Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-23 / 291. szám

291. szám. Előfizetési feltételek: Kiaddhivatal: BelTaroK, Xilpöt­ntCK» S< »• »• I« emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok) a kiaddhivatalhoz intézendők.REFORM Vidékre peste­n vagy helyben hávnshoE hord^^ a Bgéai óTre hárhol bordTo ■ 24 frt Fél évre ...............................IS frt Negyed évre.........................6 frt Egy bóra...............................2 frt V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-m­essa S. sas. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak im­ert kezektől fogadtatnak el. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat meg­­semmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztő­ség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés „REFORM” politikai és közgazdaségi napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra ...... 2 frt. Három hóra....................................6 frt. Hat hóra..................................12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére leg­czélszerűbb a postai utalványlapokat hasz­nálni. A ,REFORM* kiadóhivatala Bdkvóros, Lipót-utola 2-­ik ke. b. I. emelet, Budapest, október 22. Az angol alsóház híres hanyagsága évé­ben“ 1868-ban 118 ülést tartott, átlagosan 7 óra 8 és percz idővel; a keresztülment köz­törvények (Public Acts) száma 130 ; a magán­törvényeké 182 (Private Acts); összesen 312. 1869-ben 119 ülésben 117 köz- és 159 magántörvény, összesen 276 Act hozatott. 1867-ben 128 ülésben már 146 nyilvános, 226 magán, összesen 372 törvény hozatott. E 128 ülés igénybe vett éjfél előtt 1043, éjfél után 12 órát; s egy-egy ülés átlagos hossza 8 óra 8'’^/is* percz volt. Az 1872-ki ülésszak hozott 186 nyilvá­nos, 200 helyi, 7 nyomott magán, és 1 nem nyomatott magántörvényt, összesen 394 tör­vényt. Volt 120 ülése, mely igénybe vett 1027 órát és 23 perczet, átlag esvén egy-egy ülésre 8 óra 33 első és 41V* másodpercznyi idő. Sza­vazás volt 9224 alkalommal. Átlagos számításaim eredménye az, hogy — a legközelebb lefolyt 15 évet véve kiindulási alapul, — egy-­egy ülésszak hoz Angliában 320—330 törvényt, s egy-egy nyilvános ülés­nek ideje átlag 8 óra 20—30 percz. Ezen adatokat időszerűnek véltük fölso­rolni most, amikor a törvényhozás ismét meg­­kezdendi működését, s valószínűleg az új ülésszak alatt sem lesz képes eleget tenni a belé vetett reményeknek. Azt his­szük, nem nagy szerénység kell annak bevallásához, hogy a mi törvényhozá­sunk gyöngébb az angolnál. E gyöngébb volta nemcsak abban nyilvánul, hogy az eredmény roszabb és kevesebb, hanem abban is, hogy nem a kellő fontosságú tárgyakra fek­tettetik a tárgyalások súlya, így apró interpellácziók bizonyára több időt vesznek igénybe, mint a­mennyi idő alatt tavaly a földadó-reform letár­­gyaltatott. Figyelmen kívül hagyva azonban ezt a körülményt, az mégis szembeszökő, hogy az angol nyilvános ülések átlag 8 óránál hosszab­bak, nálunk 4 órai idő ellen is nagy az indig­­náczió. Az angol képviselő délután 4 órakor menvén a nyilvános ülésre, hajnal felé kerül csak elő; nálunk 10-től 2-ig tartatnak az ülé­sek, s így épen akkor szakittatnak meg, mi­dőn a tárgyra kerülne a sor, úgy hogy más­nap újult erővel folyik ismét­­ a szalma­­cséplés. Még azonban itt nem szabad megálla­podnunk, olvassuk a lapokban, miszerint a ház jó ideig nem fog nyilvános ülést tartani, mert a bizottságok dolgoznak, s azokban mintegy százötven képviselő van érdekelve, a­kinek tudniillik ott kellene lenni. Ez már egészen ismeretlen kifogás az angol parliament előtt. A­kik ismerik az angol magántörvényhozást, tudják, hogy az angol parliament hoz törvényeket minden temető vásárlása, föntartása vagy változtatása, min­den ezéh és testület jogaira; minden kápolna, templom építésére, nagyobbítására, igazítására és föntartására; minden városi kövezés, világí­tás, tisztításra; minden társulatra; megyei adó­ra; megyeházra; törvényszéki helyiségre ko­ronajavakra, egyházi, testületi vagy közva­gyonra; révre, kompra, halászatra, fegyházra, börtönre, földjavításra és csatornázásra, tago­sításra; pátensekre; helyi törvényszékekre; vásárokra, vásárterekre; rendőrségre; szegény­ügyre, szegényadóra; kereseti jogra; köztiszt­viselők fizetésére; vízvezetékre, átjáróra, híd­ra, csatornára, bevágásra, rakpartra, partbe­­épitésre, kikötő­helyre, hajózásra, kikötőre, vasútra, vízmedenczére, csatornára, utczára, lóvasútra, alagutra, közútra, minden vizimun­­kálatra stb. minden egyes esetben. Ez a tárgysorozat tisztességes csomó mun­kát ad. Pedig ezt folyvást csak bizottságok teljesitik végérvényesen, tehát e bizott­ságok, — nem tekintve a tanácsadó választott (select) és királyi (royal) bizottságokat, me­lyek a mi bizottságainkkal azonosak, — nem csak előkészítő, hanem végérvényesen törvényt­­hozó bizottságok is. E bizottságokban pedig, a legilletékesebb egyén, Dodson márczius 15-ki beszéde szerint, átlag s­z­á­z­n­y­o­l­c­z­v­a­n— kétszázötven képviselő van elfoglalva. Nem tévedünk, ha e bizottságok üléseit egyre-másra 5 órára tes­szük. A­ki csak futó­lag ismeri az angol viszonyokat, be fogja látni, hogy ez inkább csekély, mint túlságos számí­tás. Ez adna tehát a föntebbi 8ra órával nap­jában 13Va órányi hosszú munkát, azon túl vannak a szak-, választott és királyi bizottságok. Igaz, hogy az angol alsóház határozó­képes száma 40, s így onnan gyakorta hiá­ny­ozhatik a képviselő, a comme ebe nous, hanem annál szigorúbb azután a bizottság eljárása. Ott jelen kell lenni a képviselőnek, s fogadalmat tenni, hogy „soha sem fog sza­vazni semmi oly kérdés fölött, a­mely fölme­rült, a­nélkül, hogy kellőleg meghallgatta és megfigyelte volna az arra vonatkozó adatokat.“ Sőt a házszabályok 120. § a nyíltan kimondja, hogy a bizottságok nem tárgyalhatnak, ha lUUU Xniaxij J V, P—t-----r egy képviselőnek sem szabad hiányozni, csak betegség esetén. Ha valaki nincs jelen a gyü­­léshirdetés idejétől egy óra alatt, az ily kép­viselő neve a háznak, — a 124. §. értelmében, — a legközelebbi ülésére már bejelentendő. Ezekből kellőleg kiviláglik a tétel, melyet bizonyítani kívánunk: az, hogy az angol tör­vényhozás igaz, hogy sokkal többet és sokkal jobbat produkál, mint a mienk, de határozot­tan sokkal jobban is dolgozik. A következtetés igen egyszerű. A magyar közvélemény többet és jobbat vár : a törvény­hozás dolgozzék többet és jobban. Ennek ugyan sok sallangos dikézió lesz áldozata, ha­nem­­ annál jobb. Az eredmény a jelenlegi­nél nem fog semmi esetre sem roszabb lenni. Különben is furcsán tűnhetik föl a laikus előtt, hogy a munkát és szorgalmat prédikáló törvényhozás, mely évi egy millióba kerül, harmadrész annyit sem dolgozik, mint az in­gyen működő angol parliament. Péntek, október 23. ISTé.­ ­ A­lliV­ital OS Istp­ina a következő kinevezést hozza: Ö császári és apostoli királyi felsége Schön­­brunnban f. é. október hó 19-én kelt legfelsőbb elha­tározásával József főherczeg altábornagy és magyar királyi honvédfőparancsnok ő fenségét, jelenlegi al­kalmazásban való meghagyása mellett, lovassági tá­bornokká legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott.­­ Az Uj szerb patriarkhával is kezd már ujjat huzni az újvidéki g. k. egyházközség képvise­lete. Közelebb ugyanis az ottani szerb gymnázium 6 patronusának megválasztásáról volt szó. Az alapít­ványok értelmében a kandidáczió a karloviczi érse­ket, mint főpatronust illeti; ő —­ egyetértőleg a bácsi püspökkel — mind a hat patronátusi helyre három­három egyént hoz javaslatba, s ezek közül választ egyet-egyet az újvidéki g. k. egyházközség képviselő­testülete. A mostani kandidáczió igen méltányos és körültekintő volt; mindannak daczára a Miletics-szel­­lemű egyházközség csak öt csoportból választott; a hatodikat pedig — azon jogtalan és hamis ürügy alatt, hogy az abban kandidáltak érdemetlen embe­rek— visszaküldé a patriarkhának uj tiszta egybeállí­tása végett. Az igazi ok abban rejlik, hogy a patriar­­khában volt elég bátorság és bazafiság, Miletica ura­mat egyik csoportban sem kandidálni. Ugyanazért részünkről nem is his­szük, hogy az álpróféta a kép­viselőtestület elmondott jogtalan föllépése által czélt érjen. A megválasztott 5 patrónus : Zaharits Sándor és Kosztits Milán (papok) Branovicsky, Novits Gy. és dr. Pavlovits J. világiak; a negyedik világi tag maradt függőben.­­ Az osztrák nemzeti bank a magyarországi vidéki pénzintézetek segélyezésére a pesti hazai első takarékpénztár-egyesület közvetítése mellett 4 millió forintot megszavazott; — a föltételek — me­lyekhez az engedélyezés kötve van — holnap fognak a pesti hazai első takarékpénztár tudomására juttatni.­­ Pálffy János gróf lemondásáról a pozsonyi német lap vezérczikket ír, melyben azt mondja, hogy a gróf jelentékeny egyetemes műveltséggel bir, de a közigazgatás terén semmi szakismerete nincs. Ehhez járul rendkívüli bizalmatlansága az emberek iránt, melynél fogva vonakodott magát a vármegye jelesebb tisztviselőinek befolyása alá adni. Ehhez képest messze elmaradtak sikerei az ideál mögött, melyet magának működéséről méltósága elfoglalásakor alkotott. Ugyan­abban a lapban olvassuk, hogy a gróf hivatalba lép­­uy"ngrfif.^^alapítványt tett ecy li"aeparén= diális stipenűiWtá/At,továbbá 4000 JSiSorjai polgári iskolára, végre 10,000 frt alapítványt, melynek ka­matai évenként a megyei pandúrok közt osztatnak föl. A zágrábi ünnepről. Budapest, október 22. tem Magyarország mellőzése a zágrábi egye­megnyitási ünnepélyein oly föltűnő volt, hogy a magyar hivatalos és félhivatalos köröket is meglepte. Régi tapasztalás pedig, hogy a hivatalos köröknek hályog van a sze­mükön, a félhivatalos személyeknek pedig ró­zsaszínű pápaszem van az orrukon. De vannak dolgok, a melyeket a vakok is meglátnak s a süketek is meghallanak, így a zágrábi ünnepé­lyeken azok is, kik idáig csak dicsérni tudták az uj fordulatot, mely az unionisták felülről történt megbuktatásával a horvát politikában beállott, végre belátták, hogy a nemzeti párt uralkodásának idején Magyarországnak nincs mit keresnie Zágrábban, s a politika, mely a Dráván túl űizetik s a magyarok által keleti apathiával tUretik, következményeiben Hor­vátország elvesztését vonandja maga után. Mi ezt régen beszéljük, de a kormány és a sajtó — az ellenzéki lapokat sem véve ki — az uralkodó horvát kormány és a nemzeti párt részén foglaltak állást s merő kötekedés­­nek vagy az elvesztett hatalom utáni vágynak, vagy még alantibb forrásokból eredetinek hi­­resztelék magunk tartását, ha az uralkodó több­ség tetteit keményen bíráltuk, szándékait gya­nús szemmel kísértük, ha a hivatalvesztett unionisták pártját fogtuk, ha az unió-párt szá­mára a jövőt megmenteni iparkodtunk, ha a gáládól megbuktatott b. Rauch ügyét védel­meztük abból a meggyőződésből, hogy ha­zánk e férfiúnak hálával tartozik s oly ba­rátsággal, mely ápolva egykor még hasz­nos gyümölcsöket teremhet. Sajnos, hogy az események mindinkább nekünk adtak iga­zat, s Magyarország irányadó politikusainak és mindkét országgyűlési pártjának rövidlátá­sát a horvát kérdésben bebizonyították. Vajha inkább mi tévedtünk volna! Ma a kormány is meg lehet ütődve. Mit mondhat a magyar kormány az imént tett ta­pasztalatokkal szemben? Zágrábban vannak a közös kormány hivatalos közegei: az adóhi­vatalok, a posta, a távirda, az államvasut. — Mindezek a hivatalok — a magyar mi­niszterek által kinevezve és a kö­zös pénztárból fizetve — folyamod­tak az illető minisztériumhoz, hogy a kivilágí­tás költségeit megtehessék, a­mi természete­sen megengedtetett. Eme magyar kirá­lyi hivatalok egyikén se lengett a magyar zászló, valamint nem lobogott a báni palotán, az új egyetemen és semmiféle középületen. Ez a horvát-magyar unió az uj kiadásban. Se Mazuranics, se Mollináry, se Mihalovics érsek, se a magyar hivatalok Zágrábban nem ismerik el Magyarországot. Nem is emlékeznek meg róla egy szóval sem. Megtesznek mindent ellene, s készülnek, hogy még többet tehessenek. A késő bánat aztán föltámad a Pesti Napló­ban is, de nem az elhatározás bátor­sága. Immár látják a jóhiszeműek, hogy csa­latkoztak, de el fogják tűrni, hogy ismét kiját­szassanak, a­hányszor csak a horvát képvise­lők egy-egy fontos politikai koncresszióiért áruba bocsáthatják támogatásukat. Menni fő­politikusainkban. El vagyunk készülve rá, hogy még tovább megyünk a rész irányban, int­mur in vetitum. Azért mégis örömmel konstatáljuk, hogy a fölvilágosodás köztünk terjed. Ide igtatjuk hát újra, mit a Pesti Napló e tárgyról ír : „Horvát szentvereink“ — úgymond — egyetemük megnyitása alkalmára, a közművelődés ünnepére hív­tak meg. Magyarországon örömmel fogadá mindenki a meghívást; akadémiánk, egyetemeink, ifjúságunk fé­nyes küldöttségekkel képviseltették magukat, a ma­gyar kormány részéről egy miniszter volt jelen az ünnepélyeken és — sajnálattal kell konstatálnunk, hogy a „testvéries“ érzelem ezúttal csak igen csekély mérvben viszonoztatott. A horvát lapok ünneplék a délszláv közösséget, de egy elismerő szóval sem em­lékeztek meg Magyarországról. Az ünnepélyes la­koma áldomásai sorában (pedig sokat durrogtak a pezsgős palacskok) egy horvát szó sem jutott a ma­gyar államnak. Büszke nemzeti lobogónk csak az­­ irgalmas barátok szerény klastromán lengett, kik különben magyar hazánkfiai, és egy közös hadseregbeli ezredes (gróf Nugent) lakán, ki azt beékelé a sárga fekete és horvát nemzeti lobogó közé. Mindenütt minden alkalommal és különös osz­­tentáczióval a délszávok egysége s ez eszme előhar­czosa. Strossmayer püspök ünnepeltetett, Szent- István koronája egységének egy „ zsivio“ sem jutott. Zsivkovics úr, ki a magyar-horvát kiegyezés revíziójának létrejöttekor horvát részről az egyik ke­resztapa szerepét játszotta, a zágrábi egyetemi ünne­pélyek alkalmával nem volt honn, s nem tudjuk, hogy ő e tényekről mint gondolkozik. Ha azonban jól vagyunk értesülve, Mazur a ni­ce bánnak al­kalma volt nyilatkozni. Értesülvén ugyanis, hogy a magyar vendégek megütődnek azon, hogy nem lát­nak sehol sem magyar nemzeti lobogót, a­minek ki­tűzését egyszerű udvariassági tekintetek is ajánlhat­ták, így szólt: „A magyar és horvát nemzet olyan, mint a házaspár, mely hosszabb ideig el volt válva s melyet az érdek ismét összehozott. Kezdetben még nagyon idegenkednek egymástól. De majd összetö­­rődnek, az idő mindent kiegyenlít.“ Az idő! Nekünk sem lehet másra hivatkozni, mint az időre. Arra az időre, melyet nekünk szívünk minden dobbanásával és szorgos kezünk’minden mun­kájával a magyar állam konszolidácziójára s előhala­­dásra kell fölhasználnunk, hogy tegyük ez államot erőssé, s tegyük másrészt vonzóvá — rendezett pénz­ügyei, kultúrája s az alkotmány és a törvény rendü­letlen tisztelete által“. Ez az elegikus következtetés az előzmé­nyekből szintén fölér egy­­ pezsgős palaczk durranásával. Újpest. [A Reform szerkesztőjéhez.] Újpest, október 20. Újpest község, mely a főváros közelében, elég nagyszámú intelligenczia által lakva, magasabb érde­keket van hivatva képviselni, mint népességéhez s kiterjedéséhez hasonló más község. Ez állítást igazolja a gyors területi kifej­lés, mely rövid idő óta a község életében észlelhető; iga­zolja továbbá a szocziális mozgalom, mely a közel n­ult­an egy monstre pörre nyújtott alkalmat s a királyi ügyész ajkaira adta a vádat, hogy a község egépségtelen közigazgatása, satnyult szervezete, s az igazgatásra hivatott közegek tapintatlansága és já­ratlansága késilték elő a kitört zivatart. A­hol pedig szocziális érdekek miatt van zendülés, az a község a „kupak” jellegét levetette. Újpest lakossága oly elemekből tömörült össze, hogy ide éber rendőrség, erélyes közigazgatás szük­séges , különben a tömeget féken tartani nem lehet, s egy ujabbi zendülés, melyet a munkás­kérdés igno­­rálása szülhet, a fővárosra is veszélyes lehetne. Hiszen ha a község gróf Károlyival szemben tisztázza érdekeit, ha hivatott közegek iparának, ke­reskedelmének lendületet adnak, a fővárossal való egyesülés nem fog tartozni a lehetetlenségek sorába. Ha közigazgatásilag a közel­jö­vben még nem is, de rendőri szempontból a fővárosi államrendőrség hatásköre alá kell, hogy tartozzék, ez elvitázhatjan szükség Nem vonhatja kétségbe ezen állítást az, a­ki feg^fel TöikidfTjJóitD egy kis.’ TWik­iv­.j—»-lííiit./yKik-*...;, mindenesetre igazolvány nélküli kóborlók ; magában Újpesten pedig elég oly egyén települ le, kik ha nem­ is a fenyitő törvény, de mindenesetre némely rendőri eljárás objektumát képezhetnék, pedig Újpestnek, hol a fővárosi tolonczvonalnak is határa van, beje­lentés nélkül települést engedni nem volna szabad. Hogy Újpest község elöljárósága a község ér­dekeit miként képviseli a mindenütt nyilatkozó elé­­gületlenség kifejezései daczára is, nincs jogomban adat hiányában megítélni, de a­mit saját szemeimmel ész­leltem, azt elhallgatnom nem szabad. A­mint az ember Újpest községbe érkezik, ácsorgó koldusokkal találkozik, a­mi lényegesen il­lusztrálja a szegény­ügyi szervezetet; ha véletlen, mint e sorok írója is, búcsúkor vagy vásári napon megy ki, a fővárosból kitiltott hazárd-játékosok egész lé­giójára akad, kiknél a proletáriátusra a nélkül is haj­landó népből igen sokan egész heti keresetöket vesz­tik el. A szép rendben fölállított játékasztalok között pedig Újpest község intelligens bírája rendőri észle­letek s rendföntartás szempontjából föl s alá járkál. Persze, mert hisz ő egy személyben postamester és lóvasúti igazgató. Ha oly ember vezetné a község ügyeit, kinek ideje volna mélyebben gondolkozni az elszegényedésre, bármily csekély okot szolgáltató dol­got nem tartana kicsinyesnek s időt venne az ilyesmi betiltására. E­gy­ A REFORM TARCZAJA. Angol vasúti törvényhozás. — Az 1872. ülésszak. — [Mutató György Endre miniszteri fogalmazó jelenté­séből az angol vasúti törvényhozá­ról. Megjelent hat füzet­ben a közlekedési miniszterium kiadásában.] Airlie gróf a lordok házában február 19-én kérdez­vén a kormányt, váljon bizottságot akar-e kiküldeni, vagy bilit mutatni be a vasúttársaságok egybeolvadása tekintetében, az 1846 iki bizottság határozatára emlé­keztet, a­mely ajánlá, hogy ily esetekben a vitel- és szállitási dijak mindig átnézessenek. 1853-ban, az úgynevezett Cardwell-féle bizottság az üzleti egyez­ségeket csak rövid időre véli engedélyezendőnek, mig az egybeolvadást csak akkor, ha az állandó bizottság m­eggyőződött a felől, hogy az egybeolvadás valódi czélja az igazgatási költss kímélése, s így a közön­ség előnye, ekkor is csak ritkán, óvatosan és kisebb, különös figyelmet érdemlő esetekben. A királyi bizottság 1866-ban azonban már megjegyzi, hogy a bizottság véleménye daczára már a következő évben ismét több egybeolvadás engedé­lyeztetett. Jelezi aztán a legújabb statisztikai adato­kat, hogy deczember végén 1870-ben a 15,537 mért­földből, mely 281 társaságé, 29 kezén volt 13,639, tehát több mint %. Emlékeztet arra, hogy most is két bili van tárgyalás alatt, mely 88 millió font tőké­re , 2000 mértföld vasútra vonatkozik. Ez által vége volna a versenynek. Kétségségkivül sok jó oldala van az egybeolvadásnak. A központi igazgatás költ­ségei keresbednek , s ugyanakkora kényelem is emel­kedik. Azonban e verseny odalesz. A lordok bizott­ságát tiszteli, de az nagyjára kötve van a házsza­bályok által , csak a felek előadás­a után határoz. Sok esetet lehetne idézni, hogy ugyanazon engedély, a­mit egyik bizottság kicsikar az előmozdítóktól, vis­­­­zaadatik a másik évben. A vasúti társaságoknak nagy előnyeik vannak. Az állami megvétel kérdése idő kérdése csak. Nagy tekintélyű férfiak nyilatkoz­nak ellene is, mellette is. Elismeri ez eljárás súlyos voltát, kivált oly esetekben, a­­­hol a vonal semmit sem fizet, még az adósságok kamatait sem. Hogy lehet itt megállapítani a vételárt. Talán lehetne fizet­tetni az egybeolvadó társaságok által valamit^ ^^7 igy az ő pénznyereményekből részesülne a közönség is. Az állás legnehezebb most. Az állam alig tehet valamit, pedig például a hajói igazolványok tárgyá­ban a Board of Trade megszabja az utasok számát és más egyebeket. Ő óhajtaná, ha legalább egybeolvadá­sok esetén a kormánynak volna beleszólása. Ezt már a Cardwell-bizottság is ajánlotta, hogy tudniillik a közönség és a társaságok közt némely esetekben a kormány bíráskodjék. A vasúti érdek túlságosan van képviselve az alsóházban. Halifax Viscount: A vasúti világ kezdetekor a törvényhozás elégnek vélte a versenyt, a bizottságok is azt vélték. Most ennek vége. Kisebb vasutaknál előnyös az egybeolvadás a gazdaság és a kényelem szempontjából. Nagy társasá­gnál azonban félni kell az óriási­ monopóliumoktól. Ezelőtt nem sokkal egy bizottság azon véleményét fejezte ki a Board of Trade elnök előtt, hogy legjobb volna az ügyet egy vegyes bizottság által megvizsgáltatni. Salisbury marquis figyelmeztet arra, hogy a­hol két vagy három egyén közt van csak a verseny, ott félő mindig, hogy kombináczió lesz belőle. Ezt már lord Dalhouaie megmondta. Ha a társaságok roszul igazgattatnak, a közönség fizeti meg azt. A bizottság kinevezése azonban nem elég. A közönség folyvást panaszkodik. A parliament sohasem volt következe­tes, hanem egyszer egyik, másszor másik felé hajlott. A kérdés nem nyilvános ülésben, hanem a bizottsági szobában döntetett el. Ebből származtak a verseny és rész vonalak, másik oldalon pedig a nagy monopó­liumok. A kormány tegyen valamit. Clamrb­arde marquis is a kormányt vádolja a részvényesek érdekében. Módosítani és kodifikálni kellene a vasúti törvényeket. Az nagy kímélés volna. Richmond hg nem helyesli, hogy oly nagy ter­jedelem adassék a bizottság működésének. Lord Redesdale fölöslegesnek tartja a bizottsá­got. Volt már elég, s nincs semmi haszna. Egy eré­lyes felügyelő közeg kellene. Leghelyesebb volna talán, ha a parliament évről-évre küldene ki mind a két házból egy-egy felügyelőt. Ez iránt nagyobb lenne a bizalom. Nem szabályozná ez az üzletet, csak a közönség ilynemű panaszait vizsgálná meg. Rendele­teit beterjesztené a háznak. Hogy a vonalcsatlakozá­sok iránt a panaszok a Cardwell-féle törvény értel­mében a törvényszékek által döntessenek el, teljesen helytelennek bizonyult. A parliament határozatai és megszorításai az egybeolvadásokkor nagyon keveset használnak, miután új társaságok létesülnek, és a baj újra megújul. Elismeri, hogy az egyes társaságok jól igazgattatnak, de mindezek daczára elvileg is szüksé­ges az ily eljárás. Cowper gróf reméli, hogy a kormány nem fog ellentállásra találni javaslatával. Február 23 án Forteselle indítványozta a bizott­ságot az alsóházban. 20 éve már, hogy egy bizott­ság fölszólalt az egybeolvadások ellen, és azóta több mint 5000 mértföld egyesült. Most a közvélemény óhajtja, hogy a föntorgó esetekben a rendes úttól eltérjen. A kormány a bizottság kiküldése által nem akar a felelősség alól kibúvni, csak azt óhajtja, hogy a közönségnek és a parliamentnek alkalma legyen megismerni a kérdést. Booth pártolja azt is, hogy 12 tagja legyen. Nor­wood kívánja, hogy a csatorna-, rakpart- és kikötő­­társulatok egybeolvadása szintén megvizsgáltassék. Price pártolja e véleményt. Gladstone biztosítja a házat, hogy a kormány­nak nincs más vágya, mint csak az, hogy ily fontos kérdés elhatározása előtt mondja ki a ház, mily néze­tet akar követni jövőre. Óhajtaná, ha a vasúti érdek ki volna zárva a bizottságból, de ez nem azt teszi, hogy minden részvényes kizárassék. Whitwell kérdésére Forteseue még azt a meg­jegyzést teszi, hogy a csatornák és rakpartok egye­sülésének kérdése is meg fog érintetni. Február 26-án beválasztattak Forteseue, Hunt, Childers, Cave, Dodson és Cross az alsóházból. Február 28-én Cowper gróf a lordoknál indít­ványozta, hogy e bizottsághoz a nagyobb tekintély czéljából a lordok is küldjenek hat tagot. Lord Houghson a Lancashire and Yorkshire társaságot késznek nyilatkoztatja az ügyet a bizott­ság előtt védeni. Mert az ügy oly különös, hogy csak annak teljes megértése mellett lehet hozzá szólani. Lord Redesdale kérdésére Cowper gróf azt feleli, hogy a bizottság nem fog egyes, különös britek tárgyalásába, csakis az átalános elvekbe bocsátkozni. Airlie és Beauchamp grófok felszólalására Cowper gr. ismételve kijelenti, hogy ily bizottság kezeit megkötni nem lehet, de a fő a vezérelv. Lord WharneliíFa szeretné tudni, hogy a jelen bili eldöntése nem fog a jövőre praeczedens lenni. Clanrb­arde szerint a bizottság nem a vasúttár­saságok, hanem a közönség érdekeit fogja képviselni. És azért sajnálja, hogy izlandi nincs beválasztva, ho­lott az izlandi vasutak kérdése fölötte nehéz. Richmond hg figyelmezteti a bizottságot arra, hogy egyes kérdésekbe ne menjen bele. Granville gróf azt állítja, hogy eddiggle még nem volt eset oly bizottságot küldeni ki, a­mely praeczedenst ne szol­gáltatna. Grey gróf végül azt mondja, hogy ha a bizottság elhatározza, hogy a vasúttársaságok egybe­olvadása m­egengedhető, s a feltételeket, melyek meg­­kivántatnak ily esetekben ,­ úgy az egyes britek csu­pán azt mutassák ki, hogy a feltételeknek megfelel­tek. Sajnálja, hogy a kormány nem tett ez ügyben semmit s nem terjesztett be semmit. A bizottság tagjaiul választottak”: a lord kan­­czellár Salisbury marquis, Derby és Cowper grófok, Redesdale és Belper lordok. Az izlandi vasutak érdekében február 19-én Maguire kérdésére Gladstone azt válaszolta, hogy Tyler kapitány Izlandban adatokat gyűjtött az izlandi vasutak állapotáról, azonban semminemű czélzatból. Ha fölemelkedtek az izlandi vasutak részvényei ezen hírre , arról ő nem tehet. Az csak mutatja, hogy Angliában a hírek gyorsabban gyártatnak, mint bármi más áruczikk. Mi a kormánynak szándéka e téren , arról nem szól. Február 26-án ugyanaz ügyben Stacpoole kér­désére Fortescue válaszában azt mondta, hogy Tyler kapitány azon társalgások eredményét, melyeket ez ügyben folytatott az izlandi vasúti igazgatókkal, a kormány tudomására hozta ugyan, de formaszerű je­lentés nem adatott be. Márczius 4-én a lordoknál Clanrb­arde­marquis indítványozta ez ügyben, hogy a Tyler kapitánynak adott utasítások s az erre vonatkozó okmányok a ház asztalára tétessenek. Az ügy nagy zajt ütött, s a kér­dés nem új. A vasutak nyomorult állapotát rajzolja a verseny miatt, a­melynek folytán a közönség szen­ved. Még­sem akar belleavatkozni a kormány. Sok vasúti jelentésben mondatik, hogy Tyler kapitány kérdésekett tett a vasutak árára vonatkozólag, ha a kormány átvenné. Duffern gr. válaszolt. A kormány nem adott semmi fölhatalmazást Jyler kapitánynak, csak arra kérte, hogy véleményt adjon. Adott is véleményt, de csak szóval, így hát nincs beterjeszteni való. Clamrb­arde­marquis visszahúzza javaslatát, ha­nem ismét kijelenti, hogy be fogja azt hozni. Ő nála van négy vasúttársasági elnök nyilatkozata, kiktől Tyler kapitány kérdezte azt, hogy minő árt szabnának a vasútért azon esetre, ha a kormány meg akarná venni azt. Sclater-Booth márczius 15-én intézett kérdést az indiai altitkárhoz, miszerint, mennyiben áll az, hogy Khundwától Indoreig terjedő vasút iránt szer­ződés kötött 3 láb 3^/s hüvelyknyi .­ ' " Bégre a kormány, s nem fog-e ez tovább is kiépít­tetni ? Grant Duff igenlőleg válaszol, egyszersmind jelzi, hogy bár e vonal ki fog építtetni tovább, vá­gánytörés” nem lesz, mert az átviteli vasút széles vá­gányra van építve, s csak e keskeny vágány a helyi üzletet fogja ellátni. S ezzel áttérhetünk azon törvényjavaslatokra, a­melyek a vasutak tekintetében az ülésszak alatt mu­­tattattak be. Ezek voltak: 1. Railways (Ireland) Bill. Az ír vas­­utakról szóló törvényjavaslat. Márczius 5 án Sir Rowland Brennerhassett en­gedelmet kért, egy általa és Hamilton marquis által szerkesztett javaslat bemutatására az ír vasutak meg­vétele iránt. Gladstonenek nincs ellenvetése, hanem reméli, hogy a házszabályok nem lesznek megsértve általa. Monk kérdi, hogy várjon ezen bili, A­mely pénzkérdésekkel foglalkozik, nem a bizottság útján lett-e volna beadandó ? mire a Speaker megjegyzi, hogy az esetben, ha a ház szabályai ily módon meg­sértettek volna, a háznak módjában fog állam­ meg­akadályozni a javaslat tovább tárgyalását. Erre a javaslat olvastatott első ízben. A második olvasás alkalmával jú­lius 17-én sir Rowland Brennerhassett elismeri a nehézségeket, ily fontos javaslatot magán képviselőnek vinni keresztül, azonban a tárgy fontossága ingerelte. A kir. bizotték tárgyalása alkalmával kitűnt, hogy az izlandi vasúti rendszer teljesen egészségtelen alapelvekre volt fek­tetve, s hogy az így származott eredmények az or­szág különös körülményei által még csak súlyosbod­tak. A társaságok menekvése elnyomja az üzletet, a gabnatermelés sem létezhetik. A társaságok nem jár­nak el együttesen. Waterfordtól Dublinba menni 120 mértföld távolságra, kell két nap. A mellett a vitel­díjak is túl magasak A vidékről nem lehet Dublinba szállítani. E­miatt van a nagy árkülönbség ott, a fő­város és a vidék közt. A marhakereskedés is megakad Izland felső és alsó része közt oly rész a közlekedés és oly drága, hogy nagyobbára Angliába vitetnek át a czikkek, s onnan hozatnak megint vissza, még így is olcsóbb lévén ezen szállítás. Hasonló eset áll a kőszénre néz­ve. Majdnem minden üzletet elöl a vasút Izlandban. Egy-egy vasút átlagos hossza 48 mértföld. Van 56 társaság, 430 igazgató, 56 jogtanácsos és titkár. Az Irish North Western 195 mértföld, 125,981 font st. összes bevétele, ebből 77,078 font st. üzleti kiadás,

Next