Reform, 1998. július-szeptember (11. évfolyam, 27-38. szám)

1998-07-14 / 28. szám

AKTUÁLIS Kilenc idegenforgalmi régió és 1000 iroda Az idegenforgalom régóta a magyar gazdaság egyik sikerágazata, holott a szakemberek szerint fél lábon áll, és meglehetősen el­avult szisztéma szerint működik. Néhány hónapja viszont szüle­tett egy kormányhatározat, sőt az új parlament már önálló ide­genforgalmi bizottságot is felállított.­ usztriában 1500 településen működnek ide­genforgalmi iro­dák, amelyek a nem üzleti célú „gazda” funkciót lát­ják el, míg nálunk csak 70 tourinform iroda van, s azok is főleg a kiemelt üdülőkörzetekben. Koráb­ban ugyanis csak a 6 ki­emelt idegenforgalmi terü­leten, vagyis a Balatonnál, a Velencei-tónál, a Tisza-tó­­nál, a Dunakanyarban, a Mátra-Bükk hegységben és Sopron-Kőszeghegyalján működtettek irodát. S mi­közben kétségtelenül ezek a tájak a legvonzóbb ma­gyar turisztikai célpontok, mégis mindössze az or­szág területének a 10 szá­zalékát fedik le, tehát a töb­bi idegenforgalmi attrak­ció iroda nélkül maradt. És a régi rendszer amúgy is rég elavult már, hiszen 40 éve alakult ki. Márpedig manapság a világ nyolca­dik csodája is kimarad a bédekkerekből és az úticé­lokból, ha nincs gazdája és nincs közötte felhajtás, nem reklámozzák. Végül is az 1007-es kor­mányhatározat szerint már­ciusban a versenyképes fejlesztésnek és az EU-kö­­vetelményeknek is megfe­lelő 9 idegenforgalmi régió született. A régiók határai a megyehatárok lettek, s idővel maguk a régióhatá­rok is változhatnak. Egyéb­ként néhány megye több régió munkájában is részt vesz. Többek között ezért is fontos, hogy régiók, ön­­kormányzatok, kamarák és más szakmai szervezetek együttműködjenek. Dr. Czeglédi József volt a miniszteri biztosa az ide­genforgalmi régióknak, s irányította az átalakítást, most pedig a Közép-duna­­vidéki Regionális Idegen­­forgalmi Bizottság titkára. „Lépéskényszerben vol­tunk, már 10 éve érdemes lett volna átalakítani az ide­genforgalom rendszerét. Ahogy Ausztriában másfél­ezer iroda gondoskodik a turistákról, képviseli a he­lyi idegenforgalom érde­keit, úgy nálunk is 1000 te­lepülésen szerencsés vol­na kiépíteni. Az uniós csat­lakozás miatt amúgy is fel­értékelődnek a régiók, te­hát mindenképpen előre­menekültünk.” A RIB-ek idén 137 millió forintot kapnak a költség­­vetésből, ami nem túl sok, viszont a Turisztikai Cél­­előirányzatból pályázatok útján még 1 milliárdot kap­hatnak. A Czeglédi József által vezetett közép-dunavi­déki régióhoz három, me­gye, Pest, Komárom-Eszter­­gom és Nógrád tartozik. A régió előnyeihez sorolják Budapest és a Duna közel­ségét, két nemzeti parkot (Kiskunsági Nemzeti Park, Duna-Ipoly Nemzeti Park) valamint olyan rendezvé­nyeket, mint például a For­ma-1 futam. Ugyanakkor a Duna szennyezettsége, a jacht- és csónakkikötők gyér száma vagy éppen a hiányzó kerékpárutak megnehezítik az idegen­­forgalom szervezését. Czeglédi úr szerint a le­hetőségek már-már határ­talanok, hiszen a hobbi-, a termál- valamint a dunai ví­­ziturizmus fejlesztése mind-mind vonzó lehet a belföldi és külföldi turis­táknak. A regionális bizott­ság szeptemberi ülésén mindezeken túl foglalko­zott a komáromi monostori erőd hasznosításával, a ta­tai Öregtó vízminőségének javításával és a nagybörzsö­nyi kisvasút felújításával. Furcsamód a három me­gyében hasonló tendencia érvényesül, vagyis az első hónapokban 20-25 száza­lékkal csökkent a szállás­helyeken töltött vendégéj­szakák száma. Pest megyé­ben a belföldi vendégek maradtak el, a fizető-ven­déglátásnál a külföldiek 40 százalékkal több szobát foglaltak le, mint tavaly. Komárom-Esztergom me­gyében viszont a külföldi vendégéjszakák száma csökkent a felére, míg a belföldiek 40 százalék­kal több szállodai szo­bát foglaltak le. Nógrád megyében viszont a külföldiek és a hazai tu­risták is 20-30 százalék­kal kevesebb időt töltöt­tek el, és a fizetőven­déglátásnál a 12 ezer vendégéjszaka 90 szá­zalékát a belföldi turis­ták foglalták el. Egyéb­ként a külföldi turisták többsége német nyelv­­területről érkezik, főleg (40 százalék) Németor­szágból. Ezek az adatok is azt bi­zonyítják, hogy lesz dolga a regionális idegenforgal­mi bizottságnak a most ala­kuló 4 szakbizottságnak és 18 kistérségi területi bizott­ságnak. „Már 384 település önkormányzatával felvet­tük a kapcsolatot, és sze­reztünk a régiónak 100 millió forintot, amiből töb­bek között 32 rendezvényt és kisebb beruházásokat tudnak majd támogatni. Pünkösdkor már vendégül láttunk 25 országból 70, Bécsben akkreditált diplo­matát, akiket többek kö­zött Esztergomba, Viseg­­rádra és Gödöllőre vittünk el. Természetesen ősszel bemutatkozunk majd a 9­ Dunabörzén az ausztriai Kremsben” - mondja dr. Czeglédi József, aki egyéb­ként már 12 éve tagja az AIEST Idegenforgalmi Vi­lágszervezet Elnökségének. D. L. IDEGENFORGALMI REGIOKA eh reform FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP

Next