Reform, 1991. szeptember-december (4. évfolyam, 36-52. szám)
1991-09-05 / 36. szám
reform uinn maradt ték. Szintén a már ismert körülmények miatt. Ezután az amerikaiak szétváltak, néhányuk Berlinbe, mások Prágába és Varsóba, az alelnök - John C. Quinn úr - és a Forum több tagja Budapestre érkezett. Találkoztak Antall József miniszterelnökkel, Jeszenszky Géza külügyminiszterrel és néhány magyar újságíróval. Ez utóbbiak közül azért nem többel, mert a kollégák közül csupán hárman-négyen lézengtek a találkozón. Ez érthető is, elvégre nem kevesebbért jöttek a fórumosok, mint azért, hogy megnézzék, mely kelet-európai ország újságíró kollégáin érdemes segíteni szakmai továbbképzéssel, ösztöndíjjal, nyelvtanulással - és persze mindezt New Yorkban tartanák. • Quinn úr, miért épp ön jött Magyarországra? És szólna pár szót saját magáról is? Alelnök révén volt annyi „protekcióm”, hogy választhattam, hová megyek, és én Budapest mellett döntöttem. Rólam pedig annyit: a U.S. Today című lapot alapítottam odahaza, nyolc évig a lap főszerkesztő-szerkesztőjeként dolgoztam, tavaly hagytam abba az aktív újságírást. • Ahogy elnézem, nem egészen, hiszen ön is jegyzetel beszélgetésünk alatt. - Mindenképpen írja föl: én nem hívom meg sehova, semmilyen szereplésre, se tévébe, se rádióba, nehogy olyan vége legyen, mint az elmaradt moszkvai tévéinterjúnak volt... - Vágó - Unta a fülledt Burmát - hát áttette Afrika ha Lemez lett a regényből • Jó, Ó, de nem tud egy megfelelő kiadót? A magyar kalandozó népség, ezt még St. Gallenben is tudják, s ahol van egy kis hely a nap alatt, ott a mi fajtánk bizonyosan megfordult már. Az egyenlítő vonalán is egyensúlyozott már magyar cipőtalp, így a minap nem keltett különösebb feltűnést, hogy Egyenlítői magyar Afrika címen regény jelent meg, s hősei nem a Teréz körúton, hanem a trópusokon botladoznak. Igaz, amúgy minden lépésük ismerős. Trenka Csaba pedig nem véletlenül helyezte át a magyar történelem egy darabkáját Afrikába. - Unom már a levegőtlen, fülledt Európát, ahol még hely sincs a veszekedéshez - mondja. - Két éve, amikor barátaimmal Krétára hajóztunk, hajnalban megpillantottam Irakban kihalt, omladozó falait, jutott eszembe egy történet a lerobbant vendéglőről, amelyet megpróbálnak restaurálni, de a vállalkozás reménytelen. Afrika egy kicsit maga is az... • A könyv után jött a lemez a Napóleon Boulevard-tól, amelynek dalait a regény ihlette. A zenészek keresték meg? - Nem. Én hívtam fel őket, hogy nincs-e kedvük zenét írni a regényből. Volt. Fejezetenként adtam nekik a kéziratot, de így sem sikerült egyszerre megjelennünk, a nyomda ugyanis elcsúszott. • A tévé dramaturgjaként nincs némi beleszólása, hogy film is készüljön a regényből ? Túl drága volna Afrika, egyelőre a szomszédba is nehezen jut el a „királyi” televízió. • Minden tiszteletem a Polygon kiadóé, hiszen manapság nem üzlet hatezer példányban könyvet kidobni... - Állítólag nem fizetnek rá, de nem tud véletlenül egy kiadót a következő regényemhez? -dal- 3 Magánvélemény - közügyekben Szellemi érszűkület Hogy itt ilyen-olyan-amolyan kurzus lenne? Erőszakos populizmus? Nevetségesek lennének ezek a vádaskodások, ha nem volnának veszedelmesek. A nemzettudat megújulásában ugyebár nagy, meghatározott szerepe van a művészetnek, a népművészetnek. Sajnos azt kell látnunk, hogy soha oly kevés támogatást nem kapott, mint most, az állítólagos „kurzus” idején. Márpedig szellemi, erkölcsi jövőnkkel játszunk. Aki tagadja a múlt értékeit, nem építi be a ma szándékaiba és a jövő reményeibe, az ellensége ennek a nagy megújulásnak. Szokták volt emlegetni, hogy van mostanság épp elég bajuk az embereknek, ez legyen tehát a legnagyobb gondunk... Én másként látom. Éppen az ilyen nehéz korszakokban szükséges leginkább munkálkodnom ars poeticám megvalósításán: a nemes, jó érzéseket kiteljesíteni az emberekben. Ez nem anyagi jólét kérdése. 1945-ben földosztó voltam. Üres hassal, tele reménységgel szántottak, vetettek mindenütt. A paraszt nem a politikát figyeli, hanem az életet. Ezért elkeserítő pél- dául: miért lesz egy gazdag termésig számos „dráma” ? Hogy létezik ez, ai.. • szomszédunkban pusztít anincstett. '•’? Az ész és a tisztesség nem azt a. ''rá, hogy a feleslegből „meghitelezi ” a jövő történelmét? S ha itt tartunk, néhány ' egy „divatról". Arról a verkliről, a. egyre azt ismételgeti: ez a kormány dilettáns, tehetetlen. Szeretném látni a „felkészült”, kormányképes koponyák hadát, azokat, akik jobban csinálják ! Az az ellenzék, amelyik csak annyit tud mondani: „nyet”, egy lyukas garast sem ér. Az én felfogásom szerint Magyarországon most nem parlamenti bűvészkedésekre van szükség, hanem arra, hogy összetegyük a szellemi okulusokat a közös, nagy, hiányos folyószámlánkra A gerjesztett bizalmatlanság - szellemet bénító szérum. A parlamenti pocskondiázásokat megengedhetik maguknak évszázados nyugati demokráciák szilárd intézményeikkel, mindenkibe beivódott játékszabályaikkal. Hogy finoman fogalmazzak: nálunk ez kissé korai. (Persze meg kell jegyeznem: egyik-másik Fidesz-kölyök bizonyította, hogy lehet építően pimaszkodni is...) De sajnos általános, országos, az élet majd minden területére kiterjedő a katasztrofális hangzavar. És nincsenek új dalaink, amelyek százezrek hangján szólalhatnának meg. Vagy 30 esztendeje hallottam Kodály Zoltán keserű kérdését: „Hol vannak a magyar bárdok”? Járom az országot, nézem a sok milliót érő, emeletes falusi villákat, s találkozom a szellemileg ellátatlan milliókkal. Mai helyzetünkről az jut eszembe: kiszúrták a focilabdát. ''mekkorát rúgnak bele, nem pattolt 'röviden: a szellemi érszűkület közvély. Először az egyik ujjat amputálják, aztán a lábszárat, s mire felocsúdunk, elfogy a test. Béres Ferenc Fotó: PAPP DEZSŐ néven felröppent az első fecske: 50-50 százalékos részesedéssel kft.-t alapított a Csongrád Megyei Gabonaforgalmi Vállalat s egy ukrajnai hasonló profilú cég. Az alaptőke ugyan jelentéktelen, de a tervek biztatóak: egyelőre Odesszában akarnak boltokat nyitni. Majd meglátjuk, mit sütnek még ki.