Reform, 1872. december (4. évfolyam, 330-359. szám)
1872-12-03 / 332. szám
33 .i. szám. Előfizetési föltételek : Vidékre póstím vagy helyben háshul hordva EgéméTre Fél évre 20 frt—kr, 10 „ — . Negyed évre egy hóra . 6 frt—kr 1 . 80. Kedd, deczember 3. lSzt. Hirdetmények dija : 1O-banáboB petitsor egyszeri hirdetésnél . . 8 kr, A nyílttéri petitsor..........................................s Bélyegdij külön...............................................80 „ REFORM in.évi folyam. Szerkesztési Iroda: nalT&Toa, ▼Arosbfts-SAY 8. ■>. X. mnd-rair, X. aiaialatant B lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkentőségbel intézendő. BérmintetleK levelek csak ismert későktől fogadtatók el. Kiadó-hivatal: Eith Bór kSnyfkereBküldésében, régi filiűi&itér Stb. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás korüili panassok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhos intézendők. A pesti népszinházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyűlt 10153 frt 52 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Pest, deczember 2. A nagyjelentőségű válságról, mely Szlávy urnak miniszterelnökké kineveztetésével befejezettnek tekintendő, kritikát irni ma még korai is, nem is férne a sok mondanivaló egy újságcikk keretébe. Sok keserű tanulságot vonhat le belőle minden ember, ki gondolkodni tud és akar. Osztatlan megelégedéssel nem fogadhatja annak lefolyását senki, ha érzékkel bír az igazi alkotmányosság, az egészséges pártélet és a tisztalelkű politikai harcz igényei iránt. Ezen lefolyt válság nem volt parlamentáris, sem alapokaiban, sem kiindulási pontjában, sem lefolyásában, sem végre a megoldás módozataiban. Ez iránt a képviselői körökben alig van nézetkülönbség. Politikai elv, törvényhozási vagy közigazgatási kérdés nemcsak nem volt oka, de még csak szóba se került, soha, sehol az egész válság alatt. A balpárti minoritás taktikája, melyet a parlamenti strike-kal kezdett, azóta hangosan hirdetett és következetesen folytatott, míg végre a Csernátony-botrányban czélhoz ért, volt a válság kiindulási pontja, s ezen szempontból tekintve, a balpártnak volt oka viharos éljenekbe kitörni, midőn az elnök a házban ma bejelentő gr. Lónyay lemondását. A balpárti minoritás meg lehet elégedve, győzelmét senki el nem tagadhatja, de a minoritás ezen diadala sem volt parlamentáris, mert nem a házban, nem a többség megbuktatásában, nem az ő politikai programmjával vivta ki, hanem kivivta oly fegyverekkel, melyek minden tisztességes párthoz méltatlanok és melyek a nemzet becsületén ejtettek csorbát. A krizis lefolyása is egy perczig sem volt parlamentáris, mert sem a házban, sem a többség kebelében a bizalmi kérdés nem tétetett, sem gróf Lónyay, sem a minisztérium viselt dolgai diskusszió tárgyát nem képezték, a jövőre követendő politika szóba nem hozatott. És végülj a válság megoldása sem volt parlamentáris, mert abba a Deák-párt mint párt befolyással nem volt, hanem eldöntötte ezt magár a minisztérium, mely a „Pesti Napló“ megjegyzése szerint a saját kormányelnöke ellen „strikeolt“, s Lónyay képtelen lévén ezen strike ellenére kormányt alkotni, az új minisztérium alakitása iránt a párt meg sem kérdeztetett, hanem véle csak a legfelsőbb elhatározás a házban tudatott. A krizis ezen végfázisban nem palotakrizis ugyan, minő a török fővárosban lenni szokott, se nem politikai és udvari krizis, mint a minő volt Hohenwart fölemelése és megbuktatása , hanem volt kabinetválság a szó legszorosabb értelmében, midőn a miniszterek és egynémely befolyásosabb egyének az udvar körül, a pártban és a hírlapirodalomban, szövetkeznek valamely uralkodó államférfiú megbuktatására, nem politikai, hanem személyes okokból. Hogy azért a most lefolyt válságnak igen nagy, a kormányéletbe, a parlament életére és a népéletre beható következményei lesznek, azt elvitázni, és oly kevéssé akarjuk, mint ahogy megjósolni tartózkodunk. Ennyit a közelmúltra vonatkozólag itt elmondani elégségesnek ítéljük. Indíttatva érezzük azonban néhány szóval — csak kevéssel, mert hiszen a szavak helyett beszél egy hosszú élet múltja, és beszél maga azon államférfim személyiség, ki tegnap a piedestalról lelépett — megemlékezni gr. Lónyayról, ezen nem közönséges emberről, ki ma a nemzet közharcosai között foglal helyet. Gr. Lónyay nagy eszmékkel és messzetartó tervekkel jött le Bécsből és vette át Magyarország kormányát. Ezen eszmék czélja volt Magyarországnak a 67-ki alapon konszolidácziója és államszervezetének reorganizácziója. államférfiúi felfogást, képzettséget, gyakoroltságot, munkaerőt, erélyt és szervező tehetséget érzett magában és ennek alapján bátor lélekkel foglalta el az állást, melyre a fejedelem és a párt bizalma őt megbívta, remélvén, hogy a nehézségekkel, melyeket örökölt, vagy melyeket előre látott vagy meg fog tudni alkudni, vagy le fogja azokat győzni. Terve egyszerű volt, de helyes. Kifelé hazánk állását biztosítva látván, egész munkásságát a belügyekre akarta fordítani. Itt elsősorban az alkotmányt kellett megszilárdítania és teljessé tennie. A közjogi ellenzéket legyőzni és azután megsemmisíteni, de úgy, hogy a nemzet ne vallja kárát: ez volt az első és fő feladat. A horvát kérdést, melyet Bedekovics megrontott véglegesen rendezni, a szerb hazaellenes oppozícziót megtörni, a határőrvidéket visszakeblezni, a felsőházat reformálni, a fővárost és a királyföldet szervezni: ez volt a másik feladat, mely eléretvén az ország alkotmánya és szervezete biztosítva és befejezve lett volna. Az országot jól adminisztrálni, a bankkérdést megoldani, az adóreformot keresztülvinni ez volt a harmadik feladat. Gróf Lónyay mindezen terveit meg nem valósíthatta. Legyőzte ugyan a közjogi opposicziót és állásaiból kiszorította, de ki nem békihtette a bősz hazafiakat. A szerb ultrákat az igaz megtörte és az őrvidéket bekeblezte, de már a horvát választásoknál nem bítt csak erőltetve egy kis majoritást összehozni a Bedekovics alatt széthullott uniópártnak, a belreformok kérdéseiben pedig folytonos akadályokkal küzködött a minisztertanácsban is, azon kívül is. A pártokhoz ha fordult a viszályt megszüntetendő, gyűlölettel és bizalmatlansággal találkozott, ha az adminisztrácziót kívánta a legképesebbek kezei közé tenni pártkülönbség nélkül Ghyczy is Sennyey is, a Deák-párton is nélkül róvták föl neki, hogy a haza kormányzatában amazokkal osztozni kívánt. Nekünk pártoskodás kell, nem egyetértés, harcz és nem munka. Gr. Lónyay megbukott, mert inkább tárgyi mint személyi politikát csinált. A választásoknál nem jól rostálta meg az embereket, s velők való bánásmódjában sem vette őket úgy számba a milyenek, hanem úgy a milyeneknek a viszonyok szerint őket vélte. Szemére vetik, hogy gyanakodó volt s ezt nem bírta rejtegetni; lehet, hogy nem mindig mutatkozott megbízónak s ezért bizalmat se mindenkor talált, de hát, ha bukásából ítélünk, lehetett-e bíznia az emberekben? Hogy mily állást fog gróf Lónyay ezentúl elfoglalni a hazai politikban, nem tudhatjuk; de reméljük, hogy a hazának nem vesztjük el kitűnő erejét, s a keserűségen,a melyet tapasztalt, uralkodni fog honszeretete. Hogy Lónyay grófnak voltak hibái, az nem szorul bizonyításra, nem külön beismerésre. Hogy e hibákat ma kihagyjuk czikkünk keretéből, az események ismert fordulatánál fogva egy neme az ildomos kötelességnek. Lesz még e Ítélet tárgya: jó darabig nevezetesebb szerepet játszott, semhogy ez idő eseményeinek bírálói elmehetnének mellette. Politikáját ]mi olyannak ismertük, amilyennek föntebb vázoltuk s egészben] támogattuk, nem érte a politikát, hanem ama politikáért őt. Hogy mily állást foglalunk el ezentúl, az ismét a politikától függ. A „Reform“ deák-párti lap és a Deákpárt kormányát támogatni habár nem föltétlenül, de őszintén és határozottan kötelességének tartotta idáig, kötelességének tartja ezentúl is. Mi egy mindenkitől és minden irányban független lap vagyunk, szerkesztőségünk tagjai nem ülnek a parlamentben és így sem a kormány, sem egyes személyek, sem maga a párt bennünket nem fegyelmezhet, hanem fegyelmez csak saját meggyőződésünk és pártállásunk. Ebből folyólag legfőbb erkölcsi törvényünk a salus rei publicae. Azt írtuk és azt fogjuk vallani mindig, amit az ország közjava kíván, tekintet nélkül, valjon egyesek java és óhajtása összeegyeztethető-e a nemzet javával. De nem kevésbé törvényünk az igazmondás, noha azzal már sok ellenséget szereztünk magunknak. Az igazat a mi saját emberi, tehát esetleg téves fölfogásunk szerint megmondjuk bátran fölfelé is, lefelé is : a kormánynak, a képviselőháznak és a közönségnek, mindenkor, mindenről a mi történik. A harmadik irányadó szempont reánk nézve a pártszempont. A baloldal közjogi programmját nem kevésbé, mint romboló taktikáját, a hazára nézve károsnak ítéljük is, tehát ellene harczolni fogunk, amíg róla le nem mond. A kiegyezés mellett állunk. Sajnáljuk, hogy a Deák-pártnak más pragmatikusabb s konkrétebb programmja nincs. Ha a párt valamely gyakorlati kérdésben döntött, mi utólagosan nem szívesen ellenkezünk akaratával. Egyetlen kérdés van, melyben nem ismerünk pártszempontot, és ez a magyarság kérdése. Ahol ezt veszélyeztetve látjuk, ott hangosan fogjuk a nemzeti érdekek pártját. Nincs okunk az uj deák-párti kormánynak kevesebb sikert kívánnia hazáért és nemzetért való buzgalmában, mint bármely törvényes és hazafias magyar kormánynak. Mi szívesen láthatjuk, ha nagyot akar és képes is keresztülvinni. Támogatásunkat mint deákpárti kormány birja[; támogatásunk mérve és buzgalma adandó programmjától s politikájától függ, mely iránt tájékozva még nem vagyunk. ________ _ Mint értesülünk, báró Majthényi László királybiztos ezen állásáról leköszönt. = Hollán Ernő honvédelmi államtitkár beadta lemondását. = Halász Imre osztálytanácsos és a sajtóiroda főnöke ezen állásáról lemondását benyújtotta. = Báró Vécsey József van kijelölve fiumei kormányzónak Zichy József gr. helyébe. = A bankkérdés tárgyában kiküldendő közös bizottmányba a magyar pénzügyminiszter részéről Erkély és Köffinger osztálytanácsosok fognak kineveztetni. Az uj miniszterelnök holnap teszi le ő felsége kezeibe az esküt. Lónyay gróf tegnap tudatta volt minisztertársaival, kik e végből a miniszterelnöki palotában megjelentek, hogy lemondásuk elfogadtatott. Ma d. e. búcsúztak el a gróftól azon hivatalnokai, kikkel személyesen szokott érintkezni. Hivatalos elbucsuzás nem volt. Tegnap d. e. a folyó számadásokat , ügyeket rendezte a volt miniszterelnök Kandó Kálmánnal s még egy magasabb hivatalnok segítségével az átadás végett. A „Pesti Napló“ a következő szavakat írja Lónyay grófról mai esti lapjában: „Gr. Lónyay Menyhért, mint nagy sajnálatra látható volt, nem ismerte kellőleg a situácziót. Majdnem, mint a régi tragoediák hőseit, úgy őt is a vak végzet sodorta lépésről-lépésre, s a mit az utóbbi hét alatt tett, minden lépés rontott poziczióján. Régi tragoediákról szólunk , pedig az, ami szemeink előtt lefolyt, igen modern szabású cselekvény volt. Ez, minden leplezés nélkül megnevezve a dolgot, egy miniszteri strike, mely a chef bukásával végződött. Hogy ez ily modorban történt, a mint bekövetkezett, azt csakis az emlitett körülmény, t. annak tulajdoníthatni, hogy gróf Lónyayt eláraslották a valódi helyzet felett. Ezt mélyen fájlaljuk éspedig az ő érdekében szintugy, mint a Deák-párt érdekében. Ránk nézve fájdalmas, hogy a férfiút, ki a kiegyezési mű megkötésekor s egyéb alkalmaknál a hazának oly sok szolgálatot tett, ki a Deák-párt vezérférfiainak megegyezésével lett miniszterelnök, s kit a párt mindvégig támogatott, ily dicstelenül bukni látjuk. — Kétséget sem szenved ugyan, hogy az alkotmányos élet tágas terén, ama nagy tehetségek és szívós erély mellett, minőkkel gróf Lónyay rendelkezik, ő távolról sem tartozhatik ma sem ama bukott nagyságok sorába, kik megtörve vonulnak félre; de bizonyos az is, hogy mindenki érdekében feküdnék, hogy na ama kínos látvány, melyet e bukás nyújt, ne következett volna be.“ Gróf Lónyay után küldött e meleg szavai után a tegnapi nap eseményeinek részleteit a következőkép adja elő a nevezett lap : Gróf Lónyay a koronánál fölvetette a bizalmi kérdést anélkül, hogy a párt befolyásosabb férfiai véleményét kikérte volna. Ő felsége biztosította a miniszterelnököt, hogy részéről semmi ok sem forogjon, a miért bizalmát a kormány iránt megváltoztatta volna, minthogy azonban a miniszterelnök a pártra hivatkozik, állítván, hogy ez a jelen kormányt nem oly önfeláldozással támogatja, mint a mi pártviszonyaink között parlamentáris kormány nem nélkülözhet, a király tudata a miniszterelnökkel, hogy a helyzet felől informáltatni fogja magát. Ez volt gróf Lónyay bécsi útjának eredménye. Pestre visszaérkezve, egy nyilvános konferencziában akarta megkérdezni a pártot és egyszersmind nyilatkozattételre hívta föl minisztertársait. Ezzel meg volt adva a helyzet akut jellege, melynek ily modorban való fölidézését gróf Lónyaynak nem lett volna szabad koczkáztatnia anélkül, hogy a reá nézve kedvező eredményről biztosítva ne legyen. Nem volt. Az első minisztertanácsokban a minisztereknek csak többsége nyilatkozott határozottan a demisszió mellett, midőn azonban e rész tudata, hogy minden körülmény között megmarad a lemondás mellett, a kisebbség is hozzá csatlakozott. A pártkonferenczia megtartása nem látszott opportunusnak. Lónyay gróf uj kabinetet tervezett, de csakhamar meggyőződött ennek kivihetetlenségéről, ő is benyújtó lemondását. Ekkor kereste föl Deák Ferenczet és pedig szombaton délután. Tudata vele egyszersmind a felség óhaját, hogy másnap 11 órakor a budai kir. palotában fogadja a czélból, hogy a király meghallja Deák Ferencz véleményét a helyzetről. Deák és Lónyay között folyt társalgás jellemzésére talán elég lesz annyi, hogy ezután Deák — Szlávyt fogadta. Tegnap (vasárnap) reggel gr. Lónyay átnyújtó ő felségének a kabinet lemondási kérvényét, — s délben Deák Ferencz fogadtatott a király Ő fölsége által. Deák fogadtatása mintegy háromnegyed órát vett igénybe, s a mint Deák eltávozott, a király ő fölsége Szlávyt hivatá, s megbízta a kormány alakításával. Az ezután történteket föntebb tudatjuk. Még csak néhány megjegyzést kell tennünk. Szlávy miniszterelnökségéről, mint tudva van már gr. Andrásy Bécsbe menetelekor szó volt, s Lónyay folytonosan őt tartó prostimtiv utódjának. Midőn azonban jelenleg a miniszterválság fölmerült, a deákpárti körök egy részében az a nézet kapott túlsúlyra, hogy leghelyesebb volna, ha a miniszterelnöki helyet azon férfiak egyike foglalná el, kik már a 67-iki kiegyezés előtt Deák Ferencz zászlója alatt működtek, kik a Deákpárt liberális részének harczosaiul tekinthetők. Ily férfiúnak tekintetett az utolsó napokon is Trefort. Másként történt, és pedig Deák Ferencz ajánlatára. Andrásy Gyula gr. is a legmelegebben Szlávy jelöltségét pártoló, s a deczember 2-diki minisztérium — a kinevező kéziratok ma várhatók — Deák Ferencz s gróf Andrásy legsajátosb auspicziumai alatt lép életbe. Föltehetjük tehát, hogy e kormány az egyes reform-kérdésekben Deák nézeteit fogja tolmácsolni s bizonyos, hogy Szlávy az egész eljárásra nézve megnyerte Deák Ferencz helybenhagyását. A válságnak ily lebonyolítása a Deák-párt egy részénél természetesen bizonyos keserű érzelmeket kelt föl. De nem hisszük, hogy ezek nagyobb válságokban fognak nyilvánulni. Ami az ellenzéket illeti, sokan azt hiszik, hogy a történtek után szelídülni fog a közjogi harc, a más, tisztességesb alakot nyernek pártküzdelmeink. Tán már a közelebbi jövő megmutatja, hogy e hit mennyire volt alapos. ” Ipolyi Arnold, beszterczebányai püspöktől a következő levelet vettük : Tisztelt szerkesztő ur! A „Reform“ 319. számában „Felsőmagyarországi levelek a magyar nemzetiséghez“ czimü czikksorozatban személyemre vonatkozó azon sorokra : „Jókai Mór néhány év előtt egyenesen államsegélyben kívánta a Maticát részesíttetni, Ipolyi Arnold beszterczebányai püspök pedig a Matica alapító tagjai közé lépett, s kötelezte magát, hogy minden évben lOO frttal fogja előmozdítani a Matica — a magyar állam konszolidácziójára irányzott törekvéseit,“ — következő helyreigazító megjegyzést kell tennem. A czikkíró tévesen állítja, hogy minden évben 100 forinttal ígérkeztem a Matica bármily czélját előmozdítani. A tény az, hogy én mind állásomnál, mind tanulmányaimnál fogva érdekelve lévén a Matica irodalmi munkálkodása és kiadásai által, miután ezeket rendesen és teljesen csak úgy lehet megszerezni, ha mint tag az évi járadékot az illető fizeti, vagy egyszer mindenkorra 100 forintot letesz, én ez utóbbi módot teljesítettem, s azon fölül nem ígérkeztem minden évben 100 forinttal czéljait előmozdítani. Ennyit tartottam az igazság érdekében ez alkalommal megjegyzendőnek, addig is, míg talán alkalmam lesz másutt és máskor az ügy érdemében nyilatkozhatnom. — Pesten, deczember 1. — Az igazság! — Kerestetik, de nem találtatik. Már máskor is volt alkalmunk megróni ama megmérhetlen fokát az igazság iránt való tiszteletlenségnek, melyet a pártoskodás hazaszerte Magyarországon nagyra nevelt. Nincs ország, a hol annyi kényes lovagja volna az álbecsületességnek mint nálunk, a hol bármely élesebb kifejezés ellen készen nem volna a „becsületében sértett“ védelméül „aljas rágalmazónak“ , más efélének elnevezgetni azt, aki talán valamiben tévedett, vagy épen csak szigorú volt iránta. De egyúttal nincs ország, ahol oly könnyelműen bánnának a hírlapok hitelével, a tények igaz voltával, mint itt. Mióta a birlapiói pályán dolgozunk, azon sajnos tapasztalásunk mindinkább megszilárdult, hogy annak túlnyomó nagy részéért, amit vidékről közleményt veszünk, nem vagyunk képesek a felelősséget viselni. Valamit eltagadni, valamit hozzá hazudni, feketét fehérre mosni, vagy a fehéret feketére festeni: ez mind csekélység; csak valamely dolgot úgy adni elő, amint megtörtént, amint áll a maga részrehajlatlanságában : ez látszik elérhetetlennek. Az emberek összetévesztik a véleményt a dologgal magával. Két táviratot vettünk ma Fogarasról, hol f. bő 16-án lesz a választás. Ide írjuk mindkettőt, s a közönségre bízzuk, — kénytelenek vagyunk reá bízni, — hogy a kettőből a harmadikat t. i. az igazságot kitalálja. Az egyik távirat így szól: Benedek Gyula csekély pártjának ildomtalan tüntetésével szemben Fogaras vidéki felső kerületének mintegy 400 tekintélyes polgára ünnepélyes ovácziót rendezett Mádai Sándor részére, kinek túlnyomó többséggeli megválasztatása bizonyosnak látszik. A választmány. A másik távirat a következő: Bruszt Ignácz bukása érzetében követ jelöltségétől visszalépett pesti Máday Sándor részére. A polgárság megtudván, hogy előbbi pénzüzletet csinált jelöltségéből, Máday a programra beszédet nem tarthatta meg, mert a közönség folyton éltette Benedek Gyulát. Máday kénytelen volt odahagyni a termet Benedek kitörő éljeneztetése közt. Folyó hó 16-án megtörténendő Benedek megválasztatása bizonyos, miután a mai deák-párti nagygyűlésben újonnan egyhangúlag kijelöltetett. = A főrendiház elnöki irodája a következő sorok közlésére kér föl bennünket: „A főrendiház távollevő tagjai az elnökség által tiszteletteljesen fölkéretnek, miszerint f. évi deczember hó 5-én tartandó ülésre megjelenni szíveskedjenek.“ A VIII. bíráló bizottság az udvarhelyszéki választás tárgyában f. hó 5-én délutáni 4 órakor ülést tart. A „REFORfIL^rÁRGZÁJA. Három világrészben.") — Blána Szilárd honvédszázados viszontagságai és kalandjai. —• XXVI. Mazziai. Az elfajultság Londonban. Egyik estén Leicester — square valamelyik díszes fogadójának éttermében ülök és föllázadt étvágyamnak egy-egy nedvdus ludezombbáli csillapitásával valók elfoglalva, midőn egy másodmagával belépő vendégben M. olasz alezredest volt szabadságharczost ismertem föl. Ő is rám ismert, oda jött asztalomhoz és jövevénytársát, mint olasz menekültet mutatta be, anélkül azonban, hogy néven nevezte volna. A dolog természetesen szeget ütött fejemben, már most annál inkább is kiváncsi voltam kilétére, miután szabad földön voltunk és nem a policzájsplónok országában; noha igaz, hogy a hatalmasságok ide is utánunk küldték kopóikat, s csakis ezen körülményben kerestem e fölöttébb nagy tartózkodást. Hanem mikor folyékonyan kezdtem el olaszul beszélni volt fegyvertársammal, akkor az idegen ösztövér úriember homlokán is elsimultak a redők és ő is beleelegyedett társalgásunkba, mely a lezajlott magyar, olasz, német és franczia népfölkelés körül forgott. A félórás társalgás alatt egyre fokozódott az ismeretlen iránti csodálatom. Higgadtan kezdett beszélgetésében, lassankint a szónoklat tüze lobbant föl, és argumentumainak sziporkái csak úgy repültek szét a meggyőződés lángszavaiból. Volt valami daemoni sötét szemeiben, melynek semmi sem nehéz, mely rendületlen áll hitében, mint a sziklafal a vihar és hullámrohamok közepette. Sejtem benne a nagy embert. Ily előzmények csak fokozták bennem a vágyat kilétét megtudni. Névjegyemet adtam át s hasonlóra kértem föl őt is, egyszersmind meleg szavakban tolmácsoltam a lelkesedést, melyet a szabadság ily apostoli szavai folytán érzek. Ekkor az idegen összevont szemöldöke alól átható, éles, birálói tekintet esett reám, egy perczig arczvonásaimban látszott olvasni, s midőn ezzel készen volt, kiderült arczczal nyúlt jobbom után és e szavakkal : „Fn Mazzini József vagyok, kapitány urban tiszta, egyenes lelkű férfiúra ismertem, nincs miért továbbra is álczázni magamat ön előtt.“ E bemutató szavakra úgy éreztem magamat, mint mikor az ember egy elébb csak puszta szemmel látott csillagot a csillagásztorony látcsövén át pillant meg. A szabadság lelkes fia egyszerre a jelenkor óriásává nőtte ki magát előttem, ki nem engedé magát a Tantalusok és Prométheusok békáiba verni, de Tytánként ostromolta a pogány istenek bitorolta eget. Csak közönséges bajnokkal véltem szemben állani, s im az egyszerű szabadságharczos alakja egyszerre rettegett hadvezérré magasult föl előttem, kit még akkor is rettegett a világ, midőn hadsereg nélkül, hadieszközök nélkül vala. Kinek hangja villám és menydörgés volt, földrengés, mely trónokat ingatott, Caesarokat reszkettetett. Ki mindenütt volt és sehol. Kit a szárazföld összes rendőrkéme nem volt képes kézrekeriteni. Ki mint a hitregebeli szentlélek jelent meg a szabadság üldözött apostolai között, ha hitük megrendült. A jelenkor Mózese, a hazafiság és szabadság lángoszlopa, mely népét kivezette a szolgaság földéről. Soká nem találtam szét érzelmem kifejezésére— annyira áthatott a meglepetés és bámulat: „Báró ur^ szólok végre, nagy kitüntetésben részesített a sors, midőn a törhetlen hazafiság és szabadság mintaképével — önnel összehozott.“ — Kapitány úr! hangzott a gyors válasz, e dicséret nem illet meg; a dicséretet sokallom, de a czimet, melyen az imént megszólított, bocsánat ambícziómért azt megkeveslem, és helyette a polgárczimet kérném.“ Mentegetőztem, jól, roszul, ahogy jött és azután határtalan tiszteletet éreztem magamban a valóban nagy férfiú iránt. Ez nem csak lángra gyújt, de megvilágosít. A társalgás egyre élénkebbé vált közöttünk. Mazzini minden szava a zsarnokság iránti legmélyebb gyűlöletet tolmácsolta. Hazája elnyomói ellen a legszenvedélyesebb kitöréseket hallatta. Minden szava gyújtott. Azon kérdésemre : mikép, mi módon volt lehetséges már oly számtalanszor az utána leselkedő rendőrkémeket kijátszania ? mosolyogva így felelt: „Egyszerű dolog az egész, kisérjen csak figyelemmel pár pillanatig, s önként rá fog jönni.“ Ekkor kabátját feje fölé húzta, azután ismét leeresztette, és nem ismertem reá többé, annyira elváltozott, annyira kikelt formájából. Szinte a hideg borzongott végig hátamon. — Nos, mit szól ehet kapitány? nemde már most ön is bírja titkomat, miként játszom én ki a kopókat? — Csodálatos! csodálatos! mormogám én, nem jutva más szóhoz a nagy meglepetés miatt. — Papírjaim, természetesen mindig a legnagyobb rendben vannak, arczizmaimnak is teljes ura vagyok; ha jámbor kereskedő, vagy utazó angol, gyári ügynök arczra van szükségem, annak egyben ura vagyok, a szükséges álöltözet sem ad gondot, végül pedig a fodrász ollója és borotvája is jó szolgálatokat teszen. — Hét részre tépett hazám mind a hét kormánya halálra ítélt ugyan, hanem az mitsem tartóztat vissza attól, hogy néhány hét múlva ismét át ne utazzam Olaszországot az Alpesektől Sziczíliáig. Akkor újra fölkeresem valamennyi politikai elvbarátomat, biztatva itt, bátorítva ott, vigasztalva mindenütt. — Igaz szólott ismét kisvártatva hozzám, ki egészen el valók merülve e talányszerü férfiú bámulatába, — ön nagy nyelvismerettel bir, mint a szabadság igaz barátja, ennek segélyével nagy szolgálatokat tehetne a közös szabadságügy érdekében, s ez esetben fontos megbízások elvállalására kérném föl. — Uram szólok, miután ezen váratlan ajánlat folytán rajtam egy perezre erőt vett zavaromat legyőztem, e bizalom megtisztelő rám nézve, de annak megfelelni magamban képességet nem érzek; a szó embere nem vagyok, de ha majd karddal kell élére állni a dolognak, akkor én is ott kívánok lenni, úgy mint eddig, ezentúl is csak a szabadság ügyét fogom szolgálni. — Fiatal ember! hangzott a nagy agitátor válasza, — köszönet ez őszinteségért, s adja isten, hogy nemsokára szükségünk legyen a szabadság bajnokaira. És lesz szükség férfiakra, annyi nemes olasz és magyar vér nem folyhatott hiában, a véres vetés dús kalászokat fog teremni az eltiprott népszabadság részére. Az aquasi köztársaság oda át Francziaországban, annak a kalandor Napóleonnak elnöklete alatt császársággá fog fajulni. Ugyanazon szuronyok, melyek Rómába visszahelyezték a theokrácziát, fogják a franczia szabadság életét is kioltani. Hanem az a komédiás, amely nevetségesen kezdte, oly nevetségesen fogja végezni pályáját. — erre én, Mazzini József, adom itt becsületszavamat. — Lesz rá gondom, hogy e zsarnok komédiásoknak parázs legyen a bitorolt trón. Ha rendes emberkort enged megérnünk a mindenható, akkor látni fogja kapitány, az eredményeket. Isten önnel! Mazzini arcza, ki e párbeszéd után a fogadóból eltávozott, ez utolsó szavak után egészen lángra gyűlt, mig élénken forgó szemeiben daemoni tűz lobogott. Ez arcz, e tekintet, e szavak és e nap örökké felejthetlen lesz előttem. Estére kelve a Leicester-square téren. Regent-street és Oxford-street főutakon haladtam át és több nyilvános helyiséget, mint az Argile-room, Crymoren-garden stb. vettem szemügyre, és kénytelen vagyok bevallani, hogy az éji órákban London közmulató helyei annyi otromba bűnt és elvetemedettséet mutatnak föl, mihez képest Páris erények hazája, Bécs nem ledér. A franczia, főkép a párisi nép a veleszületett intelligencziánál fogva, sohasem sülyedhet annyira, hogy a tisztességnek és emberségtudásnak legalább primitív kívánalmait ne tisztelje. Még a legelvadultabb párisi csőcselékben is van annyi esthetikai morál, hogy a bűn undok meztelenségét az emberi szeméremérzet fátyolával befedje. A párisi csak bevallja a bűnt, de a londoni dicsekszik vele, közszemlére állítja. Londonban például napirenden van, hogy nemcsak a köznépből valókat, de a tekintélyesebb családok ifjait, sőt hajadonokat találnak a konstáblerek után-útfélen boltrészeg állapotban fetrengeni, kik azután a rendőrségnél alusszák ki mámorukat. — Éji órában erkölcsös embereknek London kissé félreesőbb utczáin végig haladni, avagy nyilvános helyiségekbe belépni annyi, mint kitenni magunkat annak, hogy a legerkölcstelenebb jelenetek, tivornyák és orgiák tanújává legyünk. Pedig hát meg van írva , hogy elvész az a nép, amely már pirulni sem tud. XXVIl. Gyors a szélvész, gyors a madár, de az angol vasúti vonat még gyorsadam. Utazásom Birmingham-be. Kirándulás Barmoral és Edinbourgh-ba. Házigazdám kertére elkísértem két viruló szép hajadon lányát Birminghamba, hol egy gyermektelen s öreges nagybátyjuk lakott, kinek több száz munkást foglalkoztató szövőgyára reájok a Mr. M. családra nézett. Ez alkalommal alkalmam nyílt tapasztalni, mennyire komolyan veszi az angol a „time is money“ (az idő pénz) közmondását. A Londontól Birmingham-ig 36 mértföld távolra (tehát annyira mint Pest Bécstől) eső utat alig 3 óra alatt hagytuk hátra a gyorsvonaton. Oly szédítő gyorsasággal rohant a vonat, hogy a vidékek tájképeiből, melyeken átrobogtunk, egyátalán semmit sem vehettem ki; szemeim előtt minden tárgy eggyé folyt össze. Mi tagadás: mire czélunkhoz értünk inkább bolt voltam, mint élő, annyira megviselt a vonat folytonos, általam, — ki pedig vajmi sokat utaztam már akkor is vasúton, — soha nem tapasztalt hullámzása. Szót, emberi hangot meghallani, vagy közölni lehetetlen volt, hacsak fülbekiáltás által nem. Miután lovagi kötelességemnek eleget tettem, egy kirándulást tettem a regényes skót hegyek mellett fekvő Balmoral tengeri fürdőbe, hol akkor a királynő tartózkodott családjával. A véletlen C. lord régi protektorommal hozott össze, ki konstanczinápolyi L. a „Reform“ 283., 284., 285., 286., 290 291., 292., 297., 298., 299. 300., 305.,306., 3ü7., 83 212., 313., 314., 318., 319., 320., 321. 322. 325. 326., 327., 328. és 329. számait.