Reform, 1998. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)

1998-04-14 / 15. szám

hogy egy produkciónál pon­tosan meghatározzák azt a célcsoportot, amelynek el fogják adni a „művet”. Ez pél­dául a Dope­man esetében, akit bizton lehet a rap nagy­mesterének nevezni, s aki rassznyelven és ezerrel nyom­ta a kicsit tablettaízű szöve­get, meglehetősen nagy fel­adatnak bizonyult. Végül az 1 G Records kiadta a lemezt, és óriási siker lett. Joós és Pásztor szerint a sztároknak több kategóriája ismert: a beat-pop hőskor­ban meghonosodott stabil sztárok, a későn élők s a fiata­lok, akikről azonban aligha lehet tudni, húsz év múlva lesznek-e olyan erősek, mint például Zorán. S ma nehéz sztárrá válni, nagy a felhoza­tal és kevés a vásárlóerő. - Szent meggyőződésem, hogy menőnek lenni nem könnyű dolog - mondja Ist­ván. - Az allűröket féle­lemből veszik fel. Kegyetlen szakma ez, mindenki fél, hogy elveszíti a sikert, s fél­nek az újabb megmérette­téstől is. Jönnek hát a pótcse­lekvések, testőröket rendel­nek, erőn felül koncertet vál­lalnak, s ádázul figyelik a má­sikat, mert a pozícióvesztés életveszélyes. Legenda Mondják, Vamus Xavér a kezdet kezdetén a rá­dióban azzal szórako­zott, hogy egy hétig fel­hívta önmagát a Pago­dában, a telefonos kis hölgy pedig szorgalma­san kiabált a sok művész előtt: Varnus Xa­vér, telefon! Aztán a he­tedik napon megkérte egy barátját, telefonál­jon neki, s amikor az ak­kor már igen rongált idegzetű lány újra Var­­nus Xavért kereste, sze­rényen felállt: én va­gyok. Szempárok me­redtek rá mindenhon­nan, óh, hát igen, fontos ember lehet, hiszen már egy hete keresik!­­ Hiszem, hogy Rózsit a te­nyerén hordozza az Isten! Iparos munkának gondo­lom, hogy nálunk muszáj egy énekesnek évente kiadnia egy lemezt Eltértünk hát a megörökölt hanglemezgyári szokásjogtól, s azt akartuk: le­gyen a művésznek olyan le­hetősége, hogy ne kénysze­rüljön akkor is stúdióba vo­nulni, ha nincs felkészülve. A szponzorok segítségével a le­mez kiadási költségeit null­szaldósra vihettük, s minden eladott lemez hasznot hozott. A Rózsa Records a „Nagy visszatérők” kiadója. Itt jelent meg Charlie lemeze, ami többszörösen is kuriózum. Az Öreg - ahogyan Horváth Károlyt becézik - húsz évet töltött külföldön, zenélt az araboknál és Amerikában, énekelt a német kancellár szilveszteri buliján, ám aligha hitte, hogy 45 évesen ha­zájában is sztárrá válhat. Pedig meg­történt. Öt évvel ezelőtt Zánkán volt az első élő fellépés, most pedig, május 9-én Birmingham­ben Charlie képvise­li hazánkat az Euro­­vízió-fesztiválon. A harmadik nagy visszatérő Cserháti Zsuzsa. Két év sem kellett hozzá, hogy a fantasztikus hangú énekesnő a Kong­resszusi Központ­ban önálló estet tart­son. Elborong a negyven­­nyolcas generáció mindezen, s tapsol is egy kicsit, hiszen azt látja, a tehetség átsüt min­den bűn, bajon és vizualitá­­son, s egyszer bizony látvá­nyosan megismerszik. Rózsa, tövis nélkül A Rózsa Records főnöke, Rózsa István ebben a szakmában már mindent elért, amit el lehetett, s a jövőben már nem vál­lalkozik lemezkiadásra. Cége 1990-ben alakult, a sikert lényegében egymásnak köszönhették Demjén Rózsival. Az éne­kest ugyanis a Hungaroton mellőzni igye­kezett, s Rózsa István volt az, aki vállalko­zott egy új lemez kiadására. FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP |¡01O|¡|]] | [■| Cí­M­­ LAPSZTORI A LEGJOBBAT A sztárcsinálók legfonto­sabb feladata, hogy a le­hető legjobbat igazolják le a csapatba, vagy ha erről lekésnek, a magyar körülményekhez képest sztárt csináljanak egy harmatos ifjúból vagy akár egy visszatérőből. Ennek a fokmérője a rockszakmában az, hogy a kiadott lemez arany le­gyen, s a művész bejus­son a Budapest Sport­­csarnokba (BS), s töltse is meg azt. Az etalon: Demjén Rózsi, aki kami­­kadze módjára vállalt kon­certet 1991-ben a BS-ben, hét év után az elsőt, ahol magyar volt a sztár. Bo­londnak nézték, bukást jósoltak. Nem így lett.

Next