Reform, 1989. május-augusztus (2. évfolyam, 17-33. szám)

1989-06-02 / 21. szám

13 Doni emlékoszlop A parlamentben felszólaló honatyák és „honanyák" mind gyakrabban hallatják olyan témában szavukat, amely találko­zik a nép véleményével. Ilyen óhaj hang­zott el 1989. május 10-én is: negyven év távlatában illő lenne emléket állítani a második világháború áldozataiként el­pusztult magyar katonáknak. Igaz, ilyen kedvezményezése már több kis közös­ségnek volt, de azok csak egyéni vagy egyházi próbálkozások maradtak. Csa­tának, ütközetnek hazánk területén újabban nem állítottak emléket. Emlékoszlopa, emléktáblája mégis van a magyar történelem egyik legna­gyobb katonai tragédiájának­­ a Don menti harcoknak! Messze jelenlegi határainktól, az erdélyi Gyergyóban állították fel azt 1945 után. Derékba tört márványoszlop, talapzatán táblá­val: „ Bajtársi kegyelettel azok emlékének, akik 1942-ben a Don mentén életüket adták Istenért a magyar hazáért Hazatért bajtársaik” Az emlékoszlop környékét gondoz­zák, ápolják, gyakorta kerül eléje virág. Történelmi tanításunk közismert hi­ányosságai miatt célszerű megemlíte­ni, hogy Gyergyó 1940-ben visszake­rült hazánkhoz. Az ott élő sorköteles férfilakosságot a magyar királyi hon­védség alakulataiba sorozták be. Az is történelmi tény, hogy a Don mentén pár nappal előbb verte szét a szovjet hadsereg a román királyi hadsereget. Magyarok abban is voltak, m. k. reform Félő, hogy a kam­er­am­imiimsták elárasztják a ram­mikűröket Keserű szerint Magyarország forradalom előtt áll • Nyers Rezső ezt megpró­bálta enyhíteni • Pozsgay Imre bízik abban: „lesz magyar újjászületés” Helyenként rossz pártértekezletté si­­lányodott, érdektelen mellébeszélés­sé unalmasodott, végül dixilandes nagygyűléssel, gyönyörű szóvirág­hullással fejeződött be Szegeden a reformkörök első országos találkozója. Pedig nagy várakozás előzte meg ezt az összejövetelt is - akárcsak a kecs­kemétit - hiszen az MSZMP-n belül a reformkörök az utóbbi hónapokban gombamódra szaporodtak. E találko­zón már több mint száz kör 10000 kommunistájának 400 küldöttje vett részt. Kevesebb talán több lett volna. - Itt csupa reformkommunista van? - kérdezgették egymástól az újságírók és a folyosói beszélgeté­sekben is el-elhangzottak ilyen és eh­hez hasonló megjegyzések: „Te, lá­tod X.Y.-t? Ez most kikiáltotta magát reformkommunistának, most neki a legnagyobb a hangja, pedig 1980- ban még ő oktatott ki arról, mi az a pártfegyelem. „Amikor egy résztve­vőnek felhívtuk a figyelmét, félő, hogy a karrierkommunisták el­áraszthatják a reform­köröket, azt válaszolta: „Erre nemigen van el­lenszer, hiszen nem látni bele az emberekbe, csak a tettekből ítél­kezhetünk.” A találkozó minden hibája ellenére is hasznos volt, hiszen igen fontos kijelentések hangzottak el. Például, hogy az MSZMP a mai naptól már nem lehet ugyanaz a párt, ami tegnap volt. Elég a reformszólamokból és hogy a ma még létező pártfelépítés a magyar válság oka. A párt helyzete romlik, a legfelkészültebb, legaktí­vabb tagok hagyják el, a szervezetből kihalt a szolidaritás érzése, bűn lett az autonóm személyiség, a másság. A párt megreformálása megakadt. „Mindez elsősorban a vidéki Magyar­­országon érzékelhető leginkább, a posztsztálinista feudalizmus viszo­nyaiban." Ha fél éven belül nem lesz kongresszus, vagy ha a kongresszus nem képes egyesíteni a reformerőket az MSZMP-ben, a párt politikai párt­ként szétesik, mielőtt még megszer­veződhetett volna. A Fejti György által zátonyra futta­tott tárgyalásokat az Ellenzéki Kerek­asztallal mielőbb folytatni kell. A pártnak erős ellenzékre és az ellen­zéknek szavahihető, tárgyalóképes - nem taktikai szempontokat előnyben részesítő - MSZMP-re van szüksége. Mindkét félnek vissza kell szorítania a szélsőséges megnyilatkozásokat, hiszen ahogyan nem igaz, hogy min­den ellenzéki reakciós, ellenforradal­már, úgy az is elfogadhatatlan, ha jobbról néhányan kemény leszámo­lást emlegetnek, mert szerintük csak a lakat alatt lévő kommunista a jó kommunista. A gazdasági helyzetet elemezve Bokros Lajos és Siklay István köz­gazdászok azt hangoztatták, hogy csak működőképes rendszert lehet megreformálni, ám a magyar gazda­ság nem az. Ezért olyan rendszervál­tásra van szükség, amelyben a gaz­daságot meg kell szabadítani az ideo­lógiai terhektől, az elcsépelt reformre­torikától és működtetését tényleges tulajdonosok kezébe kell adni. Másnap a nagygyűlésen, amelyet dixiland vezetett be, jelezvén, hogy a reformkommunisták véget vetettek a harci indulók korának. Keserű Imre, a jelenlévők nem kis meglepetésére ki­jelentette, hogy Magyarország forra­dalom előtt áll. E kijelentést Nyers Rezső igyekezett enyhíteni. Ugyan­akkor elismerte, hogy Magyarorszá­gon súlyos politikai hibasorozat és gazdasági úttévesztés következett be. Le kell vonni ebből és 1956-ból is a tanulságokat. Azt a gyanúját közöl­te velünk, hogy Nagy Imre ügyében jogsértés történt. Végül Pozsgay Imre államminiszter annak a reményének adott hangot, hogy „lesz magyar újjá­születés”. Hazafelé egy öreg földművelővel utaztam, aki megérte a 45-ös föld­osztást, az 50-es évek erőszakos téeszesítését, 56-ot, majd az azt kö­vető megtorlásokat, ő így figyelmez­tetett: „Nem a szavak számítanak, fiam. Én nem járok értekezletekre, nagygyűlésekre, inkább kapálgatok a kertemben, annak biztosan lesz eredménye. Udvarhelyi András Nem a papír fontos, hanem az, szép-e a lány? Sokféle manökentanfolyam és is­kola volt már az elmúlt években Magyarországon. Szervezőik első­sorban tudást, gyakorlatot ígértek, s csak mellékesen bizonyítványt vagy uram bocsá diplomát. A leg­színvonalasabb tanfolyamokat az Állami Artistaképző Intézet indí­totta, ám főiskolai oklevelet nem sikerült kiharcolnia növendékeinek, de amit adott, az mégiscsak fontos volt, hiszen kategória szerinti beso­rolásnak számított. Megjelentek azóta másfajta tanfolyamok, isko­lák is, ahol nem tudtak ilyen papírt adni, kivéve az Átváltoztatjuk ma­gazinét, amely tavaly felsőfokú végzettséget is ígért. Most leg­utóbb Diós Kati manökeniskolájá­nak záróvizsgájáról írott cikkünk­ben mi is feltételeztük, hogy e szín­vonalas tanfolyam is hasonló ok­mányt ad, időközben megtudtuk, hogy ez csak középfokú, tehát en­nek megfelelő szakirányú képzett­ségnek vehető figyelembe, ám a négy kiváló itt is megkapta ugyan­azt az A kategóriát, amit az Artista­képző Intézet iskolája. Egy tanács minden új manökeniskolának, tan­folyamnak, így Diós Katiék szep­tember 9-én induló újabb kurzusá­nak is: nem a papír számít a dobo­gón, hanem az, hogy ki hogyan tudja elkápráztatni a közönséget, milyen szép, s hogyan áll rajta a ruha.

Next