Reformátusok Lapja, 2011 (55. évfolyam, 1-52. szám)
2011-09-11 / 37. szám
LV. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETI LAPJA 2011. szeptemberi 1.. Ára: 145 Ft Kárpát-medencei református tanévnyitó A meg nem érdemelt ajándékAor ! • •• " f I "a virágzó jövőtele." 71 „»Azért a hit hallásból van.« ... bárhol van is a hit, ott már előbb jelét adta Isten az ő kiválasztásának." (Kálvin János, A Rómaiakhoz írt levél magyarázata) Többször volt fülgyulladásom az utóbbi időben, sőt a hallójáratok is bedugultak. Csak annyit tudtam meg, hogy borzasztó kellemetlen érzés. És talán annyit, hogy jobban megértem azokat, akik hosszú ideje nem hallanak tisztán vagy éppen semmit. A szokásostól eltérő szolgálatom is volt, nagy templomban, sok ember előtt. Végig bizonytalan voltam: hogyan prédikálhatok így, hogy magam sem hallom? Ráadásul a hit hallásból van. Összefügghet a fülünk épségével. Mintha hiába volna a bizonyságtétel. Nem hallják meg a rám bízottak. Nem jut el talán a fülükig sem. Még inkább elkeserít az önvizsgálat: a saját bizonyságtételemet sem hallom, nemhogy másokét. Pedig óriási a tét! Szükségünk van arra, hogy higgyünk. És ez hallásból van. Nagyon sok múlik rajtunk. Kálvin igemagyarázatát így próbáltam megérteni, de ő teljesen másról beszél. Máshonnan közelít, és ez megnyugtat. Nem a meghallást hangsúlyozza, hanem Isten megelőző kegyelmét, figyelmemtől független jelenlétét. Szól az Ige, tehát Isten velünk van. A bizonyságtételem Isten hatalmának eszköze, amely által hitet ébreszthet bárkinek az életében. Amelyet felhasznál arra, hogy az én megcsontosodott gyakorlatomat is élővé tegye. És végre hálát tudok adni Istennek azért is, hogy újra rádöbbenhettem: nincs Igétől független hit, nincs Jézus nélkül kegyes élet. Talán újra meg kell hallanom, amit Isten értem már régen megtett... Kálvin szerint ebben van a lényeg. Sokszor gondolom, hogy a kapcsolat a döntésemtől lett valami, attól, hogy meghallottam. De most már látom: kezdettől fogva az övé vagyok. Régen egy csendeshéten csak ennyi történt: ezt meghallottam, erre rádöbbentem, ezt elfogadtam. Gyógyul a fülem, nincs kifogás... Újra meghallani Isten régi döntését a sokra nézve: úgy szerette ezt a világot, hogy Jézust adta reménység gyülekezetemre nézve. Döntését saját életemre nézve, hogy ha hiszek benne, nem veszek el soha. ALFÖLDY-BORUSS DÁNIEL KÁLVIN EMLÉKÉVEK A rimaszombati református templom adott otthont a második Kárpát-medencei református tanévnyitónak. A Tompa Mihály Református Gimnázium épületétől a templomig vonultak a félszáz református oktatási intézmény képviselői... »» Református szemmel, 3. oldal Az őszi presbiterválasztás jegyében tartotta meg országos konferenciáját a Magyar Református Presbiteri Szövetség. A presbiteri szolgálat lehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre keresték a válaszokat az előadásokon... » Közösségben, 6. oldal Közösségi vezetést, csapatmunkát szeretne megvalósítani a Károli Gáspár Református Egyetem régi-új első embere, Balla Péter rektor. Célja az is, hogy a felsőoktatási intézmény minél több szálon kötődjön a református egyházhoz... » Közösségben, 7. oldal Református álom Veresegyházán: az új iskolaépületért adtak hálát a közösségben, ahol a templom és az iskola közös udvarát Kálvin János szobra vigyázza. Az átadó ünnepségről az 5. oldalon számolunk be. FEKETE KÁROLY A hetedik nap azért különleges, mert Isten megszentelte azt. A Szentírás nagy jelentőséget tulajdonított ennek a napnak. A munka és megnyugvás közötti törvényszerű váltakozás biztosítását Isten vette a kezébe, s a Szentírás szerint az nem emberi hatáskör, mert az e fölötti rendelkezést Isten magának tartotta fenn. A hetedik nap az Istené. Az ember nyugalomnap-igényének nem az ember szerzett érvényt, hanem Isten ajándékozta azt kegyelemből mindenkinek. Kálvin a Genfi Kátéban ezt így tanította: „Minthogy Isten a világ teremtését hat nap alatt végezte be, a hetedik napot munkája megfontolására szánta. Hogy minket erre annál jobban ösztönözzön, a maga példáját állítja elénk. Mert semmi sem kívánatosabb, mint hogy mi az ő képmására formáltassunk.” Amikor a negyedik parancsolatot megtartja az ember, akkor azzal különösen is Istent követi (Imitatio Dei). A nyugalom napja arra emlékezteti Isten szövetséges népét, hogy ő nem hagyja el őket, hanem sorsközösségben van velük, és ők is sorsközösségben lehetnek vele. A szombatnap (sabbat) fellélegzést, megkönnyebbülést jelent. A teremtés művét véghezvivő Istenre emlékeztet ez a nap. Az ember hat napon át munkálkodik, a hetedik napon pedig engedi, hogy Isten munkálkodjon benne. A hétköznapi körökből kikapcsolódva bekapcsolódik egy másfajta körbe, ahol az Isten cselekedete a hangsúlyos. Isten ezt anynyira fontosnak tartotta, hogy választottai még azt a csodát is átélhették, amiről a kultúrfilozófus Achad Haam azt mondta: „A sabbat erősebben megtartotta a zsidó népet, mint ők a sabbatot.’’Isten meg akarja szentelni népét. Isten ünnepel, s ebbe be akarja vonni az embert. Az Isten lényegéhez tartozik az ünnep és az öröm. A keresztyénség nem a szombatot üli meg, hanem a vasárnapot. Ennek az az oka, hogy mi a hét első napján feltámadt Krisztusra emlékezünk, aki megváltotta az ember által megrontott, bűnös világot. Kell-e annál nagyobb befejezés a nagy műnek, a megváltás művének, mint amely elvégeztetett, és ami után jött a feltámadás felszabadító ereje, amely a legnyomasztóbb elmúlásérzetet akarja fellélegzéssé tenni? Krisztusban úrjá lett minden, s a vasárnap hirdeti az új ég és új föld korszakát, a Krisztus uralmát, amely az ő visszajövetelével teljesedik majd ki. Ezért tartotta Kálvin is a legfontosabb keresztyén ünnepnek a vasárnapot, amely a Krisztus váltságművének megkoronázására és a kiterjesztett szabadításra emlékeztet, hogy az örökkévaló szombatot már itt a földön elővételezzük. A keresztyénségben nemcsak a szombat lett vasárnappá, hanem a nyugalomnap üzenetében is megjelenik egy új vonás, ami még inkább gazdagítja a bibliai negyedik parancsolat üzenetét. A keresztyén szemléletmód szerint az ember nem a munkából megy a pihenés felé, amiért megdolgozott, amit teljesítményével törvényesen kiérdemelt, s jár neki a szabadnap, hanem Krisztus váltságműve fellélegzést adó ünnepéből indulhat el a munkába. Előbb erőt meríthet az evangéliumból, hogy aztán erőt tudjon kifejteni. Az istentiszteletet nem helyettem gyakorolja valaki, aki hivatalos szolgálattevő, ez nem megrendelésre történik, hanem én magam élek vele cselekvő részvétellel. Az Isten gyermeke tanul az elhangzottakból, s engedelmességre váltja a Jó Pásztor hangját. Az istentisztelet jó ízét érző és élő emberek remélhetik, hogy kisugárzásuk hatással lehet a profán hétköznapokra, és rajtuk keresztül megszentelő-átalakító ereje lehet az anyaszentegyháznak. Az egyéni keresztyén élet rendjéhez hozzátartozik a templomba járás, az igehallgatás, a sakramentumokkal élés, az Úr nyilvános segítségül hívása és megvallása, a keresztyénhez illő adakozás, amely részvétel a gyülekezet anyagi fenntartásában. Egybefoglalva: a gyülekezethez tartozás a fent említett módon tehető láthatóvá. „Az nem biztos, hogy akik a kegyességben a fenti módon gyakorolják magukat, hívők - de az egészen biztos, hogy akik hívők, azok cselekszik ezeket a dolgokat. A hit nem tud meglenni az Ige hallgatása, az úrvacsorával való élés, az adakozás, a gyülekezet nélkül." (Vályi Nagy Ervin) Egyszerűen úgy szoktuk mondani: gyakorló keresztyén az, aki rendszeresen látogatja az istentiszteleti alkalmakat. A gyülekezet nem közönségként, hallgatóságként, nem az igehirdető statisztájaként, nem liturgiai díszítőelemként van jelen az istentiszteleten, hanem mint aktív tényező vesz részt. Gyülekezeti tagok részvétele nélkül nincs református istentisztelet. Az istentisztelet az egész megjelent közösség ügye, feladata, küldetése. Minden vasárnap felidézi a keresztyén emberben, hogy neki kettős állampolgársága van, mert éppen a földi istentisztelet emlékezteti őt arra, hogy van mennyei polgársága is, és a földi istentisztelet bekapcsolódás a mennyei istentiszteletbe. Czeglédy Sándor klasszikus szavaival élve: „Amíg a földön vagyunk, egész életünk a be- és kilégzés ritmusát követi: szükségünk van különleges istentiszteletekre, hogy egész életünk istentisztelet legyen; szükségünk van istentiszteleti helyekre, templomokra, hogy az egész földön az Ő dicsőségét szolgáljuk; szükségünk van vasárnapokra és ünnepnapokra, hogy életünk minden idejét az Úrnak adjuk, és szükség van a »választott nemzetség« papi szolgálatára, hogy könyörögjünk az egész világért és előre nézzünk a beteljesedésért, amikor minden térd meghajol a Jézus nevére és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Amíg el nem jutunk a templomnélküli városba, ez a gyülekezet istentiszteleti élete; az istentisztelet az egész keresztyén élet lélegzetvétele.” « (A szerző a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, lapunk főmunkatársa) A vasárnap megszentelése