Reform, 1872. november (4. évfolyam, 300-329. szám)
1872-11-22 / 321. szám
321. szám. Előfizetési föltételek I Viín-ji^r-o póstAn v.ij^y helyben haeho ® hordva | Kgá««órr^ Kill érrv Negyud órr« Egy hóra . 20 frt—kr. iO « — , lO-huMiiboB Doutsor A nyiíttóri pozitsor Bélyegilij killOrr 6 frt-80 Péntek, november 22.1872. Hirdetmények dia egysseri hirdetéanól 8 kr. 25 „ 30 . REFORM m.évi folyam. Szerkesztési iroda : 'V'&3roiBjaÄs-«4fi>F «a«» 1. wd'rifcV^ l. K liip «»«Uetni ró«»é* illeí^ö misckm a «sorirní4*tABÓg:h«a itt&é&üiadö. Bó? UjveleV c«ßk i»tnort kK3»ok^Al fo^»dhttwak oí KMé-tiívste!: B4tk Sér könyvkar esküMiésében, régi salbástár I. A lap anyagi rés«ét illetö költemények (dönttetési pditi, kiadás körüli panasook, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intésendek. Előfizetési fölhivás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi november—deczemberre 3 frt 60 kr., — novemberre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens »Barnaby Budge« czimletes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. Az előfizeté^! összegek belefiSdésére legy czéSszerűSIS» a p ® stal utalvánnylapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. 993 kö A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé hegyült 10153 frt 52 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Pest, november 21. Tiszteljük mi a fővárost. Magyar érzelműnek, hazafiasnak, higgadtnak bizonyult mindeddig. De a sajátságos fölfogást és önelégedést, mely úgy látszik a városi népgyüléseket alkotó elemek közt uralkodik nem értjük. Tiltakoznak a kormány gyámkodása ellen, s azt mondják nincs szükség a kinevezett főpolgármesterre; a lakosság maga tud magának városfőt választani. Implicite egy igen furcsa ítéletet tartalmaz e fölfogás. Az egész ország valamennyi közhatósága, megyék, székek és városok tehát igenis oly alacsony fokon állanak, oly megbízhatatlanok, hogy reászorulnak a kormány atyai gyámságára , de már Pest városa nem. Pedig tudvalevő dolog, hogy az az osztály, mely a maga ősi önkormányzati jogainál fogva adminisztrálja a megyéket, régi megtelepedett emberek és családok gyülekezete, melyet a múlt hagyományainak varázsa, s a földbirtoklás konzervatív és megbízható jelleme kitünőleg följogosít arra, hogy szabadon érvényesítse az önkormányzás jogát és gyakorolja kötelességeit, és kevésbé látszik a kormányi ellenőrzés szükségét indokolni. Mégis nem volt ez országban párt — talán a nemzetiségi ultrákat kivéve — mely a priori, mintegy kiindulási pontul nem fogadta volna el a központi kormány által kinevezett főispánok intézményét. Ismételve mondjuk: tiszteljük mi a fővárost és lakosságát. De jobb-e az, mint az egész ország, s az azt kormányzó társadalom ? Ezt aligha fogná állíthatni akárki, mi pedig épenséggel megkoczkáztatjuk a véleményt, hogy nemcsak hogy nem különb e város lakossága, de sok tekintetben alacsonyabban álló, megbízhatatlanabb , veszélyesebb természetű. — A magyar értelmiség színevirága, az ipar- és kereskedelem leggazdagabb képviselői, — s ez nem igen számos kör —, a középvagyon tisztes s elég műveit polgársága mellett, ott vannak ezrei az olyan embereknek, kik máról holnapra tengetik éltüket, anélkül, hogy mint jogtalan proletárok akarnának megvonulni. Ott van mindenféle jött-ment népség, melyről alig tudjuk, honnét jött és még kevésbé hova készül és húz. Ezrek, kiket semmi múlt, semmi bensőbb, magasabb érdek nem köt e földhöz. Számosak, kiket üzlet, börze, vállalkozás köt ideigóráig Pesthez. S ott van végre egy oly osztály, mely eddigelé csaknem döntőleg folyt be a városi ügyekbe, s a melyről pedig elmondhatjuk bízvást, hogy korlátolt, szűkkeblű s igen kevéssé alkalmas arra, hogy magyar várost, és fővárost tudjon megalapítani és tovább fejleszteni. Ez az osztály az, melynek speczifikus neve: pesti nyárspolgárság. Pedig ne csaljuk magunkat. A jó elemek mellett, ez utóbbiak fognak most is belekerülni azon képviseletbe, mely a fővárost igazgatni hivatva leend. Hogy mily arányban, az a hozandó törvénytől, s a polgárság bölcseségétől függ. Hanem igen valószinü dolog, hogy az az uj képviselet sem lesz annyira kiváló Magyarország valamennyi egyéb municzipális testülete fölött, hogy kitűnőségénél fogva kiválhasson magának kiváltságos különállást. A központi kormánynak mindenhol van képviselője, miért ne legyen a fővárosban is? Csak javára valthatik a fővárosnak, ha oly ember áll élén, ki nem függ sem az uralkodó kottériáktól, sem az aura populáris kegyei szerint nem leend kénytelen alkalmazkodni. Ne csináljunk mindenből politikai kérdést. — Adminisztratív ügyek és kérdések lesznek azok, melyeket a fővárosi igazgatásnak kezelni és megoldania kellene. A központi kormánynak speciális érdekei igen kevéssé lehetnek, melyek belejátszanak ez adminisztráczióba. És ha volnának is, nevezettjének egyoldalú akarata sohasem foghatná azokat érvényesíteni akkor a korlátozó apparátus mellett, milyennek egy nagy képviselőtestület kínálkozik. Inkább várható presszió vagy avatkozás alulról, a városi lakosság egyes köreiből, melyeknek magánérdekei gyakran érintkeznek és kereszteződnek a helyi közérdekekkel. Ez esetekben — s azok nem oly ritkák — valóságos jótétemény, ha van egy ember, ki hathatós állásban fölötte áll mind ez érdekeknek és embereknek , és képes részrehajlatlan lenni, mert ezektől független állása eredetben és jövendőben. Azért igen helytelennek tartanók, ha a kormány és országgyűlés Pest városa szervezésénél hallgatna a hangzatos, de üres jelszavakra, és kivételt tenne ott, hol a szabály magatartása oly igen indokolt. Kimondjuk nyíltan, mi a városi főpolgármester egyenes kormányi kinevezését tartottuk volna a legczélszerűbbnek, mellőzve a kandidácziók félszeg közvetítési kísérleteit. De ha a többség szükségét látja, hogy engedjen az állítólagos fővárosi „közkívánságnak“, akkor ragaszkodjék a kormányi kijelöléshez, mely még egyedül képes némileg biztosítani a központi hatalom jogos befolyását. A főpolgármester kinevezésénél, még hányatottabb a képviselet összeállításának kérdése. Hadd mondjuk ki itt is nyíltan, hogy nem szavazunk a kizárólagos közvetlen választás híveivel. Az érdekképviselet a municzipális kormányzat körül világszerte egészséges intézménynek bizonyult; nem hozatik föl semmi elfogadható ok, mely annak a magyar főváros szervezésénél való elvetését igazolná. S itt mindenek fölött hadd rójjuk meg kormányunk és társadalmunk hanyag, gondatlan szellemének egyik példáját. Hetek, hónapok óta okoskodunk, bizonyítgatunk, ítélünk s elitélünk egy oly tárgyban, melyről voltakép mindnyájunknak csak sejtései és föltevései vannak; pedig lehetne bizonyságunk. Az 1200 legfőbb adófizető, az az anyag, melyből — egyik vagy másik módozattal — a mi érdekképviseletünk valószínűleg eredni fog. És mind a mai napig nem bírunk egy statisztikai táblázattal ■— a jelen esetben egy-két hét munkája — mely alapot és biztosságot kölcsönözzön okoskodásainknak, így pro et contra beszélünk a „puszta lég“-be , vitatkozunk a medve bőréről, és nem ismerjük a medvét. Csakugyan olyan kizárólag „négyemeletes háziurakat“, „czopfos német aytópolgárokat“ és „zsidókat“ mutatna-e a lajstrom? Hajlandók vagyunk azokkal tartani, kik ezt nem hiszik. Mindenek előtt megjegyzendő, hogy a mint egyik laptársunk már régebben igen helyesen írta, a pesti nagy fekvőségek tulajdonosainak igen tekintélyes száma kiesik e lajstromból. Sokan közülök megyén gyakorolják virilis jogukat, és sok van olyan fekvőség, melynek tulajdonosa jogi személy, a sok bank, takarékpénztár, hitelintézet, közművelődési társaság, kormány, egyházi, iskolai alap stb. — Ezek kiesnek, mivel azután igen jelentékenyen apad a fekvőségek után járandó adófizetések magassága, és közelebb esnek ■— majd hogy össze nem esnek —a jövedelmi adó után jogosítottak tételeivel. Mert egy kedvező körülményt nem szabad a számításból kifelednünk. Budapest jóformán az egyetlen hely Magyarországon, hol szellemi munka után nagy jövedelemmel bíró osztály létezik. Vannak Pesten orvosok, ügyvédek, sőt főhivatalnokok, egyetemi tanárok, stb., kiknek (duplán számított) adója versenyez a házbirtokosok és kereskedők adótételeivel. Mindenesetre pedig igen valószínű, hogy ezek az 1200-ak széles körébe jelentékeny számmal belekerülnek. Valamint egyátalában igen hajlandók vagyunk hinni, hogy a tág testület sokkal tarkább, különbözőbb elemekből fogna kikerülni, mint ahogy általán vélik. Nem hisszük, hogy egy osztály, egy clique találna benne döntőleg prevakálni. Az a kétszáz képviselő, kit azután ez a testület fogna kebléből választani, alighanem hivebben tükrözné vissza a főváros mikrokozmusának sokoldalú köreit s érdekeit, mint akár ha a választók összesége választana belőle, akár kizárólag közvetlen népi választás intéztetnék. Mert azt sem szabad felednünk, hogy az az általános választás a mi speciális fővárosi viszonyaink alatt, sokkal kevésbé általános és szabad, mint elméletben első pillanatra látszanék. A fővárosi ügyek közül eddigelé egy clrque, városrészenkint külön egy-egy nyárspolgár-társaság döntőleg intézkedett. A képviselet választásánál a hivatalok betöltése körül, egyszóval mindenben a mi városi ügy, ezek az emberek — neveket felhozni felesleges — határoztak. A náluknál különb osztályok és emberek, nagyrészt passzíve viselték magukat. A választók nagy tömege, alsóbb rétegei jóformán vakon indulnak utánuk. Vajjon az új törvény meg fogja-e változtathatni e viszonyt ? Talán kevésbé mint óhajtanék és mint kívánatos volna. S azért ajánlatosnak tartjuk a virilizmus valamelyik módját, de mindenesetre szükséges a végeldöntés előtt tisztába jönni azzal, hogy mely elemekkel szaporítaná a virilis jog a város képviseletét. Nem pártolhatjuk a főváros specziális viszonyainál fogva a virilizmus országos módozatát, a legfőbb adófizetők válogatás nélküli behívását, de a többi felmerült módozatok közül nem is pártolhatunk semmi rendszabályt, mely az eredeti kormány-előterjesztésnél, a viriliseknek zárt testület által való választásánál, tovább megy. ” A főváros magyarosodása s jelesen ennek törvénybe igtatása körül kifejtett buzgalmáért a „Reform“ Újvidékről elismerő táviratot s más helyekről üdvözleteket kapott. Ez eszmének országszerte lelkes hívei vannak. Minden oldalon aggódva lesik a törvényhozás elhatározását s festik, mily szoros összefüggésben van e kérdés Magyarország sorsával más helyeken. Bátorság, s nemzeti öntudat hiánya a központban, leverő visszahatással lenne oly helyeken, ahol a magyar elem tán még exponáltabb s talán, a mienknél kevesebb s erélyesebb küzdelemben fárad. Nem szabad e harczban lankadni. Nem magunkért, mindnyájunkért küzdjük. A magyar elem kereskedése az országban egy a gazdasági jólét, az állami biztosság, a béke, a czivilizáczió emelkedésével, sülyedése pedig előkészítése a töredékek véres harczának, melyből idegenek húznák a hasznot. Tegye meg mindenki kötelességét: itt a bátortalanság mulasztás, a mulasztás vétek =. Justh György úrra vonatkozólag, ki lapunk tegnapi számában maga is nyilatkozott a felsőmagyarországi levelek egyénnek őt érintő mondatával szemben, ma Dávid János, turóczmegyei birtokos úrtól is vettünk nyilatkozatot, mely teljes elismeréssel szól a felső-magyarországi levelek írójáról, de egyszersmind Justh György arról is, ki mint a Justh család feje önzetlen s tiszteletreméltó hazafiságáról széles körökben ismeretes s kiről csakis téves informácziók alapján írathatott, hogy a pánszláv párttal „szövetkezett.“ E nyilatkozatról azt hisszük Justh György úrnak lapunk tegnapi számában közölt objektív s nemes hangon tartott levele után elég egyszerűen ennyi tudomást vennünk. = A Deák-párt elhatározása a házszabályok reformjáról véget vetett a kérdésnek, mely a múlt hétfői ülés óta izgalomban tartotta a kedélyeket. Egy törvénynek módosításában s a házszabályok megújításában lesz megörökítve a botrány ; el kell ismernünk, hogy külső apparenczia nélkül, való, de lényegben igen fontos és jelentékeny dolog az, amire a Deák-párt magát elhatározta: igen humánus, nem egy ember ellen fordul, akit lesújthatna, hanem az összeségre rója a vezeklést, a bűnhődést. Meg kellett a parlament többségének győződnie arról, hogy a szabadság oly mértékével, minő eddigi házszabályainkban foglaltatik, élni nem , csak visszaélni tudunk. Fognak tehát alkottatni szigorúbb házszabályok, hol a szónokoknak kevesebb, az elnöknek több jog fog adatni, s melyekben intézkedés lesz személyes természetű, vagy zabolátlan támadások s összeütközések kiegyenlítésére. Az elhatározás nem vigasztaló. A jogmegszorítás, a „retrográd irány,“ mellyel éveken át méltatlanul vádoltatott a többség, ezzel inaugurálva van, a Deák-párt önvédetlenül, — hogy tagjai ne legyenek jognélküli préda — belekényszeríttetett. S mi nem mondhatjuk, hogy a tapasztaltak után nem joggal teszi azt, amit tenni elhatározott. Magunk nem tudjuk fékezni természetünket, nem bírunk indulatainkkal : meg kell kötöznünk magunkat, hogy egymástól biztosságban lehessünk. — A tisztesség ezentúl meg lesz a szabadság rovására. így van az mindig a világon: amit a munka, a szorgalom gyűjt éveken át, azt a könnyelmű túlzás koczkára teszi s elpazarolja egy pillanat alatt. Meg kell nyugodnunk a sorsban, mely nem érdemetlenül ér bennünket. = A Deák-párt mai értekezletén a miniszterelnök kijelenti a minisztérium nevében, hogy kielégítőnek tartja azon határozati javaslatot, melyet a párértekezlet egyik tagjának indítványára elfogadott. Reméli, hogyha ezen határozati javaslat elfogadtatik, jövőre meg lesz kímérve a képviselőház a f. hó 18-án előfordult botrány ismétlődésétől. Minden más parlament gondoskodott arról, hogy a tanácskozási rend biztosíttassék, s botrányoknak eleje vétessék, csak a mi házszabályaink hiányosak e tekintetben. Erre nézve szükséges intézkedni, s a határozati javaslatnak ez a célja. Ha e kérdés elintézve leend, az országgyűlés teendőire is elintézve lesz, programmját a miniszterelnök előterjesztendi. Ezután a pénzügyminiszter szólalt föl, s elmondá, hogy bár a pénzügyi bizottság nagy erőfeszítéssel működött, mind amellett alig van kilátás arra, hogy a folyó év végéig bevégezhesse az országgyűlés a költségvetés tárgyalását, és valószínűleg indemnitit kell a kormánynak kérnie, a kormány azonban jövőre azon lesz, hogy az 1874 diki költségvetést már a jövő tavaszon előterjessze. A bankkérdésben történt felszólalásra a miniszter kijelenti, hogy a pillanati bajokon segítve legyen — ami meg is történt már — és hogy a végleges megoldás kérdése is rendeztessék, ez iránt folynak a tárgyalások. Megjegyzi azonban, hogy ha pillanatnyi könnyítés a végmegoldás koczkáztatásával lenne elérhető, akkor ő inkább a pillanatnyi áldozatot véli elfogadandónak, mintsem a végéről eltévesztessék. A baloldali kör ma d. u. 6 órakor tartott értekezletén Csernátony Lajos nyilatkozatra hívta föl a pártot a f. bő 18-án történtekre vonatkozólag, kijelentvén, hogy a párt határozatának magát aláveti. Ezzel eltávozott. A párt értesülésünk szerint abban állapodott meg, hogy sajnálatát fejezi ki a történtek fölött. Ami a miniszterelnök nyilatkozatát illeti, Csernátony iránt bizalmát föntartja. Szóba hozatván a jobboldal által benyújtandó határozati javaslat, azt elvben elfogadja, de annak rászaló czélzásához, valamint az 1848. IV. törvényczikk 14. §-ának megváltoztatásához nem járul. — Az angol parlament által legutóbb hozott, s az angol kormány által a magyar kormány rendelkezésére bocsátott parlamenti határozatok egy példánya — a közös külügyminisztérium utján a magyar kormánynak megküldetett. Zágoni Gábor, a földművelési ipar- és kereskedelemügyi m. k. miniszter megbízásából összeállitotta a magyar korona területén levő állami 63 vasúti távirdák statisztikáját az 1871-dik évről. A kimutatás, miután a magyar állami és vasúti távírdák működését, s annak eredményét az 1871. évről részletesen kitüntette, — ugyanazoknak összehasonlitó statisztikáját adja az 1870—71-dik évekről, végül az átalános nemzetközi távirda statisztikai áttekintését az 1870-dik évről. A pénzügyi bizottság ma délelőtt tartott ülésében a pénzügyminiszter megadta azon fölvilágosításokat, melyeket a pénzügyi bizottság némely pontra nézve kért. Egyszersmind a fedezet kérdése fölött tette meg előterjesztését a miniszter. Erre nézve a tárgyalás még nem fejeztetett be, ennélfogva részleteket még nem közölhetünk. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság ma d. e. 10 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette a telepítvényekről szóló törvényjavaslatot. A bizottság az 5. §-ig haladt. A 4. §-t akként módosította, hogy a javaslatban foglalt belsőségen kívül 4 hold külsőség adassék a telepítvényeseknek. Ezen kívül kimondatni kívánja ezen törvényben azt is, hogy az addig szerződésileg fenállott szolgálmányok szintén megszűnjenek. A bizottság a tjavaslat többi részét a pénteken tartandó nyilvános ülés után fogja tárgyalni.= A zágrábi „Obzor“ Miskátovics József, az „Obzor“ volt szerkesztője s jelenleg horvát követnek tollából közöl b. Rauch Levinhhez intézett nyílt levelet, melyben a Rauch bánsága alatti szerkesztő az egykori bánt az akkor mondott következő szavaira teszi figyelmessé: „Ha majd a (kiegyezési) revízióra kerül a sor, be fogjuk bizonyítani, ki a nagyobb magyaron, ön-e vagy én?“ „Íme — úgymond Miskátovics, a vezérczikkíró, mert a nyilt levél vezérczikk alakjában lát napvilágot az „Obzor“-ban — ma a regnikoláris bizottságnak alapterveit az egész nemzet ismeri. Engedje meg kérdésül vetni föl, miként vélekedik Nagyméltóságod? E kérdéssel oly jelentőséget tulajdonitok önnek, milyent tán soha nem remélt tőlem. Önnek nincs pártja Horvátországban, ezt ön jobban tudja, mint én, de vannak párthívei (elvbarátjai), kik hatalmas hősök, készek mindenre, midőn kezeikben az uralom. Ön nélkül azonban semmik, mert elpusztulnak, mint a pelyva. Vannak közöttük olyanok is, kik másnak vezetése alatt ön ellen fordulnának. Hiszen exczellen- A „REFORM“ TÁRCZÁJA. Három világrészben.) — Blána Szilárd honvédszázados viszontagságai és kalandjai. — XVI. Utazásom Algírba. Részvételem egy a felkelő kabulok ellen intézett hadjáratban. Másnap, mint a tengernagy vendége, ki hajórajával Gibraltár alá tartott, Jánossal együtt hajóra szálltam és hat napi hányattatás után megérkeztünk Algír szép, tévés kikötőjébe. Miután a derék altengernagytól és O. hadnagytól búcsút vettem, partra szállottam, égve a vágytól, az éppen hadi lábon levő afrikai-franczia hadsereget megismerhetni. Szállást a Place du Gouvernement-en levő „Páris“-hoz czimzett fogadóban vettem, mely fogadót oly kitünően találtam berendezve és felszerelve, ételeit s italait annyira jóknak s végre szolgálatát oly pontosnak, hogy szinte hajlandó lettem volna hinni, miszerint nem is Afrikában, hanem valamely polgáriasult nyugat-európai nagyvárosban vagyok. De a szeptember hóban uralkodó tikkasztó hőség és az ablakom alatt látható bő fehér öltönybe burkolt sötét arcru, beduinok, kabulok, arabok és a félmesztelen szerecsenyek, kik apró de tüzes lovaikon elvágtattak, gyalog, könnyed, daliás testhordozással elvonultak, figyelmeztettek, hogy csakugyan Afrikában vagyok. E város egyébiránt ami az építkezést és közhelyeket illeti, jobban hasonlít valamely délfrancziaországi, mint török városhoz, mely utóbbiakkal csak tisztátalanság dolgában találkozik. Miután az ut fáradalmait kellőleg kipihentem, elmentem R. főkormányzóhoz, (ki később marschall lett) tiszteletemet tenni. Ez azonban nem kis meglepetésemre hidegen fogadott, s látszott rajta, hogy véres angol egyenruhám nincs nagyon ínyére. Eszembe jutott a francziának hagyományos ellenszenve az an g L. a „Reform“ 283., 284., 285., 286., 290., 291., 292., 297., 298., 299. 310.,105., 306., 307., 308 212., 313., 314. 318. 319. és 320. számait, goi ellenében és viszont. Azért hát egyenesen kitálaltam a véres posztó láttára elkomorult kormányzónak, miszerint én magyar menekült vagyok ideiglenesen angol szolgálatban, és hogy britt fönhatóság alá csak egyéni szabadságom megóvhatása végett léptem. Ezen magyarázatra a derék kormányzó arcza egyszerre kiderült, s ha elébb mogorva volt és fukar szavú, most annál barátságosabb, annál bőbeszédűbb lett. Eőkép a lezajlott magyar forradalom látszott őt érdekelni, s alig hogy egyik kérdésére megfeleltem, már a másikkal ostromolt. Egy órai szívélyes társalgás után, sürgős teendők munkaasztalához késztették a kormányzót, de megkért, hogy ebédre vendége legyek, s egyszersmind arra is, hogy ha lehet magyar egyenruhában jelenjek meg, mert kiváncsi látni azon egyenruhát, melyben honfiaim két nagyhatalmasság ellen küzdöttek oroszlántusájukat. Miután előzékenységét megköszöntem, visszatértem szállásomra, hol Jánossal azonnal rendbe hozattam honvéd egyenruhámat. A kitűzött időre megjelentem a kormányzónál, kit már számos vendége, többnyire törzskari főtiszt vett körül. Midőn beléptem, a fényes terem arany és érdemrendtől csillogó vendégei mind felém fordultak, s mialatt a kormányzó nekik bemutatott, alig győzték egyenruhámat bámulni. Ami engem illet, megvallom, eleinte nem igen éreztem magamat otthonosan e társaságban, hol a legkisebb katonai rangot én viseltem, később azonban, midőn a ház szeretetre méltó asszonya is megjelent és az ebéd kezdetét vette, a subordináczió feszes szelleme csakhamar eltűnt közülünk, s helyét a legszivélyesb hangulat foglalta el. Midőn forradalmunk főbb részleteiről szállottam, a társaság osztatlan figyelemmel hallgatta szavaimat. Mielőtt a kormányzótól elváltam, megkértem őt, engedné meg, hogy mint önkéntes részt vehessek a fölkelők elleni hadjáratban. Kérelmemnek legnagyobb készséggel engedett, tudtul adván, hogy épp három nap múlva G. tábornok vezérsége alatt fog indulni egy 6000 főből álló hadtest Tlemsen ellen. Hogy részt vehessek e hadjáratban azonnal hozzá láttam a felkészüléshez és magamat tábori és élelmiszerekkel kellőleg elláttam. Azonkívül még egy pár kitűnő arab lovat is szereztem, és egy öszvért úti készletünk tovaszállítása végett. Mindezen előkészület, oly tartományban, hol napokig nem bukkanunk emberlakta vidékre, s hol az itt-ott a sivatag szélein, vagy járhatlan sziklaerdők tövében feltünedező nyomorult falvak lakói nemhogy élelmiszereket adhatnának a kimerült utasnak, de sátoros czigányok módjára alamizsnáért csengnek, — felette szükséges. Szép szeptemberi reggelen, vagyis afrikai értelemben véve a nyár derekán legényem kíséretében megjelentem az El-Haridi mellett levő táborban, mely Algiria délkeleti részén fekszik. Az ott összegyűlt hadtest a következő csatarendben volt felállítva: a jobb szárnyon egy gum, vagyis egy zászlóalj benszülött arab és kabil lovasság festői nemzeti viseletében ; mögöttük a franczia gyalogság és egy ezred vadász, azután harmadfél üteg tüzérség, a balszárnyon voltak a benszülött spahik, a francziákból álló chauseus d’ Afrique lovasság és a többnyire párisi fiúkból és más önkéntesekből álló thaileurs-ök. Végül voltak a tábori és élelmiszerekkel megrakott öszvér- és teve-karavánok erős spahi és chauseurs d’ Afrique lovasságból álló fedezet alatt. Utunk, a nap izzó sugarai alatt, mely elől sem erdő árnyékában, sem emberi lak fedele alatt menedéket nem lelhettünk, gyötrelmesnek volt mondható, s örültünk midőn 36 órai lovaglás után végre Konstantin falait megpillanthattuk. Ezen városban két napi pihenőt tartottunk, mely idő alatt a fegyverek gondosan megvizsgáltattak és lökészen tartottak, mivel már az ellenség közel volt. Miután fris ivóvízzel magát hadtestünk ellátta, megindultunk a marokkói határtól csak néhány mértföldre eső Flemsen erősség ellen, mely a Beni-Snass törzsnek rettegett Bon-Mazza nevű vezére által volt megszállva. Újabb 36 órai menet után találkoztak először portyázó gumiaink egy tévés völgyben a Beni-Snass-ok előőrseivel, kikkel kemény tusába elegyedtek, s bizonnyal a mieink húzzák a rövidebbet, ha még idején segítségükre meg nem érkeznek a chausseurs d’ Afrique és önkéntes lovasaink, kik jól irányzott lövéseikkel meghátráltatták a különben kitünően verekedő kabulokat. Kisvártatva újabb ellenséges lovasság jött, mely egész zömével rontott neki gyalogságunknak a neves támadás visszaverése végett kisebb négyszögeket formált, melyeknek szuronyfalát hasztalan törekedtek az elkeseredett kabulok áttörni. Előbb mintsem e folyton előre-hátra mozgó négyszögöket elérhették volna, azok golyózápora alatt hullottak el. Félórás csatározás után mi léptünk föl támadólag, és a rendetlen futásnak eredt ellenséget űzőbe vettük. De az üldözést nem folytathattuk soká, mert ebben a mindegyre keskenyülő meredek sziklabérczek által szegélyezett völgy gátolt. Mig mi a futó ellen üldözésével valánk elfoglalva, addig a bérczek rejtekei mögött biztosságban levő ellenfeleink könnyű szerrel pufFogatták le embereinket. G. tábornok tehát egyelőre fölhagyott az üldözéssel, és a helyett a jobbra és balra emelkedő bérczfalak ellen parancsolt gyalogsági rohamot, miközben a tüzérséget a 20 ágyúval a völgyszoros tisztítása végett előre rendelte. Alig tiz percz múlva az egész vonalon, úgyszintén az ostrom alá vett magaslatokon elkeseredett bősz küzdelem folyt. Mig csak az apró-cseprő puskaharcz folyt, őszintén megvallva, nagyon lágy meleg volt harczvágyam, de mikor az ágyuk kezdtek gorombáskodni, már akkor „égett eremben a hadrontó szittya vér.“ Lovamról lepattanni és a bömbölő ütegnél teremni egy pillanat müve volt. János a vén huszár oda is hűségesen követett. Hanem bizony nem valami nagyon épületes volt a mit a franczia tüzérség részéről tapasztalnom kellett. Ugyanis csaknem minden rendszer nélkül és felületes czélozással eregették lövéseiket a jól eltorlaszolt 4 — 5 ellenséges ágyú ellen. A helyzet visszás voltát átlátva, engedelmet kértem C. ezredestől, hogy négy ágyúval támadást intézhessek az ellen ágyúira. Sok veszteni való idő nem volt, mert a bősz beduinok folyton megújuló tüzelése mindegyre több veszteséget okozott. Hanem mikor az általam fölállitott ágyutelep szólamlott meg, mindjárt tisztulni kezdett láthatárunk. Első lövéseim elleneink két ágyúját szerelték le. Ezen nem várt veszteség, villámcsapásként hatott a beduinokra, egy darabig lőni is elfeledtek, azután nyakra-főre siettek a még épen maradt néhány ágyujokat biztosságba helyezni. És most, miután a gyalogságnak is sikerült érzékeny áldozatok árán a magaslatokat elfoglalni, nyitva állt az ut az előnyomulásra. G. tábornok, ki tanúja volt az általam vezérelt rövid, de sikeres ágyúharcznak, sietett szerencsekivánatát e miatt kifejezni, mit a tüzérparancsnok irigy szemmel tekintett Legényem azonban kevesebb szerencsével forgatta szablyáját, mert mig sziverősitőül egy kortyot vett tábori palaczkjából, az alatta szedte-vedte szerecsenje ellőtte alóla a lovat. És most azt siratta, könyezte a vén gyerek. A derék tábornok megértvén legényem buját, azonnal másik lovat parancsolt neki adatni. A véres munka nagyobb fele még hátra volt, menekülő elleneink az Atlas-hegyek erdős ormai között újra megfészkelték magukat és veszélyes guerillaharczot szerveztek ellenünk. Ezután csak úgy hatolhattunk előre, ha előbb minden fa, minden kőszál birtokát kiküzdtük. Szóval a dolog késhegyre került. És ez az erdős hegyes vidék Tlemsenig, a fölkelők fő pontjáig húzódott, és egész Tlemsenig nem szállt hüvelyébe pihenni a véres kard. 11 napig folytonosan tartott a guerilla harcz minden iszó-Tlemsen az Atlas hegység lábánál, egy termékeny sik vidéktől környezve terül el. A város, melyet kőkoczkából épült 12 láb magas fal kerített, többnyire csak szalmafedelű kunyhókból állott, melyeknek tömegéből csak itt ott ágaskodott ki egy-egy minaret. A város 20 kisebb-nagyobb ósdi ágyú védelmére volt bízva. Védőit a már előbb bent levő kabilokon és beduinokon kívül, az előlünk odamenekvő felkelők gyalogsága képezte. Az ellenséges lovasság pedig, mely kivül maradt és hátunk mögé iparkodott kerülni, ellenünk intézett folytonos apró támadásai által működött közre az ostromzárolt várőrséggel. G. tábornok az ostromzárolás megtörténte után felállittatta az ágyukat, melyek közül négy, saját közvetlen parancsnokságom alá helyeztetett. Én néhány szalmafedelü viskót tűztem ki czélpontul s alig röpítettem 2—3 gránátgolyót ellenök már lángba borultak, a kiütött láng pusztító lávaként rohanván házról-házra, utczáról-utczára. Az ellenség tüzérei