzékünket, tudni fogja, mint fog ez igyekezni a zavarosban halászni. Ezen állapotnak visszahatása lesz a pártokra, a kormányra, a sajtóra s lehetnek beláthatlan következményei. Innen van, hogy mi Sennyey nyilatkozatától pedig főleg azért, mert a Tisza-féle oppozicziónak annyira kedvezett, a kiegyezési törvénynek és a parlamenti rendszernek lojális elfogadása daczára korrekt deák-pártinak el nem fogadhatjuk s az átalános pártbomlás egyik jelének tekintjük. Ezen pártbomlás pedig nem lehet Sennyeynek czélja, sem ha tekintjük a Deák-párt irányában tett kötelező nyilatkozatait, sem ha megfontoljuk a közjogi oppozíczió föntartására oda kölcsönözött támogatását. És ez az, amit mi Sennyey politikájának titkai közé sorolunk, hogy ellentétet látunk törekvéseiben. Ha fúzió vagy koalíczió által össze akarná vegyíteni, vagy szét akarná robbantani a létező pártokat, hogy azokból természetes válrokonság útján új két pártot csináljon, egy konzervatívot és egy liberálist, azt értenők, bár a koaliczionális cselszövényt nem helyeselnék és sikertelenségét, vagy siker esetén káros következményeit jósolnák ; de mikor Sennyey ezeket magától elutasítja s mégis úgy cselekszik, hogy a Deákpárt, a melyhez csatlakozott, kohéziójában veszti általa, akkor maga tesz nyilatkozata mellé egy vastag kérdőjelet. Sennyey Pál jól tudja, hogy a Deák-párt valamint az ellenzék nem áll egyöntetű elemekből. Azzal nem hízeleghet magának, hogy a párt a liberális zömét és reformer sarjadékát szónoklati genieje által a modern konzervativizmusnak megnyerni fogja. Ha különállást foglal és egyúttal a közjogi ellenzéket biztosítja, annak czélja csak az lehet, hogy nevezett elemeket az ő saját táborába külső nyomással belekényszerítse , de ha ez a terve, akkor feledi, először, hogy kisebbségben van, azután hogy ilyen után egyöntetű konzervatív pártot magának nem csinál, továbbá hogy oly kolliziók felé siet, amelyek vagy őt vagy a liberálisokat kényszeríthetik a kilépésre, azontúl hogy a kormányzást nem csak megnehezíti bár támogatni akarja, de sőt veszélyezteti és végre hogy a Deák-pártot gyöngítvén az országban, épen azon ellenzéket segíti túlsúlyra, amellyel annak közjogi természete miatt sem , sem a Deák-párt másik árnyalata fúzió nélkül a kormányzásban közre nem működhetik. És most még egy kérdést: Mi szüksége van Sennyeynek a balközépre és nevezetesen Tisza Kálmánra,ha nem az, amelyet jeleztünk ? Hát kellenek Sennyey talentumának és integritásának ilyetén segédcsapatok az ellenséges táborból? Ezek azon aggályok és benső ellenmondások, melyek iránt fölvilágosítást szeretnénk nyerni azoktól,kik föltétlenül helyeslik Sennyei föllépését és jelzett politikai irányát. Mi is, nem tagadjuk, nagy szerepet vindikáltunk Sennyeynek, és nagy hivatást, és pedig akár jön létre fúzió akár nem; de mindkét esetben politikáját és taktikáját kevésbé gondoltuk komplikáltnak, mint a minőnek tapasztaljuk. Daczára azonban mindezen ellenvetéseknek Sennyey részvétét a közéletben és szerepét az alsóházban a hazára nézve több szempontból nyereménynek tartjuk. Nem csak azért, hogy ily nagy tehetség az ország javán dolgozni fog; nem csak azért, mert Sennyey mély érzését és erős akaratát a hazaszeretet szolgálatában tudjuk; nem csak azért, mert ha féltjük is különállásától a pártot, amelynek táboráról állítók, hogy abban van most Magyarország, de nem féltjük tőle, önzetlenségétől és belátásától soha a nemzeti létet és „a kiegyezést, mellyel hazánk sorsát újabb experimentácziók veszélyeinek kitenni“ nem akarja, hanem reményeket kötünk Sennyey báró alsóházi szerepléséhez azért is, mert benne őrét tudjuk a törvénynek, ellenőrét a kormánynak, egy hatalmas képviselőjét a törvényhozói függetlenségnek, a tárgyi igazságnak, a mint ő fogja föl; kormány és nép kegyét nem kereső szószólóját és mindenek fölött, mert a ház az erkölcsi integritás oly érinthetlen tőkéjét nyeri benne, mely a népképviselet és a Deákpárt tekintélyét tetemesen gyarapítani van hivatva. ” A török-montenegrói bonyodalomra vonatkozólag belgrádi tudósítónktól a következő sorokat vesszük október 7-ker kelettel: „Tegnap, a szent vasárnap nem volt ránk nézve a nyugalom napja. Egymást érték e napon a nyugtalanító, sőt aggasztó hírek a montenegrói határról, s különösen két távirat járt kézről kézre az izgatott lakosság közt. Az egyik a hivatalos viszonyok megszakasztásáról szólt a porta és Montenegró közt, s röviden s világosan így szólt: „A nagyvezír rendelése szerint az albániai váli fölszólította a montenegrói kormány megbízott ügynökét, hogy Szkutarit és a török területet haladéktalanul hagyja el. ^ Egyenrangú államok között az ilyen háborút jelent. Azt jelent e itt is? Nem szól-e bele Európa s a békeszerető Nikicza kapni fog-e az oda vetett kertyün ? Ennél még több nyugtalanságot okozott egy másik távirat, mely török csapatok összevonásáról szólt. Minden boszniai, herczegovinai, albániai s prizrendi helyőrség, úgy szólt a távirat, a montenegrói határra rendeltetett. Nikicza is a maga részéről állítólag fegyverbe szólított minden fegyverfogható embert s már 12,000 van indulóban a határ felé. Itt egy esetleges háborút nem tartanak lokalizálhatónak, s minthogy Szerbia egyelőre, legalább még egy-két évig a saját jól fölfogott érdekében távol szeretne maradni minden hasonló bonyodalomtól, annálfogva nagyon félnek ez összeütközéstől, melytől esetleg nem menekülhetnének. Ki kell emelnem, hogy e hírek jó ugyan, de magánforrásból eredtek s kezességet hitelességükért nem vállalok. Tudósitói kötelességemet akartam csak teljesíteni, midőn ily pillanatban, mely komoly időket szülhet, semmit el nem hallgatok.“ = Hertelendy Kálmán kinevezését Zalamegye főispánjává a hivatalos lap mai száma közli. Az uj főispánnál, mint nekünk írják, f. hó 13-án küldöttség fog tisztelegni Badacsonyban. A küldöttség a megye legbefolyásosabb egyéneiből áll, és hivatva van őszinte s meleg kifejezést adni azon átalános örömnek, amely az egész megyét, ezen kinevezés által, oly kellemesen lepte meg. Valószínűleg akkor fog megállapittatni az is, mikor lesz az uj főispán beigtatása. Zala megyéből még a következő értesítést vesszük: A baksai kerületi Deák párt f. hó 10-én Baksán, a nagy vendéglőben értekezletet tart, amelyre minden deák-párti választó meg van hiva. A meghívások nagy részben már szét is vannak küldve. Tárgya lesz az értekezletnek: Királyi Pál, a párt jelöltjének mikénti fogadtatása s ez érdemben a legrészletesebb Programm megállapítása,é s a választási mozgalmat vezető egyéniségek kijelölése. Az osztrák delegáczió mai ülésén a hadügyi budget tárgyalása körül érdekes vita fejlődött ki, melyben a kormány ellenzékét az úgynevezett „alkotmányosok“ képezték, míg a támogatás azok sorából került ki, kiket „államjogi ellenzék“ néven ismer a világ. A vita megmutatta, amit úgy is tudtunk, hogy az első csoport modern szabadelvű emberekből áll, de kik nem politikusok. Herbst rendkívül elmésen szólt, de Greuternek néhány szavában több helyes politikai érzék nyilatkozik, mint az összes alkotmányosok kötetekre menő tudományában. Különben a nagy szavazás holnap lesz. Ma befejeztetett az átalános vita s megindult a részletes tárgyalás. A holnapi első szavazás túlmond bennünket a dolog fő érdekén. A szavazás kedvező eredményét egyébiránt kormánykörökben magukra nézve biztosítottnak mondják. A tudósítás ez ülésről alább olvasható. A magyar delegáczió hadügyi albizottsága tegnap este 6 órakor tartott ülésében, a rendkívüli szükséglet tárgyalásának folytatását megelőzőleg, K. Holzgethan közös-, és Kerkapoly m. k. pénzügyminiszter megjelentek, s a közös aktívák felosztása végett folyamatban levő tárgyalások jelen állásáról a kívánt felvilágosításokat megadták, melyek az albizottság tagjainak tájékozó tudomásul szolgálnak. Ezután folytattatok a rendkívüli szükséglet tárgyalása, s a következő összegek szavaztattak meg: A 17-ik czim „negyedik építési részletekre” az előirányzott 276 ezer frt elfogadtatott. A 18-ik czim „katonai földrajzi intézet” szükségletére 79 ezer frtnak levonásával 525,530 frt megszavaztatott. A 19 ik czim a „József akadémia szükségletére* az előirányzott 118 ezer frt elfogadtatott. A 20 ik czim „a számfelettiek szükségletére* az előirányzott 896.129 frt helyett 850.000 frt elfogadtatott. A 21-ik czim „községeknek magasabb bérosztályba áttételére* az előirányzott 90.215 frtot megszavazta. A 22-ik czím „a határőrvidéki csapatok szükséglete” a kormány előterjesztése szerint, az élelmezés, és ruházati ügyben kiküldött bizottság netalán ide vonatkozó javaslati fentartásával megszavaztatott. Ezzel a rendkívüli szükséglet tárgyalása befejezve lévén, a holnap 6 órakor tartandó ülés napirendjére, az élelmezési és ruházati ügyben kiküldött bizottság jelentése kitüzetett. Tóth Vilmosról is meg kell emlékeznünk. Ő is mondott »nagy beszédet”. Hogy mért, azt könnyebb lett volna akkor eldönteni, amikor még nem mondta volt el. Hogy különben a miniszter úr nem mindenhez ért — amiben soha sem kételkedtünk — azt szükségesnek látta ma is bebizonyítani, midőn ő is a sajtóról, írókról és sajtóviszonyokról beszélt. Mért szeretnek a képviselő urak mindig a más dolgával vesződni? Azt akarják-e, hogy mi is elmondjuk, hogy a sajtó nem roszabb a képviselőháznál. Ezt a mai diskusszió is bebizonyította. Sőt a sajtó annyival jobb, hogy nem szabad olyan eszmeszegénynek lennie. Mi több, a magyar sajtó különb a birénél, mert nincs benne azokban az üzletekben, melyek a ház folyosóin köttetnek „pártkülönbség nélkül“ s melyek — példa rá: Straussberg, Waring, északnyugati vasút, keleti vasút, stb. stb. — annyi botrányra adnak alkalmat évek során át s botrányos interpellácziókra s debatteokra a házban is; melyek megrontották a magyar hitelt, s melyek ha a publikumból vagy a képviselőházból a sajtóba kerülnek, okot szolgáltatnak arra, hogy a törvényhozásban a moralisták az olcsó újságpapírt zsebkendőnek használhassák. I. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, október 9. Csanády Sándor sarkantyús lovag s mégis ma úgy elpáholtatott Tisza által, hogy alig illett be Ronett mulatságnak. Hát még Tóth Vilmos, akire statárium elé való falusi viczczeket csinált. Lipthay Béla sem maradhatott tőle, mert noha 49-ben a csatamezőn harczolt az oroszok ellen, kik elől Tisza Kálmán titkár úr csak félrevonult Debreczenből, s noha azóta is minden alkalommal oly hazafias buzgalmat és áldozatkészséget tanúsított, minővel kevesen dicsekedhetnek. Tisza őt a ház előtt elnevezte „hazafiatlannak“. Lukács, Molnár, Schvarcz és mindazok, akik az ő zászlóaljából elmenekültek, sorba vétettek. Pulszky, Toszt Gyula, Bittó, Panner és természetesen Lónyay gróf is, ki Tisza engedelme nélkül kinyilatkoztatott, és akarata ellenére még mindig kormányelnök, szintén sorban kaptak egyegy marék pártvezért gorombaságot; Simonyi Ernő és Helfy is leforráztattak, ellenben Ghyczy Kálmán kegyelmet kapott, Csernátony pedig ismételve baráti védelemben részesült. Ez volt a „nagy beszéd“. B. Sennyeyt pedig megkínálta barátságával, fölhívta szövetkezésre és odaígérte támogatását. Soha sem hittük, hogy ez a Tisza oly szörnyen liberális, hogy föl fogja használni a legelső alkalmat arra, hogy a félelmes konzervatív pártvezért kompromittálja! A képviselőház XXVII. ülése. (Napirend: a felirati vita folytatása.) Elnök : Bittó István. Jegyzők: Széll Kálmán, Szeniczey Ödön, Wachter Frigyes, Kiss Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Tóth Vilmos, Lónyay Menyhért gr., Trefort Ágost, Panner Tivadar, Tisza Lajos, Wenckheim Béla br., Szlávy József, Kerkapoly Károly. Ülés kezdete délelőtti 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök benyújtja Kővár vidék kérvényét a virilis szavazatok eltörlése tárgyában. A kérvényi bizottsághoz utasíttatik. — Interpellácziók. — Miletics Szvetozár a következő kérdést intézi a belügyminiszterhez: Várjon a miniszter úr tudomásával és utasításával történt-e, hogy az újvidéki főispán Lénárd Máté úr, az újvidéki városi tanács utolsó tisztújítása alkalmával megtagadta a képviselőtestület nagy többsége által a polgármesteri állomásra kiszemelt jelöltjének Dr. Subotics Jánosnak a jelöltek közé fölvételét? mi okból történt az, és mi által véli ezen eljárását igazolni ? Ha nem. Miért nem tett a miniszter úr, és mikor szándékozik tenni, az újvidéki városi képviselőtestületnek felterjesztett és indokolt kérelmére oly intézkedéseket, hogy a jelenlegi polgármesternek Macsvánszky Pál úr megválasztását megsemmisítse és az új választást elrendelje, azon főispán úrhoz adandó utasítással, hogy szavazatával ne álljon utat Dr. Subotics János, vagy pedig bárki jelöltségének, akit a képviselőtestületet a kandidáló bizottság tagjainak fele része által jelöltjének tart. Közöltetni fog a belügyminiszterrel. Miletics Szvetozár a következő interpellácziót intézi az igazságügyminiszterhez: Van-e tudomása, hogy és mily alapon záratott be Papov, alias Krein Izidor mokrini lakos és Aradra szállíttatott, és hogy két hónap múlva szabadon bocsáttatott ? Hajlandó-e a miniszter úr ez ügy állásáról magának az illető hatóságoktól jelentést és fölvilágosítás követelni, illetőleg megszerezni, á átalában ezen esetet kinyomoztatni s a vizsgálat eredménye után a bűnösöket feleletre vonni, azok ellen a törvény értelmében eljárni, az eredményről pedig a képviselőházat értesíteni ? Közöltetni fog az igazságügyminiszterrel. Radó Kálmán gazdasági bizottsági előadó benyújtja a bizottság jelentését a ház október havi költségvetése tárgyában. Ki fog nyomatni és napirendre tűzetni. Ezután harmadszor olvastatnak fel és fogadtatnak el a győr-ebenfurti vasút engedélyezéséről, a soprony-pozsony-lundenburg-vágvölgyi vasútvonal kiépítéséről, s a rojtek-németbogsáni vasút kiépítéséről szólójavaslatok. Következik a napirend. — Tóth Vilmos belügyminiszter: Meg fogja engedni a ház, hogy e vitában én is fölszólalhassak, s fölszólalásom által az utolsó választások alkalmával követett és az ellenzék által megtámadott eljárásomat igazolhassam, és ezzel kapcsolatban egynémelyekre szerény nézetemet elmondhassam. (Halljuk!) Nagy figyelemmel olvastam át a beterjesztett válaszfölirati javaslatokat, türelemmel hallgattam végig az ezen válaszfölirati javaslatok fölött lefolyt vitát, és olvasván és hallván azon erős vádakat, melyek a kormány ellen intéztettek, nem egyszer támadt kétely az iránt, váljon miniszteri széken vagy a vádlottak padján ülök-e ? Visszaemlékezvén azonban parlamenti életünk történetére és azon eljárásra, melyet irányunkban úgy a házban, mint a házon kívül követni jónak látták, ezen kételyeim csakhamar eloszlottak. Éreztem, hogy miniszter vagyok, mert hiszen ezen történetből, ezen eljárásból már csaknem azon tanúságot lehet vonni, hogy Magyarországon nem létezhetik miniszter vád nélkül, sőt talán már nem is létezhetik vád miniszter nélkül. Nem panaszként hozom ezt elő, hanem azért, hogy alkalmam legyen kimondani, hogy idején volna már egyszer e modorral fölhagyni. Tisza Kálmán t. képviselőtársam, illetőleg a balközép által beadott fölirati javaslatban elmondatik ő felségének, miszerint az utolsó választások tapasztalataiból az ellenzék meggyőződött, hogy a kormányhatalommal való visszaélés, hogy a kormánynak a választásokra gyakorolt illetéktelen befolyása, hogy a sokoldalú megvesztegetések a választások szabadságát s őszinteségét nagyban megrontották (ügy van bal felöl). Utal továbbá a felirat azon szerencsétlenségre, mely ennek a következése lehet, s mind ezen bajok orvoslását a hozandó törvényekben keresi. Simonyi Ernő t. képviselő úr, illetőleg a t. szélsőbal által beadott fölirati javaslat már bővebb, hosszadalmasabb kiadása ezen vádaknak, s annyiban különbözik a t. balközép föliratától, hogy ez már nem nyugszik meg abban, hogy ezen állítólagos bajok a hozandó törvények által orvosoltassanak, hanem kéri ő felségét, hogy miután az országgyűlés ezek miatt törvénytelen, ezen országgyűlést oszlassa föl és hívjon össze új parlamentet. Mindkét képviselő úr felirati javaslatát indokolta, s a többek között Tisza Kálmán felemlítette a választási törvényjavaslat tárgyalása alkalmával mondott beszédemet, de szavaimra nem egészen híven emlékezett, mert én az ellenzéket nem fenyegettem, hanem csak azt mondtam, hogy a választási törvényre vonatkozó javaslatom ellen theoretikus szempontból lehet kifogásokat tenni, de hogy én annak gyakorlati következményeiről annyira meg vagyok győződve, miszerint hiszem, hogy a törvényjavaslatom szerencsétlen sorsa fölött maholnap nyilvánulandó sajnálkozásokban épen azok részéről fogok elégtételt nyerni, kik azt leginkább ellenezték. Ez nem volt fenyegetés, egyszerű jelzése volt a kimaradhatlanul bekövetkezett körülményeknek és tényeknek. A t. képviselő úr továbbá ezen állításának kiegészítéséül azt mondá, hogy én rajtam nem is múlt miszerint az ellenzék megbánja azt, hogy az 1848 ikt. ez. életben maradt, mintha csak azt akarná mondani, hogy annak, miszerint az ellenzék ezen választások alkalmával kisebbségben maradt, talán nagyrészben az én eljárásom volt az oka. (Balfelől: Az is !) Illusztrálja ezen állítását azzal, hogy elmondja, miszerint az én eljárásom törvénytelen volt, hogy én szemérmesen vonultam vissza a központi bizottságok verifikaczionális joga előtt mindannyiszor , valahányszor oly törvénytelen lépést vagy határozatot kellett volna megsemmisíteni, mely a jobboldalnak szolgált előnyére, viszont erélyesen és gyorsan jártam el oly határozatok megsemmisítésénél, midőn e megsemmisítés ismét a jobboldalnak vált előnyére. (Fölkiáltások a baloldalon : Úgy van !) Azt hiszem, hogy egy miniszter ellen, kinek nem csak a politikai morál és politikai becsületesség, hanem esküjénél fogva is kötelessége a törvényt, amennyiben ez ő tőle is függ, részrehajlatlanul végrehajtani, ennél erősebb, ha szabad mondanom, kíméletlenebb vádat emelni alig lehet. Miután azonban a vádak átalánosságban téteztek, én is kénytelen vagyok átalánosságban praeczizírozni azon álláspontot melyet a választások vezérletével megbízott központi bizottságokkal szemben elfoglaltam. Meg kell mindenek előtt jegyeznem, hogy azon rendeletben, melyet én a törvényhatóságokhoz a választási előmunkálatok megkezdése czéljából menesztettem, semmi más utasítás nem foglaltatik, mint az, hogy a törvényhatóságok eljárásuk alapjául az 1848. V. t. czikket vegyék és intézkedéseiket annak rendeleteihez képest teljesítsék, csupán csak az aratási időre való tekintettel ajánlottam a gyors eljárást. Hogy ez utóbbi választások alkalmával visszaélések, törvénytelenségek és inkonventencziák történtek, azt tagadni ki merné? Épen tegnapelőtt hallottunk egy monumentális beszédet, melyben már jelezve volt, hogy vétkeztünk mi, vétkeztek önök. Önök azt állítják, hogy az 1848-iki törvényekben meghatározott qvalifikácziókat mellőzték a központi bizottságok, és hogy új czenzust állítottak fel Én, t, képviselőház, határozottan állítom, hogy nem ismerek az országban egyetlen egy törvényhatóságot sem, ahol például az ’/*-ed telekkel vagy 300 frt értékű házzal bíró választó, vagy a 100 frtnyi jövedelemmel rendelkező tőkepénzesek, vagy földbirtokosok, vagy a törvényben megnevezett honoracziorok választási joga megtagadtatott volna. E ha történt valahol, s ha hozzám azért felszólamlás történt, siettem a bajt orvosolni. Arra nézve tehát, hogy az 1848-iki törvény vétetett fel alapjául az összeírásoknál, eltérés a törvényhatóságoknál nem volt. De volt igenis eltérés egy más irányban s ez az összeíró küldöttségeknek adott utasításokat illeti. Itt a törvényhatóságok két kategóriába sorozhatók. Az egyik kategóriába tartoznak azon törvényhatóságok, ahol a törvényben meghatározott választói jog szabatos megbírálása czéljából utasítások menesztettek ki, amely utasításokban irányelvek foglaltattak, melyek úgy az összeíró küldöttségek, valamint a felszólamlásoknál szem előtt voltak tartandók. Vonatkoztak pedig ezen utasítások a régi jog meghatározására, az ingatlan becsértékének megbírálására, a jövedelem és a kézművesség után igényelt választási jog meghatározására, egy szóval azon bizonyítékok fölmutatására, melyek a választói jognak csakugyan törvényszerű leírását minden kétségen kívül helyezték. Az eként eljárt törvényhatóságok száma mintegy 30-ra terjedt. Eljárásuk nézetem szerint teljesen korrekt és helyes volt, mert nem ellenkezett a törvénnyel. Ami pedig az eredményt illeti, arra nézve határozottan mondhatom, miszerint úgy a moralitás, mint a becsületesség és a részrehajlatlanság tekintetéből ezen eljárás volt a lehető legkorrektebb, mert itt az összeíró küldöttségek kezei meg lévén kötve, egyenlő mérvben tartoztak jogokat adni mindenkinek és jogokat venni mindenkitől pártkülönbség nélkül (Mozgás a baloldalon. Úgy van jobb felől)"; és mondhatom, hogy ezen törvényhatóságok területén volt a választópolgárok joga leginkább megkímélve a párt szenvedélyétől és a párt hatalmaskodásától. (Helyeslés jobbfelől. Ellenmondás balfelől.) A másik kategóriába tartoztak azon vármegyék, melyek már utasításokat nem adtak ki, és hol egyes esetek, úgy az összeíró küldöttségek, mint pedig a fölszólamlási bizottságok által esetről esetre, és a mennyiben a törvény becsűje kellő támpontot nem nyújtott, az előző gyakorlat vagy más indokok alapján intéztetek el. Ezen eljárás sem ellenkezett sem a törvénnyel, sem a gyakorlattal; eredményében azonban már czélszerűtlennek bizonyult, mert ezen törvényhatóságok területén, — nem mondom kivétel nélkül —, már igenis észlelhető volt a pártszenvedély kinyomása, amennyiben egy és ugyanazon indok alapján a legellentétesebb határozatok hozattak, úgy néha a legellentétesebb indokok alapján hozattak egy s ugyanazon határozatok, amelyek, ha hozzám felebbeztettek, mint szerencsém volt megjegyezni, azokon segíteni mindig tehetségem szerint igyekeztem (Ellenmondás balfelől), midőn tehát arról volt szó, tehát, hogy ezen két eljárás közül melyik állapíttassék meg, vagy hogy ha a törvényhatóságoknak erre vonatkozó határozatai ellen hozzám felebbezés történt, akkor igazsága van Tisza Kálmán képviselő úrnak, hogy szemérmesen vonultam vissza a központi bizottságok jogai elől. De az is tény, hogy a felebbezések elintézésénél gyorsan jártam el és részrehajlatlanul. (Ellenmondás balról.) Lehet, hogy egyes esetben talán téves fölfogás, talán a körülmények elnézése folytán hibásan intézkedtem : ember vagyok, hibázhatok. Egyébiránt igen érdekes lenne ezen általam elintézett kérdéseknek statisztikai kimutatását látni. Mielőtt azonban ez elkészülhetne, máris határozottan merem állítani, hogy a nálam reklamálók és általam jogaikba visszahelyezett választók aránytalanul nagy része a baloldalhoz tartozott, ami, ha egyebet nem bizonyít, talán annyit mégis bizonyít, hogy igen szi