Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-19 / 287. szám

287. szám. Hétfő, október 19. 1874. A­­«p anyagi résssel illető közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadd* körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben háasho* hordva KgÓ8» ÓTro hánh­o» hordva . 24 frt Fői ŐTre ...... 12 frt Negyed ............................................ frt Egy hóra ...••• 2 frt Kiadóhivatal: BelvAron. l­ipót«ntona 8. ms. a. 1. emelet. V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-titcssa 2. sz. a. I. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkeszt­őséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat meg­­semmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztő­ség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés REFORM politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra...................................2 frt. Három hóra. ..... 6 frt. Hat hóra..................................12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére leg­czélszerübb a postai utalvénylapokat hasz­nálni. A­­ REFORM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-utcia 2-ik sz. a. 1. emelet, Budapest, október 19. A napirend főtárgyai: a zágrábi egye­tem megnyitásának ünnepe, melyről táviratok s egy tudósitás zágrábi levelezőnktől bőveb­ben szólnak ; továbbá az északi földsarki uta­zók látogatása Budapesten, melyről szintén alább találja az olvasó a­mi följegyezhető. A politika behúzta vitorláit az ország­gyűlés előtti félcsend tiszteletére. Arnim esetéről újabb adat nem jött; a corpus delicti-k még mindig kerestetnek, mint az­ ujabb hazmatozások s a volt nagykövet bepakkolt párisi bútorainak lefoglalása mu­tatja. Arnim egészsége igen rósz lábon áll, ugye nem jobban. A hírlapok, melyek ipar­kodtak objektiv, vagy épen Arnimnak kedvező állást elfoglalni, a magasból „fölvilágosittat­­tak, s föladják az ügyet. Jellemző, a­mit erre a Voss. Ztg, mely tudvalevőleg egy Arnim­nak kedvező czikket közölt volt, mond újab­ban, ilyetén megtérittetése után, hogy t. i. a volt nagykövet „lassan, de biztosan megfogatott egy finom hálóban“. Ez a háló úgy látszik a hires porosz bíróság. Francziaországban a múlt hét elég izgal­mas volt, befejeztettek a megyei tanácsi vá­lasztások, s megkezdettek a képviselői pótvá­­lasztások. Nizzában nem lesz oly nagy válasz­tási izgalom, mert a konzervatív jelölt, ki egyút­tal szeparatista is volt, „hazafias indokokból és a közjólét iránti tekintetből“ visszavonta jelöltségét, hanem Seine et Oise megyében nem megy le oly simán a választás. Pa­dua herczege a bonapartisták jelöltje, s vele szemben csak a republikánusok állítottak föl jelöltet. Padua herczege egy levélben a vá­lasztók tudtára adá, hogy Mac Mahon a vá­lasztásnál a kormány részéről semlegességet ígért, s ezt egyenesen támogatásnak jelenté ki a herczeg, mire aztán a megyei főnök a kor­mány nevében máskép beszélt, s egy cseppet se támogatta Padua herczeg jelöltségét. Hanem a herczeg akkor egy második levelet irt, mely­ben föntartotta első levelének állításait, a miért aztán a maireségről letétetett a kormány által. A herczeg természetesen nincs megelé­gedve a kormány ez eljárásával, s a következő harmadik levelet irta egyenesen Mac Ma­­honhoz : „Párig, október 15. 1874. Marsall ur! A minisz­­tertanácsnak egy határozata engem, mint Courson­­l’Aulnay kis községnek mairejét letesz hivatalomról. Más körülmények közt e tettet hallgatással tűrtem volna, de ma ez lehetetlenség. Ha ez eljárásnak czélja, meghazudtolni a szavakat, melyeket ön mondott utolsó látogatásom alkalmával, akkor nekem kötelességem e szavak igazságát még egyszer megerősítenem és senki sem kételkedhetik nyilatkozatom igazságában A Seine et Oise megyében megkezdett választási küz­delem, marsall úr, bármint üssön is ki az eredmény, az ellenfelem javára történt sajnálatra méltó beavat­kozás folytán nem igazságos. Vannak emberek, kik e fölött örülnek , de ezek nem a rend barátai, sem a független polgárok, ezek az én és ön ellenségei. Kí­­vánom, marsall úr, hogy a jövő megakadályozza an­nak a helytelen politikának szomorú következményeit, melyet kabinetje követ. Maradtam a marsall úr iránt mindig a legmélyebb tisztelettel és a legnagyobb be­csüléssel Padua herczege.“ E választási mozgalmakon kívül a köz­véleményt Francziaországban még mindig a spanyol közjegyzék és az Orenoque kérdése foglalkoztatja. A külügyminiszter Serrano kö­­követeléseivel szemben a leghiggadtabban és legnyugodtabban viseli magát, s a­mit tehet a szomszéd hatalom érdekében, a­nélkül, hogy Francziaország tekintélyét megalázná, meg­teszi ; de már az Orenoque kérdésben nem épen a legszerencsésebb, mert a klerikális la­pok a legdühösebben megtámadták Decazes herczeget. „Azt hiszitek“, kiált föl az Univers­a kormány tagjaihoz, „hogy a római kérdés már meg van oldva, ellenkezőleg még csak most kezd alkalmatlan lenni.“ A hírhedt metzi békealkudozó Eegnier, kit egy franczia haditörvényszék közelebb ha­lálra ítélt s ki azért jelenleg igen jól érzi magát Londonban, pár nappal ezelőtt fölkérte a Times szerkesztőségét, hogy ama levelezést, mely elitéltetésére vonatkozólag közte s a né­met birodalmi kanczellár közt folyt, nyilvá­nosságra hozza. A Times tegnapi ide érkezett száma közli a levelezést. Egy szeptember 22-ki kelettel ellátott le­vélben Eegnier arra emlékezteti Bismarckot, hogy ez egy alkalommal elismerte Eegnier igazságszeretetét s csak azt vetette szemére, hogy túlságosan sokat ír. — Eegnier aztán Így ir­ .Herczeg! Egy franczia haditörvényszék en­gem, mint állitólag német kémet halálra ítélt. Ha va­laki az én ártatlanságomról meg lehet győződve, úgy első sorban ő exczellencziája Bismarck herczeg az ; ön bizonyára sohasem szorított volna kezet egy kém­mel, tollának egyetlen vonása elég leendett arra, hogy azon népeknél, kik nekem most menhelyet adnak, más színben tűnjem föl, mint a milyenbe a franczia haditörvényszék ítélete állított. Létezik egy természe­tes érzelem, melynek semmi köze a politikához s oda­hat, hogy fenköltebb szellemű természetet arra bír­jon, miszerint a gyöngébbet jogtalanul elnyomni ne hagyja a nélkül, hogy segélyt ne nyújtana neki. Ön bizonyára hozzám fogja intézni a békülő szót, mely a mocsok legkisebb árnyát is eltörlendi rólam.“ Levele végén Eegnier arra kéri a her­czeget, hogy intézze hozzá e szót, mert hisz ő tudja legjobban, hogy Begnier soha másként, csakis Francziaország érdekében cselekedett. Bismarck herczeg e levélre következőleg felelt:­­Varzin, október 2. 1874. Uram ! Ön, tekintettel egy franczia haditörvény­széknek hozott ítéletére, arra kér engem, hogy azt az el­ismerő nyilatkozatomat, melyet legutóbbi találkozásunk alkalmával önnek mondottam, ismételjem. Nem hiszem, hogy az én nyilatkozatom önnek ama támogatást nyújt­sa, melyet ön ebből magának ígér; a kedélyek még na­gyon ingerültek s kik engem indokolatlanul Francziaor­szág ellenségének tartanak, szemére fogják önnek vetni, hogy támogatásért hozzám fordul. Mindazonáltal nem mulaszthatom el­ismételni, hogy az ön eljárása soha­sem tett rám oly forma benyomást, mintha önt eljárása közben más indok is vezérelhetné, mint a hazája iránti legodaadóbb érzelem. Én az ön javaslatait elfogadtam abban a föltevésben, hogy kedvező esetben előmoz­díthatná a béke megkötését, ha a császári kormán­­­nyal, melyet még egyedül ismertünk el, a metzi had­sereggel egyesülve, mely hűnek látszott hozzá, alku­dozásba bocsátkozunk. Ha az alkudozások eredményre vezettek volna, akkor egy biztos kormán­nyal álltunk volna szemben, mely Francziaország nevében meg­köthette volna a békét. Én becsületem lekötése mellett biztosithatom önt, hogy tőlünk semmi személyes előnyt nem kért s nem is kapott, s hogy én azáltal, hogy Metzbe enge­­dem menni, egy önre nézve hazafias tettet könnyítet­tem meg és azon meggyőződésben cselekedtem, hogy ezáltal a békealkudozásoknak hasznos szolgálatot teszek. Fogadja ön stb. Bismarck hg. A londoni Daily Telegraph egészen ma­gán kívül van a walesi herczeg miatt, ki je­lenleg Párisban van. E lap vezérczikkében egész komolyan foglalkozik azzal a hírrel, hogy az angol trónörökös, az angol udvarnál a franczia volt követnek Larochefoucauld- Bisaccia herczeg meghívását elfogadván, össze akar jönni Chambord gróffal. A nevezett lap igyzr­ .Ha ez megtörténnék, nagyon sajnálnék. Mi angolok tudjuk ugyan, hogy e látogatás nem jelentene semmit, de Francziaországban mindenesetre boszan­­kodást idézhetne elő. Angliában ugyan a királyi csa­lád barátságos vendégszeretettel fogadta az Orleans herczegeket s a száműzött Bonapartékat, de ezek nem voltak trónkövetelők. Mert még Lulu herczeg is min­den igényét egy népszavazás eshetősége alá helyezte. Chambord gróffal tehát semmi esetre sem lehet bel­sőbb barátság.* Olaszországban a közelgő választásokkal szemben az ellenzék nagyon tevékeny, külö­nösen délen, Nápolyban és Szicziliában. Nem várt szövetségesekre is tett szert a kleri­kálisok egy részében, kik a pápa és klerikális sajtó ellenkező tanácsa daczára, részt akarnak venni a választásokban, s mivel saját jelölteket nem képesek fölállítani, mindenütt az ellenzéki jelöltekre akarnak szavazni. Különben a mi­niszterelnöknek, Minghettinek beszéde még mindig a sajtó vitatkozásainak napi tárgyát ké­pezi, s nem részesül az ellenzéki lapok részé­ről is nagyon heves megtámadásokban, mi mindenesetre jó jel a közeledő választások eredményére nézve. A spanyol csapatok Navarraban elfoglal­ták Laguardia kis várát, s délen Losana kar­lista csapatját, mely Murcia tartományt tette bizonytalanná, megverték. A spanyol kormány azonban e győzelmeknél nagyobbra becsüli a hatást, melyet közjegyzéke tett Párisban, ho­lott a versailles-i kabinet épen e jegyzék által érintetett kellemetlenül. A Don Carlos tábo­rában kiütött egyenetlenségekről különböző hírek szállinganak, de még eddig csak az bi­zonyos, hogy Dorregaray helyét a főparancs­nokságban Mendiri foglalta el. Irun ostromáról a Köln, Ztg. spanyol le­velezője október 11-ről a következőket írja: A karlisták 1800 főnyi csapattal írun ostrom­lására indultak és nem csoda, hogy a közönség is egyre tódul, hogy egy felvonást láthasson a karlista harczjátékból. A hendayei pályaudvar ennek folytán ma délben a szokottnál sokkal élénkebb volt és a vállalkozó francziák, felhasználva a kínálkozó alkal­mat, társaskocsikon szálliták a látni vágyókat Irnn felé. Az ide vezető út azonban igen veszélyes volt. A templom tornyában elhelyezkedett katonák egyre lö­völdöztek a karlistákra, a­kik néha-néha viszonozták ez üdvözlést. A várostól jobbra fekvő erődök löve­­gei azonban ma a megszokottól eltérő irányt vettek, San Marcial fehér háza felé és a városon és folyón át Behobía határhelységre vettettek, hol a határhíd áll, melyet egy oldalról francziák, másik oldalról spanyol köztársasági katonák tartottak elfoglalva. A karlisták éjnek idején leszálltak a hegyekről és megszállták a hídfőnél álló házakat, honnan élénk tüzelést foly­tattak a köztársági katonák ellen. Bayonneben a do­log már oly Teszäyes lett, hogy azon hír keringett, miszerint a karlisták aláásták a híd spanyol részét, hogy légbe röpítsék. Irán védőinek száma 800 köz­­társasági katonára rúg. A várkormányzó igen erélyes ember, a­ki hihetőleg nem fog megijedni a karlisták­tól. A tüzelés épen most élénkebb lesz. A karlisták visszavonulnak, Irun helyőrsége segítségre ment a hídfőnél elzárt zászlóaljnak. Egyes karlista csapatok gyorsan fölszaladnak az általuk elfoglalva tartott ha­lomra, mely gyorsaság fölött a néző­közönség hangos nevetésre fakad. Úgy hallatszik, hogy a karlisták csak azért filmadtak, hogy maszkírozzák a hadianyag partra szállítását. A franczia hatóságok, franczia föld­ről hadianyagot szállí­tottak a republikánusoknak, de egyúttal két ágyujokat is lefoglalták. Iránban és Be­­hobia spanyol részében égnek a háznak. Dániában az ellenzék hű marad 1870-ki programmhoz, s Fonnesbeck új minisztériumát nem a szerint ítéli meg, “hogy mit tesz, hanem hogy mit mulasztott el tenni. A kormány ál­tal tekintetbe vétetni kívánja a „többséget“, mely az egyesült ellenzékből áll, s mely bizo­nyára érdemel annyi figyelmet, mint „a szü­letés, és a vagyon.“ Berg képviselő még to­vább megy s a nemességet, minden czimet és rendet el akarja töröltetni. Az argentini konföderáczió, mely már évek óta a legbékésebb fejlődésnek indult, most egy oly fejnélküli és gyalázatos forrada­lom kezei közé jutott, milyen a délamerikai szabad államok mozgalmas politikai életében is ritkán fordul elő. Ugyanis Sarmiento elnök helyébe­ még hivataloskodási idejének lefo­lyása előtt dr. Avellaneda választatott meg utódjának, kinek október 12-én kellett volna elfoglalnia állását. Mitre tábornok azonban már államcsínyt követett el az új elnök ellen, s a katonasággal Buenos­ Ayres ellen indult. A legújabb távirat azonban a rend embereire nézve kedvezően hangzik, mert Sarmiento a következőket táviratozta Glarcia párisi követ­nek : „Az elnökséget átadom Avellanedanak; a forradalom nem sikerült, a hadsereg a kor­mány rendelkezésére áll; 50,000 nemzetőr űzi Arredundot, ki Mendoza irányában szalad. Mitre Montevideoba menekült, Buenos­ Ayres teljesen nyugodt. A Khina és Japán közt kitörendő bábo­mra vonatkozó lap egy londoni távirat október 17-iki kelettel azt jelenti, hogy a japán kor­mány egy birminghami czégnél 5000 gyi­tris fegyvert rendelt meg, azonnal elszállítás fel­tétele mellett. A zágrábi egyetem megnyitó ünnepe. [Saját tu­dósítónktól.] Zágráb,, október 18. Úgy az akadémiai, mint a jogügyi bizottság már hónapok óta a legszorgalmasabban dolgoztak az egyetem megnyitó ünnepélyének előkészületein. F czélból nevezetes pénzösszegek gyűjtöttek az ország­ban mindenütt, a vendégek elfogadására alkalmas la­kásokról gondoskodtak, szóval minden megtétetett, hogy az ünnepély fényes legyen. A múlt hét elején már jöttek egyes vendégek, pénteken már kitűnő személyiségek is, s nálunk a rokonérzelem különös jeléül tekintetett, hogy a Hor­vátországon kívül meghívott vendégek közül a ma­gyarok voltak az elsők, kik a horvát fővárosba meg­érkeztek. Pénteken jöttek ugyanis Toldy, Fraknói és dr. Römer, kik a rendező bizottság által a vaspálya­­udvaron a legbarátságosabban fogadtattak. Lakásuk az érseki palotában van, hol a háziúr a legszivélye­­sebb vendégszeretettel látja el. Az urak azért is jöttek a megnyitási ünnepély előtt pár nappal, hogy néhány perczet szentelhessenek a tudománynak is, mert szán­dékuk a város levéltárát és könyvtárát átkutatni. Ciceronejuk gyanánt szolgál az ismert horvát törté­nész, Thab­aiis, és azonkívül az érsek és Tallian ka­nonok is mindent megtesznek, hogy a magyar tudó­sok idejét a legkellemesebbé tegyék. Szombaton az akadémikusok meglátogatták az országgyűlést is, de ezúttal nem sok érdekest láthat­tak, mert a terem majd­nem üres volt, s az ülés is nem állott egyébből, mint a törvényjavaslatok har­madszori felolvasásából. Szombaton megváltozott a város külszíne is: lo­bogók tűzettek ki a házakra, a az utczákon csak úgy hemzsegett és tolongott a nagy néptömeg. Estére a következő vendégeket várták: Pauler minisztert, Strossmayer püspököt, a berlini egyetem képviselő­jét, dr. Graeistot, és több más jeles embert. Ünnepé­lyes fogadásukra a vasúthoz ment Mazuranics bán, Voncsina polgármester, a városi tanács, az ország­gyűlési középpárt elnöke, Smaics lovag, több kép­viselő s Zágráb előkelőbb polgárai. Ezeken kívül Mersics kanonok, az egyetem rektora, a dékánok és a tanárok az egyetemi díszöltönyben jelentek meg a vaspályaudvaron. Mielőtt a zákányi vonat megérke­zett volna, a rendező bizottság már megkapta a hírt, hogy Pauler miniszter csak ma este érkezik meg. 8 órakor érkezett meg a vonat, melyen a ber­lini egyetem képviselője, dr. Grneist jött. Midőn a ko­csiból kilépett, a rektor és a tanári kar fogadta, a kö­vetkező szavakkal üdvözölve őt: „Mint a zágrábi egyetem rektora különös szerencsémnek tartom, hogy önt, a berlini híres német egyetem képviselőjét vá­rosunkban üdvözölhetem, s örömünket fejezhetem ki, hogy mint a tudomány kiváló képviselője részt vesz a magasztos ünnepélyen, melyet most ülünk. Horvát­ország már régen és tele a legnagyobb áldozatkész­­séggel mindenkép odaműködött, hogy a tudománynak egy csarnokot alapítson, és most íme sikerült nekünk egy oly ünnepély esé néznünk, melynek jelentőségétől át vagyunk hatva, mert egy egyetemet nyitunk meg s ez által más müvelt nemzetek niveaujára emelkedtünk föl. Örömünk pedig csak fokozódik, ha oly emberek közelednek rokonszenvesen hozzánk, kiknek nevei a tudomány terén a legelső helyen tündököl, és épen azért üdvözöljük önt körünkben. Zsm­­é­t Gneiat tanár szívélyes szavakban mondott kö­szönetet a rektornak, s üdvözölte a berlni egye­tem nevében az egész tanári kart és egyúttal remé­nyét fejezte ki, hogy a legifjabb egyetem az idősebbel hatalmas versenyben fog előhaladni. Ezután Gneist a legzajosabb zsi­iókiáltások közt vonult a váróte­rembe, hol a rendező bizottság elnöke üdvözölte. Erre Mesics rektor bemutatta az egyetemi tanárokat, és a város főpolgármesterét, Voncsinát. Fa utóbbival né­hány szót is váltott, s megjegyzi, hogy mint berlini városi tanácstag örül, hogy egy kollegát megismer­hetett. Mrazovics országgyűlési képviselő és ügyvéd szintén bemutatta magát, mint a nagyérdemű vendég leendő házigazdáját az ünnepélyek alatt, s Gneist előre is megköszönvén a vendégszeretetet, egy ko­csiba ültek fel s a városba hajtattak. A néptömeg ezalatt mind inkább csoportosult, s türelmetlenül várta a zákányi vonatot, melyen Stross­­mayer püspök jött. Midőn a vonat a pályaudvarra beért, zajos zsid­ó kiáltások hangzottak föl. Stross­­mayer püspök legelőször is Mazuranicshoz ment, kivel barátságosan kezet szorított. Ezután a város nevében Voncsina üdvözli a püspököt, mondván: Nagyméltó­­ságú és kegyelmes uram ! Rendkívüli szerencsémnek tartom, hogy szívélyesen üdvözölhetem önt a zágrábi polgárok nevében, kik nagyon örülnek, hogy körük­ben láthatják azt az embert, ki először pendítette meg a zágrábi egyetem megalapítását. A zágrábi polgárság és az egész nemzet szerencsésnek érzi magát, hogy a tudománynak egy csarnokot építhetett, s kétszeresen szerencsés, hogy az egyetem megnyitó ünnepélyén jelen van az is, ki az alapkövet tette le. Adja az isten, hogy az aranyfa, melyet exczellencziád ültetett, meg is teremje a várt gazdag gyümölcsöket, és hogy az az átalános, nemes és jó óhajai, melyeket egyetemünk és nemzetünk előhaladása és fölvirágzása iránt táplál, beteljesedjenek. Az isten tartsa meg önt sokáig, hogy műve gyümölcseinek még igen sokáig örülhessen ! Zsivió­t* Strossmayer néhány szavakkal mondott köszö­netet a polgármester kívánságaiért, a megjegyzé, hogy az egyetem megalapítása nem az ő, hanem a nemzet érdeme, mely sok áldozatot hozott; különösen pedig az egyetem életbeléptetését ő felségének lehet kö­szönni, ki az egyetem fölállításáról szóló törvény­­czikket szentesítette. Ezután a püspököt a rektor magnifikus üdvözölte, majd meg a dalmát nemzeti párt vezére, Pavlinovics a dalmátok nevében. Miután Strossmayer a legszívélyesebben meg­köszönte az üdvözleteket, Voncsinával, a polgármes­terrel a városba hajtatott, kinek lakásán szállt meg. És így a püspök fogadása nyugodtan és minden tüntetés nélkül folyt le, noha féltek a demonstráczió­­tól, mert Starcsevica pártja, mely Strossmayert a nem­zet legnagyobb ellenségének tartja, azzal fenyege­­tődzött, hogy megérkezésekor botrányt fog előidézni. A rendőrség a legszigorúbb parancsokat adta ki, hogy így minden rendetlenség megakadályoztassék. De még nincsen mindennek vége, s Strossmayer ellen­ségei azt gondolják, hogy a fáklyáamenetnél lesz alkalom a püspök iránti ellenszenvet kitüntetni. Ugyanazzal a vonattal, melyen Strossmayer jött, jöttek még más kitűnő vendégek is, mint a pesti mű­egyetem tanárai: Wagner és Dobránszky, s a pesti egyetem dékánjai: Hornig br., Télfy és Apáthy. A zágrábi egyetem rektora a legbarátságosabban fo­gadta őket, s német nyelven üdvözölte, mig a jogi fakultás helyettes dékánja, dr. Bresztyenoky magyar nyelven, s azután egyetemünk tanárai mutattattak be. Erre a pesti vendé­geket a rendező bizottság szál­lásukra vezette. Az utczákon nagy népcsoportok jártak még egy darabig fel s alá, a tanulók pedig a vendégek kalauzai gyanánt szolgáltak. Ma vasárnap már kora reggel mindenki talpon állott s a pályaudvar tömve volt kiváncsi emberekkel. A pályaudvaron a dalegylet foglalt helyet s vi­dám dalokat dalolt, míg a rendes vonat közeledett, mely ismét vendégeket hozott a horvát fővárosba. Legelőször is a „Slanulj“ dalegylet érkezett meg,­ mely barátságosan üdvözöltetett. Azután jöttek a laibachi énekesek, számra mintegy ötvenen, s élü­kön dr. Zarnik, ki a kocsiból kilépvén, rögtön a rendező bizottság s a közönség felé fordult és üdvö­zölte Zágráb városát. Beszédében kiemelte, hogy a krajnai szlávok élénken érdeklődnek a zágrábi egye­tem iránt, s az öröm e napjaiban, melyeket át fog­nak élni, elfelejtik hazájuk bajait. Ezért ezután több czélzást tett a horvát volt kormányra, s kiemelte, hogy a horvátoknak sokat kellett küzdeniök, míg sza­badságukat kivívták, és szerencsét kívánt ahhoz, hogy Horvátország már bívja a legmagasabb tanintézetet is, míg Krajnának nemzeti iskolái sincsenek. A beszéd tapsokkal fogadtatott, s a zágrábi dal­egylet elnöke, dr. Saj néhány szót szólván, a dalegy­letek néhány dalt énekeltek, s azután a városba mentek. Ezután még a pesti tanulóság képviselői jöt­tek és Fínaly tanár. Az előbbenieket a jogászok bizottságának elnöke, Doma fogadá horvát nyelven, mire a pesti egyetemi polgárok magyar nyelven feleltek. Ma estére várják Pauler minisztert is. Horvát országgyűlés. [Saját tudósítónktól.] Z­ág­r­á­b, október 18. Kresztica elnök a mai ülést­­­­ 10 órakor nyitotta meg. A képviselők oly kevés számmal jelentek meg, hogy gyakran, ha néhány képviselő elhagyta az üléstermet, a ház nem volt határozatképes, az üléste­remben jelenlevők pedig egymás közt mulattak, mint­hogy a napirend elején a 430 - ból álló büntetőtör­vény, ezután pedig a sajtóügyekben való büntető­­eljárásról szóló törvényjavaslat olvastatott föl har­madszor. A Bello vármegye Garesnica kerületében meg­választott Mracsics képviselő benyújtá megbízólevelét, mely az igazoló bizottsághoz utasíttatott. Vajjon meg fog-e erősítetni, az még kétes, mert az illető vá­lasztókerületek kifogásolták megválasztatását. Miután a büntetőtörvény némely szabványainak módosításáról és a sajtóügyekben követendő büntető­eljárásról szóló törvényjavaslatok harmadik olvasásban is elfogadtattak, tárgyalás alá került a fentebb említett törvényjavaslatok végrehajtása iránt a kodifikáló bizott­ság által benyújtott törvényjavaslat, és a bizottsági javaslat akként módosíttatott, hogy az említett törvé­nyek nem hat, hanem három hónappal kihirdetésük után lépnek hatályba. A törvényjavaslat fölötti átalános vita, melyben dr. Spun és Stankovics, a kormány képviselője szól­tak a törvényjavaslat mellett, befejeztetvén, a tör­vényjavaslat a részletes vitában is elfogadtatott. Elnök ezután bezárta az ülést, a következő ülést a legközelebbi csütörtökre tűzvén. Ezen ülés napi­rendjére az egyesülési jogról szóló törvényjavaslat tétetett. ________ A sarki utazók. Budapest, október 19. Az északi sarki utazók vasárnap reggel az üdvözlő küldöttségeket fogadták. Megjelentek a földrajzi-természettudományi társulat küldöttei az aka­démia küldöttsége s egyes magánosok. Az üdvözlő beszédeket Hunfalvy, Hieronymi intézték a sarkuta­­zokhoz, melyekre Kepes magyarul, Payer németül válaszoltak látható meghatottsággal. Payer nem győzi magasztalni a magyarok vendégszeretetét, melyben oly kitünőleg részesittetik; kiemelte, hogy e pár na­pot, melyet a magyar fővárosban tölt, soha sem fogja feledni s mindig édes emlékezéssel fog visszagondolni rájuk. A látogatások d. u. 1 órakor véget értek. Délután a városi képviselői testület néhány tagja kíséretében kikocsiztak a Rákosra, a lóver­senyek megszemlélésére. Mindnyájan nagy érdek­kel nézték a futtatást, mely ezúttal sokkal több látnivalót nyújtott, mint a pénteki verseny. A futtatás egyes részleteiről külön tudósításunk értesít. A ver­seny után a Hungáriába tértek vissza, hol ízletes diner várta őket. Étkezés után a vigadóba mentek s kevés ott időzés után a színházba kocsiztak, hol 3 középpáholy volt számukra föntartva. A nemzeti szín­­házban ez alkalommal „A ripacaos Pista dol­mánya“ adatott elő. A sarkutazók az első és máso­dik felvonás közt értek a színházba s azonnal minden lorgnet feléjük fordult. Ezúttal csak Kepes volt kato­nai (honvédtiszti) egyenruhájában, mellén 4 érdem­jellel, Payer, Wilczek s Zichy fekete szalonöltönyben jelentek meg, s végig nézték az előadást. Az előadás után ismét visszatértek a Hungáriába. A német szín­házba, hova szintén meg voltak híva, nem mehettek el. A földrajzi társulat, a földtani társulat és a magyar mérnökök és építészek egylete együttesen küldöttségileg tisztelegtek Payer és Kepes uraknál, la­kásukon a Hungária szállóban tegnap d. e. 10 órakor. A földrajzi társulat részéről többek között jelen vol­tak : az elnök Hu­n­f­a­l­v­y és az alelnök V­á­m­b­é­r­y, a földtani társulatot szintén elnöke dr. Szabó Jó­zsef és a mérnökit és építészetit is: Hieronymi Károly h. államtitkár és elnök képviselők. Ott vol­tak még Brutmann bányatanácsos, báró Splényi osz­­télytanácsos a mások. A küldöttség szónoka Kun­­falvy volt, ki egy-két szivélyes szavakban a képviselt szaktudományok nevében üdvözölte a megérkezette­ket, mire Payer és Kepes urak meleg kézszoritás mellett feleltek. Azután a megjelentek között kiki bemutattatott, s mindegyikkel kezet szárítottak a sarkvidéki utazók. Majd a kedélyesebb társalgás kö­vetkezett s mindenki a maga tudománya szempontjá­ból iparkodott kérdezősködni. Payer néhány adatot mesélt a sarkvidék meteorológiai viszonyairól, az ottani faunáról és flóráról, ha ugyan az utóbbit igy lehet nevezni stb. Innét a földrajzi társulat tagjai kü­lön válva gróf Wilczekhez is elmentek, ki Payerék tőszomszédságában lakik, s kit Hunfalvy a küldött­ség helyett, mint az expediczió létesítése körül oly elévülhetetlen érdemeket szerzett férfiút üdvözölt, mire a gróf néhány szerény szavakkal viszonzott. — Egyúttal megjegyezzük, hogy e küldöttségek foga­dása előtt Payer az országos főhadparancsnoknál báró Edelsheim Gyulainál volt, s ott tette tiszteletét. — Kepes pedig a honvédelmi miniszter, Szende meg­hívására a miniszternél tisztelgett. Úgy halljuk, hogy derék hazánkfiát a kormány valamely nagyobb állással fogja megjutalmazni, s a miniszternél tett látogatása ez üg­gyel alighanem összefüggésben van. Ma a sarkutazók meghívást kaptak Frohnertől, hogy a dejeunert nála költenék el. A sarkutazók el­fogadták a meghívást s reggeli 10 órakor Frohner fogadójába mentek. Délután kirándulnak a Margit­szigetre, esetleg a Svábhegyre. Az északsarki utazók Pozsonyban a leg­melegebben, fogadtattak. A városi hatóság tagjai, élü­kön Juszti polgármesterrel, testületileg jelentek meg. Juszti polgármester, a­mint elhangzott a riadó éljen, a következő beszéddel üdvözölte e vendégeket: „Uraim ! Engedjék meg önök, hogy édes ha­zánk határán szívélyes „hozott laten“ ! mondjuk önök­nek, a kifejezést adjunk azon örömteli érzelmeknek, melyek kebleinket eltöltik, midőn önöket annyi ve­szély után körünkben érdemekkel koszorúzva láthat­juk. Tartsa meg az Isten sokáig önöket, hogy szerzett ismereteiket sikerrel érvényesíthessék a tudomány terén.* (Zajos éljenzés.) Utána Medná­n­sz­ky Sándor b. a pozsonyi természettudományi társulat nevében németül a kö­vetkezőket mondá: „Nagyon tisztelt uraim ! A pozsonyi természet­­tudományi társulat tagjai örömmel üdvözlik önöket e haza határán s lelkesedve róják le önök iránt a tisztelet és csodálat megérdemlett adóját, kik feláldoz­ták önmagukat az emberiség s a tudomány érdekében, s oly tettet hajtottak végre, mely ragyogó hetükkel lesz feljegyezve mindenha a történet elévülhetlen emlékkönyvébe. Ha idegen országok bámulattal visel­­tetnek az önök tettei iránt, mily büszkeség dobogtat­hatja akkor a mi kebleinket, kik önöket a mieinknek nevezhetjük. Az Isten önöket sokáig tartsa meg!“ (Lelkes éljenzés.) Ezután Kepeshez fordulva, magyarul így folytatá : „Eb ön, mint ez ország szülötte, engedje meg, hogy édes hazánk nyelvén lelkesedve adjak kifejezést fazon örömnek, hogy magyar szív, magyar ész és ma­gar bátorság oly dicsőn voltak képviselve az önök indulatjában. Az Isten számunkra sokáig tartsa meg!“ (Viharos éljenzés.) Utána Oroszi, a pozsonyi Toldy-kör elnöke, szólott ekképen: „A pozsonyi Toldy-kör, mint közművelődési egylet nevében üdvözöljük önöket itt, uraim, a haj­dani koronázási város színhelyén, és kifejezést adva örömünknek szerencsés visszajövetük fölött, azt óhajt­juk, hogy tapasztalataikat, melyeket ott a távolban az északi fény ragyogó sugarainál gyűjtöttek, itt a verőfény saég alatt gyümölcsöztessék a közművelődés javára. Éljenek !* (Hosszan tartó éljenzés.) Payer főhadnagy, ki alig győzte ‘a beszédek végeztével tollas kalapjával megköszönni a meg-meg­­újuló éljenvihart, németül így felelt: „Meghatva mondok önöknek köszönetet a szives fogadtatásért, melyben bennünket részesítenek. Lel­­kemből örülök, hogy azon ország földjén állok, mely­nek fiai a tudományos kutatás szerény harczosai iránt ily kitüntető érdeklődéssel viseltetnek. Fogadják önök szívből eredt köszönetünket.* (Élénk éljenzés.) Utána Kepes szólt exképen: „Azon szives fogadtatás, mely bennünket a czi­­vilizáczió legészakibb pontjától Bécsig kísért, bizo­nyára nagy örömet gerjesztett mindnyájunk keblé­ben; de ha lélekemelőleg hat barátomra azon meg­tiszteltetés, mel­­lyel bennünket jelenleg Pozsony városa fogad, kétszeresen fokozott hatással bír az reám nézve, ki két évi hosszú vándorlás után most lépek először hazám szentelt földére. Nem vagyok képes ékes szavakkal kifejezni keblem érzelmeit, de higyék el nekem, hogy ezen fogadtatás emléke szi­vemben örökké élni fog.“ Rögtön óriási éljenzés követte e beszédeket, s addig tartott, mig a vendégek tovább mentek. Érsek­újvárt­ szintén melegen fogadták, s Miklóssy járás­­bíró üdvözölte az északi sarki utazókat, következőleg szólván : „Uraim! Érsekújvár város közönsége gyűlt itt össze, hogy önöket, a tudomány hőseit üdvözölje. Nincs itt pompa; nincsenek lobogóink; nincsenek kö­zöttünk érdemrendekkel díszített csillogó egyenruhák, de kebleinkben őszinte, mély hódolat honol azon fér­fiak iránt, kik a tudomány érdekében annyit szenved­tek, oly fényes diadalt vívtak ki, hogy méltán helyet érdemelhetnek Európa legkitűnőbb férfiainak pan­­theonjában. Legyenek önök körünkben üdvözölve, éljenek soká!“ Hasonlóan melegen fogadták Esztergom-Nánán és Váczott is. Budapesti őszi lóversenyek. [Második nap; október 18 ] Az e heti vasárnap nagy ünnep volt Budapest lakosságának. Ama nagy közönségből, mely a Rákos gyepe felé özönlött, ki tudná megmondani, kik voltak azok, kik a királynét jöttek látni, hányán, kik a híres vendégeket, Payert és Kepest, és há­nyán, kik a lóversenyt első sorban. Azt his­szük, a legnagyobb kontingens az első és második irány felé esnék. Tény, hogy soha oly korán össze nem jött a tuff és az állványok és ülőhelyek és páholyok közön­sége, mint a másodnapi versenyen. Korán, a mennyi-

Next