Reform, 1872. december (4. évfolyam, 330-359. szám)

1872-12-03 / 332. szám

Thiers győzelme. Pest, deczember 2. Az állandó háborúban, melyet a fran­­czia nemzet képviselőtestülete és kormányának feje egymás ellen folytat, ismét egy győzelem van följegyezni való, melyet a kormány feje vivott ki. A Kerchel-féle bizottság, mely a kor­mányelnök izenetére adandó válas­szal bíza­tott meg a kamara által, múlt heti szerdán ter­jesztő a ház elé válaszfeliratát s indítványát. Morbiham követének, Barbie úrnak tollából folyt azon válaszirat, mely mindenesetre a leg­furcsább termékek közül való, melyeket a vi­lág összes parlamentjeinek levéltárai majdan egyszer furcsaságnak fognak fölmutatni. A Kerchel-féle bizottság válaszfelirata egy angol embert, ki kézhez kapná, anélkül, hogy tudná mi alkalomból, mi törvényhozási formák alatt íratott e dolgozat, okvetetlen azon hitre bírná, hogy itt egy jelesebb újságíró ki­merítő, részletezőbb, kevés tárgyilagossággal, de meglehetős subjectiv szellemességgel írott hírlapi czikkével van dolga, mely a kormány­fő és a parlamenti pártok helyzetével foglal­kozik, melynek éles, helyenként találó, rit­kán részrehajlatlan bírálatát nyújtja. Azon formának, azon parlamenti szaba­tosságnak, melynek még a politikai akcziók­­ban is jellemeznie kell a parlamenti előterjesz­téseket — nyoma sincs. Az egész egy keserű vádaskodás a radikális pártok ellen (mely gyűjtő szó kalapja alá foglal Barbie­ur min­den nem monarchista pártot), és hol nyíltan fölszólaló, hol csak a sorok közt kiolvasható szemrehányás s aggodalom, a kormánynak, Thiersnek e pártokkal szemben tanúsított ma­gaviselete miatt. Vádoltatik többek közt e párt, hogy nem hisz istenben, atheista, mintha a kamara egy legfőbb egyházi törvényszék volna, mely hae­­rotikus barátok felett mond ítéletet. Aggód­nak azon rokonszenv miatt, mely a kormány s a pártok közt kölcsönösen nyilatkozik, és „Ô comble de l’humiliation!“ kiáltja föl Bar­bie­ur. Ez emberek valamely bankettjén még éltették is a kormányelnököt. Különben egy­­helytt a hires történetírónak czimezget a föl­irat. Teljesen értjük és méltányoljuk az elke­seredést, melyet a franczia köztársasági párt üzelmei éleszteni képesek; ez üzelmek, me­lyeknek oly előkelő részök van a franczia nemzetet sújtó balsorsban, ziláltságában, forra­dalmaiban és mindenekfölött az önkény reak­­czióiban. De ez lenne-e módja ez üzelmek csil­lapításának ? A fölzúdult szenvedélyeket ily szenvedélyes parlamenti nyilatkozatok hiva­tottak-e lefegyverezni ? Thiers üzenete irányában a többség nyilatkozata, (mert ennek tekintendő Bar­bie munkálata) bár mindig csak a leg­­lojálisabb és legbarátságosabb hangon szól, egészben véve mégis határozottan el­lenséges állást foglal. A végleges köztársa­ság proklamálása ellen jóformán az egyetlen higgadt tárgyilagos eszmével nyilatkozik, mel­lyel az egész válaszban találkozunk. E monarchista többség, mely érzületéről, leg­szentebb meggyőződéséről nem tud, nem akar lemondani, de nem is találja az ország hely­zetét olyannak, melyben alkotmányi kérdése­ket lehetne feszegtetni, „e többség nézete sze­rint a köztársaságot ;a tényszerűség hatalmá­val lehet megalapítani, mint amaz intézmé­nyek, melyek Angliában élnek és fönmarad­­nak, bár soha formai szentesítést nem nyer­tek.“ Ha valahol, úgy Francziaországban,­­az alkotmányi formák tekintetében áll e tétel igazsága! Nem késnek az úgynevezett conservativ köztársaságból. Lehetőnek sem tartják, a­míg a forradalom emberei, a soczialisták, a commu­­nard-ok annyira garázdálkodnak, s e helyett egy uj intenczióval: a harcz kormányá­val (le gouvernement du combat) állnak elé. Elég ráutalnunk e rémeszmére; szószaporitás volna hosszabban fejtegetn, mily vészes köve­telést tartalmaz keresni oly kormányt, mely­nek lételve a harcz egyes társadalmi osztá­lyok ellen. Tiltakoznak továbbá egy második ka­mara terve ellen, mely a jelen kamara föloszlatásával járna, s a miniszteri felelős­ségről hozandó törvényt ismét elodázná.­­ E törvényt erősen követelik, mert hisz Thiers hatalmának egyik leghatályosabb féke és ha­tárvetője volna, és tegyük, hogy követelik joggal, az alkotmányos szabadság elengedhe­tetlen járuléka gyanánt. Egyenest Thiers úr személyével fog­lalkoznak és pusztán „a személyes állása tekin­télyének megóvása“ szempontjából azon vi­szonynak is szabályozását kérik, melyben a kormányelnök személyesen a kamarához áll. Magyarul ez azt jelenti, hogy módokról gon­doskodnak, melyek jövendőben megmentsék őket Thiers örökös személyes beleavatkozásai­­tól, melyek a végelemzésben a szabad diskus­­­sziót lehetetlenek, azaz a jelen többség szabad rendelkezési jogát kijáts­szák. S legutóbbin fordul meg a dolog: a többség elkeseredése, vágyai, reformtervei ezen sarkalnak. Mindezek után következik a bizottság ja­vaslata, mely egyszerűen a miniszteri felelős­ségről szóló törvényjavaslat kidolgozásával akar megbízni egy 15-ös bizottságot. Barbie úr ezen javaslata a nemzetgyűlés­ben elvettetett, s csaknem az összes európai sajtó részéről gún­nyal fogadtatott. Pedig ne­vezetes okmány ez, a franczia nagy pártok közt fekvő harczi kertyü. A múlt pénteki ülésen tárgyaltatott ez in­dítvány. A kormány részéről Dufaure miniszter tett indítványt, mely szerint neveztessék egy harmincz -­tagú bizottság , mely javaslatot terjes­szen elé a közhatalmak szabá­lyozásáról s a miniszteri felelősségről.“ Első pillantásra a két indítvány közt alig lát­szik különbség. Pedig van, s hozzá végtelen nagy. Mert míg a Barbie-féle indítvány azon kívül a mit egyenest kimond, t. i. a miniszteri felelősségen kívül, még csak egy nagy s azt is csak momentán kérdést involvál; a Thiers hatalma korlátozását; addig a másik indítványban foglalt a ,közhatalmak szabá­lyozása­ terjedhet a kormányforma végleges megállapításától egészen a mostani kamara föloszlatása esélyéig. Thiers eddigelé csak a terjedelmesebb távirati kivonatban ismert beszédben védte a kormány indítványát. Thiers ebben engeszte­­lékeny a jobboldal iránt, melynek helyenkint bókol. Másrészt határozottan nyilatkozik a köztársaság mellett, s azt állítja, hogy a mon­archia lehetetlen. „Ha mégis lehetőnek vélik, mondja, akkor még ez este szállok le e szék­ről ; nem leszek ugyan többé önök élén, de lelkiismeretem megnyugtatva lesz.“ Különben ő is a jobboldal által választott átalános és doktrinált meddő térre téved ; protestál az atheizmus ellen, valamint érteke­zik a szoc­ializmusról. Beszéde, de mindenekfölött a helyzet kényszerhatalma, igen mélyen hathatott, és Dufaure indítványa 370 szavazattal 334 elle­nében elfogadtatott. Tehát Thiers úr győzött. „Éljen a köztársaság!“ kiáltá a franczia kamara baloldala e szavazás eredményén lel­kesedve, s e kiáltást variálja a sajtó, a franczia és külföldi egyaránt, csaknem túlnyomólag : győzött a köztársaság! De mi legyünk tárgyilagosak, és konsta­táljuk az egyszerű valóságot — győzött Thiers ur. Reakczió Görögországban. (Saját levelezőnktől.) Athen, nov. 20. Mint fő forrásból értesülök a király már aláírta a kamara felosztását elhatározó okmányt, Deligior­­giosnak kettő közt kellett már most választani: vagy maga megy, vagy a kamarát küldi haza. Ő exczel­­lencziája a kevésbé kellemetlent választá. Ezzel a vá­lasztással azonban valóságos viharát korbácsolta föl a szenvedélyeknek. Mert majdnem az összes függet­len sajtó tiltakozik az alkotmányos élet ilyet és nevet­ségessé tevése ellen. Mióta, hogy I. Georgios a trónon ül, még egyet­len egy parlamentünk sem múlt, hogy úgy szól­jak, természetes halállal, mindnyája erőszakosan vé­geztetett be. De ezért oly nagy már az elkeseredett­ség, hogy a legnyugalmasabb lapok is a­­ forrada­lommal fenyegetődznek. Itt csak azt akarom czitálni, a­mit a helyzetre vonatkozólag Görögország legszoli­dabb közege „a hellén függetlenség“ 345-ik számá­ban mond. „Alkotmányos elvünk“ — így szól a lap nagykövetségi állomását egy időre odahag­yta, hogy a skót hegyek éltető, üde levegőj­ét szívhassa. Élve a kínál­kozó alkalommal,miután egy évi szabadságidőm lefolyt, angol kapitányi tisztemről, megingatott egészségi álla­potom miatt lemondtam, a­mit derék pártfogóm saj­nálattal vett tudomásul, és mint a „Keletindiai társa­ság“ egyik igazgatója, eddigi rangomnak szolgálaton kívüli viselését megengedte. Balmoralból Edinbourghba folytattam utamat. Edinbourgh, mely egy fokozatosan emelkedő teraszon terül el, és melyről hel­lyel-közzel toronymagas kő­­szirtek merednek ég felé, a lehető legszebb panorá­mát nyújtja a szemlélőnek. A magánépitkezés itt is, sőt még nagyobb mérvben mint Londonban, magán viseli egész a czinizmusig vitt puritanizmus jellegét; a lakházak csoportozatából sűrűén kiemelkedő tem­plomok, középületek és paloták élénk ellentétet ké­peznek a kisszerű lakházakkal. Megemlíthetem az ősrégi királyi rezidencziát, mely mögött egy 800 láb magas szikla áll; továbbá a 400 láb magas szikla tetejére épült „Edinbourg- Castle“, a Szt.­György székesegyházat, az egyetemet a régi parlamenti épületet és a börzét. A­mi Edin­­burghot az utas előtt elfelejthetlenné teszi, az nem az emberi lángész teremtménye, nem a művész vésője alól kikerült remek, mint például a Nelson szobra, sem nem a Lord Melville tiszteletére emelt 136 láb magas emlékoszlop, hanem a csak 5—5 ^­2 magas szobrok, melyeket sem Murillo költői lelke, sem Ra­­fael lángesze nem képes alkotni : élő szobrok, me­lyek a legnagyobb mester — a teremtő kezéből ke­rülnek ki. Nem kell tán mondanom, hogy a skót höl­gyeket értem. Néhány kellemesen átélt nap után visszaértem Birmingham­ba. Másnap reggel pedig az oltalmam alá helyzett ladykkal visszautaztunk Londonba. XXVIII. Eszter­séghezm­enetele. Menekültek kihallga­tása Palmerstonnál. Szegény hü huszárom már várt reánk a pálya­főnél, hova az utóbbi napokban kétszer is kizarándo­kolt, hogy megérkeztemkor azonnal szolgálatomra álljon. A szeretetreméltó család, derék szállást adó gazdáim pedig alig bírtak örömükkel, mikor hozzájuk betoppantunk. Asztalomon számos levelet találtam, s azok jobb része Páriából , Esztertől, gr. G.-tól és S. maríjuistól jött, melyekre siettem válaszolni. Eszter levelének minden sorából egy igaz, ha szív és ragaszkodó lélek hangja sirt föl hozzám. A­mi gr. G. levelét illeti, annak egyik sorából barátság irányomban, de a másikból hódolat Eszter irányában sugárzott ki, úgy annyira, hogy azt is világosan ki lehetett olvasni soraiból, miszerint nemcsak szivét, de czimét s vagyonát is kész volna vele megosztani. Megvallom, a helyzet kissé furcsa, s talán kedves olvasóim is azt várják, hogy soraimat igy folytassam: „Szivig sértett­e tolakodó nyilatkozata, keblemben éreztem e nagyúri vakmerőség öldöklő vasát; min­den csepp vérem pokol volt, melyben a boszu ördö­gei forrtak, stb.“ .... De én egészen máskép érzek és gondolkozám; megviselt egészségem a sok utazás és könnyelmű bőkezűség folytán megapadt vagyo­­nom, továbbá annak tudata, hogy Eszter hűségével is visszaéltem, rá érdemetlen vagyok, őt boldoggá nem tehetem; ez és más indokok fölkeltették bennem az önzetlen lelkiismeretet, mely azt mondatta velem: „Két ember boldogsága függ „igen!“ szavadtól, mely ha tőled áldozat is, de másrészről erkölcsi kö­telesek.“ És ezen akkor adott „igen !“ szavamra még ma is benső örömmel emlékezem vissza, mert ez az „igen“ szó, mint a következés is megmutatta, e két embert: gr. G. és Esztert, ki a vagyonos G.-ben valóban ne­­meslelkü férjre tett szert, boldoggá tette. Még egy ideig tartózkodtam Londonban és ez alatt részt vettem a Palmerstonnál a „Bord­gen offi­­ce“-ban (külügyi palota) tisztelgő magyar menekül­tek küldöttségében, melynek élén M. tábornok volt és mely kitűnő előzékenységgel fogadtatott az öreg Palmerston által, ki ez alkalommal nem mulasztotta el ellenszenvét az elvakult Bach kormány ellen a leg­élesebb, bárha sima alakú nyilatkozatokban kifejezni. De egyúttal Kossuth politikáját is kárhoztatta. Ha az ex­diktátor a köztársaságot nem kiáltja úgymond,­­ akkor sohasem tűrte volna Anglia megrovatlanul egy idegen hatalomnak, a muszkának beavatkozását Ausztria ügyébe. Miután az angol kormány által a menekültek részére nyújtott nagylelkű segélyt megköszöntük, el­hagytuk a külügyi palotát. Másnap búcsút vettem barátaim és ismerőseim­től, londoni házi­gazdámtól és szeretetreméltó család­jától (huszárom a kesergő szakácsnétól) s Dover-en át Boulogne-ba hajóztunk, — meg van hamisítva. Majd azon hitnek kell át ad­nunk megunkat, hogy a balvégzet bennünket egy ör­vény szélére vezet, melybe politikai és polgári sza­badságunk egytől-egyig temetkezni fognak. Mindig hangosabban hallani a szót, hogy a föld alatt szelle­mek dolgoznak, melyek az alkotmányt megutáltatni, s a politika iránt a közönyösség magját hin­teni akarják, hogy a mezőt igy elkészítsék ama me­részek számára, kik kezet fognak emelni szabadsá­gunk ellen. Előre látni egy jövőt tele rendetlenséggel, bonyodalmakkal. Mert nem egy párt, hanem az ab­szolutizmus. Vajjon nem játszanak-e itt idegen ármá­nyok is szerepet ? De tudják meg az illetők, hogy a hellén nemzet „lovagiasan“ nem enged bánni magá­val, és ne ámítsák magukat azzal, hogy az alkotmányt „revideálni“ engedné­k“ Azért igtattam ide e sorokat, hogy belőlük kiolvashassa ama hangulatot, mely ná­lunk uralkodik. A mindig újra előkerülő Laurion-kérdés szintén gyötri a kormányt. Olaszország és Francziaország határozottan kijelenték, hogy, a­mint a három föl­hívott hatalom „jó szolgálatai“ nem hozzák a kívánt sikert, haladéktalanul erőszakos úton fogják a kér­dést megoldani. Ha Secificos esetét nem akarják is­mételni, a kormánynak engednie kellene, mihez pe­dig kedvező kilátás nincs. Az ibraili affaire nagyon lehangolta a görögöket. A lapok nyíltan kimondják, hogy ha Románia nem feküdnék a Dardanellákon túl, a fegyvereknek kel­lene dönteni. A keleti kereszténységben a szakadás folyton nő. Már a bolgár kérdés szülte az első sza­kadást, s most még e konzuli kérdés még szíttá, s Romániával is elrontották a viszonyt. Úgy látszik, lassankint három nagy csoport­­ fog keleten kiválni, a görög, román és a szláv. Ez­átal a kelet hivatása ter­mészetesen elodázva, jövője megzavarva van, mely tünemény nemcsak keresztény, hanem európai szem­pontból is mélyen fájlalandó. Mert ha az ős­népsé­gek nem vívandják ki szabadságukat, idegen hódítók fognak az ágéi és a fekete tenger közt tért foglalni, miből Európának legkevesebb haszna lesz. A törökök pedig egyátalában nem számíttathatnak be, ha jövőről van szó. Maga a szultán sietteti visszatarthatlanul bi­rodalmának bomlását. KÜLFÖLD, Pest, deczember 2. A kerületi törvény, melynek tárgyalása Berlin­ben oly sok kombináczióra adott alkalmat részint az egyes miniszterek kilépésére nézve, részint a felsőház tagjainak szaporítása iránt, végre hosszas és kemény küzdelem után annyira biztosságba van hozva, hogy annak életképessége már csak a felsőház jóváhagyá­sától függ. A végszavazásnál 381 képviselő vett részt, s az előterjesztés mellett voltak: a haladási párt, a nemzeti liberális, s a szabadelvű konzervatív párt, továbbá a középnek néhány tagja, összesen 288-an. E többséggel szemben állt a 91 főnyi kisebbség, mely alakult 50 konzervatívból, 30 középpártiból s körülbelül 13 lengyelből, mely utóbbiakról azt hitte mindenki, hogy híven múlt évi magatartásukhoz ké­pest, a szavazásban nem vesznek részt. A többség úgy, mint a kisebbség sokkal erősebb volt most, mint a főrendiház által elvetett hasonló tartalmú törvény­­javaslat elfogadásakor, mely körülmény is eléggé bi­zonyítja a reform fontosságát. A császár, mint az ó­­konzervatív körökben állítják, megtartja gr. Eulen­­burgnak adott szavát, s szaporítani fogja a főrendiház tagjait, noha a szaporítás csak felére terjed azon számnak, mely kilátásba helyeztetett. Ez enyhítő elhatározást azon körülménynek számítják be, hogy a főrendiház egy frakcziója ezút­tal a kerületi tjavaslat tárgyalásában nem vesz részt, noha meg mások azt hozzák föl okul, hogy a meghí­vottak jó nagy része nem fogadta el a meghívást. Spanyolországban az újonczok behívása a nyughatatlan hangulat kitörésére volt fel több he­lyütt. A fővárosban a rendzavarások csakis annyiban történtek, hogy merényletek követtettek el a sorozó bizottság tagjainak élete ellen; délen és délkeleten azonban több csapat szervezkedett, melyek a vas­utakat megtámadják, sőt már a városokat is fenyege­tik. A kormány kijelentette, hogy a rendetlenségek és zavargások elnyomására erélyes intézkedéseket fog tenni. A király egészsége már javult, s az orvosok már teljes felépülését helyezik kilátásba mielőbb. A kongresszusban Eigueras indítványa, mely szerint a kormány Gamindenak tábornokká kineve­zése miatt vizsgálat alá vétetnék, 152 szóval 47 ellen elvettetett. Ez alkalommal fölemlíti az ellenzéki Dia­rio Espanol azon hírt is, hogy a kormány oszló fél­ben van, s nemsokára egy másik számára ad helyet, melyet Topete tengernagy alakítana. A „Tiemps“ állítja azt is, hogy azon helyhatósági tanácsok, me­lyek Gerona tartományben a karlista felkelés elnyo­másába elfáradtak, s lemondásukat nyújtották be nem kevesebb, mint 120, vagyis az egész tartomány helyhatósági tanácsainak fele. Amerikából nem rég hozta a távirda a hírt, hogy a republikánusok nagy többséggel győztek, s Grant választatott meg Horace Greeley ellenében köztársasági elnöknek, s íme nov. 29-én New­ York­ból eme rövid távirat érkezett: Horace Greeley ma este meghalt. Az utolsó napokban sokan ismételték hogy Amerikában mily rövid idő alatt lecsillapult a leghevesebb és legelkeseredettebb választási izgalom s most átalános nyugalom van mindenfelé az egész köztársaságban, s mégis alig fér kétség az iránt, hogy Horace Greeley halálát a hónapokig tartott izga­tottság s végre bukása okozta. Hónapok óta több száz gyűlésben beszélt, közel 2000 angol mért­földet beutazott, s gyakran egy nap alatt több beszé­det tartott. S most már néma a szegény öreg, ki annyi sok jónak volt előmozdítója életében. Greeley 1811-ben született, s a könyvnyomtatás mesterségét tanulta gyermek­éveiben. Húsz éves ko­rában már New­ Yorkban volt, s dac­ára, hogy szü­lői szegények voltak, összegyűjtött fillérein egy kis nyomdát vett, s több^különböző folyóiratoknak lett kiadója, de mindannyival szerencsétlenül járt. Csak 1841-ben, midőn a new-yorki Tribune-t megindította, kezdett rá is mosolyogni a szerencse, mert e lap az egyesült államok legelterjedtebb s legolvasottabb lapja lett. 1848-ban a kongresszus tagjává választa­tott, de onnan csakhamar kilépett, s 1851-ben Euró­pába jött és visszatértével leginkább ő neki tulajdo­níthatta, hogy New­ Yorkban 1853-ban világkiállítás volt. Mint hirlapiró hol a demokrata, hol a republi­kánus párttal tartott, mig végre is köztársasági el­nöki jelöltsége egészen a demokraták karjai közé vitte őt. De ezek sem bíztak tökéletesen Greeleyben, s innen magyarázhatni meg, hogy daczára a nagy kor­teskedésnek, oly aránylag kevés szavazatot nyert. Buda $7. kir. főváros közgyűlése. [Deczem­ber 2-án.] Házmán Ferencz főpolgármester a rendes köz­gyűlést d. u. 3 és fél órakor megnyitván, szomorú kötelességet vél teljesíteni, midőn a közgyűlésnek dr. Frenreisz Ferencz tiszti főorvos halálát jelenti. Ne­vezett a kolerajárvány alatt kezdte meg működését, s ugyan­ezen járvány ragadta el e munkás tagját a kö­zönségnek. Ennek azon indítványa, hogy a közgyűlés részvétét fejezze ki jegyzőkönyvileg, elfogadtatott. Bogisich Károly főjegyző jelenti, hogy a tanács dr. Hegedűs János orvost helyettesítette főorvosul. Mand Ferencz képviselő erre azon kérdést intézi a tanács­hoz, hogy a város fizetett orvosai tartoznak-e a tanács intézkedéseinek eleget tenni ? Elnök erre igennel vá­laszolván, fölszólaló fölolvassa a „Pester Lloyd“ egyik számát, melyből kitűnik, hogy a város fizetéses orvo­sai is a tanács ellen szerkesztett nyilatkozatot a többi orvossal együtt aláírták, nevezetesen dr. Hegedűs, dr. Kiss és dr. Palot. A közgyűlés elfogadta azon indít­ványt, hogy addig a helyettesítést nem­ erősíti meg, míg dr. Hegedűs János a fent említett nyilatkozatot vissza nem vonja, s ez által a tanácsnak elégtételt nem ad. A katonai beszállásolás tárgyában határoz­­tott, hogy a tanács intézkedjék, miszerint az 1854-ik évben alkotott kataszter megváltoztassák, miután a szerint mig egyrésze a lakosoknak nagyon terheltetik; a másik rész minden beszállásolás nélkül hagyatik; egyszersmind elfogadtatott Peregriny Elek tanács­nok azon javaslata, hogy a kormány kéressék föl, hogy a katonai beszállásolás tárgyában alkosson tör­vényt. Ezután néhány kevésbé érdekes interpelláczió után a napirendre térvén át, a belügyminiszter azon leirata, melyben tudatja a városi közönséggel, hogy ő felsége a királyasszony, a városi közönség által névnapja alkalmából kifejezett szerencsekivánatokat elfogadta, éljenek között örvendetes tudomásul vé­tetett. A szélestalpu kerekek behozatala végett Pest­városa az együttes megkezdés végett megkerestetni határoztatott. Bemutattatik Heves és külső Szolnok, úgy Bihar megye és Jászkun kerület közönségeinek meg­kereséseik, melyben a virilis intézmény eltörlése vé­gett illő helyen benyújtott kérvényeiket pártoltatni kérik. A jogügyi bizottmány pártolván e kérelmeket a tanács szinte pártolólag terjesztette a közgyűlés elé, mely azt egyhangúlag elfogadta, s hason érte­lemben a képviselőtestülethez kérvényt intézni ha­tározott. A lánczhid és alagút közti térség szabályozása tárgyában a városi közönség fölfolyamodását a belügy­miniszter elvetette, s igy a közmunkák tanácsa által pártolt terv fogadtatott el, mely szerint az emelkedés 3—3 ölre lépcsők által eszközöltetik. A tabánban egy három osztályú polgári iskola fölállítása elfogadtatott, s az iskolaszék megbizatott alkalmas helyiség kiszemelésére. Az ördögárok beboltozása tárgyában Buzzi Bódog és Kéler Napóleonnal kötendő szerződés fel­­olvastatván, miután abban némi hiányok találtattak, ezek pótlása végett újból kiadatott azon meghagyással, hogy az átalános feltételek is említessenek meg a szerződésben. Ezen árok hossza 885 öl, költségvetése 562,590 frt 71 kr, mely költségnek felét a közmunkák tanácsa, míg másik felét a városi közönség viseli. A munkálat már a jövő szerdán megkezdetik, s egy épí­tési felügyelői állomásra 1500 frt fizetéssel pályázat nyittatik. A munka 3 év alatt fejeztetik be. — Ezen munkálatra 100,000 frt kölcsön felvétele elhatároztatott, s a pénzügyi bizottmány megbizatott kebeléből egy 3 tagú szükebb bizottmányt kiküldeni a kölcsönnek hol és mi módom­ felvétele végett. Dr. Andaházy Lász­lónak a gróf Andrásy Gyula tőszomszédságában levő házához a Dunaparton 24Q ® 3' és 3“ térség, négy­szög­ölenkint 20 forintjával engedtetett át azon felté­tellel, hogy 5 év alatt a térséget beépíteni köteles. A tisztviselő karnak, a rendőri és szolgasze­mélyzetnek a drágasági pótlék ez évre egyszer s mindenkorra egyhangúlag megadatott a pénzügyi bi­zottmány azon ajánlata alapján, hogy 1200 forint fi­zetésig 20$/o azon fölül 15$/o adassék. A poroszlók fizetése 19 frtról 25 frtra emeltetett. A drágasági pótlék összesen 24 ezer frtot tesz. A budai molnárok kérvénye, melyben a kopa­szon levő malmaikat meghagyatni kérik, tárgyalás alá kerülvén, Mandl Ferencz képviselő melegen pártolja kérvényezőket , mert meggyőződése szerint a hely a hol malom áll, minden egyes molnárnak tulaj­dona, miután a helyet mindenki vette, s ilyen formán azt egyszerűen elvenni nem lehet, hanem a kormány sajátítsa ki. Dr. Tomassék Béla ajánlja és indítvá­nyozza, hogy kárpótlás adassék, mert a hajómalmok mint ingatlanok vannak telekkönyvezve. Az ügy ki­adatott a jogi bizottmánynak, hogy a jogi fogalma­kat tisztázza, s aztán tegyen jelentést, a közlekedési miniszter pedig felkéretni rendeltetett, hogy a köz­gyűlés határozatának felterjesztéséig az ügyet függő­ben tartani szíveskedjék. Több apró tárgy után elnök az ülést 6 órakor eloszlatta. ___ [Halálozás.] Ruttkay József, Kossuth­ Lajos sógora, ki 1848-ban Pest megye főügyésze, később pe­dig hétszemélynök volt, november hó 30-kán Budán hagymázban meghalt. Az elhunyt a szabadsághar’cz után Amerikába vándorolt neje és gyermekei után, onnan visszajővén, túlzott hazafiaskodásból nem vál­lalt kormányhivatalt, hanem a budai közkórházban mint dijnok működött haláláig. [Szaplonczay József] mármarosi királyi törvényszéki elnök ellen a legfőbb törvényszék, Fábry István elnöklete alatt, elrendelte a fegyelmi el­járást. Szaplonczay József kir. törvényszéki elnök volt ugyanis állítólag az az elnök, ki hivatalos állását s tekintélyét arra használta föl, hogy fiát, Szaplonczay Miklós tiszavölgyi szolgabirőt s ellenzéki képviselő­jelöltet, a szigeti kerület képviselőjévé megválasztassa. [A kolera állásáról] f. é. deczember 2-án beérkezett napi tudósítások szerint Budán deczember 1-én 8 újabb koleraeset merült föl, ebből esik: Vízi­városra 2, újlak 1, irgalmi kórház 5. Ehhez hozzászá­mítván az ápolás alatt maradt 40, az összes beteg létszám 48, ezek közül meggyógyult 4, meghalt 3. Október 18-ka óta összesen megbetegült 693, kik­ből meggyógyult 391, meghalt 261, gyógykezelés alatt maradt 41. A katonák között deczember 1- től 2-ig megbetegült 1, ehhez számítván a gyógy­kezelés alatt maradt 16, az összes beteg létszám 17, ezekből meggyógyult 5, további ápolás alatt maradt 12. — Pesten deczember 1-től 2-ig megbetegült 23, ebből esik: a Lipótvárosra 4, a Terézvárosra 7, a Józsefvárosra 1, a Ferenczvárosra 1, a közkórhá­zakra 10, ehhez számítván az ápolás alatt maradt 188, az összes beteg létszám 211, ebből meggyógyult 3, meghalt 13; a járvány kezdete óta összesen meg­betegült 583, ebből meggyógyult 165, meghalt 223, további gyógykezelés alatt pedig maradt 195. — Na­gy­bányán november 30-án egy koleraeset me­rült föl, mely halállal végződött. Esztergomvá­­rosban deczember 1-én egy koleraeset fordult elő, a beteg ápolás alatt áll.— Bács-Bodrog me­gyékben Apatinban november 24-étől 26-áig két koleraeset merült föl, melyek egyike halállal vég­ződött. — Bihar megyében a kabai vasútállo­máson egy koleraeset merült föl. — Ka­s­s­á­n a kolera­betegek száma héttel szaporodott; az eddig meg­betegült 91 egyén közül meggyógyult 16, meghalt 52, ápolás alatt pedig maradt 23. [A nagy k­olerab­iz0t­tmány] e hó 2-án ülést tartott, melyben a főorvos a járványnak az emelkedéséről tett jelentést. November 30-ikától de­czember 1-je reggeléig 24 betegedés történt, 1-től 2- ika reggelig 23 eset fordult elő. E hó 2-án r­eggel­­től estig 13. Ezekből a belvárosra 2, Lipótvárosra 1, Terézvárosra 4, Józsefvárosra 3, Ferenczvárosra 1 esik. Megnyugtató tudomásul egyszersmind jelenté, hogy a járvány daczára a halálozás Pesten nem na­gyobb mint egyéb nem járványos időszakokban, ugyanis szeptemberben és októberben midőn a jár­vány még Pesten el nem kezdődött 580 és 564 ha­láleset fordult elő, novemberben pedig 570. A temető­­felügyelő jelentést tesz, hogy több eset fordult elő, midőn kolerában elhalt vagyontalan egyének a te­metői halottasházba szállíttattak, az illető lelkészek azok beszentelését taksa hiányában megtagadták. A bizottmány elvárja a lelkészektől, hogy a halottak beszentelése körül vallási kötelmeiknek meg fognak felelni. Az utc­ákon halva találtak, valamint a kolera­kórházakban elhaltak nyilvántartására nézve a bizott­ság elhatározta, hogy a rókuskórházi halottakéval együtt kezeltessék, hogy előadható kérdés esetén, bár évek múlva felvilágosítás adathassék rokonoknak vagy egyéb érdekletteknek. Jelentetett, hogy a hat­­vani­ utczában fekvő Pálffy-féle házban eddig öt ko­leraeset fordult elő, melyek közül 2 halállal végző­dött, s ez esetek a t. főorvosnak be nem jelentettek. Ez utóbbi vizsgálattételre, a belvárosi albizott­­mány pedig a ház egészségügyi megvizsgálására és intézkedésre utasíttatott , nevezetesen megha­­gyatott neki, hogy a Kámon-féle kávéház illem­helyét, miután a fertőztelenitése lehetetlen, falaztassa be. — A Lipótváros külső részein kolerába esett betegek elhelyezésére, mig t. i. a váczi ut táján kole­ra-kórház lesz berendezhető, az izr. hitközség fel fog kéretni, hogy nehány ágyat bocsásson kolera-osztá­lyából a város rendelkezésére. A teréz- és lipótvárosi albizottságok pedig sürgetőleg utasittatnak, hogy a vasút környékén kórház helyiséget keressenek és sze­rezzenek. [Egy ko­l­era adoma.] Az „Üstökös“-ben olvassuk, hogy a hír, miszerint a fővárosi helyőrség a kolerajárvány idejére a környéken fog elhelyeztetni nagy félelmet okozott a közel vidéken. Egy földmű­ves ép ezen gondolkozott Mogyoródról Főth felé menve, hogy mily nagy veszély jő a nyakukra a jár­ványban, ha az egész csapat hozzájuk lesz beszállá­solva, midőn egyszerre leügetést hall maga mögött és egy szőke tisztet vesz észre a Veres frakkos lovas kíséretében. „Már itt is vannak“ Tovább nem tűrheti a földműves gondolatait, mert a lovasok magálltak előtte, s a szőke katonatiszt hibátlan magyar kiejtéssel kérdező: „Bátya! eltévesztők az országutat, nem mondaná meg, hajó után vagyunk-e Mogyoród­ felé?“ A kérdezett felbátorodva — a nyájas kérdezésen imi­gyen felelt: „Szívesen megmutatom tiszt uraknak az utat, ha megigérik, hogy nem kovártélyozzák fa­lunkba a kolerát ?“ A szőke tiszt megigérte, mire a földmives megmutatta az utat. A szőke tiszt ezután csakhamar Mogyoródon át Gödöllő felé ügetett, hol nemsokára a vörös frakkos Pejacsevics gróf által ki­sért király meg is érkezett. Ő felsége csakugyan megtartá ígéretét és a kolerától félő pestmegyei lako­sok megkim­éltettek a katona beszállásolástól. [A katholikus hírlap­írók.] A „M.A.“ abból az alkalomból, hogy páter Wiesinger a bécsi „Volksfreund“ új szerkesztője lapjában kinyilatkoz­tatja, hogy a berlini katholikus „Germániá“-val sem­mi összeköttetésben nem áll, elszomorkodva írta, hogy mindenütt nagy a visszavonás a katholikus ügy baj­nokai közt. „Az lehetend egykor kath. ügyünk győ­zelmének egyik előjele úgymond, ha a kath. lapok európaszerte egy szív — egy lélekké lesznek. Adja Isten, hogy e szép napot mennél előbb üdvözölhessük! Mi megkísértjük a lépéseket ez évben, hogy a kath. hírlapírók kongresszust tartsanak, legalá­bb monar­chiánk és a német birodalom kath. hírlapírói. Ez egy kis egyetértést s a törekvésekben való összhangot idézhetne elő! — Ugyanis annyi a kongresszus, mi­ért ne lehetne ez is? — Hanem kissé bajos lesz a qvalifikáczió meghatározása, s kérdés a bécsi kleriká­lis lap zsidó munkatársai be fognak-e eresztetni. [Búcsú.] E hó 1-én a ráczvárosban Budán tartatott a leglármásabb búcsú az idén. Ezzel egy­szersmind a fővárosi búcsúk is véget érnek. A tabáni búcsú a lehető legélénkebb volt. Reggeltől egész késő délutánig szólott a zene, durrogtak a taraczkok, nyi­korogtak a kintornák. Táncz, mulatság volt majd minden háznál, csakhogy elmondhassák, hogy a vég­­bucsu egyszersmind vig is volt. [A magyar országois takarékpénz­­tári hitelegylet] felügyelő tanácsa Móricz Pál elnöklete alatt, e hó 1-én tartá rendes havi ülését, melyben az országos központi takarékpénztár igaz­gatóságának amaz előzékenységéért, melylyel a le­folyt pénzválság alatt is a hitelegyletet minden kamat fölemelés nélkül kielégité, elismerés és köszönet sza­vaztatott. [A magyar jelzálog hitelbank] zálog­leveleit a pénzügyminiszter óvadékképeseknek nyil­vánította, minek folytán a záloglevelek-bérlők, szál­lítók, vállalkozók, dohány- és bélyegárusok, lottó­­gyűjtők stb. által óvadék gyanánt használtathatnak, a mennyiben az nem készpénzben vagy jelzálog lekö­tése mellett nyújtatnék. E záloglevelek tetemes előnyt nyújtanak az egyéb óvadékképes értékpapírok, p. 0. állampapírok, vasúti elsőbbségi kötvények, stb. felett úgy az évenkinti kisorsolás, valamint az által is, mert évenkinti kamat­jövedelmezésök magasabb. [B­ar­á­tságtalan vendég.] E hó 1-én Fj kőműves pallér, a Terézvárosban lakó K. építő­mesterhez jött vacsorára s ott elmulatozott egész éj­félig, mikor kissé mámorosan elkezdett a házigazda- Tek. Madarász József országgyűlési képviselő úrhoz! Méltóztatott a f. évi november 30-án tartott al­sóházi gyűlés alkalmával az országos tiszti gyűlés végrehajtó bizottsága által a drágasági pótlék iránt beadott folyamodvány ügyében felszólamlani és a töb­bek között következő tételt : „Megengedem, hogy a demokráczia kötelessége az állam iránt tett szolgálatokat jutalmazni, — de en­­nek is meg­van a határa, és azoktól, kik az államtól 4, 5, 6, 10 ezer forintot húznak, megkívánom azon értelmiséget, hogy meg tudják ítélni, melyik azon időpont, midőn drágasági pótlékot kérhetnek­ el­mondani. Becses figyelmébe ajánlom tek. képviselő úrnak mindenek előtt az egyes szakminisztériumnak költ­ségvetési előirányzatait, és az 1867-től 1872-ig lefolyt költségvetési tárgyalásokat, és meg fog győződni, hogy nem a 4, 5, 6 és 10 ezer forintnyi fizetéssel el­látott tisztek jelentéktelen száma kéri a drágasági pótlékot, de kérik, és pedig joggal azok, kik 5, 6, 7, 8 száz forintos évi fizetéssel ellátva, viskókban lak­nak, télen-nyáron egy kabátban járnak, gyermekei­ket nem neveltethetik, és az éhség nyomorúságaival küzdenek. Ezeknek száma ezerekre megy, ezek tartottak Pesten június 17-én országos gyűlést, — ezek folya­modtak a t. képviselőházhoz helyzetüknek méltányos javításáért, és ezek azok, kik bírnak ugyan annyi értelmiséggel, hogy az állam jelen helyzetét megítél­hessék, ■— de bírnak egyúttal annyi bölcs belátással is, hogy egyelőre ezen helyzetnek javulásához kevés a remény, bírnak végül miután bokros kötelességei­ket lelkiismeretesen és hűségesen teljesítik annyi jog­gal is, miszerint elvárhassák, hogy abban az esetben, ha már valaki igazságos ügyükön segíteni nem haj­landó, — legalább a tényeknek tudatlansága, és a számoknak elferdítése által ezen ügynek igazságos voltát a nemzet előtt ne gyanúsítsa. Alázatos szolgája Mihók Sándor végrehajtó bizottsági tag KÜLÖNFÉLÉK, Pest, deczember 2. [Arany János] a „Fővárosi Lapok“ szerint Aristophanes fönmaradt tizenegy vígjátékából már le­fordított vagy hatot s lefordítja a többit is. Azután jegyzetekkel és előszóval ellátva, ki is fogja adni a kitűnő görög vigjátékiró­l remek műveit. Ugyancsak Arany Jánostól a „Budapesti szellem“ két első kö­tete is fog közölni költeményeket. Az elsőben „Test­halom“ czimű eredeti elbeszélő költeménye lesz, a másodikban pedig „Kóber Tamás“ czimmel egy Burns Róbertből merített fordítása.

Next