Reform, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)

1874-11-08 / 307. szám

307. szám. B«lvároH, I.l|>AUntcza 9. atm. a. l. eiuelet. A lap anyagi részét illető koalomónyok (hirdetményok, előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben háashoas hordva : Égés» érre bii»bo» hordTo . 24 frt PM éTru.................................12 frt Negrád .....................6 frt Egjr hóra.................................2 frt Kiadóhivatal: T. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utcea 2. sz. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségh­ez intézendő. Bérmentetlen levelek csak iámért kezektől fogadtatnak el. Beküldött kéziratok­ egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat meg­­semmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztő­ség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés V REFORM politikai és közgazdasági napilapra, — 1874. V. évfolyam. ~ Egy hóra......................................2 frt. Három hóra......................................fj frt. Hat hóra....................................12 frt. _ _ Az előfizetési pénzek beküldésére leg­czélszerübb a postai utalványlapokat hasz­nálni. A ,REFORM* kiadóhivatala Bülvi­ros, Lipót­ utcsa 2-ik as. o. 1. emolet. V Vasárnap, november 8. 1874. Budapest, november 7. Az adóügyi bizottságot a közönség úgy tekinti, mintha az a 21-es bizottság második kiadása lenne.­­ S ez annyiban természetes, mert e bizottságba is a legkülönbözőbb párt­­nézetű vezérférfiak választottak, kik az állam­­háztartás egyensúlya rendezésének czége alatt elveket árulnak és magas politikát űznek. Ha Magyarországot nem egy erős akarat és egy adag jó szerencse, hanem tanácskozá­sok volnának hivatva megmenteni, úgy nem volna okunk kételkedni a boldog jövőben. A bölcsek kövét is kitalálták volna a filozófus alchimisták, ha annyit tanácskoztak és annyi kisérletet tettek volna, a­mennyi Magyaror­szágon történik, hol az államférfiak serege évek óta töri fejét, disputál és­ próbál azon, hogy minő legyen a magyar állam. Tanács annyi van, hogy sok, és ülés annyi tartotik, hogy azok követ­keztében Marienbad minden évben megtelik magyar államférfiakkal, hanem miniszterta­nács, országgyűlés, enquéte és bizottságok da­czára Magyarország nem lesz gazdagabb csak jegyzőkönyvekben, s nem lesz szegényebb csak államférfiakban. Ha egy öntudatos és erélyes kormány átalános fölhatalmazások alapján nekifeküd­nék a dolognak, igen hamar több éretnék el, mint fog eléretni, ha komissziókban össze nem­ egyeztethető doktrinák és össze nem férő ál­lamférfiak versenyt rendeznek a közvélemény előtt, hogy kicsoda milyen rendszer szerint fog hivatva lenni Magyarországot újra meg­teremteni, miután a honalapítás óta folyton azon dolgozunk, hogy alkotmányosan tönkre­tegyük és megmentsük, mely turnusban ma ismét a megmentés volna szükséges, rrd­eták ne legyünk, de alig hisszük, hogy a honmen­­tés a 15­03 adóbizottságnak fog sikerülni. Három nap óta hét paragrafus fölött tanakod­nak egy törvényjavaslatnál, melynek 179 paragrafusa van s azonkívül tíz­t javaslat fek­szik a zöld asztalon. Hanem ki tagadhatná, a vita érdekes. Nagyon az. Minden paragrafusnál elvi diskusszió. Nem ám egy elv fölött, hanem egy tuczat elv fölött, mely minden oldalról buján tenyészik s Ghyczy terveinek és törvényjavas­latának megannyi gáncsot vet. Különben az a mulatsága, a mi Ghyczynek megvan, megvolt minden magyar pénzügyminiszternek s meg­lesz ezentúl is, s bizony Ghyczy is, mikor az oppoziczió nagy szorgalmú és nagy bölcseségü vezére volt, szintén nem cselekedett jobban a kommissziókban, mint teszi most vele szemben­­. Tisza Kálmán, midőn a pénzt kereső Ghy­­czynek az adófelügyelők helyett­­ a megyei autonómia pénzügyi minákulumait ígéri s ja­vasolja és az adószedés kérdését a megyei tisztviselők választási jogának ősi és szabadelvű szempontjából ítéli meg. De más az kormányon és más oppozí­­czióban lenni. Majd másként ítél Tisza is a megyerendezésről, ha belügyminiszter találna lenni. Majd csak akkor veszi észre, hogy mekkora nézetközösség van közte és Sennyey meg Lónyay között, kik a megyei tisztviselők kinevezését pártolják, mig Ghyczy és mások beérik azzal, hogy konstatálják, miszerint az országos adók adminisztráczióját nem lehet oly közegekre bízni, kiket nem az állam nevez ki s jövőre nem is ő fizet. És ezért — mert államot közigazgatás és közigazgatási közegek nélkül képzelni nem lehet — sürgeti Sennyey oly nagyon, hogy mondja meg a kormány, mint tervezi az admi­­nisztráczió reformját, mert fél tőle, hogy az adótörvényjavaslatok az adminisztráczió szer­vezésének végkép praejudikálnak. .. ha a belügyminisztérium költségvetéséből két mil­lió töröltetik s áthárittatik a házipénztár­ról szóló , még ezután benyújtandó tör­vényjavaslattal a megyékre, nincs-e ezzel praejudikálva az egész adminisztráczió rende­zésének s nevezetesen annak, hogy a megyei tisztviselők mint a bíróságiak rendes, kineve­zett és felelős államh­ivatalnokokká tétesse­nek ? Bizonyos tehát, hogy a szervesség hiány­zik a javaslatokban s ezért fél tőlük minden árnyalat képviselője, mert a saját eszméit látja általuk veszélyeztetve. Ennek következése, hogy az adóbizott­ság vitái pénzügyi szempontból meddő irányt vesznek, noha később, ha az urak beleuntak a tűzijátékba, talán gyors és gyakorlati me­netnek fognak örvendeni. — Csak egy dolog ijeszthette meg e tekintetben is a kormányt, s ez Tisza Kálmán ismételt föllépése és kor­mányellenes nyilatkozatai. Tisza jelezte, hogy­­ az adótörvényeknél is alkalmazni fogja az appropriáczió kérdésének fölvetését, vagyis más szóval ő az új adókat megvitatja, de en­nek a kormánynak meg nem szavazza, hanem megszavazza csak egy oly kormánynak, mely­ben ő is pártjával együtt részt vesz. Ezzel Tisza Kálmán bejelentette, hogy ő még ez ülésszak alatt meg fogja kísérteni a kormányt megbuktatni. Fog-e ez neki sikerülni, a viszonytól függ, mely a további debattok alatt a kormány és jobboldal közt létesül. Ma e viszonyt ez egy szó jellemzi: „laza“. A Parlamentár­ií^­^b­­udai esei esélyei azonban oly sokfélék, hogy a mai állapotokról az ülésszak további folya­mára következtetni alig lehet. Tisza tudja mit akar és mit tervez, azt nem vonjuk kétségbe, de egyet ne feledjen : hogy az eldöntés nem az ő kezében, sőt nem is a parlament hatal­mában fekszik, hanem egyebütt, nagyrészt a viszonyokéban. Nehogy fölidézze a vihart s aztán ne tudjon benne kormányozni. Azzal, hogy megbuktatta a kormányt s talán a Deák-pártot is fölbontotta, még nem állítá helyre az egyensúlyt, sem Magyaror­szágnak erős kormányt nem biztosított. Azzal, hogy koalícziót tervez, még nem teremtett jó közigazgatást. Mindez csak pártpolitika, nem országos szempont. És a­mi tán szinte tekin­tetbe veendő: az adóügyi bizottságnak nem az a czélja, hogy pártpolitikát és magas politikát csináljon, — annak megvan a helye másutt— hanem hogy az adótörvényeket nemzetgazda­sági és pénzügyi szempontokból megvitassa s ezzel a fin­ancziális kérdés megoldását előse­gítse. Oly tárgyalások, mint az eddigiek, igen alkalmasak lehetnek arra, hogy politikusaink e bizottságban szerepet játszanak, de nem emelik a bizalmat, hogy államunkon pénz­ügyileg és politikailag egyhamar segítve lesz. = Az ország törvény­hatóságainak legnagyobb részénél élénk visszatetszést szült azon tapasztalás, hogy a képviselőház tagjainak igen nagy része a fő­­várostól távol tartózkodik ff ketességének megsérté­sével nem vesz részt a ház tanácskozásaiban. E vis­­­szatetszésnek kifejezést is adott a képviselőházhoz­ intézeti fölterjesztésében számos törvényhatóság, ne­vezetesen legújabban D­ob­oka-, Bo­r­so­d-, Vas-, M­a­r­m­a­r­o S-, M 0­8­0 n-, T­r­e­n­c­s­é­n-, N­y­i­t­r­a-, Nógrád- és Alsó-Fehé­r megyék, a jász­kun kerület és Három- és Miklósvár- s­z­é­k. Lényegileg egészen megegyező fölterjeszté­seik tartalma legjobban ki van fejezve Borsod megye kérvényében, melyből kiemeljük a következő so­rokat : „Bajnosan kelle tapasztalnunk, hogy utóbbi időkben a haza érdekeire mélyebben beható fontos kérdések tárgyalásánál számos országos képviselő távol tarta magát a kürdtértől, indokolatlanul vonult vissza az ügyek eldöntésénél szavazati jogának s kö­telességének gyakorlásától. Hogy e sűrűn előforduló mulasztások az országos ügyek elintézésére s a köz­vélemény hangulatára mily káros hatással vannak , felesleges bővebben indokolnunk. Teljes elismerésün­ket s hálánkat érdemlik ki a t. képviselőház azon tag­jai, kik feladatukat mindenkor pontosan s hűségesen betöltik ; másrészről azonban súlyos aggodalom szállja meg keblünket az alkotmányosság követelményeinek föntartását illetőleg a­miatt, hogy az országos képvi­selők közül számosan magasztos hivatásukról megfe­ledkezve,­­ a választó­közönség által bennök helyezett bizalommal mit nem törődve, kötelességeik teljesítését mellőzik. E mulasztások lehető megszüntetését óhajt­ván, kérjük a mélyen tisztelt képviselőházat, méltóz­­tassék intézkedni az iránt, hogy a ház üléseiből enge­dély nélkül , indokolatlanul huzamosb ideig távollevő képviselők napidíjai s lakbérilletményei aránylagos részben levonassanak.A vényhatóságokban ne legyen a központi kormánynak közege, ki az állami közigazgatás közvetítésére ügyeljen, a szükséges felügyeletet azonban sokkal jobban gyakorolhatja a legtöbb esetben ugyanazon városban lakó megyei főispán. Kivételnek csak ott lesz helye, hol a szab. kir. vagy törvényhatósági jog­gal fölruházott városok nem egyszersmind a megye székhelyei, továbbá ott, hol az állam érdekeinek megóvása esetleg külön főispán föntartását teszi szükségessé (ilyenek Budapest, Szabadka, Versecz, Újvidék),­­ Debreczen és Szeged, melyek részére nagy jelentőségüknél fogva külön főispán volna fön­­tartandó. Ezen intézkedés által a közigazgatás minden hátránya nélkül évenkint mintegy 50,000 frt megtakaritás esik az állam javára “ = Az írói és művészeti tulajdonjog vé­delme tárgyában az osztrák-magyar kormány részéről több külföldi állammal kötendő államszerződésre vo­natkozó diplomatikai tárgyalások, melyek közbenjött akadályok következtében ideiglenesen függőben ha­gyattak, — amint értesülünk — újabban fölvetettek és egyúttal az azok végleges befejezésére szükséges in­tézkedések is megtétettek.­­ A közvetítő javaslat, melyet gr. Szapáry belügyminiszter az erdélyi CZenzUS ügyében haj­landó elfogadni, s a­mely — mint halljuk —­ a fő­rendek tárgyalása alkalmával meg is fog tétetni, abból áll, hogy az adóösszeg helyett a katasztrális jövedelem nagysága vétessék a választási qvalifikáczió alapjául. Természetesen ez még csak formai különb­ség,­­ minden attól függene, hogy mekkora lenne a jövedelem amaz összege, a­mely meg fogná adni a választói jogot. Mint halljuk, e jövedelemösszeg a megállapítandónak:]!a”mi‘'min3«fil a képviselőház megállapodásától a főrendek előbbi álláspontjához, de csak közeledés.­­ A hadi jog és szokások tárgyában megál­­lapitandó nemzetközi egyezmények tervezete — mely a­ folyó nyáron Brüsselben egybegyült nemzetközi bizottság által javaslatba hozatott, a­mint értesülünk, a közös külügyminisztérium által a magyar kormány­nak azon megkereséssel küldetett meg, hogy minek­utána a tervezetben számos oly rendelkezések foglal­­nék, melyek az átalános nemzetközi jog körén kívül eső szempontokból bírálandók meg, —­ eziránt­ néze­tét a magyar államérdekek szempontjából mielőbb vele közölje.­­ A N. Fr. Presse ismét jelenti, hogy értesü­lései szerint a magyar kormány komolyan gondol a fiatal vasutak kamatbiztositéki összegének fölemelésére, mert e vasutak csak szállító eszközeik szaporítása által juthatnak oda, hogy az állampénz­tárt kevésbé vegyék igénybe kamatpótlékokkal. Egye­bek közt a kassa-oderbergi vasútnak a miniszter állí­­tólag 900,000 frtot ígért. E társaság törzsrészvényei­nek kamatai nem fognak csökkenni, mint Berlinből jelentették, hanem legroszabb esetben is nem egészen l“/|.-kal. ” A belügyminiszter által a képviselőház mai ülésében beterjesztett törvényjavaslat a városi fő­­ispáni intézmény megszüntetéséről következő­leg szól: „1. §. Az 1870. XLH. t. ez. 52. §-a akként módosittatik, hogy a vármegye főispánja egyszers­mind a megye területén fekvő szabad kir. vagy tör­vényhatósági joggal fölruházott városok főispánja is lehet. — 2. §. E törvény végrehajtásával a belügy­miniszter bizatik meg“. Az indokolás előadja, hogy „a városi főispánok intézménye, miként ezt a tapasz­talás­t az ez irányban történt több rendbeli fölszóla­­lás igazolja, nem felelt meg a kitűzött czélnak.­­ Tov­ábbá nem mutatkozik szükségesnek, hogy egy törvényhatóság területén, a gyakran ugyanazon vá­rosban a központi kormánynak két képviselője le­gyen. Ez okoknál fogva a városokra kirendelt külön főispánok megszüntetését a miniszter czélszerűnek tartja, de evvel nem az a czélja, hogy a városi tör­= A jogügyi bizottság ma délutáni 5 óra­kor tartott ülésében megkezdd működését. Mindenek­előtt rövid eszmecsere folyt a bizottságnak miképen megkezdendő munkálkodására nézve a abban történt megállapodás, hogy a bizottsághoz utasított négy­rendbeli tárgy, név szerint : a büntetőtörvény­könyvi tervezet, — a polgári perrendtar­tás, — a fizetési meghagyás és a váltó­­törvénykönyvi tervezetre vonatkozó, törvény­egyes előadóknak, s azok érdemleges megvitatása az illető előadók jelentéseivel együtt történjék, megjegy­zendő azonban, hogy ezen eljárás a javaslatok elvei utólagos megállapításának semmi tekintetben nem praejudikál. Ezen megállapodás értelmében kiadatott a bün­­tetőtörvénykönyvi tervezet Horváth Lajos bizott­mányi tagnak, — a polgári perrendtartás és az ezzel összefüggésben levő fizetési meghagyásról szóló tör­vényjavaslat Teleszky Istvánnak, — és a váltó­törvénykönyvi tervezet M­á­d­a­y Sándor bizottsági tagnak. A bizottság e szerint üléseit bizonytalan időre elhalasztván, a tárgyalás megkezdését azon időtől tette függővé, a­melyben az egyik vagy másik előadó egészben vagy részben jelentésével elkészült, s azt a bizottság elnökével tudatja. Az ülésen — mely már órakor eloszlott — jelen volt az igazságügyminiszter Panner Tivadar és Csemeghy államtitkár.­­ A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délután 5 órakor folytatta a vallás- és köz­oktatási minisztérium költségvetésének tárgyalását. Következett a középtanodai tanárké­pez­de, előirányozva van 1875-re 34,300 írt, 1874. volt 34,800 írt; némi észrevételek után a 20 előadói tanár száma ellen, miután csak 50 tanítvány járja a tanodát, az előirányzat helybenhagyatott. Kolozsvári egyetem 75 re 197,570 frt, 74 ro 198,245 frt volt az előirányzat, tehát kevesebb 645 frttal; töröltetett a két könyvtári díjnoknak 1095 frtos tétel. A gondnok, quaestor és tanácsjegyző, kik ös­­­szesen 2200 frtnyi dijat húznak, az előadó javaslata folytán egy személyben lennének egyesitendők. A miniszter ezt ellenezte, miután ezen állomások rendszeresítve vannak. Itt élénkebb vita támadt az iránt, vájjon az ország jelen helyzetében, midőn kiki áldozatokat hozni kénytelen, örökösök lehetnek-e az úgynevezett szisztemizált hivatalok. Végre abban történt megállapodás, hogy a személyes járandóságoknál 5700 frtnyi átalány levonassék. A dologi kiadásoknál átalában 16,865 frt töröltetett. Kolozsvári középtanodai tanárké­pe­z­de 1875 re 16,000, 1874-re volt 15,500 frt. Mi­után az utóbbi évi 10 tanár mellett alig van 20 tanít­vány, azon indítvány tétetett, hogy az újonnan elő­irányzott három tanári állomás (1500 frtban) töröl­tessék, végre a bizottság 1000 frtot törölt. József-műegyetem 1875-re 198,368 frt, 1875-ben volt 188,234 frt. A tárgyalás folytában kü­lönös visszatetszéssel fogadtatott a házbérre előirány­zott 49,518 frt. (Ugyanis a Nagel-féle házért 43,800, a Kerkopoly-h­áz földszinti helyiségeiért 3000 frt, a többi házbérkrajczár és szemétbordási költség fejé­ben ) Miután a szerencsétlen Nagel-féle szerződés mint kiemeltetett, még 9 évig tart, ezen segíteni sem lehetett. Az egész összegből töröltetett 8368 frt. Országos rajztanárkép­ezde 875 re 39,940, 74 re 39,640 frt; az utóbbi összeg fogadta­tott el. Nagy-szebeni j­oga­k­adé­mi­a 75-re 18,135, 74-re 18,285 frt, az előirányzat megszavaz­tatott. Középtanodák 75-re 129,971, 74 re 96,843 frt. Miután a Karánsebesen és az ország felvidékén fölállitandó gymnázium ellen az ország pénzügyi hely­zete miatt több kifogás tétetett, az ezekre előirányzott 20.000 frt töröltetett. Reáltanodák 75-re 327,598, 74 re 301,655 frt; az előirányzat 316,000 frtra szállíttatott alá. Középtanodák közös költségei 75 re 10,000, 74-ben ugyanannyi, ebből szavazás utján 6000 frt töröltetett. Bábatanodákra 75-re 9225, 74-re ugyan­annyi, az előirányzat megszavaztatott. Tanitóképe­zdék 75 re 319,637, 74-re 335,503 frt töröltetett 4631 frt. Tanító nőképezdék 75-re 156,752, 74 re 128,820 frt, ezen 27,932 frtnyi többlet ellen kifogás tétetett azon okból, mert az ország mostani helyzete új képezdék fölállítását nem engedi. (A miniszter Győrött és Kassán új tanítónőképezdék fölállítását javasolja.) A bizottság többsége e kérdésnek függő­ben hagyását határozta azon esetre, ha netán utóbb nagyobb megtakarítások lennének eszközölhetők. A tanitók­épezdék közös költségeire i 1--1---xk ín A QA JiX/iíüQ. Torna pó­tt­anf­o­l­y­a­mo­k­r­a előirányzott 20.000 frtból 5000 frtot töröltetett. Tanitóképezdei tanárjelöltek kikép­zésére előirányzott 2000 frt töröltetett. (74-ben 5000 frt szavaztatott meg e czimen.) A budai polgári iskola tanítóké­pez­de 75 re 15,350, 74-re 15,350 frt; a budai polgári iskola tanítónőképezdére 75-re 8900 frt, 74-re 8500 frt, ez utóbbi összeg szavazta­tott meg. Népnevelési szükségletre előirányzott 960,000 frt, 74-re 929,900 frt, az előirányzatból az előadó 100,000 frt levonást ajánl, a bizottság azon­ban a törlést 160,000 frtban állapítja meg, s ennek folytán Győrött és Kassán két tanítónő képezde föl­állitását engedélyezni, mi által a fentebb fü­ggőben hagyott kérdés eldöntetett. A „magasabb erkölcsök"­ birodalmából. Berlin, november 3. Arnim gróf, mióta szabad lábon­ áll, sokkal job­ban érzi magát, betegsége, a­mely kibocsátatásának A REFORM TÁRCZAJA. Vasárnap. [Az evésröl.] (Kecskeméthy Aurél barátomnak.) Budapest, november 7. Enni vagy nem enni — Ez itt a kérdés ! Dicséretre, vagy legalább­is elismerésre méltó azon elszántságom, hogy olyan perczben, midőn az ínséges bizottság ülésez, meg az adótörvényjavaslat rémalakja kísért minden konyhán, az evésről aka­rok szólni; arról például, hogyan szeretem a zöld babot, a borsikát vagy a jubezombot. Talán jöhet nap, midőn, mint a lovagkor ara­nyos romantikájáról, a bánatos emphasis egy nemé­vel fogunk megemlékezni a hajdan dicső konyháról is, az ízes múltnak csontjain rágódva s egy lehanyat­lott időszak szegett szárnyának hegyét szopogatva. _ Dante szerint az az igazi boldogtalanság, mi­dőn keserves napokban jut eszünkbe az egykori jólét. Engedje meg a nagy olasz, hogy a megszorí­­tott , minőségileg is vékony menü sorai közt betűz­vén, épen a kedves visszaemlékezésben keressünk némi kártalanítást a Ghyczyben boldogult dús válasz­tékú hazai étlapért. Szakítsuk a jelen virágait. Jöhet éra, a­midőn nsgyehető M­agyarország a takarékosság Banting-ku­­rájában sanyargatva magát, nem fog többé fuladozni enzsirjában s megfogyva bár, ha törve nem is, él majd nemzet e hazán. Csak az a kérdés, miből? „Utálom a könyvek és prédikátorok vastag morálját“, mondja Karr. S vele együtt teljes szivem­ből utálom én is azon nagyképü téritőket, kik az erényt oly magasra tartják, hogy bizony megvigasz­­talódunk rajta, ha el nem érhetjük. ,,Non licet omni­bus adire Corinthum.“ Tehát ne menjünk Corinthusba mi, kik Abderában is jól érezzük magunkat. A leg­több ember úgyis csak utánozza, de nem követi az erényt. A­ki mai nap magánhasználatra öblös sisakot , széles pánczélt árulna, melyben fejünk, testünk csak úgy lődörög s az olyan kar­dot, melyet két kar­ral sem bírunk fölemelni, azt bizony még akkor sem vennénk meg, ha maga Vulcanus kovácsolta, maga Minerva rajza szerint czizel h­ozták volna is. A forga­lomban levő rézpénzen kapsz zsemlyét; kérdés, a Titus arczélével diszeskedő ezüstpénzért adna-e a sütő? Az embertől csak emberi munkát szabad köve­telni ; az igazi erkölcs ismerje el a gyarlóságot és szenvedélyt. Ám igazgassa azután [és tisztítsa meg a földi salaktól — de ha kitépi, magát a fát is ledönti vele. Ha van is patak, azért a csatornát nem okos bedugni. Az ember saját g­­örgeségeire és szenvedélyeire úgy rápazarolja minden elnézését, hogy a más fia gyöngeségeinek és szenvedélyeinek nem is jut már belőle. Azelőtt valóságos megvetéssel beszéltem a gourmandiseról mindazon perczig, hogy Brillat­ Sava­­rin pompás könyve, „Physiologie du Goül“, akadt kezembe. E perczig a gourmandiseban (nincs rá ma­gyar szavunk) a legbrutálisabb, a legönzőbb, a leg­­alantibb szenvedélyt láttam . Brillat Savarin olvasása után reszeltem, szinte pironkodtam érte, hogy nem vagyok gourmand. Valóban, ha az ember annyi fi­nomságot, elmésséget, vidámságot és bölcseséget talál egy professzionátus gourmandban, sajnálja, hogy az asztal gyönyöreinek élvezésére nincsen elég képes­sége. Olybá ves­szük, mintha valami testi fogyatko­zásunk volna, mintha érzékeinkből hiányoznék egy ; s ha e testi fogyatkozásunk nem is akkora, mint a vi­­lágtalanság vagy siketség, bizonyos tekintetben rö­vidlátók és nagyothallók vagyunk mégis. Azon gőg, mely abból származott, hogy nem vagy gourmand, körülbelöl hasonlít azon buta hiúsághoz, mely, mert arany szemüveget hord, lenézi azt, ki nem szorult a pápaszemre. Nincs-e meg mindnyájunknak a maga gour­­mandiseje ? Nem kéjeleg-e mindegyikünk a színben és illatban ? Nem e gourmandise, ha az alkony ra­­gyogványaiban gyönyörködöm ? Vájjon a zene nem billenti e ki nyergéből a józanságot, nem olvasztja-e meg az értelem fagyát ? S mámoritó hatása alatt nem esik-e meg rajtad, hogy szűk neked a mindennapiság gyalog ösvénye, a realitás országutja, — szóval, hogy „kicsi neked ez a ház ?“ Tudom azt is, hogy a nyalánkság falánksággá nőhet, s hogy ez a torkosságba csap át. A rómaiak vomitivuma egész undokságában mutatja, a szenve­dély hogyan fajul dobzódássá. Bizonyára, azon csá­szár, ki halait rabszolgáinak testével hizlaló, melyet földarabolva hintett a medenczébe, messze túlhajtott az asztali örömök határán. De azon római gourmet, hi izéről legott fölismeré a Tiber torkolata körül ha­lászott pontyot s jól megtudá különböztetni attól, melyet a két hid között fogtak — a ki megérzé, melyik liba hízott ócska, sajtolt fügén s melyik a frissen — az ily finomra nevelt ízlelésben semmi vis­­szataszitó. Az ilyen müvelt ing van oly nemes orgá­num, mint azon karmester füle, ki százötven zenész hangversenyében meginti a nagy­bőgőst, mert a hü­velyk- B nem a mutató ujjával szorítja le a d-hurt? Mily nemes idegzet az, mely ize után meg tudja kü­lönböztetni a perigordi szarvasgombát attól, mely a Haute-Provenceban, Bugyben, a Bourgogneban a Dauphinéban vagy Piemontban terem! De ne a szarvasgombáról! Az asztali élvek ezen „fine flture"-je iránt lelkesülni nem érdem. Az ép és jószerkezetű ing élvezni fogja a bablevest is. A te autoritásodra hivatkozom, a midőn ily vakmerőséget látszom állítani. A jó bableves jobb a rész turtle­­soupnál. Nem csupán anyagja válogatja, hanem az elkészítés mikéntje is. Hogy a bablevesről szóltam, eszembe jut a ma­gyar konyha. Dicsekedünk vele, hogy a világon a legjobb. Minden esetre; legjobb­­ nekünk. Valami ázsiai van e fölfogásban, mely a nőt is annál szebbnek tartja, mentül kövérebb. Az idegen eleinte rázkódva úszik velünk azon zsírtengerben, mely ételeinket átjárja s szájához kap az igazi paprikás Sus első falatjánál. Csakhamar megszokja azonban, ha köztünk él, sőt kitűnőnek is találja idővel. De azért honi konyhán­kat még­sem lehet kimenteni a bujaság s túlzott fűszerzés vádja alól. A­mi zsiros, az még nem szub­­sztancziózus; a­mi leves, az még nem szukkulens. Azonban: őseinknek nyereg alatt puhult ló-steakje óta máig nagyot haladtunk , s valamint a magyar vi­selet is megmaradt magyarnak, jóllehet nem tigris­bőrt lobogtat vállán a késő unoka, sem tehénbőr­­nadrágba nem bujtatja lábaszárát, azonképen a magyar étel is, bár nem tábori tűz mellett tőr már, eredeti és jóízű. Mindaz, a­ki életében nem evett halászlét, gulyásos húst, fordított kását, tarhonyát, töltött ká­posztát, turéslepényt és csuszát, az bizony ugyan­ennyi élvezettel szegényebb. Van olyan két „külön­legességünk“ (magyarul speczialitásunk), melylyel külföldön ember nem is él s csak a hízásra szánt álla­tok elé kerül: — ez a tök s a kukoric­z­a. Pedig a jól fölszerelt tökkáposzta s a selymében főtt csüves kukoricza izes volta fölötte áll minden dicsé­retnek. A kovászos uborka, (a nemzeti magyar czitrom, ha a csüves tengeri a nemzeti magyar ananász,) csak néhány év óta részesül a bécsiek elismerésében, kik addig a „sós uborkát“ vallották savanyúnak. Leg­nagyobb elterjedésnek örvend a gulyásos, alias „gollasch“, míg a „hergeli” alig hatott el Budapest sorházi konyháinak gőzköréből a külföld areopágja elé. „Gollasch“-t nem csak Bécsben, de München­ben, Kölnben, Hamburgban is főznek már, hol „Un­­garfleiseb“ név alatt kísért, vastag pépben rekedet s feketéllik a kömény­től. Ez­ is úgy járt, mint a „huszár,“ mely csak névben származott ki az ország határain túl. Tiszta eredetiségben csak a „magyar nemzeti bajuszkene“ kerül a külföldre. A olyan kölni gulyásos után méltán tarthat bennünket barbárnak a német, nyíl­ván az a rut kotyvadék, melyet mártásul ráeresztett a pállott busdarabokra, képezi azon forrást, melyből adatait meríti sok alapos doktor, midőn magyar álla­potokról ir. Egy ízben vendége voltam egy német család­nak. A kedvemér­t­ csináltak paprikás csibét, szakács­könyv nyomán. Óvatos voltam s a gyanús kabarékból keveset szedtem tányéromra. Barnapiros leve már előre nyugtalanitott, de nevelt vendég létemre, kit hazai étellel tüntetnek ki, egy falatot bekebeleztem. Irtóz­­tató volt. Eczettel föleresztett lőpor a kéksav lehetett benne. Majd fölvetett. A nyelvemet, éreztem, hogy lepi el egyszerre száz apró hólyag. Lélekzetem elszo­rult. Szemem könybe lábadt s hangosan csuklottam; de tanult emberséggel csak legyűrtem a rettenetes falatot. Ekkor látom, hogy a többiek hozzá sem nyul­­tak a madar csibéhez. — Valóban bámulom idegeit, mondja hízelgő nyájassággal hozzám fordulva a gazdasszony, lássa, mi képtelenek volnánk ilyesmit enni. Hanem ugy­e, hogy jól is van elkészítve a Fbongroise. Jó német szóval oda kívántam őt szakácsköny­vestül, mindenestül, a hol az a Cayenne-bors terem, melyben a csikét meghempergette. Északon meg az édes iránt tapasztaltam erős hajlamot. A fredensborgi (dán királyi) nyaraló mellett az ezromi tó padján, harmadmagammal egy előkelő kopenhágai családnak voltunk elragadó szívességgel látott vendégei Sok apró jelből látszott, hogy a híres dán vendéglátás ki akar tenni magáért. Bekezdőnek ettünk édes szardinát. A leves, mely ezután követke­zett, czukros volt; a bus, a burgonya, a spenót, a keny­ér, mind, mind édes volt az émelyig. Mennyit adtam volna egy kis puskaporos, cyanicális paprikás csirkéért! A jó az ételben sokszor a faji dispoziczión for­dul meg, vagy égalji dolog. Hildebrandt, midőn egy ötvenfogásos, bő japáni ebédre volt hivatalos, félénken szedett az ételekből s csakis olyanokból, melyekre ráismert, hogy ez tyúk, récze vagy hal. A többi, tit­kos mártásokban bujkáló kommedencziákhoz nem is nyúlt, pedig ugyancsak biztatták. Főleg egy pompás giliszta-pástétommal, melyet különös kedvezésből maga a gazda tépett föl előtte saját körmüleg. A ven­dég megrendült, mig a többi az ujját megszopta a kedvencz étel evése közben.[Ki tudja, nem-e pompás ize volt a giliszta-pástétomnak? Mily szertelen éhség vagy eszeveszettség bánt­hatta azt, a ki első ette meg a rákot, osztrigát, békát vagy csigát! Egy rut, barnazöldes, iszapazinü nagy bogár, mely maga is féregből táplálkozik — és gyöngéd fe­hér busa által elragad. Kagylóban vonagló, nyálkás kölöncz, melyet élte virágjában nyelsz el, mint fecske a legyet, s még meg is csemcsegteted utána a szádat ! Egy rut, dülledt szemű, nyirkos, ragadós bőrű hüllő, gyermekek és hyszterikus nők réme — s kirántva ve­tekedik a gyöngéd csibehussal. Vagy azon csont és borda nélkül való, meztelen kocsonyadarab, mely nedves nyomot hagyva maga után, mászik levélről levélre — s tormába ütögetve részün bekspod .... Mennyivel különbek ezek a japáni giliszta-pástétom­nál? Lám a franczia chasseur is, kinek bajor gazdája rák helyett leforrázott tücsköt adott vacsorára, mily jóízűen ette meg a szokatlan bogárkákat, azon hi­­szemben, hogy ere vettek.. Hagyj­án az emberi étvágy azon nehéz megpróbáltatását, midőn — mint a leg­utóbbi párisi ostrom alatt is — a patkány­ kotlett és kutya-gigát járta. A szép madame Thénieux, kinek restaurantjában oly felséges kis dinereket lehetett kapni, sírva panaszlá nekem harmadéve: „oui, mon­sieur! Telle, que vous me voyez, j’ai mange du ethien et du rat!“ Pedig nem is tartozott a „bouche inutile“-k sorába. Vannak emberek, a­kik azért esznek, hogy éljenek — s vannak olyanok, a­kik élnek, hogy egyenek. Mindkét spec­ies egyaránt érdemetlen arra, hogy foglalkozzam velők, lm, az elmés Brillat Savarin, a munkáját megelőző aforizmákban, e dofinlczióval hint kellemes derűt a kérdésre: „A teremtő, rászoriíván az embert, hogy evés által gondoskodjék életéről, az ét­vágy által hívja föl erre s a gyönyör által jutal­mazza meg.“ S hova lenne az emberi nem, ha szaporodásá­ról is nem a legédesebb ösztön gondoskodnék ? Az éh , a szerelem — ez tartja fen a világot, mondja Schiller. Az, a­ki csak azért eszik, hogy éljen, ki válo­gatás és ítélet nélkül hányja magába az ételt, ki arra képes, hogy mig eszik, még közben olvasson is, vagy „gondolatokba mélyedve“ addig egyék, míg lélek­­zete elszorul: hasonlít ahhoz, ki a hegyban nem lát egyebet nagy dudornál, a virágban fűnél s a folyó­ban víznél, föltéve, ha egyátalán észreveszi a „vidé­ket“. Ez a „gondolkozó“ férfiú, aki sokkalta nagyobb elme, semmint azzal is foglalkozzék, a­mit eszik. —

Next